Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-07 / 209. szám
14 IRODALOM HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 7., SZERDA A z 1972-es év a sajt- és kekszüzem kollektívája számára ugyanúgy végződött, ahogy az azt megelőzőek: közös vállalati bulival karácsony és szilveszter között. Oldott ösz- szejövetelek szoktak ezek lenni. Általában termelési értekezlettel indítottak, aztán másnap hajnalig tartott az ereszd el a hajamat. Az öreg szakik gyakran emlegették a régi sztorikat, amelyek az ilyen alkalmakkor megestek. Az egyik legviccesebb az volt - talán ’64-ben vagy '65-ben -, amikor Rimóczi elvtárs, az idős meós úgy berúgott, hogy vörösborral lehányta Korom Tivadarné ká- derosztály-vezető vadonatúj fehér dzsörzé kosztümjét. Az 1972-es év utolsó bulija extra meglepetést is tartogatott: délelőtt kiderült, hogy a város határában állomásozó szovjet egység teljes vezérkara tiszteletét teszi a termelési értekezleten, s a tisztek magukkal hozzák feleségeiket is. Bizalmasan közölték az üzem vezetőivel, hogy maga Mihail Mihailovics Turcsigin ezredes, a laktanyaparancsnok is érdeklődést mutat a program iránt.- Kurva jó - törölgette verejtékező homlokát Pribék János főmérnök, aztán az igazgatóhoz fordult: - Józsikám, honnan a Szűzanya köténye alól szedek ösz- sze ilyenkor annyi embert, amennyi képes kisuvickolni a kultúrházat? Akasztó József igazgató régi, kipróbált elvtárs volt, nem jött zavarba ilyen semmiségtől.- Úgy, Jánosom, hogy kiküldőd a kony- hás asszonyokat a sajtoldali részlegért. Aki nem jön, magára vessen. Fél óra múlva tízen szorgoskodtak a nagyteremben. Mire mindennel elkészültek, Lajos bácsi, az üzem sporttelepének szertárosa is beállított a vörös drapériával, amit az elnökség asztalára szántak. Az anyagot annak idején sötétítőnek vásárolták a tévéterembe. A klubszobában találtak egy üvegvázát meg néhány szál művirágot, ami korábban egy ugyanitt megtartott lakodalom menyasz- szonyi kalácsát díszítette.- Ez nagyon jó lesz - helyezte a kelléket az egérrágta „abroszra” Akasztó József. Pribék János főmérnök egyfolytában azon törte a fejét, milyen figyelmességgel szerezhetne örömet a szovjet elvtársaknak.- Megvan! - csapott a homlokára. - Hozzátok ide Tóth-Gedei Bercit, de azonnal! Tóth-Gedei Bertalan néhány éve diplomázott a műegyetemen. Édesapja, a párt- bizottság politikai munkatársa elintézte, hogy felvegyék a tervezési osztályra. Tervezni ugyan nem tervezett semmit (a sajt- és kekszkészítéshez végképp nem konyított), ám nála jobban senki nem tudta, miként lehet olcsón beszerezni magnetofont, babkávét, banánt, amerikai hanglemezeket vagy bármit, s eme képessége révén az üzem leghasznosabb tagjává vált. A fotózást hobbiként művelte, az esküvői vendégek szerint, amíg csak merev részegre nem itta magát - nagyjából a menyasszonytáncig -, igen magas színvonalon.- Hogy ityeg a fityeg, Bercikém? - ölelte át a hamarosan megérkező fiatalember vállát a főmérnök, aki vicces ember is tudott lenni, ha akart. Amikor azonban megérezte a másik felől áradó cefreszagot, kissé elkedvetlenedett.- Csak pár stampedlivel küldtem le, János bácsi, hiszen még munkaidő van - magyarázkodott amaz. - Miről lenne szó?- Mennyi időre van szükséged néhány tucat fénykép előhívásához?- Attól függ. Két tekercs film megvan pár óra alatt.- Na, akkor ha itt lesznek a szovjet elvtársak, kattogtass el két tekercset, aztán a képeket vidd a megyei Harsona szerkesztőségébe. A többit bízd rám. A főmérnök ezt követően pillanatok alatt elintézte, hogy éjfélre kész legyen egy nyolcoldalas, fényes papirosból ösz- szeállított füzetecske, amely a nap emlékezetes pillanatait megörökítő felvételeket tartalmazza.- Hatszáz példányban, Gyuszikám - mondta a nyomda igazgatójának. - Azt akarom, hogy a szovjet elvtársak és minden dolgozónk számára emlékezetes legyen ez a dátum! A vendégek egy Volgával és egy GAZ- 69-essel jöttek. Négy tányérsapkás tiszt és usánkás-nagykabátos feleségeik szálltak ki a járművekből.- Zdrasztvujtye, továrisi! - üdvözölte őket a hevenyészett fogadóbizottságból előretörtető igazgató. Ennyivel azonban ki is merült a nyelvtudása, így a nap további részében csak mosolyogva bólogatott. A szovjet elvtársak elfoglalták helyüket a színpadi emelvényen. Rajtuk kívül az igazgató, a párttitkár, a főmérnök és a tolmács fért el az asztalnál. A tisztek feleségeinek a nézőtér első sora jutott, csakúgy, mint az osztályvezetőknek. Az Tari Ottó ni, hogy az előhívott negatívokat a papírra vetíthesse végre; még szerencse, hogy bevitt magával egy félliteres Ürmöst. Amint a képek kezdtek kirajzolódni a folyadékban, már érezte, hogy valami nem stimmel. Aztán, ahogy a kész anyagot meglátta, az első gondolata az volt, hogy megőrül. Az ötven felvételnek a fele sem sikerült! Az egyik bemozdult, a másik életlen, a harmadiknál nem villant a vaku... Azelőtt soha nem fordult elő ilyesmi! Az már biztos, hogy az elképzelései semmibe vesztek... Úgy tervezte, hogy a nyolcoldalas füzet minden lapjára legalább négy fotó kerül ízlése- Nekem nyóc - vont vállat vigyorogva a nyomdász, aki addigra szintén megivott ezt-azt, ha már berendelték. - Amúgy szép lett, nem? Fajin homlokos bugyogója van a naccságos asszonynak, ehehe... Este tizenegy óra előtt a vállalati 125- ös Polski megérkezett a kötegekért.- Hú bammeg... - dünnyögött a sofőr, amikor meglátta a hátsó oldalt. - Nyalnám a farát, mint disznó a darát. De hogy maga mit kap ezér'... A kultúrházban a székeket már összepakolták, kinyitott a büfévé kinevezett ruhatár, a magnetofonból pedig Szécsi A szovjet elvtársak látogatása üzemi hierarchia a legutolsó székekig meghatározta az ülésrendet. Lajos bácsi, a szertáros az ajtóban álldogált a sajtraktár takarítónőjével, Juliskával, aki mackónadrágban érkezett, és a seprűjét is magával hozta. Már harsogtak az Internacionálé dallamai, amikor Tóth-Gedei Bertalan is be- szédelgett a masinájával. A felszerelésért hazaugorva bekapott valami erőset a kocsmában, aztán otthon is meg a visz- szaúton is. Pribék János, miközben teli torokkal bömbölte, hogy „a győzelem napjai jönnek”, látta bár, hogy a fiatalember bizonytalanul mozog, de úgy gondolta, ettől még képes lesz ellátni a rábízott feladatot. A szemével intett neki, hogy lásson munkához.- Ez a haaaarc leeeeesz a vééééégsőőőőő - kezdett az utolsó sorokba a vigyázzba vert tömeg, Berci pedig munkához látott. Először az emelvényt örökítette meg jobbról-balról, aztán szemből utána fordított sorrendben, majd az elvtársakat kü- lön-külön. Nyomban kiszúrta, hogy az első sorban kipirult arccal énekel egy feltűnően szép, számára ismeretlen nő is. A bérszámfejtéstől jöhetett - morfondírozott hiszen a mellette ülő asz- szonyt mintha ott látta volna. Igazi tündér: fekete csizma, térdig sem érő piros szoknya, fehér tergál kardigán. A túlságosan erős tűzpiros rúzst leszámítva gyönyörű jelenség. Mivel karikagyűrűt nem látott az ujján, elhatá- \\ rozta, hogy egy kis meglepetéssel megpróbál a kegyeibe férkőzni. Sietve dolgozott, úgy, hogy lehetőleg minél töb- G ben felfedezhessék majd magukat a képeken. Pár lövés hátsó aspektusból, néhány kattintás a sorok közé, majd előresietett. Úgy gondolta, a Szmenában lévő összes maradék kockát az ismeretlen nőre szánja. Persze, megpróbált óvatos lenni, nehogy tolakodónak vagy szemtelennek tűnjön. A kívülálló azt hihette, az emelvényhez járuló kiváló dolgozókat örökíti meg, miközben ő teljesen másra élesített. Csak a szemével köszönt el Pribék Jánostól, aki bólintással küldte a dolgára. Öt óra sem volt, amikor a fürdőszobában előszedte vegyszereit. Alig győzte kivársen betördelve; elöl természetesen a szovjet elvtársak, amint az Internacio- nálét fújják, a hátsó oldalon pedig legfelül az ismeretlen hölgy, aki éppen a lencsébe mosolyog. Csakhogy a remélt sorozat majd' minden darabja is az enyészeté lett! Volt, amikor az emlékplakettért igyekvő gépmester ballagott a képbe, volt, hogy a Szmena hevedere lengett be rossz helyen, máshol a fókuszálás nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Csak egy, mindössze egyetlen felvétel maradt, amely közeli is lett, éles is lett, szép is a rajzolata, csakhogy... A képen a nő éppen lábat cserélt. Kurta szoknyája még feljebb kúszott, s a vaku fényében úgy világított a fehérneműje, akár az Esthajnalcsillag. Berci felhajtotta a maradék Ürmöst, aztán útnak indult Pál-szám szólt. Viharként tombol már a messzi távol... - fújta a sármos énekes. Többen lassút táncoltak, megint mások könnyeztek a lekapcsolt villanyoknál.- Maga meg maga segítsenek Tóth- Gedei elvtársnak - intett Pribék főmérnök Lajos bácsinak és Lapos István se- gédsajtolónak. - Hozzák egyenesen ide, saját kezűleg szeretném átadni az elvtársaknak. Lajos bácsiék behordták a füzeteket, a főmérnök pedig elővette a bicskáját, és a színpad szélére helyezett kötegek egyikén elvágta a spárgát. - Ne oltsák fel a villanyt - mondta a szertárosnak. A szám végén kikapcsolta a táskamagnót és megkopogtatta a mikrofont.- Kedves szovjet elvtársak, kedves munkatársaink, kedves barátaink! Egy kis figyelmet kérek! - Rövidesen síri csend lett. - Mi most itten ünnepelünk! Van okunk ünnepelni, hiszen ezúttal is kiválóan teljesítettünk, méltó módon hozzájárulva a negyedik ötéves terv sikeréhez! Szóljon a taps, megérdemeljük! A szovjet elvtársak is tapsoltak.- Sajt- és keksztermelésünk színvonala méltán vívja ki az imperialisták irigységét és a haladó világ elismerését, ezért ilyenkor, az év végéhez közeledve, az éberséget megtartva, megengedhessük magunknak a kevéske lazítást. Emelem poharam! A szovjet elvtársak is emelték. - De nem is szaporítanám tovább a szót! Szeretném, ha a mai este mindenki számára emlékezetes lenne, ezért egy kis ajándékkal kedveskedünk mindenkinek! Meglepe- tééééé- éééésüü Mindenekelőtt Turcsigin elvtársnak nyújtom át! Nem kell tolakodni, jut mindenkinek! Csak annyit kérek, hogy most még ne nézzék meg, hanem majd egyszerre, amikor felkapcsolják a villanyt! Turcsigin ezredes a gyér fénynél vetett egy pillantást az első oldalon tisztelgő saját képmására, majd elismerően bólogatott. A többi szovjet tiszt hasonlóképpen. Miközben a dolgozók türelmesen sorakoztak Pribék főmérnök előtt, Tóth- Gedei Bertalan megpróbálta megkeresni az ismeretlen nőt. A büfé előtt akadt rá, amint az mosolyogva beszélgetett egy másik asszonnyal.- Szép hölgyek társaságában mindig jobban esik egy pohár ital - próbált bekapcsolódni a társalgásba, mire a kurta szoknyás értetlenkedő szemeket kerekített rá.- Dobrij vecser! Kto eto? - fordult visz- sza barátnőjéhez. Berciről leszakadt a víz.- Akkor most háromig számolok, és háromra kapcsolják fel a villanyt! - ordította a mikrofonba a főmérnök. - Egy, kettő, háááááá-rom! Fénybe borult a terem. Izgatottság mindenfelé, az emberek kíváncsian keresték magukat a füzetben.- Hihetetíen ez a mai technika - csóválta a fejét Berci mellett Sajgó Ignác, az idős főkönyvelő. - Ripsz-ropsz, és már látjuk is magunkat nyomtatásban. Nekem elhihetik, kérem, hihhhetetlen! Berci kért egy deci kevertet, amikor ismét meghallotta Náci bácsi hangját. Más volt a tónusa, mint az imént- Felháborító, kérem! Ez disznóság! Ebből botrány lesz, magam gondoskodom róla! Ám nem kellett semmiről sem gondoskodnia. Abban a pillanatban Turcsigin elvtárs és a másik három szovjet tiszt kivörösödve csörtetett a büféhez. Az ezredes fojtott hangon, szélesen gesztikulálva mondott valamit a miniszoknyásnak, majd a sokaságon átvágva elhagyták a termet. Ekkorra már mindenki felfedezte a hátsó oldali képet.- Nocsak, nem is gondoltam volna, hogy a ruszki nők is csipkés bugyit hordanak - tolta barátja orra alá a füzetet Márkus Robi, a kekszoldali raktár targoncása. Balaton Joci röhögött.- Ez biztosan valami nyugati cucc - mutatott a fotóra Kerékgyártó Tünde, a titkárság gépírója. - Nálunk csak pamut vacakokat kapni.- Ne hidd - szállt vitába a máskor mindig szende Réthelyi Marika adminisztrátor. - Nekem Zoli olyat hozott Cseszkó- ból, amilyen Sophia Lorenen volt az egyik filmben. Ekkor feldúltan megérkezett Pribék János főmérnök. Erősen megmarkolta Berci karját, s a fiatalembert a kijárat felé tuszkolta.- Ezt még apád se tudja elintézni, te szerencsétlen! - mondta rángatózó szájszéllel. - Az Úristen legyen irgalmas neked. És minekünk is...- Mi a baj, János bácsi...? - próbált ártatlanul nézni rá Tóth-Gedei. Nem volt túl meggyőző.- Hogy mi a baj, te baromállat? - A főmérnök az udvarra érve már ordított. - Még te kérdezed azok után, hogy közprédává tetted a szovjet elvtársnő picsáját? Még te kérdezed...? Tudod, ki ez az elvtársnő? Turcsigin elvtárs felesége, te Isten barma! Végünk van...- Ne aggódjon, János bá'! - mondta Berci részeg motyogással. - Megoldom valahogy. Megoldom... Azzal visszament a büféhez, és kért még egy deci kevertet meg egy pohár szódát. Epilógus Gergő régóta szerette volna, ha nagyfaterja mesél egy kicsit a régi dolgokról. Ideje lenne, mielőtt még eltemetjük a papát - gondolta, mert szociológushallgatóként egyre inkább érdekelték az elmúlt rendszer évtizedei. János bácsi azonban nehezen nyílt meg családtagjai előtt is.- Volt, ami volt - szokta mondogatni. Ma is morcosnak tűnt az öreg, ezért Gergő nem erőltette a beszélgetést. Nyomott egy puszit a vénember feje búbjára, aztán elment lemosatni a kocsit, mert a pár hete megismert barátnője megígérte, hogy bemutatja őt nagyszüleinek. A fiú autója begördült a villaszerű épület felhaj tójára. Renáta ujjongva futott elé.- Ne most... - legyintett incselkedve Gergő kezére, amikor az puszi közben meg akarta simogatni a mellét. - Mondtam, hogy náluk rendesen kell viselkedni! Nagyszülei a földszinti nappaliban üldögéltek. A plazmatévében zenés műsor ment, de a hangot levették.- Gyere - fogta kézen a srácot Renáta. - Ő a papám, ő pedig itt a mamám.- Jó estét, fiatalember - mondta az ősz hajú férfi.- Jó estét - mosolygott az ugyancsak ősz hajú nő, majd férjéhez fordult: - Kraszavec, nye pravda li, Berszi?
