Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-17 / 218. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Ismét ingyen adják a gyöngyösi kislányoknak a védőoltást Már készülhetünk az égi háborúra klímaváltozás Viharokra, esőkre, hőségre és szárazságra kell számítanunk Minden tizenhárom éves gyön­gyösi lány megkapja a humán papiloma virus (HPV) elleni ol­tást. A költséget az önkormány­zat állja - így döntött a város kép- viselő-testülete. Az okmányiroda adatai szerint a döntés az idén 138 leánygyermeket érint, az ő oltásuk több mint hatmillió fo­rintba kerül majd. A négykompo- nensű vakcina első oltását no­vemberben kapják mega lányok, a program a 2012 januárjában és májusában beadott oltásokkal ér majd véget. A HPV elleni védeke­zés a méhnyakrák kialakulásától mentheti meg a fiatalokat. ■ Novemberben kapják meg az első oltást. A grémium határozott továbbá arról is, hogy a város december 31-ével felmondja a szerződést az idősek nappali ellátását és gondo­zását biztosító Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. Dr. Réthy Bé­la alpolgármester hangsúlyozta: a döntés szükséges, de csupán csak technikai jellegű azért, hogy jövő év januárjától egy új alapok­ra helyezett együttműködés kez­dődhessen el az önkormányzat és a szeretetszolgálat között. A költségvetés első féléves tel­jesítéséről Kovács Róbert, a vá­rosháza pénzügyi igazgatója tá­jékoztatta a gyöngyösi képvise­lőket. Eszerint mind a bevételi, mind pedig a kiadási oldal elma­rad az időarányos mértéktől, hi­szen mindkét esetben mindösz- sze harminckilenc százalékot teljesítettek. ■ J. M. Termékeikkel népszerűsítik Heves megyét Ismét megrendezik az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Kiállítást. A szeptember vé­gi, budapesti eseményen bemu­tatják a környezettudatos gaz­dálkodást és a magyar termékek ellenőrzött előállítási folyamata­it. A programot állatbemutatók, népi portékákat kínáló árusok és színpadi programok színesítik. Több Heves megyei cég, édességgyártó, mezőgazda- sági gépgyártó, borászati vállal­kozás is kiállít majd. ■ T. B. Folytatás az 1. oldalról Özönvíz, tornádó, fakidőlés, víz alá került utcák. Ma még szenzációnak számítanak, a következő évtizedekben mindennaposak lesznek. , Az egyre szélsőségesebb időjárás hatásai némi körültekintéssel tompíthatok. Mivel egyre intenzí­vebb esőkre lehet számítani, ezért el kell gondolkodni azon, ér­demes-e ártéren építkezni, illet­ve szükséges-e beépíteni azo­kat a helyeket, amelyek egy- - kor természetes vízgyűjtők- | ként működtek. Fontos lenne I egy jól működő tájékoztatási g rendszer kiépítése, ahogy az 1 ivóvízbiztonság is előtérbe ke- 1 rül. A várható éghajlati jelen- | ségek következményeinek I mérséklésére Hollandiában 18 már jól működő kommuniká- B ciós Hálózatot dolgoztak ki. Bozsó Brigitta azt is érzékel- 1 tette, mekkora az egyén és a tár- B sadalom felelőssége a klímavál- 1 tozás elleni küzdelemben. Egy 9 Eger méretű 60 ezer lakosú vá- 1 ros évente 700 millió forintot költ j energiára, melynek 10 százaléka I megtakarítható lenne, ha tudato­san törekednénk a felhasználás csökkentésére. Egerben a lakos­sági gázfogyasztás mértéke évek óta nem változott, viszont az ipa­ri gázfogyasztás jelentősen csök­kent. Kiugróan magas a városban ugyanakkor a szerveshulladék­termelés, amely viszont magában rejti a hasznosítás lehetőségét.- Számíthatunk arra, hogy a fosszilis energia egyes számítá­sok szerint 30-40, mások szerint 100 éven belül elfogy - mondta az Energiaklub munkatársa -, ezért mindenhol előtérbe kerülnek majd a megújuló energiahordo­zók. Ezek terjedése az országok­nak függetlenséget adhat, hiszen a legtöbb növény növekedése felgyorsul a melegebb hőmér­sékleten, ha elegendő táp­anyaga és vize van. Egy bizo­nyos határ után a hőmérséklet­növekedés a növényzet csökke­néséhez vagy akár elhalásához is vezethet A növekvő párolog tatás hozzásegít a talaj gyor­sabb kiszáradásához, ami újabb stressz eredője lehet, va­gyis a talaj termőképességére is hatással lesznek a klimati­kus változások. A fokozott mű­trágya-felhasználás következté­ben növekedni fog a szén-dio- xid és a nitrogén-oxid üvegház­nem befolyásolják gazdaságun­kat az olajnagyhatalmak. Azt szoktuk mondani, hogy a szél, a víz és a nap energiája a legde­mokratikusabb energiahordozó, hiszen a nap minden ország min­den lakosára egyformán süt. Ezzel együtt viszont szó esett arról is, hogy az utóbbi egy évti­zedben korlátozták a szélerőmű­vek kapacitását. A problémáról Bozsó Brigitta azt mondta: ez hatású gázok kibocsátása is. Az emelkedő hőmérséklet len­dületet adhat a rizstermesztés­nek, melyre az első kísérleteket Kecskemét környékén végezték 1939-ben. Ezen a vidé­ken tíz év alatt kilenc- *" szer elegendő a meleg és a napfénytartam a rizs megtermelésé hez. Változik az állatvilág is: a mediterrán vidéken élő ak­nászpókot 2001-ben talál­tak először, ma rendszerirányítási gond, de a ké­szülő nemzeti energiastratégia már prioritásként kezeli a meg­újuló energiák hasznosítását. A változó időjárás hatásainak csökkentése érdekében Eger egy éve dolgozik a klímavédelmi stra­tégián. Csathó Csaba, a város költségvetési bizottságának elnö­ke megjegyezte: szeretnék, ha je­lentősen csökkenteni tudnák az autóhasználatot és nagyobb sze­gyakori a jelenlétük a Mecsek- alján és a Tokaj-hegyalján. És itt van már a sakál is. Az első egyedeket Somogybán 2000- ben lőtték, két éve már 140, ta­valy pedig már 250 egyedet re­gisztráltak. repet kapna a kerékpár, illetve az egészséges gyaloglás, ezáltal ke­vesebb környezeti terhelés érné a várost. Az is igaz azonban, hogy Egernek olyan a városszerkezete, hogy nem mindenhol alakíthatók ki biztonságos kerékpárutak. A Mária utca környékén évek óta próbálkoznak az összeszűkülő térben a bicikliseknek is bizton­ságos közlekedési lehetőséget nyújtani. A felgyorsult éghajlatváltozás , látható hatásairól szólva Mácsár Beáta túravezető elmondta: sok­szor ezek a folyamatok nem az átlagember szemei előtt zajlanak. A rendszeres, régi túrázók évről évre látják, hogy az a patak, amelyben korábban egész évben egyenletesen folydogált a víz, most vagy kiapad, vagy bömbölő hegyi folyóként rombol. Egyre több a kiszáradt fa, a lombhullás néha egy hónappal korábban is elkezdődik.- A közelmúltban Recsk és Domoszló közt figyeltünk fel arra, hogy igen komoly földcsúszás volt, amely fákat is pusztított A hegyi ösvényeken, erdei utakon szemmel látható a környezet vál­tozása - jelezte a túravezető. Vidáman áttelelnek a szőlőt rongáló kártevők- A globális felmelegedés ha­tásait 5-8 éve már Egerben is tapasztalhatjuk, elég csak az évszakok jellemzőire gondol­ni: egyre rövidebbek a tava­szok, egyre enyhébbek a telek, a nyarak viszont hosszabbak, kitartóbbak és aszályosab­bak, a csapadékeloszlás pe­dig mindinkább szélsőséges­nek mondható - összegezte a tapasztalatokat dr. pók ta­más, az egri hegyközség szolé szett alelnöke. Hozzátette: mindez - bár konkrét pana­szokkal még nem találkozott- előbb-utóbb együtt fog járni új, a szőlőt károsító kártevők megjelenésével, migrációjával is. Egyelőre azonban a na­gyobb problémát az jelenti, hogy az enyhe telek miatt nem fagynak ki az amúgy „őshonos” kártevők. De ta­pasztaltak már „kabócainvá­ziót” is az Egeden, ami azért jelenthet gondot, mert ez a kis rovar a szőlőre veszélyes víru­sokat, illetve mikroorganiz­musokat terjeszt. Nőnek a növények, kiszárad a talaj, jönnek a mediterráneum állatai Megelőzik a lelombozódást favédelem Idén 3t viharkárok miatt több munkájuk volt Megszokott látvány Egerben, hogy egy darus teherautóról gallyazzák a város fáit. Ezzel kapcsolatban a Hírlap Ferenczy Tamástól kért felvilágosítást. A Városgondozás Eger Kft. üzem­egység-vezetője elmondta: az ön- kormányzat városüzemeltetési csoportjának megbízásából idő­ről időre elvégezik a város fái­nak átvizsgálását. Az idei viha­rok miatt a szokásosnál is több munkájuk akad. Általában az épületek, a járókelők védelme és az autós forgalom érdekében kell a száraz vagy gyenge ágakat levágni. Gyakran az is előfordul, hogy a közművesítési munkák során okozott töréskárokat kell helyrehozni. Az elektromos há­Veszélyes magasságban. A lakók biztonsága érdekében dolgoznak. lózat miatt szükséges gallyazást egyébként az ÉMÁSZ is elvégzi. A munka egész évben folya­■ Egerben 26 ezer fát kell gondozniuk. matos, a sürgős feladatokat so­ron kívül elvégzik. Ők látják el a megyeszékhely 26 ezer fájának növényvédelmi munkáit is, a kártevőirtást, vagy a permete­zést ás. Ferenczy Tamás szerint az egri fák országos összehason­lításban is kiemelt figyelmet kapnak, úgy látja, védelmük, gondozásuk, a karbantartási munkák megítélése, fontossága és jelentősége az utóbbi időkben igencsak felértékelődött. ■ B. S. Interaktív kalandtúra 10 szobában Túlnépesedés, klímaváltozás, élelmiszer-kilométer, vízláb­nyom... Sejtelmes fogalmak, de mit jelentenek pontosan? Képe­sek vagyunk-e változtatni szoká­sainkon, hogy ne éljük fel környe­zetünket? A Tükörben a világ cí­mű kiállítás ezekre a kérdésekre ad választ Egerben, a Minorita rend Szent Hedvig kollégiumá­ban. A szeptember 22-én nyíló tárlat művészi igénnyel mutatja be a fenntartható fejlődés lehetsé­ges útjait, az ember és természet viszonyát. A tíz témakörben ki­alakított szobákban arra kapunk választ, hogyan tudjuk szükség­leteinket úgy kielégíteni, hogy a környezet és a természeti erőfor­rások se sérüljenek. ■ B. K. PROMÓCIÓ A lábak karbantartója Megnyílt a Dr. Orto Lábcentrum Egerben. A ko­moly ortopédiai múltra visszatekintő gyógyászati szaküzlet magas színvo­nalú kiszolgálást nyújt az érdeklődőknek. A cég gyógyászati segédeszközö­ket gyárt és forgalmaz, de sok egészségmegőrző, otthonápolási és sporto­lást kiegészítő termékek is szerepelnek a bolt kínálatának palettáján. v *

Next

/
Oldalképek
Tartalom