Heves Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-13 / 11. szám

2012. JANUÁR 13., PÉNTEK 5 MEGYEI KORKÉP S. Az a varázslatos maraton i Hatvanban közoktatás Hatvanban az el­múlt esztendő szeptemberétől egyházi Iskolaként működő egy­kori Baross-iskolában - új elne­vezéssel az Újhatvani Római Ka­tolikus Általános Iskolában - is lezárul hamarosan az első félév. Ráczné Sisa Ágnes, az intéz­mény igazgatója a Hírlap érdek­lődésére közölte: a nevelési ér­tekezleten a fenntartó szervezet képviselője nagy elismeréssel beszélt az ebben a tanintézet­ben folytatott munkáról, a gyer­mekek eredményeiről egyaránt. A tanulók számára egyáltalán nem jelentett gondot, hogy heti két órában hittant is tanulnak, és rendszeresen részt vesznek az egyházi eseményeken is a templomban, ami elvárás ugyan, de nem kötelező. Az igazgatónő szerint szívesen mennek imahelyre, ahol jól ér­zik magukat. ■ Úgy tartják, Szekeres atya nagyon ért a gyerekek nyelvén. Az intézmény egyébként a ta­nulók szüleivel is jó kapcsolatot ápol, az édesanyák és édesapák segítenek, ahol csak tudnak. Számos családi napot szervez­tek, amelyek során a nevelők együtt dolgoztak a gyermekek hozzátartozóival. ■ T. 0. Vízelvezető csatornákat építene Dormánd védekezés Komoly belvíz volt Dormándon 2003-ban és 2006- ban is, de valójában minden év­ben visszatérő problémát okoz ez a településen, rendre több mellékutcát is érint. Ezért sze­retné az önkormányzat mihama­rabb megoldani a vízelvezetést pályázati pénz segítségével.- Burkolólappal ellátott med­ret szeretnénk építeni, amely­nek az összes költsége 150 mil­lió forint. A beruházás csaknem 280 ingatlant érintene - tájékoz­tat Rajna Kálmán polgármester. - Január vagy február végén vár­ható, hogy megkapjuk az elbírá­lás eredményét, kedvező esetben a tavaszi, nyári időszakban kez­dődne az építkezés. ■ Sz. K. az év egri polgárőre Az élet árnyoldalaival is gyakran találkozik A megyeszékhelyen mű ködő Agria Polgárőr Egyesület Kovács Já­nost választotta az előző esztendő pol­gárőrének. A kitünte tett azt mondja: ő olyan ember, aki szeret tenni a közösségért, ezért is fogott bele nyolc éve ebbe a tevékenységbe. Sike Sándor- Vigyázni a polgárokra, az értékeikre sok kötöttséggel jár. Miért áll mégis valaki pol­gárőrnek?- Azok az emberek, akik csak felületesen ismernek, sokszor megkérdezik, mit fizetnek egy- egy szolgálatért. Ki kell, hogy áb­rándítsam őket, mert ezért a munkáért nem kapunk pénzt, így tényleg adódik a kérdés: mi­ért? Nyolc éve vállalkoztam elő­ször erre, azóta folyamatosan csi­nálom. Roppant egyszerű okból. Olyan ember vagyok, aki szeret tenni a közösségért. Hogy nem túl sok-e a kötöttség? A válaszom az, hogy nem. Havi egy-két szol­gálatot jelent mindössze, de eny- nyiben nem merül ki a ténykedé­sem. Szerencsére olyan a mun­kaviszonyom - a Szilágyi Erzsé­bet Gimnázium kollégiumában dolgozom, tömbösített munka­rend szerint -, hogy sok szabad­idővel rendelkezem. Ezért is többnyire váratlan események­kor szólnak, hogy menni kell.- A váratlan esemény baljósla- túan hangzik. Valóban az?- Előfordul. Megrázó élmény volt például, amikor egy eltűnt személy keresésére hívtak, majd közölték, hogy megvan az illető, csak sajnos darabokban. Amikor a Sas úton gátat kellett építeni, mert különben kiöntött volna az Eger-patak és a Farkasvölgyi el­vezető árok, akkor az adta a meg­nyugvást és az elégedettséget, hogy helytálltunk, megakadályoz­va a bajt. Az sem zárul többnyire tragikusan, amikor valakit keres­nünk kell. Részt vettünk annak a csökkent szellemi képességű fia-- talembernek a kutatásában is, aki bár külsőre felnőttnek látszik, va­lójában egy hároméves gyermek szellemi színvonalán van. Úgy is mondhatom: felnőttnek látszó ,Sok örömteli élmény éri az embert: megtalálunk valakit, megmentünk valamilyen értéket.” Kovács János: Egy ideje az ezotéria iránt alakult ki affinitásom, a keleti gyógymódokat tanulmányozom. gyerek. Óriási volt a veszély, hogy megfagy, hiszen hideg tél volt. At­tól függetlenül nagy elégedettség­gel töltött el a megkerülése, hogy nem mi találtuk meg.- E szerint nem csak az élet sötét oldalával találkoznak Névjegy SZÜLETETT: 1956. 05. 18. iskolái: Andornaktályai Ál­talános Iskola, Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet, Gép- és Műszeripari Szakkö­zépiskola - technikusi kép­zettség. felesége: Farkas Ágnes GYERMEKEI: Ágnes, Gabriella kitüntetései: Kétszer kapott polgárőr elismerő oklevelet, 2011-ben pedig az Év Pol­gárőre lett. Eger utcáin szolgálatot telje­sítve?- Sok örömteli élmény éri az embert: megtalálunk valakit, megmentünk valamilyen érté­ket. Sokan ismerik a városban a mozgáskorlátozott Márkus Lacit, aki telefonált, hogy nem tud le­jönni az első emeleti lakásából. Azonnal mentünk és azóta is fo­lyamatosan segítjük. Nagyon jó élmény, amikor útbaigazítunk egy külföldit, segítünk valaki­nek. Találkozunk persze az élet sötétebb oldalával is. Nemegy­szer fogtunk fémtolvajokat. Áz sem volt könnyű műfajú, amikor a csapat elcsípett egy nyolctagú rablóbandát, akik közül hatan voltak 14 éven aluliak. Tarthat­nak is tőlünk a rossz szándékú emberek. Egyszer, amikor bizto­sítottunk valamilyen tavaszi ün­nepet, egy hölgy telefonált vala­kinek: Ne gyertek, mert itt van­nak a polgárőrök!- Mit csinál, amikor nincs szolgálatban?- Mondhatnám, hogy rész­ben a családi dolgokat intézem, de akkor oda lyukadnék ki, hogy megint polgárőr vagyok, hiszen a feleségem is tagja a szervezetnek, igen gyakran lá­tunk el szolgálatot együtt. Két főiskolát végzett lányunk közül az idősebbik Hatvanban tanít, a fiatalabb külföldre készül munkát vállalni. Amúgy szere­tek sportolni. Évente lefutom a Budapest Maratont. Ez rend­szeres felkészülést igényel, ke­mény feladat, de varázslatos él­mény. Az olvasás köt meg le. Nem az interneten böngészve, hanem hagyományos módon. Egy ideje érdeklődöm az ezotéria iránt, ehhez van affini­tásom. Harmadik éve foglalko­zom a keleti gyógymódok mé­lyebb, bár műkedvelő tanulmá­nyozásával. PERCES INTERJÚ Az összes fát elszállítják Szokás szerint január 6-án bontottuk le a karácsonyfá­kat. Egerben azóta folyamato­san elszállítják azokat, a töb­bi hulladékkal együtt. A szak­emberek arra kérik a lakossá­got, hogy rendezetten helyez­zék ki a szeméttárolókhoz a fenyőket. Jakab Zoltánt, a Vá­rosgondozás Kft. igazgatóját kérdeztük, hogyan halad a tű­levelűek begyűjtése.- Mikor és hogyan szállítják el a kidobott növényeket?- A hulladékgyűjtési napo­kon szállítjuk el a fákat. Egy­re többen helyezik ki a házak elé rendezetten a fenyőket, mégis akadnak olyanok, akik összevissza teszik ki a fenyő­ket. Kérjük a lakosságot, hogy egységesen helyezzék ki eze­ket a kukák mellé, hiszen nem nyújtanak szép látványt a közterületeken. Eddig leg­alább tíz tonnát hordtunk el, de több tíz tonna szokott len­ni a végső mennyiség. Az anyagi lehetőségektől függött, hogy ki mekkora karácsony­fát tudott venni az ünnepek előtt, így ez is meghatározza az adatokat.- Elviszik-e a később kihe­lyezett fenyőfákat?- Ahol később teszik ki a fe­nyőket, onnan is igyekszünk maradéktalanul elszállítani. Még ebben a hónapban, janu­árvégéig mindenhonnan sze­retnénk begyűjteni a kidobott karácsonyfákat.- Mi lesz a sorsuk az ösz- szegyűjtött fáknak?- Olyan rászorulóknak adjuk a fákat, akik tüzelő­nek használják. A kevésbé tehetősek ezekkel fűthetnek majd a télen. ■ Sz. V. Jakab Zoltán: - Eddig mint­egy tíz tonna fenyőfát töttünk Minden tizedik vadásztrófea érmet kapott földművelésügy Az agrárkárok is elég sok munkát adtak a hatóságnak HIRDETÉS Sűrű éve volt a megyei agrár­ügyeket, a vadászatot és halá­szatot felügyelő Heves Megyei Kormányhivatal Földművelés- ügyi Igazgatóságának. Bocsi Csaba igazgató elmondta, ügy­számúk meghaladta az ötve­nezret, a legtöbben őstermelői igazolványuk miatt, illetve a mezőgazdaságban fölhasznált gázolaj jövedéki adójának vis­szatérítése miatt fordultak hoz­zájuk.- Sajnos tavaly is elemi károk sújtották a gazdákat, az ebből fakadó vis maior, agrárkár-eny- hítési kérelmeket vettük fői. Ta­vasszal fagy és belvíz, nyáron jég, ősszel pedig aszály volt a megyében, utóbbi már mutatja az ez évi problémákat is, hiszen az elvetett 16 ezer hektár repcé­ből nem valószínű, hogy egy hektárt is betakarítanának. Az őszi búzában keletkezett kár mértéke még nem mérhető, ám az őszi árpánál vélhető a terméskiesés - fej­tette ki Bocsi Csaba.- Tavaly is folya­matos volt a rész­arány-földkiadás, fontos, hogy azok a földrészletek, amelyek nem állnak per alatt, tulajdon­ba kerüljenek a moratóriumra biztosított idő alatt. Mivel sok új családi gazdaság alakult, megszaporodtak az ezekkel kapcsolatos ügyek is. Ezen túl­idén az aszály okozta károk miatt fordulnak majd sokan a hivatalhoz. menően 4600 esetben nyújtot­tunk technikai segítséget a te­rületalapú támogatások benyúj­tásához - folytatta az értékelést Bocsi Csaba. Az idei évben újdon­ság lesz, hogy az ag- rárkár-enyhítésbe a biztosítók is bekap­csolódhatnak. Folya­matban van az őster­melőkre és a mező- gazdaságban felhasznált gáz­olaj utáni jövedéki adó vissza­igénylésére vonatkozó szabá­lyok egyszerűsítése is. Június végéig elvégzik a hegyközségek törvényességi felügyeleti ellen­őrzését. Vizsgálták a nemzeti hatáskörben nyújtott támogatá­sok felhasználását is, eddig az építményeket és az ültetvénye­ket járták be, a támogatást csak egy esetben kellett visszavonni. A vadászatot és a halászatot illetően is mozgalmas volt az év, tízezer horgászengedélyt bocsá­tottak ki. Tíz és fél ezer vadásza­ti azonosítót, s a vadászok több mint kétezer esetben fordultak az igazgatósághoz trófeabírálat miatt. A 2065 kilőtt vadból kö­zel háromszázat, 281-et minő­sítettek oklevéllel, ami nagyon jó arány. Vadvédelmi bírságot 1,3 millió forint összegben szab­tak ki, s 23 vadászjegyet vontak be. A vízfolyások vagyonkeze­lését átadták a vízügyi igazgató­ságoknak. ■ T. B. MEZOGAZDASAGIGEPEK ÉS ALKATRÉSZEK, SZŐLŐKÖTÖZŐK, KENŐANYAGOK, FÓLIÁK Agroker Alkatrész Kft. Eger, Kistályai út 6. '1^," ImMT Tel.: 36/517-753, 411-753, 311-564 • www.agrokereger.hu TELEFONON IS MEGRENDELHETI: TOTÓ: ÖTVÖS IMRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom