Heves Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 151-176. szám)

2011-07-29 / 176. szám

2011. JÚLIUS 29., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP. 5 Tiszta fejjel térne vissza bringatúrájáról kaland Egerből indul és Törökországig elteker az eddigi életét feladó programozó kerékpáros AHét H/mbere' Fölmondott a munkahe­lyén, eladta, elajándékoz­ta tárgyait, hogy elbicik­lizhessen Isztambulba. Békefi Gergely az indu­lást szülővárosából, Eger­ből tervezi. Vasárnap reg­gel 9-kor a Líceum elől indul, régi bringás have­rok kísérik a Tiszáig. Bocsi Rita- Tegeződni fogunk, mivel régóta ismerjük egymást. Mi­re vállalkoztál, mi az útvonal, hová mész?- Egyelőre nem tudom, mire vállalkoztam. Amit tudok, az az, hogy július 31-én felülök a bicajomra, és lassan elkereke­zek délre. Nincs konkrét útvo­nal, vannak viszont pontok, he­lyek, melyeket érinteni szeret­nék: a Tisza-tó, onnan egy nagy ugrással a Vaskapu-szoros, az­tán Szófia, a Rodope és a Pirin- hegység, a Fekete-tenger déli partvidéke és Isztambul. Aztán el szeretnék jutni Konyába, on­nan pedig Törökország déli partjaihoz. vettem, mi­kor egy ta­pasztalt lon­doni kolléga azt mondta, ha nem tudjuk eldönteni egy könyvelés előjelét, gondol­junk arra, hogy mindig a bank jár jól. Egy idő után kezdett eluralkodni raj­tam az az érzés, hogy egy olyan rendszer apró fo­gaskereke vagyok, ami- Milyen körülmények közt fogsz élni?- Amit viszek a bicajomon kí­vül: sátor, hálózsák, térképek, víz, napi élelem, technikai ruhá­zat, öltöny, csokornyakkendő. Fő szempont az úton az alacsony költségvetés: ahol tudok és ahol nem félek - vagy akár ott is, ahol félek -, vadkempingezek.- Miért adtad föl az egzisz­tenciád harminc-egynéhány évesen? Eladtad-elajándé- koztad a dolgokat, kiadtad a lakást, fölmondtái a mun­kahelyen. Miért? Mit vársz az úttól?- Úgy érzem, hogy amit föl­adtam, az nem egzisztencia volt. Előfordul, hogy az ember­nek az a célja, hogy jól éljen, jól keressen - nem hibázta­tom magam emiatt. A bringa mellett a digitális világ is erősen beszippantott gyerekkoromban. Annyira, hogy informatikai, programozói pályán kötöttem ki. „Ebből jól meg lehet élni, fek­szik is az analitikus gondol­kodásomnak” - tam. Tíz éve rendszer- gazdaként kezdtem, programozóként foly­tattam, majd banki rendsze­reket fejlesztet­tem. Idővel egyre job­ban beleláttam abba, hogyan működnek a bankok. Először csak ne­Békefi Gergely:- Amíg lesz zabká­sa és banán reg­gelire, addig brin­gázok, utazok. BEKEFI GERGELY SZÜLETETT: Eger, 1977 végzettség: ELTE, matemati­ka-számítástechnika ÉTEL: fahéjas zabkása ital: spenót-banán-alma turmix film: Az élet nyomában (Waking Life) könyv: Audrey \ NIFFENEGGER: Az idŐUta- 1 zó felesége 1 zene: Emmanuel Top A BICAJ: Fuji A IRÁNYULTSÁG: dél O — £ £ az emberek szegénységét, mo­hóságát és kiszolgáltatott helyze­tét kihasználva véget nem érő pénzhajhászást folytat elképzel­hetetlenül nagy számokkal, so­ha meg nem állva. Azon kap­tam magam, hogy jóval többet keresek, mint amennyire szük­ségem van, mégsem érzem jól magam, sőt. Egyre gyakrabban tért vissza a gon­dolat: „le kell lép­ni, nem jó itt”, de képtelen voltam fölállni. A sok év alatt összegyűlt holmim, amitől megváltam, segít könnyebbé tenni az utam. A laká­som kiadom, ez lesz az elsődle­ges bevételi forrásom.- Egyáltalán, hogy jutott eszedbe ez a túra?- Egyre többet olvastam tuda­tos álmodásról, egészséges táp­lálkozásról, test- és tudattisztí­tásról, önfejlesztésről. Végül egy tíznapos Vipassana meditációs tanfolyam után szántam el ma­gam. Amikor visszamentem a munkahelyemre, az volt az első dolgom, hogy megírtam a főnö­kömnek a felmondólevelem. Ez májusban történt.- Blogot is írsz az útról. Kik­nek írod?- Mikor kiderült, mit forga­tok a fejemben, sokan kérdez­ték: írsz majd az élményeidről? Igent mondtam. Szeretek írni, mesélni. A biogomat olvasva ( http://budapestisztambul.blo gspot.com) remélem, többen kedvet kapnak a bicajozáshoz.- Van-e valami elvárás ben­ned az úttal kapcsolatban? Mit remélsz tőle? Mennyire spirituális az út?- Azt gondolom, ez az egész törté­net arról is szól, hogy tisztább le­gyen a fejem. Vagy valami ilyesmi (nevet). Szeret­ném megtalálni azt a tevékenysé­get, ami mások hasznára válik. Amit szeretek csinálni, jól is megy, fejlődhetek benne és tő­le, és akár anyagilag is eltart. Lehet, hogy nem a bringatúrá­zás lesz ez a valami, de abban egészen biztos vagyok, hogy az irodában erre esélyem sincs rátalálni.- Mikor térsz vissza? Mi lesz az út után? Eleve: van-e az út­nak vége?- Nem tudom. Tényleg. Amíg lesz zabkása és banán reggelire, addig bringázok, utazok. Amíg az aksi bírja a netbookban, írok- arról, hogy milyen áttételen te­kernek a gondolataim, hol sát- raznak az érzéseim, és eközben hol vagyok én magam. ■ „Azon kaptam magam, hogy jó­val többet kere­sek, mint amennyire szük­ségem van, még­sem érzem jól magam.” HIRDETÉS FUVAROZÓ ÉS GÉPSZOLGÁLTATÓ RU.1 Kger - Kültériiül Hrsz: 1177l)<4‘) www.viszfuvar.hu ©-mail: viszfuvar@t-onlin«.hu SÓDER, homok, zúzott kő, kiváló minőségű, osztályozott termőföld értékesítése lakosság részére, akár házhoz szállítással! Telephely: Egerszalók-hőforrás összekötő út mellett Tel.: 36/517-323 Fax: 36/517-322 30/953-0275 30/418-0932 f s • Tereprendezés f Épületbontás Útépítés, árokásás m ELŐFIZETÉSÉT TELEFONON ls MEGRENDELHETI: (vonalasról ingyenesen hívható) vagy a www.tovidekfesztival.hu SZÉCHENYI TERV rl,,A. TÓ PARTJÁN DÉW ÉRTÉKEKRŐLAT-SZA TÓ-VIDÉK FESZTIVÁL SARUD, TISZA-TÓ AUGUSZTUS 5-7. jsSfíl- r csu , ZDA KÖRNYEZETTUDATOS ELŐADÁSOK 7 PRÓBÁS AKADÁLYPÁLYA ZÖLD KÖVES JÁTÉK HELYI TERMÉKEK VÁSÁRA KÉZMŰVES VÁSÁR HAL ÉS SÜTEMÉNYKÓSTOLÓ BIOPIAC BOR ÉS PÁLINKA HELYI TERMELŐKTŐL CIVIL ÉS SZAKMAI SZERVEZETEK KALANDTÚRÁK KEREKEZŐ - KERÉKPÁROS FELFEDEZŐ TÚRA A TÓ-VIDÉK TELEPÜLÉSEIN CSODÁLATOS VÍZI KARAVÁN- CSÓNAKOS ZARÁNDOKLAT A TISZAFÜREDI TANÖSVÉNYHEZ NEVEZÉS A TÚRÁKRA: WWW.TOVIOEKFESZTIVAL.hu Nemzeti Fejtesztéei Ügynökség www.uJszechanyitenr.gov.hu Mié 4M 4M A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap térsfinanszírozéséval valósul mag. Hevesen lóval fajtalankodott egy férfi Folytatás az 1. oldalról A ló gazdáját nagyon megvisel­ték a történtek, nem akart már róla beszélni. Az állatvédők vi­szont segíteni igyekeznek.- A zoofüia nincs benne az ál­latvédelmi törvényben. Bár az ál­latot megkínozták, mégsem mi­nősül annak, csupán állatbántal­mazásnak. Nem elég egyértelmű az ezzel kapcsolatos szabályozás, ezért írni fogunk az összes állat- védelmi szervezetnek, hogy kö­zös erővel elérjük, fektessék tör­vénybe az ilyen eseteket, büntes­sék meg a tetteseket. Azért, hogy ne történhessen hasonló a jövő­ben - mondta el a Hírlapnak Bot­ka Tímea. Az állatvédő feljelen­tést tett ismeretlen tettes ellen. ■ Bűncselekmény hiányá­ban nem indult eljárás. Soltész Bálint r. százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője érdeklő­désünkre elmondta: bűncselek­mény hiányában nem indult el­járás. A Büntető Törvénykönyv­ben megfogalmazott rendelke­zésnek nem felelt meg a feljelen­tés, mivel az állat nem szenve­dett maradandó egészségkáro­sodást, illetve nem halt meg. Az állatvédők ha lehet, újabb feljelentést tesznek. A zoofüia az ókor óta ismert jelenség, régen elfogadott volt. Ma azonban a társadalom nagy része elítéli, főleg, ha ez bántal­mazással is jár. Szexuálpszi- chológus szerint nem betegség, hanem az általánostól eltérő ne­mi vágy. ■ Sz. V. t 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom