Heves Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-03 / 257. szám

Egymásra talált I [a székelyföldig la karácsondiM I általános iskola A székelyföldi Oroszhegy község Petőfi Sándor Általá­nos Iskoláját választotta test­vérintézményének a kará- csondi ÁMK Gönczy Pál Ál­talános Iskola. A kezdemé­nyezést a kiválasztott iskola örömmel fogadta, így a karácsondi iskola képviselői elutaztak Erdélybe, hogy sze­mélyesen is megismerkedje­nek leendő partnereikkel. Oroszhegy Hargita megyé­ben, Székelyudvarhely szom­szédságában, a Hargita lábá­nál fekvő kétezer fős telepü­lés. Lakói magyarok, iskolá­jukba 200 diák jár, akik anyanyelvükön tanulnak. Az utat helyi vállalkozók szponzorálták, így a jókíván­ságok mellett a delegáció a karácsondiak ajándékait is átadhatta a vendéglátóknak. Örömmel fogadták az iskolai könyvtárnak szánt könyve­ket, a Heves megyei édessé­geket és borokat bemutató ajándékcsomagokat, de a leg­jobban azoknak a leveleknek örültek, amelyeket a karácsondi diákok írtak szé­kelyföldi társaiknak. ■ A nyáron erdélyi gye­rekeket fogadnának. A két tantestület tagjai­nak és vezetőinek megbe­szélésén megvitatták a két iskola és a két oktatási rend1 szer hasonlóságait és kü­lönbségeit. Mucsi László, a karácsondi, és Pál Ákos, az oroszhegyi iskola igazgató­ja ünnepélyesen aláírta az együttműködési megállapo­dást, amely rögzíti, hogy az iskolák a partnerkapcsolat keretén belül törekszenek egymás megismerésére, cseretáborozásokat szervez­nek, meglátogatják egymás rendezvényeit. Azt a célt tűzték ki, hogy az erdélyi és a karácsondi diákok és ta­nárok számára ez a kapcso­lat ne csak papíron létezzen. Bár sok nehézséget kell még addig legyőzni, Kará- csondon már most azt szer­vezik, hogy a jövő nyáron oroszhegyi gyerekek is nya­ralhassanak az iskola nyári táborában. ■ Káin és Abel ■ Baszinpadon/ [kicsrtlnásképp HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK $A7TÓ V> TANULÁS Egy végzős sasmadár töprengései Mi is voltunk kilencedikesek, viccesebb néven gólyák, tud­juk, mennyi poént és izgalmat jelent az újonc diákoknak a gó­lyahét. De azt csak most tud­tuk meg, hogy mennyi munka rejlett az akkori tizenkettedike- sek „szívatásai” mögött. Most már mi is tudjuk. Nem volt egyszerű dolgunk: különféle programokat kellett összeállítanunk, amelyek vicce­sek, de senkinek a testi épségét nem veszélyeztetik, ehhez kellé­keket is be kellett szerezni. Aki tudott, az hozott otthonról né­hány dolgot, én például három kis matchboxot hoztam. Az osztá­lyokból 2-3 em­ber szinte minden reggel megbeszé­lést tartott Tünde nénivel nulladik órában. (Mert imádunk korán kelni.) Átnéztük a programokat - eb­ben főiskolai hallgatók segítet­tek -, a szabályokat és a péntek ■ A gimnáziumban főiskolások segí­tettek ötletelni a végzős diákoknak. esti gólyabált, ami talán a leg­fontosabb része a hétnek. Csak hogy értsétek, adunk belőle egy kis ízelítőt. A tizenkettedi- kes osztályok lyu­kasórán, kézmű­ves-foglalkozás keretében elkészí­tették a hét jelképét, a gólya­csőrt. Természetesen szegény gilicék, de inkább a nőneműek, bosszankodhatnak, mert a csőr viselése miatt nem sminkelhe­tik ki magukat, és nem lehet semmiféle hajkoronájuk. Úgy gondolom, az öt végzős osztály tagjai jól együtt tudtak működ­ni a gólyahét megszervezésé­ben. Remélem, a kis gólyák is fel tudtak készülni az előttük álló kihívásokra, mert sok meg­lepetés, program és feladat vár rájuk. Mi már nagyon várjuk és készen állunk, hogy igazi eszterházys sast faragjunk be­lőlük. ■ Garancz Géza EKF Gyakorló Gimnázium „Luki-luki, gud prájsz!” élmény Tanulmányúton jártak Olaszországban Az egri gimnazistákat Velence szépsége teljesen rabul ejtette Izgalmakkal telve hódította meg évfolyamunk az olasz ca’savio-i kempinget és a gyö­nyörű tengerpartot. Sok volt a szúnyog, de a sós víz, a parton hemzsegő kagylók és a napsü­tés mindenkit kárpótolt. Egy­más homokba ásása mellett a legnagyobb élményt a cápasi- mogatás jelentette. Természe­tesen az olasz gasztronómia kincseivel is megismerkedhet­tünk, ettünk igazi olasz pizzát és gelato-t. A közeli vásárban megérez- tük az olasz temperamentu­mot és vendégszeretetet, az árusok mosolyogva kínálták portékájukat: „Luki-luki! Gud prájsz veri nájsz!” Az alkudo­zásokkor mindenki kihasznál­hatta nyelvtudását, de van egy jó tanácsunk: ne az olaszoktól tanulj angolul! Az egész napos úszás, napozás és labdázás után elkezdtük felfedezni Itá­lia gyönyörű városait. Velencébe hajóval mentünk. A lagúnák városa mindenkit lenyűgözött, de mégis meg­döbbentett az olaszok - néha túlzott - szabálykövetése: a Szent Márk téren tilos volt en- • ni-inni, és a sziesztát is szigo­rúan betartották. Térkép segít- | ségével önállóan néztük meg a várost: a Rialtót, a Dózse palo­tát, a Szent Márk-székesegy- házat, és a kevésbé szép, de annál kellemetlenebb „illatú” halpiacot. Ellátogattunk az üveggyártásról híres Muranóba és a csipkéjéről ne­vezetes Buranóba. Tátott száj­jal figyeltük, ahogyan a mester pár perc alatt egy kupac izzó üvegből gyönyörű hattyút ké­szített. Imádni való tanáraink kéré­sünkre megengedték, hogy a másnapi utazás helyett a par­ton élvezhessük a napsütést és a homok melegét. Következő állomásunk Júlia városa, Verona volt. Az Aréná­ban gladiátorokkal fotóz- kodhattunk, meglátogattuk Shakespeare Júliájának házát, ahol megfoghattuk a szobor jobb mellét, és a szerelmesek felírhatták nevüket a ház falá­ra, hogy örökre együtt marad­janak. A nap végén Padovát is megismertük. A Szent Antal- bazilika igazi zarándokhely, ahol a szent sírjánál mi is kí­vánhattunk valamit. Valamen­nyiünk kívánsága az volt, hogy maradjunk még egy hetet, de Szent Antal ezt sajnos nem tel­jesítette. ■ Kolman Réka, Sütő Szidónia, Tóth Adél EKF Gyakorló Gimnázium Mint Fégi színházbérletes,-osz­tálytársaimmal már nagyon vár­tuk az új évad kezdetét a Gárdo­nyi Géza Színházban. Először a Káin és Ábel című drámát láthat­tuk. Örültem, hogy ez volt az el­ső darab, mivel éppen kapcsoló­dik az idén elkezdett emelt szin­tű irodalmi tanulmányaimhoz^ Ez a történet tanulságaival és mondanivalójával a mai korban is megállja helyét. A korábbiaktól eltérően telje­sen más megközelítésben láthat­tuk a történetet. Ádám és Évá, az első emberpár a Paradicsomból való kiűzetését követően próbáka saját lábán megállni. Ebben két fiuk van segítségükre, akik egur mással szöges "ellentétben áll­nak. Éva minduntalan a paradi­csomi élet után vágyódik, e«el Káinban azt a reményt kéltvé,' hogy egykoron létezett a helyrés bejutást nyerhet a Paradicsom­ba. Ábel minden gondolatával mozzanatával csak Isten kegyek­nek él. Az idős Ádám részeges alakká válik, aki -szintén nem tudta magat föltenni az Edeh el­vesztésén. Marjai Virágés Káli Gergely. Jelenet a színházi darabból. Isten felszólítja Ádámot a kőid benépesítésére fiai által, ekkor* küldve le az égből Arabellába „csillaglányt”. Innentől kezdet^, veszi á két testvér közti harc. Új­ra megelevenedik az első ember­pár története, a bűnbeesés, csak* kicsit másképp. Megtudhattuk azt, ami a Bibliából úgyszólván „kimaradhatott”. Nem csak a szép sza vairszámftan ak; rtéMp tettek többet mondanak. Mindig a felszín alá kell nézni. Ha egy érdekes és tanulságig darabot akarsz látni, ami nem mellesleg még a suli tananyagé hoz-is-k-apesolódik egy kicsit, semmiképp se hagyd ki! ■ Kürthy Daính Neumann-fános Középiskola Windsor, Legoland - felejthetetlen élmény, mert Anglia más utazás Kiara egy országos mese- és novellaíró pályázaton angliai utat nyert, melynek élményét papírra is vetette az én szobám, sőt lehet, hogy még mó vizet öntöttek a nyakunkba, nagyobb is. Be volt vezetve a ba- Hiába adott ránk anya esőkabá- baházbaavillanyésavíz. A falon tot, mégis csurom vizesek vol­Nagyon izgultam a repülés miatt, de nem történt semmi baj. Kicsit unalmas is volt. A repülőn anya nagyon sajnált egy embert, hogy szegénynek milyen rossz az ízlé­se, hiszen egy szörnyű térdig érő bőrkabát volt rajta, ronda díszí­téssel. Na, ő volt Pataki Attila. Ugyanis az EDDA együttes is ve­lünk repült a gépen. Kézitáskákkal utaztunk, nem kellett várni a csomagokra, így jóval előbb értünk Windsorba, mint azt terveztük. A szállodába még nem lehetett bejelentkezni, ezért bementünk a Windsor kas­télyba. Sosem láttam még ekkora várat. Az egri vár befért volna az egyik csücskébe. Nagyon szép volt. Nagyon szerettem volna in­nen mamának követ vinni, mert ezt kért, de nem találtam egy da­rabot sem. (Nem csak a várban nem volt, de egész Windsorban sem. Minden nagyon tiszta volt, gondolom azért, mert egy igazi királynő szokott itt lakni.) A kato­nákon nagyon fura kucsma volt. Akik díszőrségben álltak, óriási­ak voltak, legalább kétméteresek. El is neveztük őket Godzillának. Teljesen mozdulatlanul álltak, az elsőről azt hittük, hogy báb, de azután nyelt egyet. A Szent György-kápolna gyö­nyörű volt, de az volt a legjobb, hogy igazi királyok, királynők és hercegek voltak odatemetve. Raj­tuk sétáltunk. Nyakazó Henriken is átsétáltunk. Mária királynő ba­baháza előtt sokáig sorba kellett állni. A babaház akkora volt, mint kézzel festett pici képek függtek, és icipici bútorokkal volt beren­dezve. De teljesen olyanok voltak, mint az' igaziak. Még picuri ara­nyozott étkészlet is volt benne. Másnap mentünk Legolandba. Az első dolog, amire felszálltunk, a Viking csúszda volt. Egy vízfo­lyosón sodródtunk lefelé, és cso­fönk. A végén még egy hordó vi­zet is a nyakunkba borítottak. Az én kedvencem a Viking csúszda volt, a testvéremé, Taráé a hajó­hinta, anyának a Miniland tet­szett. Itt mindenféle híres épüle­tet építettek fel legókockából. Azt hiszem, apának is a hajóhinta tet­szett a legjobban, csak ő nagyon sajnálta anyát. Egészen zárásig maradtunk. Utolsó nap emeletes busszal mentünk várost nézni. Anya és apa egészen elszörnyedt a fordí­tott közlekedéstől. Az utcák is szűkek voltak, néha csak pár cen­tire voltunk az utcatábláktól. Ez­után vásároltunk néhány dolgot, és elsétáltunk a folyóhoz. Egy ját­szótérre is elmentünk. Itthon még nem láttam ilyen nagy ját­szóteret, ahol ennyi minden volt. A házak gyönyörűek voltak, so­kat le is fényképeztünk. Egész idő alatt nem láttunk egyetlen do­hányzó embert sem, sem pedig kóbor kutyát vagy macskát. Az angolok nagyon kedvesek és ud­variasak voltak. A vonatokon nem volt egy ellenőr sem, csak annyit írtak ki futófényre, ha va­laki elfelejtette megvenni a je­gyét, az tegye meg, miután le­szállt. Olyan szerencsénk volt, hogy még egy katonai felvonulást is láttunk. Elöl mentek a zené­szek, utánuk a katonák. Ez nagy mázli, mert októberben már na­gyon ritkán vonulnak fel. Na­gyon elfáradtunk, de nagyon-na- gyon jó volt Talán csak az volt a baj, hogy nagyon drága volt min­den. Anyu azt mondta, hogy 1 font körülbelül 350 forint. Én és Tara kaptunk 15-15 fontot, amit bármire költhettünk. Vettünk is egy-egy legolandes poharat, iga­zi pici legókockák csörögnek ben­ne. És piros angol buszokat. ■ Tóth Szonja Kiara Karácsond, Általános Iskola

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom