Heves Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-02 / 256. szám

2011. NOVEMBER 2., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 HEVES MEGYE GAZDASÁGA A wellnesst keresik a vendégek turizmus Heves megye desztinációi továbbra is a vezető úti célok között vannak Családoknak is. Egerszalók továbbra is népszerű úti cél, gyógy- és wellness-szolgáltatásai miatt keresik a vendégek. A kastélyszállóknak korlátozottak a lehetőségeik Eger, Egerszalók és Szil­vásvárad továbbra is a legnépszerűbb úti célok között vannak Észak-Ma- gyarországon. Tóth Balázs A Központi Statisztikai Hivatal szerint idén élénkült a szállodai vendégforgalom, s ebben főként a négycsillagos, illetve a wellness- szállodák játszottak nagy szere­pet, míg a panzióknál jelentős visszaesés mutatkozott. Ugyan­akkor az egyik nagy szállásfogla­ló szolgáltató szerint csökkent a szállodák népszerűsége, míg az olcsóbb szolgáltatásokat kínáló 'S apartmanok és vendégházak ata- | valyinál több vendéget fogadtak. 1 Tavaly az összes belföldi szállás- foglalás mintegy felét a hotelek­ben regisztrálták, idén már csak a pihenni vágyók alig több mint harmada akart szállodába men­ni. Tavaly a foglalások 28 száza­léka háromcsillagos szállodába szólt, idén a vezetést az apartma­nok és a panziók vették át. A be­vételeket tekintve azonban to­vábbra is a szállodatulajdonosok az elsők: míg az apartmanokban átlagosan 40 ezer, a panziókban pedig 33 ezer forint értékű volt egy-egy foglalás, addig a három- csillagos szállodákra átlagosan 58 ezer forint jutott. A szolgáltató adatai szerint ta­valy a foglalások többsége, har­bár a KSH szerint növekedés figyelhető meg a kastélyhotelek vendégszámában, ennek elle­nére nehéz a helyzete ennek a szegmensnek. Inkább azok a szállodák kerültek előnybe, akik medencés wellness- szolgáltatásokat nyújtanak vendégeiknek, király kataun, a Hotel Kastély Szirák vezetője szerint e szállástípusoknak korlátozottabbak a lehetősége­ik, hiszen szobaszámúk ki­sebb, egységnyi alapterületűk pedig nagyobb, mint a többi hoteltípusnak. - Az ősz sem lett jobb, mint a nyári szezon. Igyekszünk növelni az eladáso­kat, az ünnepekhez alkalmaz­kodva programokat kínálunk. A hosszú hétvége kedvező, de hiányoznak a rendezvények és a konferenciák, igyekszünk új ajánlatokkal kedvében járni a vendégeknek - tette hozzá a szállodavezető. mada még két éjszakára szólt, idén viszont 36,5 százalékkal az egyéjszakás vakációk kerültek fö­lénybe.- Sokan töltik a szabadságu­kat külföldön, Horvátországban például nőtt a magyar turisták száma. Egyre erősebb az a ten­dencia, hogy a külföldi nyaralás mellett csak egy-egy hosszú hét­végét pihenünk belföldön - mondta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője. A portál statisztikái szerint idén is a fürdővárosok és a Bala- ton-parti települések voltak a legnépszerűbb célpontok, Haj­dúszoboszló és Siófok vezetésé­vel. A szállásfoglalások számát tekintve Budapest a harmadik helyre kapaszkodott fel, pedig ta­valy a szeptember 30-áig tartó időszakban nem volt a tíz leg­népszerűbb desztináció között. Eger a negyedik legnépszerűbb térség volt idén. Az Észak-magyarországi Régi­óban regisztrálták az összes fog­lalás mintegy 17 százalékát, e megrendelések csaknem negye­de Egerre vonatkozott. A portál felhasználói átlagosan több mint 40 ezer forintot költöttek itt, amely megfelel az országos átlag­nak. A megyeszékhelyet Heves­ben Egerszalók és Szilvásvárad követte, előbbi a régió szállásfog­lalásainak 8, utóbbi 7 százalékát adta. A foglalások átlagértékét te­kintve Parádsasvár emelkedik ki, ahol átlagosan 56 500 forintot szántak szobára a pihenni vá­gyók. Szintén az átlagosnál na­gyobb összeget (több mint 50 000 forintot) költöttek azok, akik Egerszalókon vakációztak. Észak-Magyarországon a KSH szerint a külföldiek kilenc, a bel­földi vendégek 4,7 százalékkal több éjt töltöttek, összességében pedig 5,4 százalékos emelkedést értek el a kereskedelmi szálláshe­lyek a tavalyi év ezen időszaká­hoz képest. A Tisza-tónál a keres­kedelmi szálláshelyek 5 százalé­kos vendégforgalom-csökkenést tapasztalhattak, főképp a belföldi vendégek elmaradása miatt. <-■ HIRDETÉS. Jelentősen csökkent a munkanélküliek száma Húszezer alá csökkent a regiszt­rált munkanélküliek száma szep­temberben Heves megyében. Au­gusztushoz képest több mint ki- lencszáz ember talált bejelentett munkahelyet, főleg a közfoglal­koztatásban. A csökkenés jelen­tős, félezer fős tavaly szeptember­hez képest is. Az állástalanok kö­zött kétezer pályakezdő is van, de 3700-nál is többen vannak azok, akik elmúltak már 50 évesek, emiatt hátrányban vannak. A munkanélküliségi ráta 14,5 szá­zalékos volt Hevesben, míg orszá­gosan 12,1 százalék. A Heves Megyei Kormányhi­vatal Munkaügyi Központjának nyilvántartása szerint az állás­keresők között 16 ezren koráb­ban fizikai munkát végeztek, nyolcezren pedig alacsony isko­lai végzettségűek. Diplomával ezren nem találtak megfelelő munkahelyet. A tartósan, azaz legalább egy éve regisztrált ál­láskeresők száma megközelítet­te az ötezret. A munkanélküliek szeptemberben háromezer állás­hely közül válogathattak, ebből kétezret abban a hónapban je­lentettek be, ezek jó részét a köz­munkaprogram adta. Az első őszi hónap végén or­szágosan 536,7 ezer munkanél­külit regisztráltak a munkaügyi kirendeltségek, 12 ezerrel keve­sebbet, mint augusztusban. Ta­valy szeptemberben hatezerrel többen kerestek állást. ■ T. B. Megkezdődött a búza intervenciós vásárlása A Mezőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatal (MVH) megkezdte a közönséges búza rögzített áron történő intervenciós felvásárlá­sát. Árpa, kukorica, cirok, durumbúza felajánlására nincs mód. Uniós szinten legfeljebb 3 millió tonna búzát lehet fölvásá­rolni 2012. május 31-éig. Az MVH előnyben részesíti a beszállításos átvételeket. Búzát csak a hivatalnál regisztrált sze­mély, vagy társaság ajánlhat föl, minimum nyolcvan tonnát. A ga­bonának uniós származásúnak, homogénnek, per-, teher- és igénymentesnek, s megfelelő mi­nőségűnek kell lennie. Az ajánla­tot formanyomtatványon és mel­lékletekkel postán, vagy faxon kell eljuttatni az MVH budapesti központjának. Az ajánlat a be­nyújtást követően nem vonható vissza kivéve, ha a túl sok fölaján­lás miatt elosztási együtthatót ál­lapítanak meg. Az MVH helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv, valamint a laborató­riumi vizsgálat alapján dönt a bú­za átvételéről. A felajánlott árut tonnánkénti 101,31 eurós alap­áron vásárolják fel, ezen módo­síthatnak a minőségi tényezők és a szállítás költségei. ■ T. B. Az időjárásról nem dönthet..., r Uh 0rhú ós t i A de az ÉN számla kedvezményeiről igen. UniCredit - ÉN Számla Az ÉN számlához Ön választhatja ki négy szolgáltatásból, hogy melyik kettő legyen Önnek díjmentes. Az ÉN számla zárlati díja pedig kedvezményes legalább havi 50 000 forint átutalás beérkezésével* E8KM: 0,10%.Ráadásul 2011. október 8. és november 15. között tartó játékunkban 1 millió forintos álomutat nyerhet, ha most nyit ÉN számlát és teljesíti a jóváírási feltételeket.** Várjuk bankfiókjainkban: Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. és Agria Park (Törvlnyház u. 4.); Gyöngyös, Gyöngyház Bevásárlóközpont (Páter Kiss Szaléz u. 22.) További információért érdeklődjön a 06 40 50 40 50-es telefonszámon. www.unicreditbank.hu/enszamla Az élet csupa változás és lehetőség. Számíthat ránk. Üdvözöljük bankunkban! UniCredit Bank * Az ÉN számlacsomag havi zárlati díja 499 forint, ha havonta legalább 50 000 forint jóváírás érkezik banki átutalással az ÉN számlájára. A havi zárlati díj az adott hónapra vonatkozóan minden esetben terhelésre kerül az ügyfél számláján, és a jóváírási feltétel teljesülése esetén a következő hónapban 300 forint jőváíródik a számlán. A számlacsomag normál havi zárlati díja 799 forint.^ ** A játékban való részvétel feltétele, hogy az újonnan nyitott Én számlára a meghatározott hónapokból legalább kettó'ben minimum 50 000 forint összegű, banki átutalásból származó jóváírás érkezzen. A tájékoztatás nem teljes körű. A bankon belüli, ügyfél saját számlái közötti átvezetés nem minősül átutalásnak. Az ÉN számlacsomag és annak egyedi tételei visszavonásig érvényesek, a részleteket a vonatkozó üzletszabályzatok, lakossági kondíciós listák és hirdetmények, a játékban való részvétel feltételeit a vonatkozó részvételi feltételek tartalmazzák. A bank a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. rí GAZDASÁGI HÍREK Régiós konferencia a pályázatokról EGER Az Új Széchenyi Terv aktualitásairól rendez ma konferenciát Egerben a Szé­chenyi Programiroda. Az aktuális pályázati források áttekintése mellett az iroda tanácsadói személyre sza­bott tanácsadással várják a pályázók kérdéseit. A ren­dezvényre önkormányzat­ok, civil szervezetek, mik­ro-, kis és középvállalkozá­sok, nagyvállalatok, kultu­rális és közművelődési in­tézmények képviselőit is várják. A régiós szintű ese­mény 10 órakor kezdődik a Hotel Egerben. Öt éven belül visszakérhető az adó HEVES MEGYE Ugyan 2008. január 1-jétől megszűnt a lakásszerzési kedvezmény, ha azonban valaki ezt meg­előzően adta el ingatlanát, és az eladást követő 5 éven belül lakáscélra költi el ezt a jövedelmet, akkor vissza­kérheti a korábban befize­tett adóját. Ehhez az szük­séges, hogy a magánsze­mély az említett időtarta­mon belül lakást vásárol­jon, építsen, meglévő laká­sát legalább egy lakószobá­val bővítse, vagy bérleti jo­got szerezzen. Á lakáscélú felhasználás gyermek, szü­lő, házastárs, testvér javára is történhet. A visszatéríté­si igényhez csatolni kell az adásvételi vagy bérleti szerződést, a földhivatali bejegyzési kérelmet, a használatbavételi enge­délyt, és az építési számlá­kat is, közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Igazolni kell az elvégzett kezelést HEVES MEGYE November 11- éig nyújthatják be a tejága­zat szerkezetátalakítását kí­sérő állatjóléti támogatás igénylői a szükséges állator­vosi igazolásokat a tejterme­lők a Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Hivatalhoz. A paraziták elleni védekezés megtörténtét az adott tenyé­szethez tartozó összes tartá­si helyre vonatkozóan iga­zolni kell a 2011. május 1. és október 31. között elvég­zett kezelések alapján. Kevesebb társas vállalkozás Heves megyében Tavaly szeptember óta három­százzal több gazdasági szerve­zet működik Heves megyében. A KSH adatai szerint januárig jelentős visszaesés mutatkozott ezen a téren, majd több alakult, s az idei őszi 46900 szervezet kétszázzal haladja meg a tava­lyit. A növekedésben jelentős szerepe van annak, hogy sokkal, mintegy hétszázzal több egyéni vállalkozás jött létre, mint amennyi megszűnt. Ezek száma így megközelíti a 35900-at. A nö­vekmény ellensúlyozza a társas vállalkozások számának draszti­kus, félezres csökkenését. Utób­biakból 11 ezer működik a me­gyében. A tendencia hasonló az országos folyamatokhoz. ■ T. B. t i I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom