Heves Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-12 / 265. szám
2011. NOVEMBER 12., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HlRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Engedély nélkül száguld a falu közútjain a férfi Szentmiklóson A községben megnőtt a vezetői engedély nélkül közlekedők száma - közölte a Hírlappal Tarnaszentmiklós polgármestere, Molnár Lászlóné. A faluvezetésnek az szúrt szemet, hogy a tarnaszentmiklósi tartózkodási hellyel nem rendelkező férfi - akinek se munkahelye, se jövedelme nincs - naponta váltogatja az autóját, amivel jogosítvány nélkül száguldozik. Lakott területen belül olyan sebességgel halad, hogy a héten két helybeli lakost már majdnem elsodort. ■ Naponta háromszor is megbírságolják, hiába.- A rendőrség naponta háromszor is megbírságolja, a kocsikat lefoglalja, de az illető más módon szerzett jövedelméből mindig pótolja azt. Bár a temetőrongálás után a hatósági jelenlét biztosított, nem érzem biztonságban a falu lakosait - vázolta a gondot a polgármester, aki felvetette: vajon a többszörösen büntetett férfi miért nem kerül előzetes letartóztatásba, miért kell megvárni, hogy tragédia történjen? ■ Sz. R. Új nevet kap Kerecsenden a helyi óvoda Berekerdőnek keresztelték a kerecsendi óvodát, amelynek ünnepélyes névadóját december közepén tartják, amikor átadják a 160 millió forintból felújított gyermekintézmény elkészült részeit. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen erről is döntöttek a grémium tagjai. Szó esett még a helyi iskolában és óvodában folyó munkáról. Módosították a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendeletet, és elfogadták a hivatali időn és hivatali helyiségen kívül kötendő házasságért fizetendő díjakról szóló új rendelkezést is. ■ B. K. Lábbelik kis birodalma. Kacsó Sándor határozottan vallja: amíg takarékos ember lesz a Földön, addig suszterekre is szükség lesz. Talpal, sarkal és ragaszt a cipész A mester szerint a jó cipőt sose dobjuk ki egy szezon után Plafonig érnek a cipők Kacsó Sándor kétszer két méteres egri, belvárosi javítóműhelyében. A mester mindent tud a lábbelik természetéről. Barta Katalin Felcsillan kollégám szeme, amikor meghallja, hogy egy igazi, békebeli cipészmestert látogatunk meg. Kezembe nyom egy bőrcsukát, és arra kér: ha egy mód van rá, javíttassuk meg. Ő már több helyen is megpróbálta megcsináltatni, de sehol nem vállalták. Hozzáteszi: évek óta nyüstöli a cipőt, egy ideje levált a talpa is, de nem szívesen válna meg tőle, mert annyi „közös útjuk” volt. Nem sokkal később Kacsó Sándor cipőjavító parányi, egri műhelyében csak egy pillantást vet a darabra, majd bólint egyet:- Két óra múlva kész... - jegyzi meg, majd tovább folytatja egy női cipő sarkalását. Ekkor közöljük vele, hogy szeretnénk cikket írni szakmájáról, amit már régóta nem oktatnak sehol. Egy feltétellel egyezik bele a beszélgetésbe: ha közben dolgozhat. Kérése érthető, hiszen rövid ottlétünk alatt négyen nyitnak be a miniüzletbe, és mindenki azzal az ígérettel távozik, hogy két-há- rom óra múlva jöhet a „meggyógyított” lábbeliért. Az 57 éves cipészmester Kolozsvárott ismerkedett meg a szakmával. Meséli, hogy ötgyermekes családban, apa nélkül nőtt fel, így a nyolcadik osztály elvégzése után természetes volt, hogy kenyérkereső mesterség után kell néznie. Bár minden vágya az autószerelés volt, a cipészinaskodás gyorsabban megtérülő befektetésnek tűnt. Kétévnyi tanulás után önállóan készítette el vizsgadarabját: egy saját készítésű, bőr félcipőt. Ezt követően szegődött el egy cipőipari ktsz-hez, ahol kézimunka-cipészként dolgozott tíz évig. A nyolcvanas évek elején, a műbőrök elterjedésével kisebbfajta válságba került a kolozsvári kézműves cipőmesterség, így emberünk egy auKorántsem mindegy, hogy miben járunk kacsó Sándor szerint az utóbbi időben sokan vásárolnak agyonhasznált, tur- kálós topánkákat, szandálokat, csizmákat, amikről csak otthon derül ki, hogy jobb esetben javításra szorulnak, rosszabb esetben hordhatatlanok. Ő az ilyen alkalmi vásárlásoktól óva inti az embereket, még ha jó vételnek tűnnek is. Gyerekcipők esetében különösen érdemes megnézni, mit adunk a kicsi lábára. Ebben az életkorban egy rossz cipő deformálhatja is a fejlődésben lévő testrészt. Jó minőségű cipőhöz fontos a kaptafa tóalkatrész-üzemben helyezkedett el. 1988-ban határozott úgy a család, hogy Budapestre költöznek, ahol átmenetileg rokonok fogadták be őket. Kis idő elteltével egy Noszva- jon élő baráti famíliához került a Kacsó család, ahonnan hamarosan Egerbe költöztek. Akkortájt a felesége házmester volt, a családfő pedig kiváltotta az ipart. A megyeszékhelyen sok cipőjavító tevékenykedik, pedig a kínai üzletekben olcsón lehet egy-egy pár divatos lábbelihez jutni. Az ember azt gondolná: a susztereknek végleg befellegzett...- Igaz ez? - kérdezem Sándort, aki két talpalás között válaszol:- A jó minőségű cipőt ma is megbecsülik az emberek. Egy rendes, jól ápolt bőrlábbeli évekig használható. Egy új sarok, egy javított talp pillanatok alatt elkészül, és takarékosabb megoldás, mint új cipőt venni. Márpedig amíg takarékos emberek lesznek, addig a cipőjavítók megélnek. Bár már nemigen tanítják sehol ezt a mesterséget, biztos vagyok abban, hogy az igény mindig kitermeli az utánpótlást. EGYPERCES INTERJÚ A falusi turizmus jovoje a tét A Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület tegnap Mátra- derecskén a Mofetta tanácstermében tartotta ülését. A fórumon a környező települések vendéglátói, szállásadói tájékozódhattak a jövő évi változásokról. A vendéglátó község polgármesterét, Forgó Gábort kérdeztük.- Miért épp Mátraderecs- kén tartották a szakmai találkozót?- Az észak-hevesi térség meghatározó és vonzó gyógy- turisztikai tényezője a Mofetta (széndioxid-szárazfürdő). Községünkben több mint 40 szállásadó fogad vendégeket, ezért örülünk annak, hogy mi szervezhettük meg a kistérségi szakmai programot.- Miről egyeztettek?- Megbeszéltük, miként lehetne a jövőben rugalmasabban összehangolni a feladatokat a turisztikai szogáltatók és a falvak között. Haász Ta- másné, a megyei egyesület titkára az időszerű teendőkről beszélt. Szó volt az adózásról, az új minősítési rendszerről, a pályázati lehetőségekről is.- Melyek a jövőre várható változások az ágazatban?- A védjegy bevezetésével szigorú feltételeknek kell megfelelniük a falusi turizmussal foglalkozóknak. A SZÉP-kártya bevezetése is újdonság. Erről is tájékozódhattak a résztvevők. ■ B. K. Forgó Gábor - A minősített szállásokról is szó volt a fórumon. mm SZILVAS ISTVÁN TARCAJA M ár órák óta támasztottuk a híd korlátját, odalent vékony érré apadt a patak, éppen csak csordogált a nyári forróságban. Bazsi leköpött a lomhán csörgedező vízre, éppen oda, ahol a gyenge sodrás a mederbe hajló ágak közé szorult konzervdobozzal erőlködött.- Mit gondolsz, eljön?- Megígérte. Az öreg csövest vártuk, akivel még tavasszal ismerkedtünk meg. Az úgy történt, hogy kószáltunk a városban, éppen tettük a semmit, mert a munkaügyi központban most sem halmoztak el bennünket állásajánlatokkal. S akkor ott, a hídhoz vezető út mentén keveredtünk bele a kisebbfajta csődületbe. A bámészkodó embergyűrű közepén téblábolt az öreg, riadtan tekintge- tett körbe-körbe, s szó nélkül tűrte, hogy néhány nyálas suhanc röhögve, nagy hangon kötekedjen vele. Dús, őszes szakálla miatt visszamaradt nyári Mikulásnak nevezték, s bár nem volt bűzlően piszkos, mint egynémely sorstársa, mindenáron be akarták szorítani a patakba, hogy friss fürdőt vetessenek vele. Amikor aztán a legnagyobb pofájú leverte a fejéről a koszlott matrózsapkát, nem nézhettük tovább az arénát.- Velem kezdj ki, te tróger, ne ezzel a védtelennel! - csavartam hátra a karját. A kajla srác görnyedten kapálózott, s fájdalmasan nyöszörögte, hogy jól van, jól van, csak hülyültek egy kicsit. Az előbb még teli szájjal vihogó társai közben sunyin somfordáltak odább, erre olyan lett, mint a kezesbárány. Bazsi felvette a patak bozótos partjáig repült, valaha szebb napokat látott sapkát, s odanyújtotta az öregnek. A fekete sild fölött megfakult aranysárgában ott díszelgett a vaskos kötéllel átfont horgony.- Ez minden, ami megmaradt a matrózéletből - forgatta az öreg a napszítta fejfedőt -, meg az emlékeim. És mesélni kezdett. Behunyta a szemét, és azt mondta, hogy látja maga előtt a hajót, meg önmagát, a suttyó gyereket, amint a partra dobott pallóhí- don éppen most sétál fel rá.- Kifutás után rögtön felsikáltatták velem az egész fedélzetet - kuncogta csendesen -, mert amikor az első nagyobb hullám meghintáztatta az ócska teknőt, leokádtam a legközelebbi kabinajtót. Az meg épp a kapitányé volt... Papírhajó A patakparti sétányon vártuk mindig az öreg csövest. Ültünk mellette a pádon, néztük a piszkossárga vizet, ami csak folyt, csak folyt a messze tengerek felé. Vajon mi hajtja olyan kitartóan, vajon annyi hegyen-völgyön át kanyarogva honnan tudja, hogy merre kell szaladnia, találgattuk, s a világlátott matrózsapkás válaszát vártuk.- Odatalál - mondta bölcsen.- Milyen a nagy víz?- Végtelen, mint a féléje boruló égbolt. Csak a csillagok vezetik rajta az embert. Szeretni kell a csillagokat, mert azok is olyan magányosak, mint a hullámokon bukdácsoló hajók meg a sziklaszirteken árván ácsorgó világító- tornyok - révedt el a messzeségbe. - Meg mint a partra vetett tengerész. Arról, hogy őt miért is vetette partra a sors, semmit nem mondott. Ezt valami titok lenghette körül, mert soha nem nyílt meg a lelke. Ha néha faggatni próbáltuk, csak annyit jegyzett meg, hogy kódorgó szárazföldi patkány lett belőle.- Hát nem úgy élek? - morogta ilyenkor. - Kötözök a szemétben, eszem, amit találok, hálok, ahol utolér az éjszaka. Vagyok magamnak.- És az a sok nő a kikötőkben, kapitány? - ékelődtünk vele ilyenkor.- Volt, ami volt... Hozzám már a magány szegődött - legyintett, aztán bólintott egyet, fogta az elnyűtt tengerészzsákját és odébb állt. Egyre inkább érdekelni kezdett bennünket ez a fura öreg. A háta mögött nyomozni kezdtünk utána, de senki sem tudta megmondani, hogy mikor és hogyan került a városba. A nevét se ismerte senki, csak az öreg csövesként emlegették, aki sohasem koldult, viszont mindenféle kacatot összeszedett, amit pénzzé lehetett tenni a hulladék- gyűjtő telepen.- Talán ott bóklászik most is - mondtam Bazsinak, ott a hídnál, amikor már órák óta vártunk rá. És akkor megjött Colos, rákönyökölt a korlátra, és nagyot sóhajtott.- Őrökre tengerre szállt az öreg. Kora reggel a töltés oldalában egy apró papírhajóval a kezében találtak rá a bozótirtó vízügyesek. A bban a pillanatban felrémlett előttem, hogy milyen irdatlanul nagy volt múlt éjszaka az égbolt. És tengernyi csillagfényű, magányos világítótorony pislákolt rajta.
