Heves Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 151-176. szám)
2011-07-20 / 168. szám
14 HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. JÚLIUS 20., SZERDA Wjto Hagyományosan a Jpmä rock és a metál jegyében zajlott az elmúlt hét végén a Hegyalja Fesztivál Tokajban, a hazai nagy fesztiválidő- szak kellős közepén. Mivel a műfaj kissé keményebb, így a közönségben senkit nem zavart, hogy alig lett vége a Balaton Soundnak, és pontosan ugyanebben az időben zajlott az EFOTT (pedig utóbbi Szolnokon, a Tiszaligetben volt, ami légvonalban alig több, mint száz kilométer, de közúton sincs 200, a Tiszán pedig akár le is lehetett volna evezni, de hát erre nyilván senki nem vállalkozott), tele volt a helyszín. A rock mellett azért jócskán akadtak fellépők a könnyedebb zenei irányzatok képviselői közül is, többek között utolsó nap este a nagyszínpadon az egri Kerekes Band is fellépett, a koncertek után a hajnali órákban pedig a legszakadtabb rockerek is jól mulattak a dj-k szolgáltatta zenére, igaz, ebben része lehetett a kellő mennyiségben fogyott sörnek jó, de az egész városnak. (Tapasztalhattunk ellenpéldát, nem kell érte messze menni.) A hangulat mellett a közbiztonságra sem lehetett panasz, annak ellenére, hogy jócskán akadtak szélsőséges öltözködésű és stílusú fesztiválozók, hogy finoman fogalmazzunk. De egyrészt az öltözködésükön túl nem voltak szélsőségesek, másrészt az ittenieknek már 12 évük volt, hogy megszokják őket. Hogy a folyamatos rendőri jelenlét - minden utcán gyalogos és járőrautós rendfenntartók járkáltak - mennyire segített ebben, nem nek Is. A fesztivál a város központjától alig egy hídnyira (és persze egy Tiszányira) van, ennek megfelelően alaposan fellendítette a helyi vendéglősök forgalmát, ám nem zavarta'az ott élők nyugalmát. Legalábbis hivatalos jelzés ilyenről nem érkezett. De lehet, hogy a lakók is át- érezték, a zsúfolt kávézók, teraszok, borozók, valamint járdaszélek, parkolók és minden közterület nem csak a kereskedőktudni, de azt jó volt látni, hogy a rend derék őrei is „fesztiváloz- tak”, azaz nem zaklatták a fiatalokat, inkább segítettek, ha kellett, sőt többször láthatólag kedélyesen elbeszélgettek a legvadabb külsejű rockérrel is. A koncertek területén is kölcsönös odafigyelés volt a jellemző, a földön alvó, kissé illuminált embereket meglepő rutinnal lépték át a még járni képes társaik. Hogy Tokaj már magáénak érzi a Hegyalját, mutatja az, hogy a zenén túl szolgáltatásban is széles lett a kínálat. A szálláshely kiválasztásában az igazi elhivatott visszajárok a Tisza partján, a terület szélén lévő kempingben vertek sátrat, de lehetett Tokajban szállodában, vagy akár olcsó kiadó szobákban is találni alvóhelyet. Na meg persze a szabadban, amihez most az idő is tökéletesen megfelelő volt. Ami a zenei kínálatot illeti, a rendezők igyekeztek a jól bevált és ismert zenekarok, illetve a még kevésbé ismert fellépők közt megtalálni a helyes arányt. Sikerrel vették az akadályt, ahogy a szokásos péntek esti világsztárral is beletaláltak, a Guano Apes, és éjfél után a kemény műfaj képviselőjeként a Slayer is hatalmas közönségsikert aratott. Összesen közel 200 fellépő volt. Szóval 12. alkalommal is remekül sikerült a Hegyalja Fesztivál, a vasárnap este sátrat bontók - a szervezők adatai szerint mintegy 85 ezer ember járt Tokajban az öt nap alatt - rekordja jövőre is megdőlhet. ■ Katona Róbert GYÖNGYÖSRŐL szólnak az újságok! Hirdetését most az égés város látja! Július 28-án, csütörtökön A HEVES MEGYEI HÍRLAP 10.000, augusztus 5-én, pénteken A GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 15.500 PÉLDÁNYBAN JELENIK MEG, eljut a város összes háztartásába, A CIKKEKET MINDEN GYÖNGYÖSI POLGÁR ELOLVASHATJA. Az Ön hirdetését is! n^’Ä! Kedvező tarifáinkról és a megjelenés lehetőségéről érdeklődjön a 36/513-627 vagy 513-633 telefonszámokon! Legyen Önnek is társa! Kedlves Előfizetőnk! A_ y || %-os kedvezmény £ W társelőfizetőink részére A Heves; Megyei Hírlap újra indítja akcióját, amelyb en új előfizetők gyűjtésére ösztönzi hűsége s előfizetőit jelentős kedvezményekért cserébe. Minden érvényes előfizetéssel rendelkező ügyfelünk lehetőséget kap arra, hogy új előfizetőt ajánljon számunkra. Az ajánláshoz a lap alján található szelvényt kell kitölten i, és a megadott címre eljuttatni. Az ajánlott előfizető és az ajánló olvasónk egyarái it 20%-OS díjkedvezményben részesül az akció időtartamáig, amely éves sz inten 5508 Ft-OS megtakarítást jelent mindkét előfizetőnk részére! Az aján ló előfizetőnk részére a kedvezmény érvényesítését mindig a követi :kező számlakészítéskor és díjbeszedéskor tudjuk érvényesíteni. Lapcsc imagos előfizetőink számára ezt a kedvezményt nem tudjuk biztosítani. Legyen Ön is előfizetője a megújuló Heves Megyei Hírlapnak! AS M K FT. HEVES MEGYEI IRODÁJA 3300 Ef ;er, Trinitárius u. 1. Pf 23. Telefon: 36/ 513-646 • 06/80/513-646 • 06/30/430-3893 Lft CT> CM esi-a> cu Aj; ínló Niév: .................. C ím:................... E lőfizetési kód:. Ajánlott: Név:..... Cí m:...... Te l.:....... Hí vföMmús 0, \ / Hegyalján is lehetünk a csúcson