Heves Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-07 / 81. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK MEGYÉNK KISTÉRSÉGEI Gálaműsorral gyűjtenek majd az otthonért A gyöngyösi Segítő Kéz Alapít­vány szülői közössége egy lakó­otthon építését tervezi, amely ér­telmi fogyatékos fiataloknak il­letve felnőtteknek adhatna hosz- szú távú, biztonságos ellátást. A civil szervezet ezért gyűjtésbe kezd, így szeretnék előteremteni az önrészt ahhoz, hogy indulhas­sanak egy hamarosan megjele­nő uniós pályázaton, ahonnan támogatást remélnek a lakóott­hon megvalósításához. Maka Pi­roska, a szülőket szakmailag se­gítő Kistérségi Humán Szolgálta­tó Központ vezetője elmondta: már eddig is kaptak különféle felajánlásokat, május közepén pedig egy jótékonysági gálát ren­deznek az ügy érdekében. Az otthon létesítéséhez Gyön­gyös mellett más önkormányza­tok is „fogadókészséget” mutat­tak. A helyszín kiválasztása még várat magára, az viszont már biz­tos: ha sikerrel jár a kezdeménye­zés, akkor az alapítvány szeretné működtetni a 14-16 ember ellátá­sát, önálló életvitelét biztosító ott­hont. Az viszont nem kizárt, hogy az egyházakkal felveszik majd a kapcsolatot az esetleges együtt­működés reményében. ■ Születésnap: tizenhat, vagy amit akartok A Stúdió, vagy amit akartok... Színtársulat szombaton ünnepli 15(+1) születésnapját. A Gyön­gyök Mátra Művelődési Központ­ban este héttől a legemlékezete­sebb produkciókból kínálnak vá­logatást, majd Georges Feydeau: Aludj el! című egyfelvonásos bo­hózatát mutatják be. ■ Segítség a legkisebbeknek iskola A magatartási problémákat is megoldanák az újítással Régóta megoldásra váró feladat, hogy hogyan se­gítsenek azoknak a gye­rekeknek, akik az óvodá­ban már unatkoznak, de az iskolai tanóra még nem köti le a figyelmü­ket. A nagyfügedi iskolá­ban már készülnek. Juhász Marianna Az általános iskolákban már rég­óta tapasztalják a pedagógusok, hogy a még nem iskolaérett kis­diákok beilleszkedési zavarok­kal küzdenek. Az oktatási tárca ezen szeretne segíteni egy úgy­nevezett kis létszámú osztály el­indításával, amely tulajdonkép­pen előszobája lehetne az első osztálynak. Az új program tervét örömmel fogadták az intézmények, hiszen mind a diáknak, mind pedig a pedagógusnak nagy segítséget jelenthet, hasznára válhat.- A létszám és az eltérő csalá­di háttér miatt sokszor nehéz­séget jelent a „sima” beiskolá­zás. Előfordul, hogy a szakértői vélemények miatt még szükség lenne arra, hogy az óvodában maradjon a gyermek, ám egy új csoportba nehéz beszokni. Rá­adásul a nem vele egykorúak között ő már unatkozna, ezért kirekesztettnek érezné magát. Ez magatartási problémákhoz vezethet. Ellenben, ha bekerülne a gyermek az úgynevezett isko­lai előkészítő osztályba, ott le­küzdhetők lennének azok á hát­rányok, amelyek miatt még nem javasolták neki az iskolakezdést A tanárok azt szeretnék, hogy magabiztosan üljenek a padban a gyerekek a nagyfügedi általános iskolában- mondta Forgó Judit, a nagy­fügedi Arany János Általános Is­kola megbízott igazgatója. - A gyerekek válogatása nem jelent diszkriminációt. A hatodik élet­évét betöltő gyerekről a szülő döntené el, hogy az oviban ma­radjon, vagy a kis létszámú osz­tályban az iskolában kezdjen. Mivel az előzetes felmérések szerint nagyobb gyermeklét­szám várható, szeptemberben az első osztály mellett elindítanánk a kis létszámú osztályt is. Ebben a még nem iskolaérett gyerekek lassított tempóban, folyamatos fejlesztés mellett tanulnának. A Először képességeket és készségeket fejlesztenének- A kis létszámú osztály nem csak a nevében jelezné, hogy az átlagosnál kevesebb gyer­mek alkotna egy közösséget. Ezekben a csoportokban leg­feljebb 8 vagy 10 diákkal fog- lalkozncgcsak a pedagógus, így lenne igazán hatékony a munka, hiszen mindenki meg­kaphatná azt a figyelmet és segítséget, amire szüksége van a fejlődéshez - hangsúlyozta forgó Judit (képünkön). - Ezekben az osztályokban nem ugyanaz a munka folyna, ami a hagyományos elsőkben zaj­lik. Itt még nem tanulnának meg írni, olvasni és számolni a gyerekek, ez egy évvel ké­sőbb történne, amikor ők is első osztályosok lesznek. Az előtt még beszédfejlesztésen, írás előkészítésen vennének részt, hogy a hiányzó ké­pességeiket és készségeiket pótoljuk. Az igazgató azt reméli, hogy ezek a változások nemcsak az iskolások közér­zetét, hanem az iskolai kom­petencia-mérések eredményeit is javítják majd. 45 perces tanóra számukra nem jelentene folyamatos padban ülést, hiszen ha elfáradnának, akkor egy másik teremben játsz­hatnának. Fokozatosan szoktat­nánk rá őket a feladattudatra és feladattartásra. A nagyfügedi általános iskolá­ban a kis létszámú osztályba já­ró kisdiákok tanításához szeret­nének egy pályakezdő pedagó­gust felvenni. Munkáját a jelen­legi pedagógusok oly mértékben segítenék, hogy egy-egy óra ke­retében ők is tanítanának az adott csoportban. így velük is megismerkedhetnének a tanu­lók. Ez azért fontos, mert a tanár­váltás sok gyermeket megvisel, ami a teljesítményében is lema­radást mutathat. A közoktatási törvény módosí­tása még csupán előkészítés alatt áll, ezért a döntéshozókon múlik, hogy szeptembertől elin- dulhatnak-e a szakma által egyébként példaértékűnek tar­tott, az óvoda és az iskola között átmenetet biztosító kis létszámú osztályok. Az egész várost kitakarítják áprilisban az önkéntesek Áprilisban tavaszi nagytakarí­tást szervez Gyöngyös önkor­mányzata. A társadalmi összefo­gással megvalósuló hét végi sze­métgyűjtő akciók során nagyobb városrészek tisztulnak meg. Az önkéntesek és a közmunkaprog­ramban részt vevők a köztere­ken, az utcákon, a patakparton, a lebontott ingatlanok helyén, az illegális szemétlerakó helyeken, valamint a magántulajdonú el­hagyott ingatlanokon gyűjtik össze a hulladékot. A tavaszi nagytakarítás április 9-én az északi városrészben (Duránda) kezdődik. A segítőket 8 órakor a Verő utca és a Víg ut­ca sarkán várják. A hulladék- gyűjtő program ugyanitt folyta­tódik április 16-án, majd április 17-én a déli városrészben (Har­madosztály, Kenyérgyár úti ga­rázssor), április 30-án pedig a belvárosban. A tavaszi nagytakarításhoz bárki csatlakozhat, aki segíteni szeretne. Az önkormányzat a la­kosság mellett számít az egyesü­letek, a civil szervezetek és a kü­lönböző társadalmi csoportok se­gítségére is. A munkában részt vevőknek célszerű saját kesztyűt húzniuk, ugyanis a védőfelszere­lésről korlátozott számban tud gondoskodni az önkormányzat. A zsákokat és a szemét elszállí­tását az AVE Kft. biztosítja. A városi nagytakarítás végez­tével az önkormányzat minden segítőt vendégül lát egy tál étel­lel egy szabadtéri ebéden. ■ A kevesebből is jut majd pénz a fejlesztésekre Gyöngyössolymos önkormány­zatának 16 millió forinttal kell kevesebb pénzből gazdálkodnia, mint tavaly - derült ki a képvi­selő-testület pénzügyi bizottsá­gának elnöke, Lovász András írásos beszámolójából. Ettől füg­getlenül biztosított az intézmé­nyek működése, ám minden in­tézményvezetőt szigorú takaré­kosságra kértek. A faluban mintegy 34 millió forintot különítettek el fejlesztés­re. Ezt a pénzt a tervek szerint pályázati önerőként használnák majd fel. ■ HIRDETÉS___________________________________________________________________________ ________________________________|________________________________________ A magyar világsiker - Presidance Vigyázat - Az élmény maradandó - Néptánc, ahogyan senki nem tudja, ahogyan senki nem látta még Egy különleges előadás házigaz­dája lesz Gyöngyösön a GYÖN­GYÖK Mátra Művelődési Központ. Egy egyedülálló táncegyüttes lesz a város vendége: azt ígérik, pro dukciójuk felejthetetlen élményt jelent majd a közönség számára. A magyar kultúra jellegzetességei - azaz a lenyűgöző muzsika és tempera­mentumról árulkodó táncok - világ­szerte hódítanak: külföldi országok­ban is évek óta népes tábort vonza­nak. így aztán bizonyára sokak érdek­lődését felkelti a Presidance: Hungarythm show, elvégre Vári Bertalan társulata a magyar néptánc legkiválóbb táncművészeiből áll. Az együttes alapítója, szólótáncosa és koreográfusa Magyarország legjobb tánc­művészének választott, Harangozódíjas és méltán elismert Vári Bertalan, akinek neve szerte a világon sokak számára is­merősen cseng, hiszen a Presidance kül­földi fellépéseinek visszhangja egy szó­val jellemezhető: ováció. Totális telt há­zak, őrjöngő tömegek, 10 perces tapsvi­har az előadás végén. Magyarországon eddig egyedülálló művészeti színvonal, lenyűgöző látványvilág és nemzetközi hírnév ez a Presidance Company. A Presidance kreatív „agya” és művészeti koncepciójának megalkotója Vári Berta­lan nemcsak saját, eddigi tapasztalatait foglalja össze az előadásban, hanem egy Magyarországon eddig ismeretlen - még a külföldi sztárfellépők: Cirque du Soleil, Michael Flatley viszonylatában is egye­dülálló produkciót és látványvilágot ho­zott létre, amely interaktivitásában is fe­lejthetetlen: a nézők az előadás résztvevő­inek érezhetik magukat A társulat sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy - többek között - meghívást kaptak a New JEGYEK KAPHATÓAK: GYÖNGYÖK MŰV. KÖZPONT JEGYIRODA 3200 GYÖNGYÖS, BARÁTOK TERE 3. TEL: +36 37/312-281 York-i Broadwavre. A táncosokat a Ke­rekes Band és a Csík Zenekar zenéjét élőben játszó Presidance Soimd System formáció kiséri. A Presidance csapatát az együtteshez a Cirque du Soleil társulatból érkezett ar­tista egészíti ki Az előadás díszleteit - a Steven Spielberggel is együtt dolgozó - Szabolcs János és csapata alnuxita szín­padra. A Hungarythm a tánc, a zene és a cirkusz elemeit felhasználva invitálja né­zőit egy felejthetetlen utazásra, amely­ben felvillannak életünk fontos állomá­sai, bepillantást nyerünk az emberek ér­zés- és érzelemvilágába, hol könnyek kö­zött, hol ámulatbaesve, hol pedig nagyo­kat nevetve ismerünk önmagunkra és látjuk meg saját sorsunkat. „Mi magyarok semmiben sem külön­bözünk más nemzetektől, kicsit mégis mások vagyunk,” mondja a Hungarythm filozófiájáról Vári Bertalan. Mi is szere­tünk táncolni, zenélni, nagyokat mulatni. Mindennapjainkat öröm és bánat élet és halál tánca járja át Az évszázadok harca égett zsigereinkbe, így ha nincs kivel, hát egymással harcohmk. Földünket vér és könny áztatta, mégis imádunk nagyokat nevetni és imádunk élni! Ahogy Vári Ber­talan összefoglalja: más ritmust ver a szí­vünk, más ritmusra jár a lábunk! Ez a Hungarythm. Az előadás 2011. április 15- én 19 órakor lesz látható a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központban. Az elő­adás időtartama 2 x 45 perc. www.presidance.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom