Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-05 / 207. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Szüreti felvonulások, szilva és burgonya heves Szeptember első hétvégéjén remek idő és kiváló programok várták az érdeklődőket A hétvégén számos településen vonzó idegenforgalmi rendezvényekkel várták az érdeklődőket. Munkatársainktól Egyebek közt Mátraballán Burgonya-napot, Szilvásváradon Szilva-napot rendeztek, míg a megye- székhelyen a szüreté volt a főszerep. Amióta az ember bort iszik, azóta mindenféle ünnepséggel áldoz Bacchus, a bor és mámor istene oltárán. Ez Egerben sincs másképp, minden évben megrendezik az Egri Szüreti Napokat, ahol (bor)lovagok, muzsikusok, kézműves emberek és a borászok várják a mulatni vágyókat. Pénteken már késő délután elkezdődtek a koncertek a Szép- asszony-völgyben. Az est fő fellépője a mindig fiatalos Szűcs § Judith volt, aki régi dalai mellett | legújabb slágereivel is táncra | perdítette a közönség nagy ré- | szét Az énekesnő koncertje után 1 elmondta: kissé meg is lepődött, Két napon át csak a borban volt az igazság Egerben: a szőlőkoszorú átadásával immár hivatalosan is elindult a szüreti időszak. hogy milyen szívesen fogadta őt a publikum Egerben. Szombaton kora délután a felvonulást és a szőlőáldást követően az egri hegybíró kihirdette a szüretet. Tarsoly József köszöntőjében felhívta a figyelmet arra is, hogy a szüret idén is a hagyománytiszteletről szól, illetve arról, hogy megköszönik a termelők egész éves munkáját Kiemelte: jó lenne, ha még napjainkban is nótaszótól lenne hangos a határ a betakarítás ideje alatt, de ezek az idők már elmúltak. Hangsúlyozta, hogy egyik szeme sír, hiszen kevesebb lesz a szőlő, viszont a másik szeme mosolyog, mivel a minőség kiválónak ígérkezik. A beszédet követően a hegybíró egy dézsában szőlőtaposással mustot készített, amelyet a vállalkozó kedvűek meg is kóstolhattak. A szüreti napokat az Agria Cigányzenekar, az Egri Csillagok Népdalkor, Csepregi Éva és a Happy Gang után Zoltán Erika koncertje zárta. Balián megszentelték az idei krumplitermést Idén is rengetegen kóstolták meg a gancát (képünkön), sulykát, nánickát igazán nem lehetett senkinek sem kifogása az időjárásra, hiszen napfényes, ragyogó idő fogadta Mátraballán a szombaton hetedik alkalommal megrendezett burgonyafesztivál vendégeit, a helyi, valamint a távolabbról érkező látogatókat. A hagyományőrzők már a kora délelőtti órákban hozzáláttak a krumplis alapú palóc étkek - ganca, nyögve, valamint macok, nánicka - szabadtéri sütéséhez, főzéséhez. De természetesen más étkekkel is készültek a házigazdák, hiszen mindenki láthatta, hogy hatalmas üstökben ro- tyogott a birkagulyás és a helyiek különleges, semmihez sem hasonlítható savanyú babos levese is. A mátraballai római katolikus templomban ezt követően a Kiss Csaba által celebrált szentmisén megszentelték az idei burgonyatermést is, majd felavatták a most felújított művelődési házat és a szépen rendbe tett parókia épületét is. Az ebédet számos koncert, bemutató, szórakoztató program is követte. Ezreket vonzott a lecsó kolbászos, zöldséges, tojásos, tejfölös lecsók is versengtek szombaton az első alkalommal megrendezett Felnémeti Lecsó Fesztiválon. A pásztorvölgyi gimnázium udvarán a reggeli órákban harminchárom csapat állt a bográcsok mellé, hogy különleges ízeket varázsoljanak a vendégeknek. A zsűri végül három társaság lecsóját emelte ki, akik között sorsolással állapították meg a végeredményt. Az első helyen a felnémeti Shell-kút dolgozói végeztek, második lett a Gárdonyi Géza Színház csapata, míg a harmadiknak járó elismerést egy felnémeti társaság nyerte el. A hajnalig tartó rendezvényen közel kétezerötszáz ember vett részt. A lecsót nem lehet megunni... Sissy királyné emléke Dórát szerette a közönség kerekharaszt korábban a Pest megyei Kartallal közösen rendezte meg a Sissy-emlék- napot, a múlt szombaton azonban a megyénkben település egyedül ünnepelt. A helyi Szabó Dórával, a gödöllői Sissy-hasonmásverseny győztesével. A szépség pompás öltözékével és énekhangjával elbűvölte a közönséget. A falu három éve rendezett először Sissy-emléknapot annak apropóján, hogy a királyné 1882 és 1886 között sok időt töltött a gödöllői Grassalko- vich-kastélyban, ahonnan gyakran kikocsizott Hatvanba, útba ejtve Kerekharasztot. Szilva-nap Szilváson tizedik alkalommal jubileumi, tizedik alkalommal rendezték meg a Szilva-napot Szilvásváradon. A Szalajka-völgy bejáratánál helyi és környékbeli fellépők (Ózdi Zenés Színház, Shirah Hastánccsoport, Szilvásvárnál Szivárvány énekkar) szórakoztatták a nagyérdeműt, üstökben totyogott a szilvalekvár. A vendégek megízlelhettek számos szilvával, vagy lekvárral készült ételt (gombócevésben versenyt is rendeztek), süteményt, aki nem ült volán mögé, pálinkát is kóstolhatott. Délután Mészáros Adrienn operetténekes, valamint a Mini Mikroszkóp Színpad művészei léptek föl, a napot pedig a Rockerék zenekar koncertje zárta. Lekvár, szép sorban az sztalon Elkészült a rengeteg szilvás gombóc, kezdődhet a lakoma Szépségverseny Abonyban szórakozás Jövőre megrendezik a Város Napját is A gyermekszépségverseny volt a legnépszerűbb program az idei, immár negyedik Füzes Fesztiválon Füzesabonyban a hét végén. A városi kulturális és sportnapot a helyi civil szervezetek összefogásával és Füzesabony önkormányzatának támogatásával a település 750 éves évfordulója tiszteletére tartották meg. A rendezvény célja a városban és a térségében működő civilek tevékenységének megismertetése a lakossággal, a helyi civil szervezetek együttműködésének erősítése volt. Gulyás | László polgármester megnyitó § beszédében elmondta: jövőre § már azt szeretnék, ha a rendez- 1 vény Városi Nap lenne. ■ Sz. K. Táncosok is szórakoztatták szombaton a füzesabonyi közönséget Muzsika szekéren, traktoron ünnepség A szüretet ünnepelték Andornaktályán Négy szekér és három traktor is felvonult Andornaktályán a hét végi szüreti felvonulással egybekötött Falunap nyitó rendezvényén. A menet az iskolától indult a polgárőrség felvezetésével a Tóréten át a Szociális Otthonig lovasokkal, traktorokkal, természetesen menet közben folyamatosan zenéltek. A felvonulók között volt Vámosi László polgármester is, aki szaxofonon játszott. A menetben részt vevők két pihenőt is tartottak útközben, amikor musttal, borral, pogácsával, ásvány- | vízzel és lángossal kínálták a kö- § zönséget. Este izgalmas, zenés % programokkal zárult az andor- 1 naktályai vigalom. ■ Sz. K. Lovas szekerekkel és traktorokkal vonultak az utcákon az andornakiak * s » * 1 *