Heves Megyei Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-31 / 203. szám
2011. AUGUSZTUS 31., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KORKÉP A teljes összeget megkaphatja az adótartozó alvállalkozó Ismét él a kedvezmény, miszerint a 200 ezer forint fölötti értékű közbeszerzésekhez kapcsolódó kifizetések esetén nem jelent akadályt a 2008. szeptember 30-át követően keletkezett köztartozás. így a fővállalkozó az összeget meghaladó kifizetésnél akkor is kiegyenlítheti az alvállalkozó számláját visszatartási kötelezettség nélkül, ha az olyan 30 napnál nem régebbi, nemleges együttes adóigazolást mutat be, amelyen 2008. szeptember 30-át követően keletkezett tartozás szerepel. Ebben az esetben a kifizetőt egyetemleges felelősség nem terheli. Ha az alvállalkozó által bemutatott általános együttes adóigazoláson 2008. szeptember 30-át megelőzően keletkezett tartozás szerepel, a kifizető a tartozást meghaladó összeget fizetheti ki az alvállalkozójának. Mint megtudtuk: az állami adóhatóság egyidejűleg intézkedik a követelés lefoglalásáról, erről értesíti az adóst és a kifizetőt is. ■ Újra Egedben látható majd A fejedelem Nyáron sikerrel mutatták be az egri várban, majd Sárospatakon A fejedelem című történelmi musicalt. A Moravetz Levente rendezte előadás szeptemberben két este, 16-án és 17-én is újra látható a megyeszékhelyen, a Gárdonyi Géza Színházban. A darab a Rákóczi-szabadság- harc 300. évfordulójára emlékezve kíséri végig a főhős életét a szabadságharc alatt, amellyel méltánytalanul keveset foglalkozik a magyar színházirodalom. A címszerepben Kelemen Csabát láthatja a közönség olyan partnerek mellett, mint Sasvári Sándor, Dévényi Ildikó, Beleznay Endre, Herczeg Flóra és az egri társulat tagjai: Dimanopulu Af- rodité, Fehér István, Horváth Ferenc, Káli Gergely, Pálfi Zoltán, Rácz János, Szívós Győző, Tóth Levente, Tunyogi Péter, Várhelyi Dénes, valamint Vókó János. A koreográfus Halmi Zoltán, a jelmezek Molnár Gabriella, a díszlet Bényei Miklós tervei alapján készültek. ■ P. A. Titkos jelek az ösvényen próba Nyomkövetésből, tűzrakásból adtak számot a táborozok Kétszáz cserkész szállta meg a napokban az egri Berva-völgyi tábort, ahol egy hétig római légionáriusként élték az életüket. Szilvás István A darazsak is az ellenséget segítették - állítja Wernigg Márton az erdei táborban, ahol egy hét alatt háromszor tört ki a számháború. Kettőt sikerült túlélnie, egy alkalommal viszont már az elején áldozatul esett.- Egy bokorban rejtőztem, amikor megcsípték a kezemet, ezért nem tudtam odafigyelni az ellenségre, egyből ki is lőttek - panaszolja a 12 éves srác. Az egri Tinódi általános iskola hetedikes tanulója egyike annak a kétszáz cserkésznek, akik augusztus végén az egri Berva- völgyben ütöttek tábort. A Miskolcról, Szerencsről, Tiszaújvá- rosból, Kisvárdáról érkezettekhez a helyszínen csatlakozott huszonhat egri társuk.- A keretmese szerint a római birodalom korát elevenítjük fel. Az egykori négy római légiót idézve négy altábort alakítottunk ki. Lakóik különféle játékokon, próbákon mérkőznek meg egymással - mutatja be a közös tábort Majorszki András parancsnok, a Magyar Cserkész- szövetség II., miskolci kerületének vezető tisztje. A mostani nagytáborban harminchét újonc ad számot felkészültségéről, s ha sikeresen teljesítik a próbát, ünnepélyes keretek között tehetnek fogadalmat. A miskolci Szemén Szabinának is végig kell járnia a nyolc állomást, ahol egyebek között cserkésztörténelemből, térképészetből, csomókötésből, egészségügyi ismeretekből, tűzrakásból vizsgázik. Most éppen' a faágakból formált jelekről kérdezi Bartha István, a 1227. sz. Pray György Cserkészcsapat őrsvezetője.- A négyzet alakú rossz, a háromszögjó vizet jelent, a T betűvel azt üzenik az előttünk járók, hogy itt várakozzunk - sorolja a kislány, aki megfelelő értékelést kap a válaszaira. A tisztásokon álló sátraknál szigorú körletrend uralkodik, a közös foglalkozások a tábori zászló előtti térségen zajlanak. A tábor neve: Légió Castrum Agria A RÓMAI LÉGIÓSOK JELE, a háromágú nyíl magasodik a tábor közepén. A cserkészek a Kr.u. 20-as éveket idézik, amikor - alkalmanként korhű viseletét öltve - a Légió Gemina, a Légió Ulpia, a Légió Apollinaris és a Légió Augusta nevű altáborban várják a legátus legionari, I. Majorszkius császár érkezését, s a tabu- ián kihirdetett parancsait. Reggelente a comiex kürtje ébreszti őket, később pedig az amfiteátrumban vívnak küzdelmes csatákat. Esténként pedig a tábortűz feledteti a napi fáradalmakat. Tábori műhely. A miskolci kiscserkész, Bozsik András tanulékony kovácsinasnak bizonyult mestere, Czakó Attila mellett. A cserkészek egymást váltva lőnek célba íjjal és légpuskával, hajítanak dárdát, máskor futóverseny, akadálypálya, rögbi-és röplabdamérkőzés várja őket, majd a moldvai csángó népzenét játszó Esztenás zenekar. Egerben város- ismereti vetélkedőn, majd az augusztus 20- i fáklyás felvonuláson vesznek részt, de jut idő a strandolásra is. A változatos programok során gyorsan összebarátkoznak egymással. Az egri Sancta Maria Általános Iskolában tanuló 10 éves Turcsányi Lili Anna például nagy vízipisztoly-csatákat vívott társaival. A 7. osztályos miskolci Bozsik András viszont a járőrszolgálatban, valamint a tábori kovácsműhelynél találta meg kedvenc időtöltését.- Római mintás nyakkendőgyűrűt formáztam vasból - hagy fel a tüzet tápláló fújtató tekerésével, hogy eldicsekedhessen vele. - Bodzafából is lehét ilyet csinálni, s mindenki olyan mintát éget bele, amilyet kitalál magának. Az egyébként váltásokban érkező táborlakókat Czakó Attila, a szerencsi 1220. sz. Szent Imre herceg Cserkész- csapat parancsnoka várja az üllőnél.- A kézművesség kedvelt dolog a gyerekek körében. Otthoni rendezvényeinken elmaradhatatlan a mesterségek utcája, ahol a kádártól a kürtős- kalács-sütőig számos érdekes foglalkozás művelőjével találkozhatnak a fiatalok. Ki tudja, ki mihez kap majd kedvet, s talán választ is majd egy mesterséget is magának. A különleges táborban nem látni unatkozó gyereket. Amikor pedig a honvágyról kérdezem a kilenc éves András öccsével együtt érkezett Wernigg Mártont, szinte szemrehányóan néz rám: mit nem képzelek én egy római légiósról... EGYPERCES INTERJÚ A felnövekvő generációm figyelnek Kompokon évek óta nagy figyelmet fordít az önkormányzat a gyerekekre és a fiatalokra. Mindent elkövetnek azért, hogy a családok kötődjenek lakóhelyükhöz, s hogy a kicsik ideális körülmények között fejlődhessenek, tanulhassanak. A részletekről Balázs Zoltán polgármestert kérdeztük.- Mi a titka annak, hogy a község a mai napig az egyik legvonzóbb település a Tárná mentén?- Egy pár esztendővel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy a fő hangsúlyt az intézményeink korszerűsítésére, fejlesztésére helyezzük. Tettük ezt azért, hogy a helyi és környékbeli gyerekeket ne vigyék el más településekre csak azért, mert ott jobb körülmények között tanulhatnak. Mára elmondható, hogy egy jól működő, színvonalas oktatási centrum alakult ki Kompolton. S ezt az idei tanévkezdéskor is megtapasztalhatják a diákok és a szülők.- Minderre mennyi pénzt áldoztak?- Tény: az utóbbi évek sikeres pályázatai mind ezt a célt szolgálták: 260 millió forintból megépült a térség legszebb óvodája, az iskola korszerűsítésére csaknem százmillió forintot költöttünk, elkészült egy gyönyörű játszótér, s megszépült a faluházunk is. Talán ezeknek a beruházásoknak is köszönhető, hogy Kompoltról nem vágynak el a fiatalok, s hogy az oktatási intézményeinkbe is egyre többen jelentkeznek. Közlekedési oltalom, indulhat az új tanév Kitüntetett figyelmet fordít a gyermekek védelmére a Heves Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége. A vakáció után a megnövekedett számú kisiskolásokra veszélyt jelentenek az autósok. Folyamatosan ellenőrzéseket végeznek, most különösképpen az iskolák közvetlen környezetében. Ma reggel nyolc órától átfogó vizsgálatot indítanak az útügyi osztály szakemberei, ami előreláthatólag egy napot vesz igénybe. Munkájuk során a rendőrséggel együttműködve kutatják fel az egri közoktatási intézmények környékét, hogy a tanulók a szabályok betartásával biztonságos feltételekkel látogathassák az órákat. Ezt a feladatot minden évben elvégzik, hiszen munkájuk hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek óvatosan közlekedjenek. A felügyelet csatlakozik az iskolarendőr-programhoz, és a szakemberek szeptember elsejétől segítenek a forgalomirányításban. Mindez megnyugtathatja a pedagógusokat is, azonban az is fontos, hogy a szülők is figyelmeztessék a kicsiket arra: mindig körültekintően járják a várost, az utcákat, mert hiába a felhívás, ha otthon nem kapnak kellő tájékoztatást. ■ Sz. V. Megyénkből sokan Nyúlnak a munkáért szaporulat Öt anyanyúl nem csinál gazdagságot, de lesz mit enni Heves megyéből eddig 14 település, Domoszló, Eger, Erdőtelek, Gyöngyöshalász, Gyöngyöspata, Ivád, Karácsond, Kerecsend, Makiár, Parádsasvár, Pétervásá- ra, Recsk, Szajla és Szúcs jelentkezett a „Nyúl-unk a munkáért" programra. A kezdeményezés célja, hogy népszerűsítse itthon a nyúlte- nyésztést és -fogyasztást. A szövetkezetek partnerek bevonásával 20 millió forintot szereztek, melynek során tíz, kétezer lakos alatti falu 20-20 családját juttatnák hozzá a nyulászkodás elkezdéséhez szükséges eszközökhöz és tudáshoz. Térítésmentesen adnak öt anyanyulat és egy bakot, 70-90 napig elegendő takarmányt, az állatok vakcinázását, védőoltását, illetve egy oktatási programot is biztosítanak az igénylők számára. Csúvár Zsolt, a szervezőbizottság elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy 5 anyanyúl szaporulata nem elegendő arra, hogy „pénzt csináljanak belőle", de arra elég, hogy évente 100-120 nyulat megegyenek. A programot nagy érdeklődés övezi a falvak részéről: az országból összesen 170 közösség jelezte, hogy részt kíván venni a nyúl- tenyésztésben. A szervezők augusztus 31-ig még fogadják azok jelentkezését, akiknek megélhetési gondjaira részben megoldást jelenthet ez a program. ■ P. A. A h 4 SS55P!*1 Br>? Népszerű házinyulak. Meg kellett hosszabbítani a határidőt. ■ A táborlakók gyorsan összebarátkoznak egymással. Balázs Zoltán: Célunk, hogy a fiatalok «► helyben maradjanak ’ ■ Figyelnek a iskolás gye' rekek biztonságára.