Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-29 / 254. szám
2011. OKTÓBER 29., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR 13 Csökkenteni a hibák számát ob i. A Szentes elleni ma esti feladat könnyebbnek tekinthető A hétvége könnyebbik feladata vitathatatlanul ma este vár a ZF-Eger férfi alakulatára. A tegnapi, szolnoki fellépést követően az esti programban már a Szentes Bitskey-uszodabeli fellépését láthatják az egri szimpatizánsok. Fenyves Balázs vízilabda Komplett hazai csapattal továbbra sem találkozhatnak a sárga-kék hívek, ugyanis többen hiányoznak majd a ZF-ből. Kevin Graham a Pánamerikai játékokon vesz részt Kanada válogatottjával, de Lukas Sémán is nemzeti csapatának hasonló elfoglaltsága miatt marad távol. A Dubrovnikből szerződtetett légiós a Szlovákia - Görögország Eb-selejtezőn ugrik medencébe, ám a kassai 32 perc után vasárnap már ismét a hevesi megyeszékhelyen tréningezik. Bátori Bence továbbra sem játszhat, jó hír viszont vele kapcsolatban, hogy a jövő hét elején teljes értékű edzésmunkát végezhet, vagyis a BVSC elleni Magyar Kupa negyeddöntőkön már részt vehet. Addig azonban maradnak a többiek, akiknek lasGerendás György vezetőedző (középen) úgy véli, hogy lassan kezd összeállni a képlet az egri csapatnál. A Szentes ma nem jelenthet gondot. san muszáj belerázódniuk a sorozatterhelésbe.- Nem akarok párhuzamot vonni a tavalyi és az idei évkezdés között, mert teljesen más a helyzet - fogalmazott Gerendás György, a ZF-Eger vezetőedzője. HUNGÁRIA- Tavaly nem láttam játékot a csapatban, viszont kevesebbet hibáztunk.- Most ugyanakkor látom, hogy mit akarunk csinálni, sokszor meg is oldjuk a feladatot, azonban sok a fölösleges hiba. Ezeknek a számát kell minimalizálni, és akkor nem lesz gond. Szegeden és a Vasas ellen is akadtak pozitív momentumaink, ezek adhatnak lökést, előbb-utóbb ugyanis majd csak összeáll a képlet. Százalékos számok AZ EGRI VÍZILABDA KLUB Ű személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásokból befolyt 360.805 ezer forintos összegéből tavaly 108.242 forintot fordíthatott és használt fel működésre, míg a cél szerinti tevékenységre 252.563 forintot költöttek el az egyletnél. Jó egészséget! ahogy a ZF-Eger - Vasas Bajnokok Ligája mérkőzés során az Egri Vízilabda Klub, ágy a városházán is az önkormányzat részéről is köszöntötték DR. RINGELHANN GYÖRGYÖT. A 70. születésnapját betöltött egykori polgármesternek, Eger díszpolgárának ezúton is jó egészséget kívánunk! Győztünk Szolnokon! OB I., FÉRFIAK Az 5. forduló tegnapi meccsén: SZOLNOKI DÓZSA KÖZGÉP - ZF-EGER 9-10 (3-3, 3-2, 2-3,1-2) Szolnok, 400 néző. V: Székely B., Vojvoda I. Szolnok: Decker - Gocsics 1, Kovács 0., Nyéki, Hangay Z., Komlósi, Georgescu 4. Cs.: Regős, Süveges, Marnitz 1, Pásztor 1, Kis G. 1, Negrean 1. edző: Cseh Sándor. EGER: Szécsi - Naganuma 1, Hosnyánszky 2, Bundschuh 1, Sémán 1, Biros 2, Varga Zs. Cs.: Gerritse 2, Mezei, Kovács G. 1., Binder, Chilkó, Lőrincz, Bisztritsányi. edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán. GÓL - EMBERELŐNYBŐL: 9/1, ill. 8/2. ÖTMÉTERESBŐL: 2/0, Ül. 3/2. KIPONTOZÓDOTT: Binder (23.). cseh Sándor: - Nagyon csalódott vagyok. A játékosaim mindent megtettek. Nehéz lesz megemészteni a vereséget a hétfői rangadó előtt. GERENDÁS GYÖRGY: - Sokat öregedtem a mai meccsen. Az utolsó pillanatig nem lehettem biztos a sikerünkben. Ami döntött: nagyon jól védekeztünk, jobban, mint az előző két összecsapáson. A jól játszó Szolnok ellen kevés hibát követtünk el a védekezésben. A 19.10-K0R zárult másik pénteki mérkőzésen: Szentes - Honvéd 9-17. Fel a lelátóra! A ma esti mérkőzésre egységesen 500 forint ellenében válthatnak jegyet a nézők. u sportban is az pisi Használja ki Ön is az előfizetés előnyeit! LAPUNKAT MEGRENDELHETI a 06/80/513-646-os telefonszámon. ZF-Eger Cserék: 14 Bisztritsányi Dávid (kapus), 2 Willem Gerritse, 3 Lőrincz Bálint, 6 Kovács Gábor, 9 Homa András, 10 Binder Szabolcs, 11 Chilkó Márton, Edzők: Gerendás György', Tóth Kálmán Hiányzik: Kevin Graham, Lukas Sémán (válogatottbeli elfoglaltság), Bátori Bence (fertőzés után lábadozik). ZF-Eger Bodrogi Bau CS&K Szentesi VK r németit jóisaTtW Bodrogi Bau CS&K Szentesi VK Cserék: 14 Bálint Ákos (kapus), 2 Csacsovszky Alex, 3 Pellei Frank, 6 Tóth Péter, 8 Mitko Nacsev, 11 Nagy Márton, 12 Szabó Zoltán. Edző: Lukács Dénes. A 6. forduló további párosítása Szombat 18.00: Szeged - BVSC, Vasas - Debrecen, Honvéd - Pécs 19.00: Kaposvár-OSC Hétfő 20.15: FTC-Szolnok t Weie\ Tamás lázát ^*1 lásd® ■Náft\Tamas f.jMMK ftosttjaW StöV.eSiabo\cs Helyszín: Bitskey Aladár Uszoda. Időpont: 2011. október 29., szombat. Kezdés: 19.00. Vezeti: Horváth Márk, Vogel Gábor. LEN-delegátus: Gianni Lonzi (olasz). Jegyárak: 500 Ft (egységesen). Érik Grahamék olimpiai részvétele guadalajarában javában zajlik a Pánamerikai Játékok versenysorozata, ahol Kanada pólóválogatottja - soraiban Kevin Grahammal és Aaron Felt- hammel - a legjobb úton halad az olimpiai kvalifikációhoz vezető úton. A juharlevelesek az A- csoportban, sorrendben Mexikó, Kuba és Kolumbia legyőzésével a kvartett élén végeztek, az elődöntőben pedig 8-6-ra nyertek a.brazilok ellen. Egyenes ágon kizárólag a finálé győztese jut kvótához, ám a 2-4. helyen zárt alakulatok tavasszal még játszhatnak az ötkarikás helyekért A hölgyek nehéz ellenfelekkel, a Magyar Kupával kezdik a bajnoki évet A 2011/ 2012-ES IDÉNYBEN ű Magyar Kupa selejtezője jelenti a bemutatkozást a ZF-Eger női együttesének, kelemen Attila tanítványai a hét induló gárda közül a Szentesen játszó •B-csoportba kaptak besorolást. gangl edináék már csütörtökön Szegedre utaztak, ahol kétnapos összetartással készültek a hétvégére. Az együttes felnőttválogatottjai az elmúlt héten Új-Mexikóban edzőtáboroztak, a balkezes ausztrál légiós, ebony neesham pedig a hét közepén érkezett meg Egerbe. Noha nincs régóta együtt a társaság, a lányok szeretnének a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikén végezni. Az egriek hétvégi kupamérkőzései a következők. szombat, ío.oo: ZF-Eger - Szeged. 17.00: ZF-Eger - Szentesi VK. vasárnap, 10.00: ZF-Eger - Dunaújvárosi Főiskola. A serdülőknél Homyák Olivér kilencet dobott a huszonhárom egri gólból A ZF-EGER utánpótlás gárdái az elmúlt hét végén Szentesen képviselték a klubot. Az ifjúságiak és a serdülők győzelemmel, a gyermekek vereséggel tértek haza. A lányoknál a Honvéd fiataljai látogattak Egerbe, s távoztak pontokkal. Eredmények, fiúk, ifjúságiak: SZENTESI VK - ZF- EGER 7-12. Legjobb dobók: Lőrincz B. 5, Zalánki G. 3. Serdülők: szentesi VK - ZF-EGER 3-23. Ld.: Homyák 0. 9, Zalánki G. 6. Gyermekek: SZENTESI VK - ZF-EGER 10-7. Ld.: Biros B. 4, Stefanidesz L. 2. Lányok, ifjúságiak: ZF-EGER - HONVÉD POLO 6-14. Ld.: Miló S. F. 2. Serdülők: ZF-EGER - HONVÉD POLO 7-13. Ld.: Lllés H. 4. A > 1