Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-12 / 213. szám

2011. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Eger, Füzesabony változás A tervezettnél később tartja meg a beteg füzesabonyi kislányért, Lucáért szervezett jótékonysági bálját a településen működő Tegyünk Egyet a Gyermeksze­génység Ellen Közhasznú Egye­sület. A rendezvény időpontját az ötesztendős kislány egészségi állapotának hirtelen rosszabbra fordulása miatt módosították szeptember 16-áról október 14-ére. A helyszín változatlan, a bált a Hotel Eger & Parkban tartják majd. A már megváltott jegyek az új időpontban is érvé­nyesek lesznek. (Sz. K.) Egerfarmos nyertesek Kihir­dették a Legszebb udvar címért rendezett verseny nyerteseit. A képviselő-testület tagjai két héten átjárták a falut, és több szempontból értékelték a bene­vezettek udvarait. Nézték példá­ul a rendezettséget, a növények állapotát és azt is, hogy azok honosak-e a környéken. Az első három helyezettet díjazták, akik értékes szobanövényeket kaptak ajándékba kerámiakaspóval együtt. Első helyezett Kolozsvári Eszter és Markóci Attila lett, a második díjat Vincze Gyuláné kapta, míg a harmadik helyezést Adorján Éva és Bíró Zoltán érde­melte ki. (Sz. K.) Hatvan delegáció Kínai gazda­sági szakemberekből és intéz­ményigazgatókból álló delegáció látogatott a városba. A küldött­ség a település önkormányzati és intézményi struktúráját, gaz­dasági és kereskedelmi helyze­tét tanulmányozta azért, hogy a jövőben konkrét fejlesztési tervekkel térhessenek vissza. A vendégeket Szinyei András alpolgármester fogadta a Vá­rosházán. A Sanghai közeléből érkezett szakemberek vezetője elmondta, nagy figyelmet fordí­tanak a nemzetközi kapcsola­tokra, hiszen így tudják erősíteni hazájuk és partnerországaik gazdaságát. (Sz. K.) Kál OKTATÁS Szerdánként tart­ják majd a zeneiskolai órákat a település diákjainak, mégpedig dél és 5 óra között. Táncórák pedig mindkét táncból kétszer lesznek hetente. A társastánc órákat minden héten szerdán és csütörtökön tartják 12-től 15 óráig Angyal András vezeté­sével, a moderntánc-órák pedig keddenként és csütörtökönként lesznek 17 órától 19 óráig a Művelődési Házban Farkas Katalin vezetésével. (Sz. K.) Élmény és jó üzlet a 3D siker Már a premierfilmek miatt sem kell a fővárosba menni i b Lépéskényszerben van­nak a hazai mozik: ahol nem váltanak 3D-re, ott két év múlva lehúzhatják a rolót. Az átállás nem ol­csó mulatság. Ezt tudják Gyöngyösön és Egerben is, ahol a filmszínházak milliókat költöttek a kor- szerűsítésre. Juhász Marianna- Már nemcsak a szakmai indo­kok, hanem a nézői érdeklődés is azt igazolja, hogy a 3D-s mozié a jövő. Gyöngyösön tavaly novem­berben csupán kísérleti jelleggel, égy bérelt géppel kezdték a kü­lönleges vizuális élményt nyújtó filmek vetítését. Szerették volna felmérni a nézői igényeket - mondta Rostás Ákos, a mozit üze­meltető Gyöngyösi Városi Tele­vízió Nonprofit Közhasz­nú Kft. ügyvezető igazgatója, hozzáté­ve: már a decemberi forgalmi adatok is azt bizonyították, a Magyar- országon és a világban is egyre népszerűbb 3D-s mozi térhódítását nem lehet megállítani. A szakemberek szerint egyre közelebb van az az idő, amikor már csak a digitális vetítővel ren­delkezők tudnak a filmpiacon megmaradni. Egyrészt ezt indo­kolja az az egyedülálló vizuális élmény, amit csak a 3D adhat. Másrészt a digitális kópiák előál­lítása jóval olcsóbb, mint a hagyo­mányos 35 milliméteres kópiáké. Éppen ezért várható, hogy az utóbbiak gyártása egy-másfél év múlva megszűnik.- A 3D-s mozigép féléves hasz­nálata után hatvan százalékkal emelkedett a mozi összbevétele. Ez annak köszönhető, hogy az új, térhatást nyújtó élményen kí­vül plusz szolgáltatásként fris­V GYORSSZAVAZAS a Jobban tetszik-e Önnek a 3D-s mozi? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: HE0L.hu W A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. sebb és premierfilmeket is tud­tunk vetíteni Gyöngyösön - osz­totta meg tapasztalatait a Hírlap­pal Rostás Ákos. Egerben szintén többször csengetett a kassza az Uránia moziban azután, hogy 3D-re vál­tottak. Kiss Lajos, az egri Agria Film Kft. ügyvezető igazgatója A színtévesztők is mozizhatnak szemüveggel A legtöbb ember a 3D szó hallatán egy­ből a piros-kék szemüvegekre gondol, ám ezeket a mozikban manapság már ritkán alkalmazzák, a mai há­romdimenziós filmek már sok­kal fejlettebb módszerekkel ké­szülnek. Talán kevesen tud­ják, hogy a klasszikus piros­kék szemüveggel a színtévesz­tők is láthatnak 3D-ben, kizá­rólag a százszázalékos színté­vesztés okozhat elcsúszást. lapunknak elmondta: tavaly áp­rilis óta, egy év alatt megtízsze­rezték a bevételt.- A 3D-s technika tulajdonkép­pen a semmiből tört elő. Amikor 2008-ban megnyüt a plázában a mozi, még nem is hallottunk róla. Majd egy év alatt minden felgyor­sult azután, hogy az első 3D-s film, az Avatar óriási kasszasiker lett. Úgy gondolom, nekünk sikerült időben reagálnunk a kihívásokra - tette hozzá Kiss Lajos, akitől azt is megtudtuk, hogy az Urániának 35 millió forintba került a digitális át­állás. A beruházást az egri önkor­mányzat 20 milliós visszafizetendő támogatással segítette. 3D-s szemüveget tessék! A háromdimenziós képalkotáshoz szoktunk hozzá. így nem lesz szellemképes a film. Vizuális masnapossag VAN, AKI HIÁBA vásárolja meg a 3D-s mozifilmre a je­gyet, nem tudja élvezni a látványt. Ez csaknem a magyarok három százalé­kát érinti. Sokszor előfor­dul, hogy épp a 3D- moziban derül fény egy gyógyítható szembetegség­re. Akinek ugyanis kettős látása van, annál a két szemből érkező képet az agy nem tudja egyesíteni. Ennek egyik oka lehet pél­dául a kancsalság, vagy a két szem fénytörésének el­térése. A kétszemes együtt­látás zavarában szenvedő emberek a 3D illúzióját nem képesek érzékelni, vagy a filmtől „vizuális másnaposságot” éreznek. 3 Oszama Bin Laden halott KITÖRT A HÁBORÚ! Ezt a mon­datot vágta a kocsmában ülők arcába tíz éve M. Ta­más. A szavahihetőnek is­mert férfi az italbolt szom­szédságában lakott. A CNN hírtelevízió élő közvetítésé­ben látottakat akkor nem bírta magában elrendezni, amikor az ikertornyok egyi­kébe becsapódott az első re­pülőgép. Rohant megosztani az „élményt” a legközelebb lévőkkel. Ábban a kricsmi- ben nem volt tévékészülék, így aki tehette, sietett haza. TÍZ ESZTENDŐ TELT EL. Az elil­lanó évtized felénél meghalt M. Tamás, így az évfordulón nem mondhatjuk már el ne­ki: dehogy volt az háború, Tamás! Több volt annál. 2001. szeptember 11-én megtanulhatta a világ, hogy a modem kori hadviselés immár nem a nagykövetek hazahívásával, majd had­üzenettel kezdődik. A leg­újabb háborúk attól a naptól alattomosak, mert kiszámít­hatatlanok. Madridi, londo­ni, moszkvai halottak százai tanúsítják, mire is képes a váratlanul lecsapó terror. A terrorizmus elleni harc megnehezítette az életet, részben pedig megnyirbálta a fejlettnek mondott világ­ban természetesnek tartott szabadságjogokat. Ez a mö­göttünk hagyott utolsó de­kád az elhárítok évtizedévé vált. Ők pedig olykor ár­nyékra vetődnek. Úgy, mint amikor 2002-ben egy „eskü­vőnek” hitt esküvőről kide­rült, hogy nem a terroristák szlengje szerinti nagy táma­dásról van szó, hanem való­ban egy fiatal férfi és egy fi­atal nő egybekeléséről. m. tamás után Oszama Bin Laden is halott. Ám nem kellene megnyugodnunk. Inkább vetődjünk árnyékra újból és újból! Bármikor jö­het a labda is... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Tisztújítás: Szabó Zsolt a Fidesz megyei elnöke Méltóságuk alapja a bosszú elvetése emlékezés Schmitt Pál a becsületesség jelképének nevezte Recsket Új elnököt választott a Fidesz He­ves megyei szervezete. Péntektől a megyében Szabó Zsolt ország- gyűlési képviselő, Hatvan pol­gármestere vezeti a pártot.- A Fidesz Heves megye leg­nagyobb pártja, ezen szeretnénk még erősíteni is a jövőben. Aktí­vabb politikai és sajtóélet várha­tó tőlünk - hangsúlyozta szom­bati sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt Egerben. A pénteki választmányi ülé­sen döntöttek a két alelnök sze­mélyéről is. Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője és dr. Nyitrai Zsolt Infokommunikációs államtitkár lett Szabó helyettese. Az állam­titkár elmondta: jelenleg az egyik legfontosabb feladatuk, hogy párbeszédet indítsanak el a megye lakosságával. Több po­litikai kérdésben is szeretnék meghallgatni a Heves megyeiek véleményét, megyei konzultáci­ókat is szerveznek majd - tette hozzá dr. Nyitrai Zsolt. Horváth is a párbeszédre hív­ta fel a figyelmet, elmondta: a Fi­desz háromnapos frakcióülésén igen lényeges döntéseket hoz­tak, alapvető változások előtt áll az ország. Szeretné, ha a megyei elnökség is egyeztetne szűkebb hazánk szakmai csoportjaival. A Fidesz országos választmá­nyába Herman István ország- gyűlési képviselőt és Horváth Lászlót delegálták. ■ M. K.- Recsk a hűség, a bajtársiasság, az összetartozás és a becsületes­ség jelképe is egyszerre. Borzal­mas ez a helyszín. Pedig ez a táj gyönyörű, és a fák biztosan együtt sírtak annak idején az ide deportáltakkal. A hegy lassan fo­gyott, a kényszermunkások hordták el darabonként. Úgy fo­gyatkozott, mintha a rendszer magát a bűnt is el akarná tüntet­ni a kövekkel együtt - mondotta Schmitt Pál, a Magyar Köztár­saság elnöke a Recski Nemzeti Emlékparkban szombaton. A Recski Szövetség szervezé­sében megrendezett ünnepsé­gen a köztársasági elnök kijelen­tette: a Csákány-kő hegy oldalá- Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a nép ellenségeinek tartott Recsk- ban méltóságteljes közösség re deportáltak valójában maguk voltak a nép. Képgaléria: HEOLIlU gyűlt össze, befelé nyelt köny- nyekkel. Bajtársként köszöntik egymást, pedig nem öltöttek ba­karuhát, de társak voltak a baj­ban. Ellenségnek mondták őket, a nép ellenségeinek, holott ők maguk voltak a nép. A köztársasági elnök szomo­rúan állapította meg, hogy egy­re kevesebben vannak már kö­zöttünk azok közül, akik a több mint hatvan évvel ezelőtti törté­nések hiteles tanúi. A legtiszte­letreméltóbb bennük, hogy a mai napig megőrizték méltósá­gukat. E méltóság alapja a legna­gyobb erény: a bosszú elvetése. Az ünnepség zárásaként a je­lenlevők megkoszorúzták a recs­ki emlékművet. ■ S. B. S. Á A I I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom