Heves Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-15 / 242. szám

2011. OKTÓBER 15., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 * Rátaláltak a régi tárgyak gyűjtés Szabadidejében önmagát képezte a sarudi gázszerelő MEGYEI KÖRKÉP Gyűjteni szenvedéllyel. Türelem is szükséges a bélyeggyűjtéshez, amit legtöbben a gyerekkori fellángolás után elfelednek - mondja Kiss Károly. Kiss Károly kisdobosként őrizte meg az első bélye­get. A gyerekkori akció nem hirtelen fellángolás­nak bizonyult, a gyűjtő­szenvedély egész életét végigkíséri. Szuromi Rita- Kömlőn és Tiszanánán'jártam általános iskolába, utóbbiban volt egy nagyon lelkes pedagó­gus, aki „megfertőzött” a gyűjtő- szenyedéllyel - meséli a Saru­don élő Kiss Károly, aki civilben víz-és gázszerelő, ám szabadide­jét a bélyegek, a könyvek és az érmék gyűjtésének szenteli. - Sok szerencse és jó szem is kell ahhoz, hogy a gyűjtemény gya­rapodjon. Meg tudás, amit nem árt megszerezni, ha valaki ko­molyan kezd el gyűjteni. Én a mezőkövesdi filatélia tagja vol­tam, itt ismerkedtem meg a bé­lyeggyűjtés alapjaival, de a sza­badidőm egy részét is arra áldoz­tam, hogy képezzem magam. A sarudi férfit munkája sok településen vezette házak pad­lására. Régebben ugyanis a gáz­Egyeztetnek az egri ifjak érdekében- Miért tartották fontosnak a rendszeres tapasztalatcse­rét?- Egy sikeres bűnmegelő­zési pályázatban vállaltuk, hogy havonta egyszer asztal­hoz ülünk olyan szakembe­rekkel, akik képesek és akar­nak is segíteni a fiataloknak. Rendszerint a felnémeti Civil Házban találkozik a 15-20 résztvevő.- Milyen témákról tárgyal­tak az elmúlt hónapokban?- Beszéltünk az Egerben ta­pasztalható ifjúsági bűnözés­ről, az áldozattá válásról, a fi­atalok szórakozási lehetősé­geiről, illetve ennek hiányá­ról. Nagy gond, hogy a megye- székhelyen alig van az ifjak­nak olyan hely, ahol felnőttek felügyelete mellett szórakoz­hatnak a hétvégeken. Az Egal klub kilátásba helyezett bezá­rása, a szórakozóhelyek nyit­va tartásának korlátozása to­vább szűkíti a lehetőségeiket. Szó esik majd az iskolai szeg­regáció tanulókra és diákokra gyakorolt hatásáról is. ■ B. K. Dr. Farkas Zsuzsanna:- Az egri fia­taloknak alig van szó­rakozóhely. A Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa (SZE- TA) idén március óta, havonta egy alkalommal, szakmai egyeztető fórumra várja azo­kat a szakembereket, akik az ifjúságvédelemmel kapcsolatos időszerű fel­adatokról tartanak megbe­szélést. Dr. Farkas Zsuzsan­nát, az; alapítvány kuratóriu­mi vezetőjét kérdeztük. szerelés ott kezdődött. - A leg­nagyobb szerencse a tiszavalki parókia padlásán ért - meséli. - Itt találtam egy feketekrajcáros bélyeges táviratot, amit azonnal megmentettem. Akárhová men­tem dolgozni, mindig figyeltem arra: egy igazán régi boríték mellett ne menjek úgy el, hogy fel ne mérjem, milyen bélyeggel adták egykor postára. Sokszor volt szerencsém, valahogy a tár­gyak rám találtak. így kerültek hozzám a régi pénzérmék is. Károly kedvence a 14 darabos Szent István-sorozat, de büszkén Százhetven éves a „Penny Black" AZ ELSŐ POSTAI BÉLYEG ö „Penny Black" volt, melyet Angliában adtak ki 1840-ben. Az ifjú Viktória brit királynőt ábrázolta, s a szélei nem vol­tak perforálva, emiatt ollóval kellett kivágni az ívből. Az el­ső bélyeggyűjtők az 1860-70- es években a gyerekek és a ti­nédzserek voltak. Az 1920-as években az értékes bélyegekről szóló hírverések miatt megnőtt a bélyeggyűjtők száma. Az osztrákoknak köszönhetjük a bélyegeket Magyarországon a bélyeg használata az 1848/49-es szabadságharc leverése után, 1850 közepén kezdődött. Az Osztrák Csá­szárság részeként nálunk is osztrák bélye­geket ragasztottak a levelekre. Ausztria postabélyegeit 1867-ig használták Ma­gyarországon. Az 1850 előtti, bélyeg nélküli postai küldemények is a bé­lyeggyűjtés tárgyai, hiszen a posták a bélyeg megjelenése után ugyan­azokat a bélyegzőket használták' azok érvénytelenítésére, mint a bélyeg előtti levelek kezelésénél. mutat egy tekintélyes méretű bélyeget is, amit az árvízsújtotta­kért adtak ki, illetve az 1939-es Bethlen-blokkpárt.- Cserélgetni sosem szoktam, amire szükségem volt, megvet­tem - folytatja. - Igaz, korábban azért nem volt a bélyegeknek ilyen áruk, mint most... Az igazi érték a hibás bélyeg. Azokból van a legkevesebb, vagyis azok az értékesek. Ősszel Kiss Károlynak van ép­pen elég baja a konvektorok át­vizsgálásával. Pedig odahaza is lenne munka: borítékokban vár­ja a megszámlálhatatlan meny- nyiségű bélyeg, hogy leázzon és a helyére kerüljön. Egy szenve­délyes gyűjtő persze egyetlen pa­pírdarab mellett sem megy úgy el, hogy ne vessen rá egy pil­lantást. A képviselő-tes­tületi tag víz- és gázszerelő szenve­délyéről még a falu­ban sem sokan tud­nak. Sosem verte nagy­dobra csendes hobbiját. Azért gyűjt, hogy egyszer majd a gyerekeinek vala­mit tudjon adni... SZILVÁS ISTVÁN TÁRCÁJA EGYPERCES INTERJÚ Tízmilliót ér a Márai-program most érkezett könyvszállítmánya A Nemzeti Kulturális Alap Márai- programjában 680 magyarorszá­gi és határon túli magyar könyv­tár gyarapíthatja állományát ma­gyar nyelvű szépirodalmi, isme­retterjesztő és ifjúsági könyvek­kel. Heves megyében az egri Bródy Sándor, továbbá 8 városi és 9 egyéb települési könyvtár, il­letve az Eszterházy Károly Főis­kola bibliotékája kapott támoga­tást 10,85 millió forint értékben. A megyei könyvtár 2,3 millió forintért igényelhetett könyveket. A pénzből a központin túl a gye­rek-, a fiók- és a megyében műkö­dő mozgókönyvtárak állományát fejlesztik. Az így megrendelt 860 kötet nagy része megérkezett, azokat folyamatosan katalogizál­ják. Törekedtek arra, hogy min­den korosztály találjon magának olvasnivalót a pályázatból beszer­zett könyvek között. Az új olvasnivalók népszerűsí­tésére játékot is kezdeményez­nek: aki helyesen megtippeli, hány kilót nyom a Márai- listán érkezett könyvek legna­gyobbika, az könyvjutalomban részesül. ■ Sz. R. Együtt ünnepeltek nyugdíjasok és szociális dolgozók A szépkorúakat és az őket ellá­tó szociális gondozókat köszön­tötte a nyugdíjasok ünnepén Újlőrincfalva vezetése. A falu hatvan idős lakosát fehér asztal mellé várták, az ebédhez a vad­disznóhúst Godó Ferenc aján­lotta fel. Zsebe Zsolt polgármester be­szédében kitért arra, hogy az idősek között egyre erőteljeseb­ben érezhető az elmagányoso­dás, ezért is van szükség azokra az összejövetelekre, ünnepekre, ahol találkozhatnak, kibeszélhe­tik gondjaikat, örömeiket. Szintén ezen az ünnepségen köszöntötték a szociális hálózat dolgozóit, akik az idősellátás na­pi problémáinak megoldásában segítenek. ■ Sz. R. T e még sohasem voltál úgy, haver, hogy rákönyököltél a söntéspult- ra, és egy korsó sör mellett hosszú elmélkedésbe kezdtél az életedről? Le­het, hogy nem a legalkalmasabb hely erre egy koszlott csehó, de hát egykor annyi, de annyi éjszakán át próbáltuk megváltani itt a világot. Szóval, haver, a hátam mögött hagy­tam öt ikszet, s így, fél évszázadosán, el­lenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy belemásszak a lelkem mélyébe. Ugye, voltál már te is így? Hogy leltároz­tál, mi végre is jöttél a világra, s ha már itt voltál, mire vitted. Töröd a fejed, ősztől, szorzói, s végül csak silány köz­helyeket tudsz felböfögni. Egy esemény­telen gyermekkort, azzal a soha nem múló érzéssel, hogy szegényszagod van, s állandóan éhes vagy. Hogy volt egy térdig érő klottgatyád, mint nekem, amiben végigélted a forró nyarakat. Az­óta is utálom a fekete alsóneműt, még a nőimről is leparancsoltam, vegyél fel inkább fehéret vagy lilát, mit bánom én, csak feketét ne, mert az olyan gyászos, mint a gyerekkorom volt. Aki megtette, annál ott maradtam, aki nem értett meg, s a fejemhez vágta, hogy hülye dol­gaid vannak, ez a divat, attól leléptem. Talán ez a nyomorúságos gyermek­kor kísért ma is. Félek, rettentően félek, hogy megint nagyon szegény leszek, és éhes. Lehet, hogy mániásnak tartasz, haver, de én nem dobok el egyetlen cuc­cot sem, ha nekem végképp nem jó már, berakom egy nejlonszatyorba, és addig járom a várost, amíg össze nem futok az első ágrólszakadt alakkal: nesze, öreg, használd egészséggel. Aztán vagy meg­köszöni, vagy nem. Mert volt már úgy, hogy inkább egy kétszázas kellett vol­na, mire azt mondtam, ne válogass, hé, és otthagytam abban a szent pillanat­ban, úgy, ahogy volt, csórón. Mert az ilyen ezt érdemli, a csóróságot, amiből nekem már taknyos kölyök koromban elegem volt. Ezért van az, hogy én már beteg vagyok, ha csak egy fél kenyér van otthon. Nálunk mindig legalább másfél kilónak kell lennie, egyszer meg is mondtam az asszonynak: ide figyelj, nekem az ad biztonságot, ha látom, hogy ott van a fóliába betekerve, akkor tudom, hogy van mit enni, történjék bármi is. Mert tudod, haver, manapság nem sejtheti az ember, hogy mit hoz a holnap. A szomszédom is úgy járt, hogy egyik napról a másikra átszervezték a cégét, s huszonhat év ide, huszonhat év oda, kitették a szűrét. Azóta olyan, mint a kerge birka, csak megy körbe-körbe egyik cégtől a másikig, van-e valami munka, mire csak bámulnak rá, hogy Ördögszekér mit akar maga ötvenéves fejjel. Ennyi­re vitte, a végén még kergekórban fog el­pusztulni. No, látod, én meg azon agyalok ennél a pultnál, hogy mit hagyok majd a két gyerekre. Nem vagyok iszákos ember, most is csak az hozott be, hogy átléptem az ötödik ikszet, s ezen azért eltöpreng az ember. Bár itt ez nem megy, az előbb is kizökkentett egy pasas, rám akart tukmálni egy órát azzal a szöveggel, hogy igazi mélytengeri búváróra. Ha akarom, ki is próbálhatjuk, bedobjuk a sörbe, s amíg elmegy a klotyóra, a vek­ker ázik, ha netán megállna, kifizeti az italomat kárpótlásul. Gyorsan elzavar­tam a fenébe, ne kárpótoljon ő engem, vigye a vacak óráját is. Még hogy mély­tengeri! Hát mikor jutok én el a tenger­hez? Apám, mikor! Pedig de mehetné- kem volt, hogy lássam a tengert. Ifjú pöcsös koromban még disszidálni is ké­pes lettem volna érte, meg hát az ide­genlégióért. De nem volt hozzá bátorsá­gom, mert ha elkapnak a határon, bele­pusztulok a börtönbe. Igaz, amúgy is majdnem abban éltem, láger volt az egész ország, persze, nosztalgiáznak most sokan, egy vidám barakk, de mi lett abból is. Ma már se nem vidám, se nem barakk, botorkál benne az ember, mint a sötét alagútban. Na, ez jó! Halál­ra röhögöm magam, amikor azt szaj­kózzák a nagyfejűek a tévében, hogy már látszik az alagút vége. la, majd öt­ven év múlva! Ez az ötven év, ez az ötven év teljesen kiborít már. Ráadásul újabban minden­ki azzal csesztet, hogy olyan lettem, mint egy besózott seggű gyerek, nem tudok egy helyben maradni. Egy idő után otthonról is mehetnékem támad, az asszony meg folyton zsennyeg. Ha meg elmegyünk a fiúkkal tekézni, öt do­bás után már unom az egészet, valahol máshol szeretnék lenni, de nem tudom, hogy hol. Hát, milyen világ ez, hogy az ember nem találja benne a helyét? Ne hidd ám, haver, hogy csak én vagyok ilyen dilis, rohan itt mindenki. Egy jóízű beszélgetésre sem futja, odadobjuk, hogy szia, meg hogy mizujs, de a választ senki sem hallja, a lábunk már teker is tovább. A fene se érti ezt az egészet! N a, jól van, haver, ne haragudj, hogy így egy szuszra kiöntöttem a bugyrot, amiben, ugye, végül is nem volt semmi különös. Hacsak az nem, hogy úgy elszaladt ez az ötven év, mint egy széllel bélelt ördögszekér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom