Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-25 / 250. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. OKTÓBER 25., KEDD Ruhák, könyvek is kaphatók a most megnyílt adományvonalon Adományvonalat nyitott a napok­ban a Tegyünk Együtt a Gyer­mekszegénység Ellen (TEGYE) Közhasznú Egyesület, tudta meg a Hírlap.- Felnőtt-és gyermekruhák, to­vábbá cipők, valamint könyvek szinte azonnal elérhetővé válnak azok számára, akik kérelmüket eljuttatják az adomany@ tegye.net e-mail címünkre - tájé­koztat Tóth Anna, az egyesület elnöke. - Egyúttal arra kérünk mindenkit, hogy ha a tél beállta előtt rendbe szeretnék tenni ud­varukat, kertjüket, lehetőség sze­rint szóljanak nekünk. Ugyanezt szeretnénk az önkormányzatok­tól is, ha a helyhatóságok meg szeretnék tisztíttatni a fenntartá­suk alatt lévő parkokat, tereket. Mentoráltjaink szívesen kicsino­sítják ezeket a területeket min­denféle munkadíj nélkül. Cseré­be azt a lehetőséget remélik, hogy a megtisztított fák hulladékait, il­letve a kivágott fákat, bokrokat, cserjéket hazavihessék és azok­kal fűthessenek otthonaikban. Ugyanígy a lehullott diók össze- szedését és kibontását is vállal­ják, szintén azzal a céllal, hogy a dió héját hazavihessék és segítsé­gükkel melegedhessenek. ■ Plüssfigurák is fel­ajánlhatok a szegény gyerekeknek. Az egyesület tagjai egyúttal, már a karácsonyra készülődve, kérik, hogy akinek olyan meg­unt, esetleg volt kedvestől kapott, még jó állapotú plüssfigurája ,van, ami számára fölöslegessé vált, ne dobja ki, hanem inkább ajánlja fel a mélyszegénységben élő kis­gyermekek számára. ■ Sz. K. AZON EGÉSZSÉ­GÉNEK ŐRE HIRDETÉS f ^ 1>r. Szobeczki ZsoCt _ ‘Bőrgyógyász truyjánrendeUse m - Számítógépes-****., anyajegyyizsgálat szemölcsök eltávolítása, |\ ' % - Pattanásos bőr, ekcémák, pikkelysömör, körömgomba és f más bőrbetegségek gyógyítása. Botox-kezelés, ráncfeltöltés. Gyermekek és felnőttek 3 ellátása egyaránt. | Eger, Torvényfiáz u. 13. Csütörtök 15.30-18.00 | Gyöngyös, Jókai u. 14. Szerda 14-17.30 s.; Telefon: 06-30/ 399 0202 uWií’^zoBeczlQjíU J Még egy hét a számháború népszámlálás Néhány kérdőíven rosszindulatú üzenetek is érkeztek Már csak néhány napunk van arra, hogy jól megszá­moljanak minket. A meg; kérdezett megyei települé­seken kellő ütemben ha­ladnak az ívek kitöltetésé­vel. Az is kiderült: hivata­losan nem vallhatjuk ma­gunkat Jedinek. Magyar Krisztián A közelmúltban lezárult a nép- számlálás egyik lényeges szaka­sza, a kérdőíveket közel 817 ez­ren töltötték ki az interneten. Heves megyében a háztartások 13,8 százalékában gondolták úgy, nem bajlódnak a papírok­kal. Akiknek idegen a net, és még nem tették meg, október 31- éig válaszolhatnak a kérdésekre. A lapunk által megkérdezett he­lyek többségében már nincs sok munka, a települési jegyzők kö­zül volt, aki úgy tájékoztatott: a biztosoknak már csak a kérdő­ívek egy-két százalékát kell be- gyűjteniük. Felsőtárkányban már több mint 80 százalékát el­vitték az íveknek, Szilvásvára­don is jól haladnak, Dobosné dr. Kvesztár Henrietta jegyző hang­súlyozta: nem sok hiányzik már a száz százalékhoz, a begyűjté­sek során semmi különös atroci­tásról nem érkezett hír. Csakúgy, mint Kerecsenden, ahol szintén már majdnem végeztek, Péter- vásárán sincs különösebb gond, dr. Benkár József jegyző szerint idő előtt végeznek a számláló- biztosok. Csupán egy-két nehe­zebb természetű vagy ki­számíthatatlan időbeosztá­sú lakos nehezítheti a folya­matokat. Bajban vannak a magyar Jedik a kérdőívük A FACEBOOKON INDULT „Valid magad Jedi-nek” mozgalom le­vélben fordult az adatvédelmi biztoshoz, amelyben kifogásol­ták, hogy az internetes kitöltés során a listából választható­kon tál nem lehet további val­lásokat megjelölni. A kérdőív kézi kitöltése esetén pedig azon személyek adatait, akik vallásukként a Jedi Rend”-et jelölték meg, az „egyéb” kategóriába sorolják, szabó Má­té elutasította a be­adványt, mint fogalmazott: a KSH a gyakorolt vallások listá­ját a Magyarorszá­Egy helyre nem ért el a világháló virágh Eszter, a népszám­lálás szóvivője a Hírlap megkeresésére elmondta, egy olyan Heves megyei te­lepülés van, ahol egyetlen állampolgár sem élt az internetes kitöltés lehetősé­gével. Azt, hogy melyik helységben, nem mondhat­ta el, de a statisztikai ta­nácsadótól megtudtuk: négy olyan település van, ahol a két százalékot sem érte el azon lakosok ará­nya, akik a kitöltéshez használták a világhálót. Az országos átlag - 18,6 százalék - felett négy He­ves megyei település tel­jesített. kitöltésénél gon bejegyzett egyhá­zak, valamint az elő­ző évtizedek adatgyűj­tései, illetve a vallás­kutatások eredmé­nyei alapján állította össze. Hiába a sok ma­gyarfedi, maximum saját maguk számol­hatják meg, hányán vannak. Többször is kerestük a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan viszont nem kaptunk időben tájékoztatást arról, érke- zett-e hozzájuk bejelentés a nép- számlálás alatt tapasztalt vissza­élésekről, bűncselekményekről. Dr. Zrónik István, Verpelét jegy­zője lapunknak elmesélte: három gyanús alakkal találkoztak a nagyközségben, akik nem tudták igazolni magukat, de gyorsan el­mentek. Az egyik számlálóbiztos arról számolt be, hogy egy helyen elég indulatosan megtagadták a kérdőív kitöltését.- Megbeszélt időpontban mentem a helyszínre, ahol nem voltak hajlandóak adatot szolgál­tatni, és a borítékba a kitöltött kérdőív helyett rosszindulatú üzeneteket tettek - tudtuk meg Czivik Jánosnétól, aki hozzátet­te: egyébként csupa pozitív ta­pasztalatai vannak az emberek segítőkészségéről. Csakúgy, mint Fecz Zsuzsannának, aki Kerecsenden számolja a lakókat. Elmondta: körzetében szinte mindenki ismeri, ezért nem ne­héz megtalálnia a közös hangot. A számláló kiemelte, hogy azért sokan vannak, akiknek kisebb- nagyobb gondjuk akad a kitöl­téssel, de mindig segít, ha kell. Aki még nem tette, a nép­számlálási kérdőíveket október 31-ig számlálóbiztosa segítségé­vel tudja megválaszolni. Tiszteletdíjból alakítják ki a gyalogátkelőt Szilvásváradon Utakat, járdákat építenek és újí­tanak föl még az idei évben Szil­vásváradon. Gyalogút épül pél­dául a Miskolci úton a Gondozá­si Központtól a Meggyes telepü­lésrészig. A feladatok elvégzésé­hez feltétlenül szükséges enge­délyeket és hozzájárulásokat már beszerezték, hamarosan pedig a kivitelező is elkezdi a munkát. Várhatóan november végéig elkészítik a 613 méter hosszúságú új járdaszakaszt. ■ Az építkezés alatt forgalomkorlátozásra kell számítani. Ezenkívül 577 méteren fel­újítják majd a forgalmas 2506- os út mentén vezető járdát, és a községi általános iskola előtt gyalogátkelőhelyet is létesíte­nek. Az építkezés alatt forga­lomkorlátozásra kell számítani. Az önkormányzat saját erőből finanszírozza a beruházást, amelynek összértéke 25 millió forint. A képviselő-testület tisz­teletdíj nélkül végzi munkáját, a polgármester pedig csökkentett költségtérítésre tart igényt. Az így megtakarított közel kétmillió forintot a helyi grémi­um tagjai kifejezetten a gyalog- átkelőhely létesítése céljából ajánlották fel. ■ T. B. A szabálysértőket megbüntetik, aki lop, feljelentik Gyöngyös északnyugati részén sok lakatlanná vált ingatlanban egyre több hulladék keletkezik, valamint a házak „mozdítható” elemei sorra eltűnnek. A halmozódó hulladék ko­moly közegészségügyi veszélyt jelent, az ellopott épületelemek hiánya pedig életveszélyessé te­szi a házakat. A problémák elkerülése érdé- kében térfigyelő kamerákat sze­relnek fel, a közterület-felügye­lők és a rendőrség pedig fokozot­tan ellenőrzi majd az ingatlano­kat - mondta Szemes Paula kör­nyezetvédelmi főelőadó, hozzá­téve: az illegális szemétlerakás pénzbírsággal sújtható, a lopá­sért pedig rendőrségi eljárás kezdeményezhető. ■ J. M. PROMÓCIÓ Felkészült fiatalok - tudatos döntések ökopolisz Erősítenék a középiskolások érdekérvényesítési képességét A vödrös idegen után nyomoznak Gyöngyösön Elindult az Agria Universitas Egyesület „Felkészült fiatalok - tudatos döntések" című prog­ramsorozata. Az egyesület az Ökopolisz Alapítvány P2011 0015. számú pályázatán nyert tá­mogatással valósítja meg a kö­zépiskolások állampolgári neve­lését célzó projektet. Ennek kere­tében az Eger középiskoláiból ér­kező, a közélet iránt érdeklődő diákok szakértők segítségével tárják fel a fiatalokat, a város éle­tét érintő gondokat, és megoldá­si javaslatokat dolgoznak ki. Cél az érdekérvényesítési képessé­gük erősítése és a társadalmi szerepvállalásuk előmozdítása. Az eseménynek az Agria Universitas Egyesület székhe­Az Agria Universitas Egyesület programsorozatában az egri diákok szakér­tők segítségével tárják fel a fiatalokat és a város életét érintő problémákat lyén működő, a Svájci-Magyar Együttműködési Program támo­gatásával létrehozott Svájci Köz­pont ad helyet, s a „Multi- kulturalizmus - kulcs a jövő­höz” programmal összhangban - az egyéni felelősségvállalást, a tudatos állampolgári magatar­tást, a különbözőségek elfogadá­sának előmozdítását célozza. A legkiemelkedőbb diákok részt vehetnek az Agria Universitas Egyesület által szer­vezett bécsi tanulmányúton, ahol megismerkedhetnek azzal, hogy az ottani fiatalok hogyan vehetnek részt a döntések elő­készítésében, és milyen csator­nákon keresztül tudják érvénye­síteni érdekeiket. ■ A rendőrség keresi azt a férfit, aki október 5-én, délelőtt fél 11 körül a gyöngyösi Püspöki úton zárta el a forgalom elől az utat. A járműveknek mindkét irányból meg kellett állniuk, nehogy elüssék az idegent. Az isme­retlen ráadásul egy - a hiper­market irányába tartó - Suzukit meg is rongált. A garázda előbb rácsapott az autó első szélvédő­jére, majd miután a kocsi elin­dult, belerúgott annak jobb hát­só sárvédőjébe. Az elkövető egy 30-35 év kö­rüli, sötét, rövid hajú, normál testalkatú, körülbelül 180 centi­méter magas férfi, aki egy kék színű pólót és sötét színű nad­rágot viselt. A kezében egy vödör volt. A társaságában egy vele egykorú, fekete hajú nő volt. A randalírozás után mindketten a Rédei úttal szem­ben lévő földúton távoztak a „Kálváriaparti” álta­lános iskola irányába. A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik a cselekmény károsultjai, illetve szemtanúi voltak. Bejelentéseiket megtehe­tik személyesen a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, telefonon a 37/312-551-es szám 4186-os mellékén, illetve az ismert se­gélyhívókon. ■ P. A. ■ Az ismeretlen egy Suzukit meg is rongált. 4 í 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom