Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-17 / 218. szám

2011. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Minden kérdésre van válasza kvíz Nem más, mint a tudás rendszerezése A tudás öröme a játék, de nem mindig öröm a játék kai megszerzett tudás - vallja Borbándi Erik, akit sokan tisztelnek széles körű lexikális ismerete miatt Gyöngyösön. A kér­dések és válaszok „nagy­mesterének” életében mindig fontos szerepet játszott az ismeretátadás. Juhász Marianna- Milyen a jó kvízkérdés?- A jó kvíz nem túlságosan tri­viális, vagyis nem olyan kérdése­ket tesz fel, amelyeket bárki bár­hol megválaszolhat, mert ez nem adja meg a játék örömét. De az sem jó, ha őrjítő módon megvá­laszolhatatlan kérdéseket te­szünk fel. Honnan a fenéből tud­hatnám én ezt, fogalmazódik meg a játékosban, és ez elveszi a kedvét a játéktól. A jó kvízkérdés valahol a kettő között van. Azt szoktam mondani, hogy ha nem is tudom egyből a kérdésre a vá­laszt, de a saját kútfőmből, a sa­ját egyéb ismereteimből össze tu­dom rakni, vagyis a tudatom leg­mélyéről elő tudom szedni a he­lyes választ, akkor igazán jó egy tudásalapú játék.- Ezt a tapasztalatot kamatoz­tatta akkor is, amikor egy internetes kvízjátékhoz „gyár­totta” a kérdéseket?- Tulajdonképpen igen. Érde­kes feladatom volt: olyan kérdése­ket kellett kitalálnom, amelyek más kvízjátékokban még nem szerepeltek. Roppant egyszerű lett volna már meglévő kérdése­ket átvenni, de inkább saját kút­főből, vadonatúj kérdéstípusokat készítettem. Ez jó műhelymunka volt arra is, hogy megismerjem a jó kvízgyártás technikáját. A Honfoglaló nevű internetes játék­kal 2003-ban kerültem kapcso­latba, először csak játékosként. Pár hónap alatt a toplista elején találtam magam, és ez motivált arra, hogy felvegyem a kapcsola­tot a játék akkori tulajdonosaival. Felajánlottam a segítségemet,- Honnan voltak a friss kérdé­sek?- Témakörönként elkészítet­tem a saját adatbázisom. Ezek vi­szonyrendszeréből fogalmazód­tak meg a feladatok. Hogy jó lett- e a kérdés, az akkor dőlt el, ami­kor a fiamon vagy a környezete­men sikeresen teszteltem. Más­részt beleképzelem magam a já­tékos helyébe. Ha én meg tud­nám válaszolni, akkor valószínű­leg jó a kérdés.- A kvízrejtély ismerete segí­tette abban, hogy eredménye­sen szerepelt több televíziós kvízjátékban is?- Mindenképpen, ám más­részt éppen azért kezdtem el kérdésgyártással foglalkozni, mert már volt egy olyan infor­mációhalmazom, amelyre épí­teni mertem. Ezért is bátorkod­tam tévéműsorokban kipróbál­ni magam. Játszottam Rózsa Györgynél és Vágó Istvánnál is. Voltak szép eredményeim, de a legjelentősebb az a Legyen ön is milliomosban! volt, ahol ötmillió forintig sikerült eljutnom. Borbándi Erik: A kvízzel megszerzett tudás nem egyenértékű azzal, amit az ember rendszeres tanulással ér el- Mire költötte a pénzt?- Tőke volt ahhoz, hogy egyéb megtakarításaimmal a régi laká­somat egy újra cserélhettem.- A nyelveket is olyan köny- nyen tanulja, amilyen köny- nyen megmaradnak az adatok a fejében?- Sajnos ez nem így van, és ez az egyik nagy szívfájdalmam. An­golból például viszonylag jól for­dítok, de nehezen beszélem a nyelvet. Úgy látszik, nem vagyok egy villámagyú ember, itt is töp­rengenem kell a meglévő ismere­teim „előhozásán”. A nyelv pedig éppen azt a gyorsaságot kívánná meg, amivel bajom van. Az ada­BORBÁNDI ERIK született: Gyöngyös 1967. július 20. végzettség- magyar-történe­lem szakos tanár, történész, újságíró FOGLALKOZÁSA: televíziós szerkesztő, Gyöngyösi Városi Televízió; muzeológus, Hu­szár Lajos Éremtár, Gyön­gyös családja fia, Dániel (13 éves) hobbija: olvasás, zenehallga­tás (a barokk operáktól az elektronikus zenéig), utazás tok alkalmazása szép, de az az ér­tékes, ha azokat rendszerezni is képes az ember.- Eddigi pályafutását végigkí­sérte az ismeretátadás. Nem gondolt még arra, hogy az is­meretanyagát könyvben is rendszerezi?- Valóban rengeteg anyagom gyűlt össze, és egyszer már tény­leg elhatároztam, hogy ki kellene adni. Ám 2007 tájékán a számí­tógépem „elszállt”, és eddig még nem volt időm, hogy újra neki­lássak annak a legalább egy évig tartó munkának, amivel újból összeállíthatom az eredetit. De szerencsére vagy sajnos a fiam is érdeklődik a kvíz iránt, így elha­tároztam, hogy ez a gyűjtemé­nyes kötet lesz majd az első közös munkánk.- Miért mondta, hogy sajnos?- Azért, mert a kvízzel meg­szerzett tudás nem egyenértékű azzal, amit az ember rendszeres tanulással ér el. Kvízjátékot iga­zán csak annak lenne szabad ját­szani, aki a meglévő tudásának felfrissítésére, tesztelésére akarja használni, és nem ebből akar ta­nulni. A gyerekeknél azért kell vigyázni, mert ők még sokszor képtelenek az adathalmazt hol el­helyezni, ezért rendszerezetlen marad számukra az információ. hogy bővíteni, átalakítom a kér­dés-adatbázist. A vége az lett, hogy én lettem ennek a lelke és működtetője. Túlzás nélkül állít­hatom, hogy a munkám megala­pozta a játék sikerét, hiszen rend­kívüli módon megnőtt az oldal lá­togatottsága. EGYPERCES INTERJÚ Bokréta jelzi, áll már a kutatási épület Az Eszterházy Károly Főisko­la gyakorlóiskolájában termé­szettudományos laboratóriu­mot, a felsőoktatási intéz­mény Leányka utcai kam- puszán pedig infrastruktúra­fejlesztéseket adtak át tegnap. Dr. Kis-Tóth Lajos rektor­helyettest kérdeztük.- A tanévnyitó után ünnep volt a „dombon” is. Mivel gyarapodtak?- Több dolgot ünnepeltünk az Almagyar-dombi kampu- szon: befejeződött a D-jelű ok­tatási épület rekonstrukciója, de elhelyezhettük az új okta­tási és kutatási épület bokré­táját is, mivel az épület főszer­kezete elkészült.- Megújult a kollégium is. Mire számíthatnak a diákok?- A kollégiumban - közel 200 millió forintból - komfort­fokozat-emelést végeztek: a négyágyas szobákban vizes­blokkot alakítottak ki, felújí­tották a főzőhelyiségeket, új burkolatot raktak le, teljes bú­torcserére is sor került.- Avattak a gyakorlóiskolá­ban is. Milyen célt szolgál a laboratórium?- A korszerű természettudo­mányos oktatás feltételrend­szerét megteremteni hivatott uniós program keretében avat­tunk egy korszerű létesít­ményt. A laboratórium a ter­mészettudományos tartalmak úgynevezett hálózatos együtt­működésben történő oktatását szolgálja az Észak-magyaror­szági régióban. A labor interak­tív várakozóból, megbeszélő foglalkoztatóból, előkészítőből, vegyszerraktárból, valamint ta­nári szobából áll. ■ S. B. S. Dr. Kis-Tóth Lajos: A laboratórium a régiót szolgálja \ 5* I 4 .. {&£&.. .. HBi mm GYENGE ISTVÁN TÁRCÁJA M egjött a szeptember, aranylón simogató, bágyadt napsütés­sel, és vele a gyümölcsérés ide­je. Igaz, a sárgálló barackot már július­ban szedni kellett, üvegekbe zárt nap- fénye ott díszük az almárium tetején. Most a szilvának van itt az ideje. A méz­édessé érő ringló a korábbi, azt már au­gusztus végén elraktuk, ilyenkor már a kékszilvákon a sor. A tíz év alatt termetessé nőtt diófa ár- nyékábán ülve magozgatom a hamvas gyümölcsöt. Elcsodálkozom, milyen ki­finomult érzékszervei lehetnek a dara­zsaknak, hogy ilyen hamar észlelik a fű­szeres aromát. Már itt zümmögnek kö­rülöttem. Egy kis tálba az asztal távolab­bi végére teszek néhány ütődött szilva­szemet, eszegessék azt, így talán en­gem békén hagynak. Viszonylag egyhangú munkám köz­ben van időm gondolataimban lubickol­ni, melyeket ezek a hamvas-kék gyü­mölcsök keltenek. Szőlősgazda nagyszüleim földjén a tőkék között mindig volt jó néhány gyü­mölcsfa. Őszibarack, mandula, naspo­lya, vérbélű körte. A nagyobb termetű fákat, hogy ne vegye el a napfényt a sző­lőtől - hiszen nagyszüleim abból éltek - a kunyhó mellé ültették. Ott volt a dió, cseresznye, szilva, melyeknek termé­sét adott időben nekünk, gyerekeknek kellett leszedni. Micsoda jó móka volt! Diógyűjtő versenyt rendeztünk, lelke­sen kotortuk a lehullott levelek alját, és irigyeltük a nagyobbakat, akiknek jo­guk volt a dióveréshez. Mert a szerepe­ket szigorúan kiosztotta nagyapám. A nagyok verték a fáról a diót, de nem ám akárhogyan, a gallyakat nem volt sza­bad megtépázni. A kisebbek pedig fel­szedték a lehullott szemeket. Ilyenkor szeptemberben mi már is­kolába jártunk, a szőlőszüretre viszont elengedtek bennünket egy-egy napra. A szilvával csak otthon találkoztunk, ami­kor a fogadott fuvaros egyebek közt ezt is hazaszállította. A felnőttek nekiáll­tak válogatni, mosni, kimagozni, aztán felállították az üstházat, nagyapám ki­súrolta az üstöt, mi pedig tűzifát hord­Őszi nosztalgia tunk. Azután a szilva bekerült az üstbe, és megkezdődött a hosszas kavarás. Fel­váltva kavargattuk az üst tartalmát. Ele­inte igen sokat bajlódtunk, szinte per­cenként váltottuk egymást, hiszen a = nagy L alakú kavaró maga is elég nehéz 1 volt. „Nem baj, kisfiam, - mondta nagy- | anyám - a végén majd kikaparhatjátok | az üstöt.” Ez volt a fizetségünk a mun- i’ káért, no meg a jövőbeli szilvás lepé- , nyék, lekváros kenyerek reménye. 1 Ránk esteledett, mire a többórás kavar- | gatás után a lekvár állandóan pöfögve | sötét színűvé vált, és nagyanyám végre | kimondta a megváltó áment: készen i van. Akkor aztán nagy, hasas cserép- I edényekbe, csuprokba szedték a szu- | rokszínű masszát, megvárták, amíg ki- ° hűl és bebőrözik a teteje, majd zsírpa­pírral lekötve a tetejét, a kamrába tették. Eszembe jutnak kisunokáim, akik­nek ma már a diszkontban veszik a szil­valekvárt - ha vesznek ilyesmit egyál­talán -, és valószínűleg soha nem élik át mindazt, amiket a mi korosztályunk gyermekként megélt. Nem tudják mi­lyen egy igazi szüret az egri dombokon, amikor a szőlőszedő asszonyok dala hal­latszik szerte a határban, s száll, mint az ökörnyál. Azt sem tudják, hogyan fo­lyik egy disznóölés, kezdve az előző es­ti késköszörüléssel, hagymapucolással, s végezve a páratlan disznótoros vacso­rával. Ha papírra vetem ezeket az em­lékeket, jórészt azért teszem, hogy ma­radjon valami nyoma annak régi, ked­ves, a maitól annyira különböző gjjer- meklétnek, melyben felnőttünk. A szilvának lassan a végére járok, de én már gáztűzhelyen fogom főzni a lekvárt, csupán emlékez­ve a gyermeki időkre. Hja, változnak az idők, s bennük valószínűleg változunk mi magunk is. De őrizzük a régmúlt hangulatait, ízeit, melyeket megpróbá­lunk örökül hagyni, s ezzel talán majd nem múlunk el véglegesen. Adja Isten!

Next

/
Oldalképek
Tartalom