Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-24 / 224. szám

2011. SZEPTEMBER 24., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 5 Mindig új térképet rajzol a víz tájékozódás Helyismeret nélkül bárki könnyen fennakadhat egy tüskön Akár évente is készülhet­ne Tisza-tó térkép, akkor sem lenne biztos, hogy mindig mindenki célba ér. A tavon a GPS sem segít, mert nem lát a mélybe. Szuromi Rita- Harminc évvel ezelőtti állapo­tokat tükröz a Tisza-tó leggyak­rabban forgatott és használt tér­képe - jelezte Domán Zoltán po­roszlói túravezető, aki gyakran találkozik azzal a problémával, hogy a vizet nem ismerők tér­kép alapján próbálnak célba ér­ni, gyakran kevés sikerrel. - A helyi születésű túravezető gye­rekkora óta járja a vizet, így biz­tosan mozog a nád- és sulyom- szigetek közt, tudja, hol lehet tuskón fennakadni, de ezzel az ismerettel csak a „bennszülöt­tek” bírnak. Aki vízre száll, az a fontosabb kereszteződésekben találkozhat számozott vastáblákkal, ám ezek is csak annak jelentenek információk, aki ismeri a tavat.- Aki első alkalommal, vagy néhány kinntartózkodás után egyedül száll vízre, az könnyen eltévedhet. A vízen minden ná­das egyforma, gyakran képtele­nek egyedül kitalálni a mozai­kos tóról - folytatja Domán Zol­tán. - Ma egyetlen olyan térkép sincs forgalomban, amely biz­tonsággal megmutatná, mi rej­lik a mederben, hol vannak tüs­kök, mély is a víz. Ez akkor fontos, hogyha vala­ki fennakad, s a csónakból ki­szállva nem tudja, egyméteres vagy négyméteres vízbe csobban-e. Az árvizek évente át­rajzolják a tó tér­képét. Változik a vízmélység, átren­deződnek a szige­tek, a nádasok.- Egyszer akkor sikerült tér­képet rendelni, amikor 90 cen­tivel volt magasabb a vízállás, mint normál esetben. Hát ez a térkép volt a legviccesebb, sze­rencsére ez a széria már kifu­tott - mondja Domán Zoltán. - Vannak, akik feltétel nélkül bíz­nak a technikában, és GPS-szel szállnak vízre. Való igaz, hogy a koordinátákat jól bemérhetik, ^m Azt pedig tény­leg nehéz elkép­zelni, hogy valaki könyvvel a kezé­ben szálljon a csónakba. Elő a térképpel! Leggyakrabban csak a ví­zen jönnek rá, ez itt sem­mit nem ér, a tó állapota gyorsabban változik, mint a térképek. de az eszköz sem mutatja, mi­lyen mély a víz. Domán Zoltán szerint ezt a helyzetet a túravezetők még a maguk javára is tudnák fordíta­ni, ám azt is tudomásul kell ven­ni, sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy egyedül szánjanak vízre, s az ő biztonságuk mindennél fontosabb. Molnár Anita, a Magyar Tu­rizmus Rt. Tisza-ta- vi Regionális Mar­keting Irodájának vezetője a felveté­sünkre elmondta: nem érti a problé­mát, hiszen utol­jára 2010-ben frissítették a térképeket, s jövőre is új kiadványok je­lennek meg.- Jelenleg legalább hatfé­le térkép van forgalomban, s nincs köztük két egyforma. Minden egyes térképkészítés­kor kérjük a vízügyi szakma, a horgászok és a nagyobb kikötő­tulajdonosok segítségét. Ők azok, akik helyismeretükkel se­Van, amikor tényleg térkép a Tisza környéki táj A TISZAÖRVÉNYI SzabiCS-kikÖtŐ tulajdonosa, szabics imre (képünkön) azt mondja, a ta­valyi árvizek alaposan átírták a tó térképét, így való igaz, most nincs olyan kiadvány, amely száz százalékban meg bízhatóan mutatná a tó föld­rajzi állapotát. A víz áthelyezi az úszószigeteket, amelyek nem fold.-, hanem nád- vagy gyékényszigetek. A műholdas térképek viszony­lag jók, de ezek sem jelzik a meder alján lévő tuskókat vagy feltöltődéseket. Egyetlen módon lehet csak megismerni a meder alját: a téli jégtúrákon érdemes alaposan megfigyelni a környezetet, s ezt a nyári ki­ránduláson felidézni. De a módszer csak akkor működik, ha nincs tavaszi ár. Különben megint jönnek a meglepetések. gítik a pontos felmérést. De azt is tudomásul kell venni ugyan­akkor, hogy a tó egy bonyolult és folyton változó vízfelület, ezért mi mindenkinek azt ajánljuk, kérjen túravezetést.- Ezek a térképek csak irány­mutatók, ha ez alapján indulnék el, még én sem találnék oda, ahová szeretnék - fogalmaz a sarudi Gál János, aki gyerekko­ra óta járja a vizet. - A most for­galomban lévő térképek szá­munkra kissé viccesek és meg­tévesztők, a kirándulónak pedig kevés. Néhány éve megjelent egy nagyon jó kiadvány, amely viszonylag pontos volt, de ezzel meg az a baj, hogy könyv formá­tumú és több részletben mutat­ja a vizet, azt pedig mégsem le­het reálisan elképzelni, hogy va­laki könyvvel a kezében száll­jon csónakba. A frissítésnél va­lóban kikérik a véleményünket, a sarudi öböl ábrázolását példá­ul a véleményem figyelembevé­telével igazították ki, de összes­ségében tényleg elnagyoltak ezek a sillabuszok. EGYPERCES INTERJÚ Először lesz Lőrinciben kutyaparádé Körülbelül egy éve dolgo­zunk már azon, hogy a gaz­dátlan kutyusoknak új ott­hont és szerető családot ta­láljunk. Tavalyi negyven ebet juttattunk új gazdához- közölte Szoldatics Gyön­gyi, a lőrinci Kutyahűség Ál­latmentő Közhasznú Alapít­vány vezetője.- A bevezetőben említett cél érdekében rendezik meg október 1-jén az első lőrinci összejövetelt?- Igen, bár újszerűbb lesz az eddig megszokottaknál. A vasútállomás melletti futball- pályán egész nap bemutatók­kal, koncertekkel várjuk az érdeklődőket, gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Lesz rendőrkutya-bemutató, faj­tiszta- és keverék-szépségver­seny, kvízjáték, de aki szeret­ne, lovagolhat vagy éppen arcfestésen is részt vehet. Mindeközben kulturális mű­sorral gondoskodunk a szóra­kozásról, este pedig Treff-buli zárja a napot.- Ez az első ilyen rendezvé­nyük, tehát még nincs ta­pasztalatuk: nagy érdeklő­désre számítanak?- Lőrinciben mindig is ál­latszerető emberek éltek. Bi­zonyság erre, hogy ezúttal tartjuk meg a városunkból be­fogadott négylábúak találko­zóját is. Bízunk benne, hogy ezúttal is sokan kijönnek majd, és azonosulnak célja­inkkal, amelyekkel egyéb­ként az önkormányzat vezetői is egyetértenek. ■ T. 0. * Szoldatics Gyöngyi: Minél több kutyusnak szeretnénk gazdit találni. *C | C SZILVAS ISTVÁN TARCAJA C sak álltam, és nem akartam hin­ni a szememnek. A hosszú ga­rázssor végénél terpeszkedő szí- nevesztett konténer oldalának támasz­kodva olvasott egy férfi. A tároló tetején fekvő, kihegyezett végű bot arról tanús­kodott, hogy korábban a szemétben ko­torászhatott. A környéket járó guberá­lók és a vissza-visszatérő hajléktalanok forgatják át így a gyűjtőedény tartal­mát, remélve, hogy valami hasznosít­ható dologra akadnak benne. Ez a vé­kony, alacsony férfi nem látszott hajlék­talannak, bár kopottas, de nem szedett- vedett ruhát viselt. Arca kissé borostás volt, a haja viszont ápoltnak tűnt. A jel­legzetes bot, meg a lábánál heverő kosz- lott, félig teli reklámszatyor azonban nehéz sorsról árulkodott. Csendben hajtottam be az autó ajta­ját, nehogy megzavarjam az olvasás ön­feledt pillanatait. Az oldal aljához ér­kezhetett éppen, mert lassú mozdulat­tal megnyálazta a mutatóujját és lapo­zott egyet. Ekkor, a történetből kizök­kenve érezhette meg, hogy valaki figye­li. Hirtelen felnézett, majd gyorsan ösz- szecsapta a könyvet.- Magának adhatom - nyújtotta a megviselt fedelű kötetet. - Most talál­tam a kukában, valaki kidobta, pedig jó könyv, Spartacusról szól. Nekem nem kell, régebben olvastam már...- Nem is tudom - léptem közelebb hozzá. - Sok könyvem van otthon. Úgy sejtem, mintha ez is meg­lenne már. A férfi kis ideig forgat ta, nézegette a szakadt gerincű kötetet, majd hal­kan megjegyezte, hogy valamikor ő is sokat olvasott. Érdeklő­déssel néztem rá, s ez bátorítólag hatha­tott rá, mert mesélni kezdte, hogy évti­zedekig a város egyik nyomdájában dol­gozott. Anyagtologatóként kezdte, majd ahogy telt-múlt az idő, lassan lépege­tett felfelé a szamárlétrán. így mondta, a szamárlétrán, s most először egy kis mosoly jelent meg az arcán. A végén már, tette hozzá, a gépmester mellett dolgozott három műszakban.- Szerettem nézni, ahogy sorjáznak a futószalagon a frissen nyomott, fes­tékillatú újságok, könyvek. Időnként leemeltünk egyet-egyet, hogy ellenőriz­zük, nem lett-e árnyékos a szöveg, meg hogy valósághűek maradtak-e a színek. A műszak csendesebb időszakában be­le is lapoztunk az érdekesebb kiad­ványokba, úgyhogy mindent tudtam a Spartacus világról. Aztán egyszerre befuccsolt az egész, felszámolták az üzemet, mi meg mehettünk, ki merre látott - zárta le a témát. Mivel többet nem árult el az életéről, csak sejteni lehetett, hogy se kutyája, se macskája. Maradt az utca, meg a gu­berálás. Mintha megérezte volna, hogy mi jár a fejemben. Rábökött a könyvre, s azt mondta, hogy az ókori felkelés ve­zére a rabszolgaság elleni harcban bu­kott el, az ő sorsát pedig a reménytelen­ség és a megállíthatatlannak tűnő le­csúszás pecsételi meg.- Szóval, magának adom - nyújtotta ismét a könyvet.- Rendben - válaszoltam -, de csak azzal a feltétellel fogadom el, ha odaad­hatom az antikváriumi árát. Úgy háromszáz forintra saccoltam, s már nyúltam is a zsebembe. A férfi köz­ben csóválta a fejét, hogy nem pénzért gondolta. Végül, hogy mindkettőnknek igaza legyen, megállapodtunk egy szá­zasban.- Aztán, ha bárhol talál még könyvet, tudja, hol talál meg - mondtam neki, miután hangos csattanással lecsapta a konténer súlyos fedelét. Úgy lesz, ígér­te meg, majd kezébe vette az elnyűtt szatyrot, és elindult a szomszédos ház­tömbök felé. A zóta nem láttam. Csak remélni tudom, nem azért, mert sajátos Spartacusként elbukott élete nagy csatájában. Inkább arra az egy­szerű okra tippelek, hogy ebben a vá­rosban egyetlen megunt könyvet sem dobtak ki mostanában a testes, bűzlő kukákba. k k

Next

/
Oldalképek
Tartalom