Heves Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 151-176. szám)

2011-07-26 / 173. szám

12 SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. JULIUS 26., KEDD Vettel és Mássá egy csapatban szarnyal majd Madárék ellen formai Többek között a német Sebastian Vettel, a Forma-1-es Red Bull csapat világbajnoki címvédő pilótája, és Felipe Mássá, a Ferrari brazil verseny­zője is pályára lép szerdán az újpesti Szusza Ferenc Stadion­ban a pilótaválogatott és a ma­gyar All Star csapat barátságos futballmérkőzésén. Az esemény hétfői sajtótájé­koztatóján elhangzott, hogy a hazai csapatban labdarúgók, po­litikusok, színészek és újság­írók játszanak majd, a mérkő­zést pedig Kassai Viktor vezeti. Az All Star együttest erősíti majd a korábbi futballisták kö­zül Pető Zoltán, Dragoner Atti­la és Lipcsei Péter, valamint az olimpiai bajnok öttusázó Balogh Gábor, illetve az ökölvívó Ko­vács „Koko” István és Erdei Zsolt („Madár”), a szövetségi ka­pitány pedig Dunai Antal lesz. A szerda este 20 órakor kezdő­dő találkozót a Duna TV élőben közvetíti, az előmeccsen az UTE öregfiúk-csapata a magyar öreg- fiúk-válogatottal mérkőzik. Je­gyeket 1000 forintért lehet vásá­rolni a Westend Sportirodában, és hétfő délutántól a mérkőzés helyszínén is, a bevételt pedig jótékony célra fordítják. A részt­vevők 20 darab, a hírességek ál­tal dedikált focilabdával lepik meg a kilátogató közönséget. Michelisz és Koko. Szerdán a Szusza stadionban ellenfélként labdáznak. A tervek szerint Nico Rosberg, a Mercedes német, Vitalij Petrov, a Renault orosz, és Vitantonio Liuzzi, a HRT olasz pilótája is futballcipőt húz majd a szerda esti eseményen.- Szintén a versenyzők csapa­tában játszik majd az Újpest FC vezetőedzője, Mészöly Géza, a túraautó-vb-n szereplő Mic­helisz Norbert, valamint a kü­lönböző sorozatokban magyar bajnok Kiss Norbert és Wéber Gábor is - mondta Frank. A pilótaválogatott először 2005-ben lépett pályára Magyar- országon, a mérkőzésen akkor 6-6-os döntetlen született. ■ MTI A döntőbe jutott Gyúrta Dániel 100 méteres mell­úszásban, míg Hosszú Katinka 200 méter ve­gyesen végzett hatodik­ként a sanghaji vizes-vi­lágbajnokság hétfői ver­senynapja során. Hírlap-összeállítás VIZES-VB A 22 esztendős, 200 m mellen olimpiai ezüstérmes, vi­lág- és Európa-bajnok Gyúrta Dániel a döntőben „szokás sze­rint” nyolcadikként, vagyis utol­sóként fordult, s végül nagyot hajrázva - másodmagával holt­versenyben - csapott hatodik­ként a célba. Mestere, Széles Sándor a rajt előtt ezzel az írásos üzenettel bocsátotta útjára ver­senyzőjét, aki vb-n még sosem döntőzött a rövidebbik távon: „Ha megcsípsz egy hatodik he­lyet, akkor király vagy, ha nem, akkor császár”. Az edző minősí­téséből kiindulva az előbbi ural­kodói titulus jár ki az egyperces határhoz a „csodadresszek” utá­ni textilruhás időszakban is egy­re közelebb kerülő tanítvány­nak. Akinek a fő száma, a 200 méter még hátravan...- A táv első fele meglepően jól ment, a második ötvenen vi­szont túlságosan is szaporáz- tam... De ez a hatodik hely, plá­ne, hogy az egyes pályáról értem el, ahonnan semmit se látni, megnyugvással és bizakodással tölt el a 200 előtt. Meg - távo­labbra tekintve - a londoni olim­piát illetően is. Most viszont két teljes napon át csak pihenés kö­vetkezik, aztán jöhet a hosszabb táv - nyilatkozta Gyúrta Dániel. A számot a norvég Alexander Dale Oen nyerte meg 58.71 má­sodperces idővel. Hosszú Katinka szintén hato­dik lett a 200 méteres vegyes­úszás döntőjében. A szám 2010- es Európa-bajnoka a fináléban pillangón még vezetett, háton is tartotta magát az élbolyban, mel­len azonban visszaesett a hato­dik pozícióba, s ezen már a befe­Az egri Antal és Czigány is egy-egy gólt dobott A magyar NŐI vízilabda-válo- gatott négy góllal nyert a spa­nyolok legjobbjaival szemben a 9-12. helyért rendezett ösz- szecsapáson. Eredmény: MAGYARORSZÁG - SPANYOLORSZÁG 17-13 (5-3, 5-3, 4-3, 3-4). A MAGYAR GÓLDOBÓK: Bujka 5, Keszthelyi 4, Drávucz 3, Szűcs 2, Czigány, Takács, Antal 1-1. Az ausztráloktól elszenvedett szombati vereség után a hétfői meccsnek az volt a tétje, hogy a kilencedik vagy a 11. pozíci­óért folytathatja tovább ME­RÉSZ András együttese. Győ­zelme után a magyar női válo­gatott az új-zélandiakat 11-10-re verő kubai nemzeti csapattal száll medencébe a 9. helyért. A férficsapat a ne­gyeddöntőben az Egyesült Ál­lamok együttesével mérkőzik, a találkozót ma 8 órától (Tv: ml) rendezik. jező ötvenen, gyorson nem tu­dott javítani. A 22 éves Hosszú országos csúcsától csaknem négy másodperccel elmaradva, 2:11.24 perc alatt ért célba. A fi­náléba hetedikként bekerült ba­jai úszó 200 m vegyesen az elő­ző vb-n bronzérmes volt, de az erősebb számának a 400 m ve­gyes számít, ahol címvédő.- Mindent kiadtam magam­ból, ez most ennyire volt elég - nyilatkozta Hosszú Katinka meglehetősen letörten. A számot meglepetésre a mindössze 15 esztendős kínai Je Si-ven (Ye Shiwen) nyerte 2:08.90 perccel az ausztrál Alicia Coutts (2:09.00) és a ko­rábbi világbajnok amerikai Ariana Kukors (2:09.12) előtt. A hétfői úszónap magyar ér­dekeltségű eseménye volt még, hogy Bernek Péter - 55.32 má­sodperces egyéni csúcsa dacára - 100 méter háton kiesett, miu­tán csak 34. lett az előfutam­ban, míg Risztov Éva 1500 m gyorson tizenegyedikként vég­zett a selejtezőben (16:22.60 p), így nem került döntőbe. A Copa America urai immár egyedül Diego Forlán és társai labdarúgás Uruguay váloga­tottja nyerte az Argentínában rendezett Copa Americát, miu­tán a vasárnapi, Buenos Aires- i döntőben 3-0-ra legyőzte Pa­raguay együttesét. A tavalyi vi­lágbajnokságon negyedik „uruk” Luis Suárez 12. és Diego Forlán 42., illetve 90. percben szerzett góljával dia­dalmaskodtak. A legutóbb 1995-ben győztes uruguayiak 15. diadalukat aratták a dél­amerikai kontinenstornán, s ezzel immár egyedül vezetik az örökranglistát. Eddig az argen­tinokkal közösen álltak az élen 14-14 sikerrel. A bronzérmet Peru szerezte meg, amely - még szombaton - 4- 1-re nyert a helyosztón Venezuela ellen. A döntőben: URUGUAY - PARAGUAY 3-0 (2-0) Gólszerzők: Suárez (12.), Forlán (42., 90.) A 3. helyért: PERU - VENEZUELA 4-1 (1-0) Gólszerzők: Chiroque (42.), Guerrero (65., 90., 93.), ill. Arango (78.) Kiállítva: Rincon (Venezue­la, 59.) ■ MTI Forlán fogása. A Copa serlegénél nincs is becsesebb az „uruknak”. A 29. fogadási hét második _______ fo rdulójának helyes tippjei: 2,1, X, X, 2, X 2, X, 2, X, 2,1 fi. Plusz effi mérkőzés: 1. 13 plusz effies és 13-as___________nem volt 12 találatos (5 db) 237.910 Ft 11 találatos (66 db) 18.025 Ft 10 találatos (676 db) 3140 Ft Góltotó 6 és 5 találatos nem volt 4 találatos (24 db) 3110 Ft Országból 92 nevezett, magyarból 48 indul majd §r kajak-kenu Eddig 92 ország ad­ta le a nevezését az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő sze­gedi olimpiai kvalifiká­ciós világbajnokságra, amelyen a négy paraversenyzővel együtt 48 fős ma­gyar válogatott in­dul - mindkét szám rekord a vb-k történetében. A hazai szövetség hétfői csa­patbemutató sajtótájékoztató­ján Baráth Etele, az MKKSZ el­nöke azt mondta: nemcsak lét­számban, hanem korösszetétel­ben is különleges ez a mostani együttes, hiszen a legidősebb versenyző, a 39 éves Béé István mellett ott van a gárdában az if­júsági olimpiai bajnok Tótka Sándor is, aki szerdán ünnepli 17. születésnapját.- Szeretném, ha min­denki átérezné, hogy mi­lyen nagy lehetőség előtt is áll - közölte a _ sportvezető a SZEnnÜSuli megjelent ver­senyzőkkel, arra utalva, hogy a jövő évi ötkarikás játékok indulási jogainak mint­egy nyolcvan százaléka Szege­den talál gazdára. Storcz Botond szövetségi kapi­tány úgy fogalmazott: a felkészü­lés a célegyenesbe ért, s a londo­ni kvóták megszerzése mellett tíz érem kiharcolását tűzi ki a csapat elé célként. ■ MTI Hujbert jött, lépett, s megint győzött Eger open A rendezőként is tevékenykedő Ali Habibinek a második hely jutott sakk Hujbert Flórián megvédte elsőségét a 35. Eger Open nem­zetközi pénzdíjas versenyen. A Vasas SC 21 esztendős FIDE- mestere 6,5 pontot gyűjtve vég­zett az élen a kilencfordulós, svájci rendszerű viadalon, ahol 46-an ültek asztalhoz. A Hotel Flórában tartott esemény utolsó játéknapján Gledura Benjámin nagyon simán verte az ukrán Vladiszlav Tibát, így a 12 éves, többszörös Európa-bajnok FIDE- mester zárt legjobb egriként. A Rauch Ferenc bíráskodásá­val zajlott egyhetes versenyen a rendezőként is szerepet vállalt, iráni-német kettős állampolgár­ságú Ali Habibinek a második hely jutott, míg harmadikként a Gledura Benjámin egy címet azért csak begyűjtött. A legjobb egriként végzett 12 éves FIDE-mester 5,5 pontot szerzett a hét nap során. német Thomas Gempe fogadhat­ta a gratulációkat. Legjobb bérle­tesként a romániai Vajda Albert részesült elismerésben, a leg­jobb 60 éven felülinek járó kü- löndíjat pedig az ukrán Arnold Zakharcsenko kapta. Az ered­ményhirdetéskor tartott sorsolá­son Vanyó József nyert, míg a pénzdíjakon az első hét helye­zett osztozott. Az 1-10. helyezett: Hujbert Flórián 6,5 pont, 2. Ali Habibi (iráni-német), 3. Thomas Gempe (német) 6,5-6,5, 4. Leonyid Kernazsitszkij (ukrán), 5. Bednay Bence, 6, Korpa Bence, 7. Fodor István, 8. Hardicsay Péter, 9. Ar­nold Zakharcsenko 6-6, 10. Gledura Benjámin 5,5. ■ B. Cs. ♦ n1 i in 1 ixti ämmm&ssäf-e* - — .v, Sfm*^n ini kii*+n A *1 HA »vinllnn knfn/lil/ nlimnini miirt/M'mnpl ivinrCm/i iKiínrrnl nn kiTnl/nrlnnr nI fnlfnffn nl n fnlinnfmnm/n n OMH n>n+/M*nr fm/ nlntt „Király" lett Gyúrta Dani Sanghaj A magyar női vízilabdázók a kilencedik helyért játszana

Next

/
Oldalképek
Tartalom