Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-10 / 212. szám
2011. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Beköl Ce TAKARÉKOSSÁG A jövő heti testületi ülésen tárgyalják az önkormányzat első féléves gazdálkodását. A beszámoló szerint tartani tudták a terveket, és megtakarítással zárták az év első hat hónapját. A költségek visszafogására szükség is van, hiszen hamarosan kezdődik a fűtési szezon. Dr. Horoghné dr. Németh Katalin polgármester asszony a Hírlapnak elmondta, nem tartották meg a szokásos augusztus végi falunapot. A közmunkásokkal egyébként tűzoltómunkákat végeztettek el: festést, vakolást. Az ÖNHIKI- alap-ból második körben hatmillió forintot remélnek. (T. B.) Noszvaj SZÉKELY KAPU Erdélyi székely kapu díszeleg a községen. Péntek délután avatták fel azt a kaput, amelyet romániai testvértelepülése, Dálnok küldött Noszvajnak. Az ajándék darabokban érkezett Heves megyébe, egy helyi asztalos állította össze. Az érdeklődők a Széchenyi úton, a régi temetőnél nézhetik meg az alkotást. (M. K.) Pétervására paravánok A város főterén színesre festett paravánok csalogatják az arra járó apróságokat és felnőtteket. Péter és Sára alakjához bárki az arcát adhatja, a vállalkozó szellemű gyermekek pedig szívesen fotózkodnak velük. A PEVIK Kft. jóvoltából fölállított táblafestmények a helyi Nagy Ádám kézügyességét dicsérik. További két paraván is készül majd, amire várják az ötleteket. (T. B.) Szilvásvárad kapcsolat Huszonkét; óyve1 ezelőtt kötött testvértelepülési szerződést Szilvásvárad és a berlini Steglitz- Zehlendorf kerület. Azóta több gyermekcsoport megfordult a német fővárosban, és onnan is érkeztek fiatalok vendégségbe. A két évvel ezelőtt újra aktívvá tett csereutaztatás nyomán idén ismét a magyar gyerekek tölthetnek el egy hetet Berlinben. A hét közepén útnak indult tizenöt gyermek és két felnőtt kísérő részt vesz városnézéseken. Az utazás segíti az idegen nyelvi tapasztalatszerzést. (T. B.) TÍSZa-tÓ VÍZSZINT Beállították a tó vízszintjét. A nyár elején 735+5 centiméterre emelt vízállást mostanra öt centiméterrel csökkentették, hiszen már a párolgás sem éri el a nyári mértéket, s mezőgazdasági öntözésre sincs szükség. (T. B.) Kongattak a toronyórának bazilika Több millió forintba is belekerülhet a felújítás Porlepte torony. A falakra és a lépcsőkre is ráférne a felújítás, akárcsak az órát üzemeltető berendezésre. Már lesz segítség. Folytatás az 1. oldalról Akkor szakember állította helyre, most viszont régóta áll az eléggé elavult rendszer. Több millió forintból lehetne renoválni az épületet, ahol nemcsak a tornyok, hanem néhány oszlop, számos fémszerkezet és a Mária-kápolna is átalakításra szorul. Az előző' atyától is érdeklődünk, mivel augusztus elején változott a Bazilika felelősének személye.- Valóban régóta nem működnek az órák, mivel egy majdnem 40 éves berendezésről van szó. Előreláthatólag négy és fél millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy kompletten kicseréljék a régi fogaskereket. Erre jelenleg nincs pénz, de remélhetőleg a jövőben felajánlott adományokból létrejöhet a felújítás - tudtuk ELLENTÉTBEN A HIEDELEMMEL, nincsenek összekötve a templom órái a harangokkal. Külön szerkezet üzemelteti őket, és az egész órát, delet és misét jelző dallamokat egy központilag beállított óra jelzi. Ezért szerencsés a helyzet, hiszen amennyiben ugyanaz a rendmeg Mándy Zoltántól, az egri Bazilika korábbi, több éven át tevékenykedő plébánosától. A tisztség jelenlegi betöltője is szomorúan veszi tudomásul a helyzetet, de egyelőre tehetetlen. Fent a toronyban ódon faszerkezetek, omladozó vakolat, hiányos fémszerkezetek fogadtak bennünket. Az 54 méter magas épületrész jelenleg rendkívül rossz állapotú. Információkat kaptunk egy hozzáértő, ám a nevét titokban tartó embertől, aki szerint a műemlékvédelem is beleszólhat abba, hogy az óraszerkezetet hogyan javítsák meg. Az elkopott alkatrészek kicserélését másfél millióból is meg lehet oldani, de egy másik változat szerint viszont komplett cserét kellene végrehajtani, hogy újra pontos legyen a hat időmérő a két toszer üzemeltetné, akkor az óra leállása a harangszó megszűnését eredményezné. Egerben található egyébként hazánk harmadik legnagyobb harangja, a Mihály-harang. Ünnepekkor csendül fel a 2001-ben öntött, több mint hattonnás monstrum dallama. Hogyan működnek a toronyórák?- általában nem mechanikus módon működnek, a vezérlőóra a sekrestyében található. A tornyokban húzódnak végig a vezetékek, és a számlapoknál van a központi hajtómű. Fontos, hogy kibírják a napi 1400 indítást. Egy vezérlőóra háromszázezernél kezdődik, és közel 1,5-2 millió forintból néhány nap alatt akár ötven évig tartó működés is garantálható - tudtuk meg kovács Jenőtől, egy dunántúli mestertől. ronyban. Ez pedig már drágább. Néhány falfirkát elnézve kiderül, hogy hajdanán sokan járhattak a tornyokban. Évszámok és nevek emlékeztetnek szebb időkre. Hazánk legnagyobb bazilikájának, az esztergominak a teteje több részen látogatható, az ottani megoldás példa lehet arra, hogy plusz jövedelemforrás segítséget jelenthet az egri egyházi épületnek is. Szomorúan veszik tudomásul az ott dolgozók is, de az épület néhány helyen felúj ításra szorul. Szeptember 17-én Pitti Katalin énekel majd a Bazilika megsegítéséért. A befolyt összegből a Mária-kápolna üvegfallal való leválasztását, az oszlopok műmárványozását és a tornyok látogat- hatóvá tételét és óráinak felújítását tervezik. A hangversenyen közreműködik Virágh András Liszt-díjas orgonaművész és az Urbán Péter vezette liturgikus énekkar. ■ Szepesi Viktor * GYORSSZAVAZAS H Fontosnak tartja-e, hogy újra üzemeljen a Bazilika órája? Szavazzon hírportálunkon . / vasárnap 15 óráig: HE0L.hu / A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. A harang hangját nem befolyásolja az óra PlUf-t.i J»VIH Törékeny Amerika a por elült. Az Antikrisztus halott, de az álom sose lesz már olyan, mint annak előtte volt. Ha álom volt egyáltalán, nem pedig csak hiber- nálása az érzésnek, amit annyian szerettek volna álomként megélni. Mindegy is; az összezavarodott, túl korán elszenderült mormo- ta előcaplatott, meglátta saját árnyékát, összerezzent. Őszelő volt, amikor már megnyúlnak az árnyak. a felismerés egyszerű és kijózanító: nem lehet örökké a történelem mögé bújni. Ma már nem a prémvadászok puskaporos romantikája diktál, de nem is a lecsupaszított egalité-eszmény. Fekete vagy fehér - hol van az már! Szigorodtak a szabályok. Összetettebbek lettek és szerteágazóbbak, s hát, mint látható, keményebbek is. Aki pedig átlépi ezeket, annak a Szabadság-szobor sem parancsolhat megálljt. hotdogokból persze nem épül új Maginot-vonal. Ébredezni kell, mert az örök álom túlságosan drága. Amerika szeptemberi ébredése - összeesküvés-elméletekkel vagy azok nélkül - nagyon sokba került, de még sokkal többe az azt megelőző kábulat. Olyan sokba, hogy a mártíromság legfeljebb krajcár a veszteséghez képest. (Egyesek szerint az azóta eltelt évtized sem hozta nullára a büdzsét.) akár a saját árnyékától megrettent mormota, úgy rezzent össze az önnön nimbuszába hajszolt ország. A megoldást azóta is keresik: korbács vagy inkább gumiszabályok? A tét óriási. Tévedni tán lehet, de hosszú távon aligha ajánlott, mert végül a buborék szelíd párává foszlik szét. Utóbbit Romulus Augustus mondta. Az utolsó római császár. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Az érmek a szeretet apró emlékművei érmek Ötszáz kisplasztikát állítottak ki Gyöngyösön a városi éremtárban Folytatás az 1. oldalról A több mint 80 esztendeje alapított szegedi éremverde által az elmúlt években készített, témájában városokhoz, önkormányzatokhoz és az oktatáshoz kapcsolódó kisplasztikákat tekinthetik meg az érdeklődők a gyöngyösi Huszár Lajos Éremtárban. A tárlatot a város polgármestere, Faragó László nyitotta meg, aki elmondta: megtiszteltetés, hogy a Mátraalján is bemutatják a Szabó Géza ötvösmester műhelyében készült alkotásokat, amelyek között több olyan is található, amely Gyöngyöshöz kapcsolódik. A rendezvényen Szabó Géza csaláfli érméjével ajándékozta Különleges éremvilág. Bőséges a kínálat és sok a látnivaló az ólom-, arany-, ezüst- és bronzérmeket bemutató gyöngyösi kiállításon. meg a polgármestert, így köszönve meg, hogy a város befogadta és helyet adott vert érmeiknek. Ma a kiállítás mindenképpen egyedülálló, hiszen az ország hat éremtárából csupán egy nyilvános, a gyöngyösi, ahol bárki megismerheti a hazai városokhoz, történelmi, politikai és társadalmi eseményekhez, személyekhez köthető kisplasztikákat. A gyűjtemény szeptember 30-ig látható. A numizmatika iránt különösen érdeklődőket szombaton is várják Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban 8 és 13 óra között, amikor immár az ötödik országos gyűjtőtalálkozót szervezik meg a műkedvelő helyi szervezet tagjai. ■ J. M. HIRDETÉS Csak a Vasárnapi Heves Megyei Hírlapban olvashatja! Látlelet egy bűnös társadalomból Folytatódon az évenkénti boldogi varázslat: a helyi színjátszók a Hair című musicalt vitték . színre. ► 3. oldal Készül a hazai drogstratégia Az elmúlt öt évben 150 százalékkal nőtt a fiatalok között a droghasználók száma. ► 5. oldal Oszkó: jövőre kiderül, mit tud a kormány Oszkó Péter szerint a jelenlegi kabinet csak örökölt pénzből képes államadósságot csökkenteni. ► 7. oldal Szeptember 11.; készültségben az egész világ A terrorizmust a szakértők szerint bin Laden halála után sem lehet tel jesen felszámolni. ► 4. oldal