Heves Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-19 / 116. szám

13 2011. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Magasan ragyogtak Eger új csillagai bajnoki döntő Alaposan megünnepelték az első aranyérmet a ZF játékosai és a szurkolók A sportág hazai csúcsára először feljutott ZF-Eger férfi csapatát mintegy ez­ren éltették kedd éjszaka a Dobó téren. A régóta áhított diadalt alaposan megünnepelte a Vasast verő legénység. Fenyves Balázs, Sike Károly Hat bajnoki érem és hét kupa-medál 2004-től A gerendás György, Tóth Kál­mán edzőpáros 2004 májusá­tól irányítja a megyeszékhelyi férfi csapatot. Hegedűs Gáborék azóta évről évre egyre szebb eredményekkel örvendez­tetik meg a város sportszerető közönségét. Az együttes 2006 óta megszakítás nélkül dobo­gósként zárta az OB I-et. Két bronzmedál után a legutóbbi három esztendőben ezüst-, idén pedig aranyérmesként végeztek Biros Péterék. Az elmúlt hét év­ben a Magyar Kupában kétszer arany (2007, 2008), négyszer ezüst (2004, 2005, 2009, 2010), egyszer pedig bronz (2006) gazdagította a Geren­dás-korszak dicsőséglistáját. Képgaléria a HEOLhu hírportálon Dr. Ulrich Diller a siker minden egyes cseppjét megbecsülte hogy elhiggye végre: sikerült! A csapat és a drukkerek hajnali négy óráig ünnepeltek együtt, örökre felejthetetlenné varázsol­va 2011. május 17-ét. ként ugrott talpra több mint há­romezer néző. Az igazi ünneplés pedig akkor kezdődött. A szenzá­ciós egri közönség egy tapodtat sem mozdult, mindenki a kupa­átadásra várt. Biros aztán olyan mozdulattal és dicsőséggel emel­te magasba a bajnoki trófeát, mint egykoron Dobó a kardját. Az uszoda lassan kiürült, de a drukkerek nem tértek haza. A Városháza előtt ugyanis újjáala­kult a tömeg, ahol az újdonsült bajnokok köszöntését várták. Eger új csillagai aztán a magas­ból is tündököltek. Az épület | vízilabda - Nem sokat aludtunk a keddi siker után - mesélte ál­mos hangon dr. Halmos R. Pé­ter, az egri klub ügyvezető elnö­ke - Előre gyártott forgatóköny­vünk nem volt az ünnepségre, csak annyi szerepelt az előzetes „haditervben”, hogy előbb a baj­noki cím, utána a Dobó tér... Én bele sem mertem, nem is akar­tam gondolni, hogy mi van, ha ezúttal sem jön össze a bajnoki elsőség. De nyertünk 8-6-ra, s utána vagy ezren gyűltek össze a csapat köszöntésére a Dobó té­ren, ahol alaposan megünnepel­tük a bajnoki címet. Most kis pi­henő következik, majd utána jö­het ismét a szakmázás, például, hogy ki marad, ki megy a játéko­sok közül, milyen kerettel vá­gunk neki immár bajnokcsapat­ként az újabb idénynek... A 17-szeres első, 2007 óta mostanáig rendre végső győztes angyalföldi alakulatot a bajnoki címtől megfosztó egriek három elveszített finálé után értek fel a sportág hazai csúcsára. Sokat vártunk rá, de megérte. Az idén 101 éves Egri Vízilabda Klub története legnagyobb sike­rét aratta. A döntő csata utolsó másodperceiben, amikor Biros Péter labdát szerzett, egy ember­A Dobó téren mintegy ezren kiáltották az éjszakába: bajnokcsapat! A mosolyalbum sok száz képpel gyarapodott. Kovács Gáborék (középen) derekasan állták a fotós rohamokat. dísztermének erkélyéről egyesé­vel intéztek beszédet a játéko­sok. Minden „aranyos” pólóst nagy ováció fogadott, a szurko­lók egyszerűen nem akarták ab­bahagyni az ünneplést. A csapat sem, de így van ez rendjén. A Dobó téri eseményeket köve­tően tovább tartott a bajnoki kör­menet. Különböző szórakozóhe­lyek érintésével végül Hegedűs Gáborék is elértek az egri B- közép törzshelyéhez. Ott aztán senki nem maradt szárazon. A pezsgők és a sörök szökőkút­ként spricceltek a magasba és a játékosok nyakába. „Halmos Pe­ti, Halmos Peti” szólt a rigmus, miközben a sikerkovács sportve­zetőt a magasba dobálták az ün­neplők. Ezt megelőzően az esti városházi fogadáson Habis Lász­ló polgármester saját hatáskör­ben azonnali egymillió forintos csekket adott át dr. Halmos R. Péternek, aki azonban jól vigyá­zott a jutalomra. A „magaslati le­vegőt” aztán valamennyi ZF- játékos megérezhette. Az éjsza­ka folyamán nem egy kisírt sze­mű szurkoló pofozgatta magát, HUNGÁRIA Egytől a tizenháromig A 2010/11-ES FÉRFI OB I. VÉG­EREDMÉNYE: 1. ZF-Eger - Euroliga-induló (Szécsi Zoltán, Nébald Olivér - kapusok; Sántavy Máté, Petrovai Már­ton, Kevin Graham, Hosnyánszky Norbert, Kovács Gábor, Hegedűs Gábor, Varga II. Zsolt, Kotszidisz Nikolaosz, Aaron Feltham, Binder Sza­bolcs, Kis Gábor, Bundschuh Erik, Biros Péter, Ficsor Péter, Jakab Damján, Lőrincz Bá­lint, Takács János, Bárány At­tila - mezőnyjátékosok; Ge­rendás György, Tóth Kálmán- edzők; dr. Ulrich Diller tár­sadalmi elnök; dr. Halmos R. Péter ügyvezető elnök; dr. Se­res Gábor ügyvezető igazgató; Kávai Zoltán csapatvezető; Balogh Ilona klubtitkár; Eszlári Gergely masszőr), 2. TEVA-Vasas-Uniqa - Euroliga- induló, 3. Szeged-Beton VE - Euroliga-induló, 4. Groupama- Honvéd - LEN kupa-induló, 5. Szolnoki Főiskola-Közgép VSC- LEN-kupa-induló, 6. FTC- Fisher Klíma, 7. PVSK-Fűszért, 8. Debrecen Fujitsu, 9. BVSC- Zugló, 10. OSC, 11. Bodrogi Bau-Szentesi VK, 12. ASI, 13. UTE. A bajnokságból a 13 csapatos létszám miatt két ki­eső is lehet az idén. Az UTE utolsóként biztosan búcsúzik, a 12. ASI bennmaradása pe­dig alapvetően attól függ, hogy az OB I/B leendő bajno­ka akar-e szerepelni az élvo nalban vagy sem. Az elmúlt hét év mérlege ______ 2010/2011 1 . ZF-Eger_____________________ 2. TEVA-Vasas-Uniqa_______________ 3. Szeged Beton VE________________ 2009 /2010 1. TB/AVasasPlaket____ 2. ZF-Eger_____________________ 3. Szeged Beton__________________ 2008/2009 LTEVAVasasPlaket________________ 2. ZF-Eger______________________ 3, D omino Honvéd__________ 2007/ 2008 1. TEVA-VasasPlaket_____ 2. Brendon-UPC-ZF-Eger________ 2006 /2007 LTEVAVasasPlaket_______________ 2. Domino BHSE_________________ 3. Brendon-Fensthemn ZF-Eger 2005/2006_________ 3. Brendon-Fenstherm-ZF-Eger__________ 2004 /2005 4, Brendon-ZF-Eger________________ Az Egri VK ifjúsági lányai is bajnokok utánpótlás Tizenkét meccsen 12 győzelem a Kelemen-tanítványok mérlege A védekezésben elkövetett hibákért nagy árat fizettek A felnőtt válogatott Czigány Dóra az ifjúságiak között gólkirálynő lett vízilabda Erdélyi Nikoletta, Szepesvári Boglárka, Katona Réka (kapusok), Pálok Dalma, Antal Dóra, Illés Henrietta Ka­talin, Virág Priscilla, Szabó Emese Luca, Parádi Klaudia, Czigány Dóra, Pardi Petra, Ko­vács Flóra, Zajácz Hanna, Far­kas Rita, Vályi Fanni, Bakó Szonja (mezőnyjátékosok). A felsorolt pólósok is bajnoki címmel gazdagították az Egri Vízilabda Klub idei dicsőséglis­táját, így az elismerés nekik is feltétlenül kijár. A ZF-Eger le­ány ifjúsági bajnokságban aranyérmesként végzett gárda tagjai ők, akik Kelemen Attila edző vezetésével százszázalé­kos teljesítménnyel végeztek a mezőny élén. A megyeszékhe­lyiek a Dunaújvárosban rende­zett záró fordulóban az Újpest ellen 13-5-ös, a vendéglátó sportiskolásokkal szemben 11 -9-es győzelmet arattak. Egy évvel ezelőtt ezüstérmes­ként végeztek a mieink, amit - a felnőtt férfiakhoz hasonlóan - csalódásként éltek meg az egy­letnél. A 2010/2011-es bajnoki év azonban már a felnőtt és juni­or válogatott pólósok sorát felvo­nultató gárdáról szólt, amely mind a 12 mérkőzését megnyer­te. A diadal jogosságát egyik el­lenfél sem kérdőjelezte meg. Az aranyon kívül gólkirálynőként a 44 találatot jegyzett Czigány Dó­ra különdíjjal is gyarapodott. A rájátszás végeredménye 1. ZF-Eger 6 6- ­84-53 18 2. Dunaújváros 6 3- 3 66-65 9 3.UVSE 6 2- 4 42-60 6 4. Szentes 6 1- 5 57-71 3 VÍZILABDA OB 1/B, FÉRFIAK Felsőházi ráiátszás A 9. forduló mérkőzésén: SZEGEDI VÍZIPÓLÓ SULI - EKF-EGERFOOD-IMOLA 10-7 (3-2,1-1, 3-2, 3-2) Szeged. Játékvezetők: Pásztor A., László G. EKF: Mikuska - Keresztes, Kovács T., Molnár A. 1, Kovács G. 3, Cseh T., Takács J. Cs.: Madaras M. 1, Farkas P., Fábián P. 2, Viczián G. Edző: Tóth Péter. Gól - emberelőnyből: 5/1, ill. 8/1. Ötméteresből: 2/2, ill. 2/1. A védekezésben elkövetett hi­bákért nagy árat fizetett a me­gyeszékhelyi gárda. A vereség­gel távolodik a dobogó a főisko­lások számára, az EKF jelenleg az 5. helyet foglalja el. Alsóházi rájátszás A 9. forduló mérkőzésén: TIPO VSC - EGRI VÍZMŰ SC 8-11 (2-3, 3-3,1-2, 2-3) Budapest, Hajós-uszoda. V.: Birri G., Marjay Zs. VÍZMŰ: Szántó Csacsovszky 3, Szabolcsi Z. 1, Demeter Sz., Csordás Sz. 3, Sza­bolcsi M. 1, Polovic K. Cs.: Orosz R. 1, Zentai Á., dr. Bertók Gy., Pulay G., Bial V. 1, Bozsik P, Mayer A. 1. Edző: Pulay Gábor. Gól emberelőnyből: 10/1, ill. 11/1. Ötméteresből: 2/1, ill. 2/2. Az egriek a bravúros győze­lemnek köszönhetően a 6. helyre léptek előre az alsóházi tabellán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom