Heves Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)(
2011-03-07 / 55. szám
2011. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP ZABÁNKIG Istenmezeje közmunka Március elsejétől tizenhárom foglalkoztatottal elindult a közmunkaprogram a faluban. A helyi önkormányzattól megtudtuk: az első körben négy, hat, illetve nyolc órában tudnak munkát biztosítani, a jó idő beköszönté- vel azonban - amikor a közterületeken, parkokban is megkezdődhet ez a tevékenység - további személyek állhatnak majd munkába. Az elfogadott közfoglalkoztatási terv szerint idén közel hatvan személyt alkalmazhatnak. Kisköre BÁL A Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Tarnaszent- miklósi Tagiskola szülői munka- közössége szombaton este jótékonysági bált rendezett a moziteremben Magyar Csilla polgármester fővédnökségével. Köszöntőt Kovács Márton iskolaigazgató mondott. A nyitótáncot a nyolcadikosok adták elő. Bemutatkoznak a művészeti iskola modern társastánc csoportjának növendékei is. A program bevételét az iskola taneszközfejlesztésére fordítják. Makiár BEIRATKOZÁS Március elején nyílt napot tartottak a leendő elsősöknek a településen, az I. István Általános Iskolában. A jövő tanév első osztályosait szüleik március 8-ától 10-éig írathatják be az intézménybe. NagyVÍSnyÓ ADÓK A község ön- kormányzatának képviselő-testületé döntött a helyi adók változásáról is. Rendeletük értelmében január 1-jétől a belterületi ingatlanok után fizetendő kommunális adó mértéke éves szintéh' 12 ezer forintról114 ezer forintra, a szállásadók által fizetendő idegenforgalmi adó mértéke 150 forint (éjszakánként) 300 forintra változott. Jó hír viszont, hogy az iparűzési adó 1,8 százalékról 1,6 százalékra csökkent. Párád TERVEK Idén csaknem 600 millió forintból gazdálkodhat az önkormányzat. Az intézmények működésére 339 millió forintot fordítanak, 255 millió jut fejlesztésre. A tervek között szerepel az áthúzódó beruházások befejezése, ilyen például a Kövespataki záportározó a Sziget úti játszótér és extrém pálya megépítése. A Közösségi Házra tetőtér kerül, átalakítják a községi könyvtárat is. Az iskolában közel 10 millió forint értékű informatikai fejlesztést terveznek. Csak néznek a vonat után menetrend Kétútköz lakói úgy érzik, elzárták őket a világtól Béla bácsi és a többi lakó decembertől hiába várják a vonatot, két és fél hónapja napközben csak elrobog Kétútköz mellett a szerelvény Tizenkét dühös ember, így jellemezhető Kétútköz tucatnyi lakosa, miután az új vasúti menetrend szerint nappal egyetlen vonat sem áll meg náluk. Szilvás Krisztina Úttalan utakon zötykölődünk, amikor Poroszló előtt lekanyarodunk a Kétútköz felé vezető, embernél Is magasabb száraz növényzet között haladó csapásra. Nagy a sár, a hatalmas, esővízzel teli gödröket is csak nagy ügy- gyel-bajjal tudjuk kikerülni, folyamatosan azon aggódva, mikor akad fenn a jármű alváza az egyenetlen földúton. Lépésben haladunk, egy idő után mégis be kell látnunk: kész, nincs tovább. Egyszerűen lehetetlen járművel tovább menni. Leállunk és gyalog folytatjuk az utat a távolból látszódó házak felé. A csapáson fácánok szaladnak át, nem messze tőlünk. Legalább nem mondhatjuk, hogy erre még a madár sem jár. Közvetlenül a házak előtt egy sínpár halad, mellette idős bácsi járkál, bennünket vár. Ő Bagoly Béla bácsi. Örül nekünk, mert azt mondja, megjárta már a hivatalokat is, de nem jutott semmire. Személyesen ment kétszer is Budapestre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba, és Debrecenbe, a MÁV igazgatóságára is, hogy a vasúti menetrend felülvizsgálatát kérje, hogy legalább 1 -2 vonat megálljon ismét náluk napközben. Hamarosan előkerül az egyik szomszéd, Mária, valamint Béla bácsi felesége, Emma néni is. Felváltva mondják egyetlen, ám annál nagyobb panaszukat: bár naponta 15-17 vonat is elrobog közvetlenül a házaik mellett, mióta december 12-étől életbe lépett a MÁV új menetrendje, nappal egyik járat sem áll meg. Csupán 5 járatnak van megállója itt: hajnali 4.36-kor, 5.23-kor, 5.41- kor és késő este 21.25-kor, illetve éjjel 22.25-kor, mikor melyik irányból érkezve. • - Ha el kell mennünk valahová, csak kora hajnalban tudunk, hazautazni pedig csak éjszaka. De a szomszédos Poroszlóról például leghamarabb csak másnap A MÁV nem tud segíteni, s nem válaszol lapunk is szerette volna megkérdezni a MAVSTART Vasúti Személyszállító Zrt.-t, de többszöri megkeresésünk ellenére, több nap után sem kaptunk visszajelzést. A lakóknak küldött elég bonyolultan fogalmazott levelükben azonban az. szerepel, hogy nem tartják indokoltnak a kétútköziek kérését, valamint, hogy: „Valamennyi vonatunk megállítása esetén nem tudnánk biztosítani a csatlakozásokat Füzesabonyban a miskolci InterCity vonatokhoz. Kérésüknek eleget tenni a vonalon lévő sebesség- korlátozások megszüntetéséből adódó menetidő többlet esetén, vagy a miskolci InterCity csatlakozásról való lemondással lehetne. ” Elvágva a rokonoktól: nincs mindenkinek kocsija- ANNAK IDEJÉN, a 80-as években még nagy élet zajlott itt, tsz, varroda működött, minden házban laktak. Volt állomásépület, még vonatjegyet is lehetett venni - emlékszik vissza VERÉB SÁNDORNÉ, MÁRIA (képünkön). - Most elvágtak bennünket még a hozzátartozóinktól is. Nem tudunk elmenni hozzájuk és ők sem tudnak meglátogatni minket, pláne ahol kisiskolás unokák vannak. Nincs mindenkinek működőképes járműve, de akinek van is, csak akkor tudja használni, ha az időjárás engedi. hajnalban tudunk hazajönni - mondja Béla bácsi. Orvoshoz Poroszlóra, bevásárolni többnyire Füzesabonyba járnak az itt élők.- Hetente egyszer tudunk kimozdulni. Ezzel a hátizsákkal, a két kezemben szatyrokkal megrakodva gyalogolok haza, a legnagyobb hidegben, hóban is a szomszéd településről - emeli meg a táskáját Emma néni. - Egyszerre négy kenyeret is hozok, hogy kitartson. Újév napján egyhetes kenyeret ettünk, mert nem tudtunk elmenni vásárolni. Nagyon rossz érzés volt. Ilyenkor, télen szerencsére nem pené- szedik meg, de mi lesz később? Béla bácsi papírokat vesz elő, mutatja, milyen levelezést folytatott a hivatalos szervekkel.- A minisztériumból például azt írták, hogy a Regionális Közlekedésszervezési Irodák munkatársa helyszíni bejáráson volt itt. Hogy lehet, hogy nem találkoztunk vele? Szerintük ráadásul minden itt élő családnak van autója és az- al közlekedik. Hát, k már csak tudják! lAkik ezt csinálták velünk, úgy gondolták, belefér mindez a demokráciába és az európai uniós gyakorlatba? - fakad ki Béla bácsi. Egy nap az ünnepig van rá egy napunk, hogy eldöntsük, miként is ünnepeljük meg a nemzetközi nőnapot. Egy szál piros szegfűvel odaállni kedvesünk, munkatársnőnk, vagy a szomszéd nagyobbik lánya elé nem tűnik megnyugtató megoldásnak. Zavarba ejtő továbbá, hogy a Valentin-nap ellopta március 8. tartalmának egy tekintélyes részét. Tisztáznunk kell tehát magunkban, mit is jelent nekünk ez az ünnep, és ünnep-e még egyáltalán. az első probléma ott kezdődik, hogy négy évtizeden át a „szocialista” rendszer - pontosabb megfogalmazásban a kommunista rezsim - által támogatott, hivatalos esemény volt ez az ünnep. Azzal a bizonyos, a munkahelyi vezető által átnyújtott szál szegfűvel, vállalaü bulikkal, kávéval, sörrel és aprósüteménnyel. A sörből mindig több, a linzerből pedig mindig kevesebb fogyott. a világ más országaiban ugyanakkor lehet, hogy nem kell számolni azzal a tényezővel, amivel nálunk igen: nem tudhatjuk, nem rója-e fel nekünk valaki, hogy egy ‘aVítt, gyökereiben a politikai baloldalhoz köthető szokást viszünk tovább. Végtére is 1857. március 8-án a munkások körében eresztett gyökeret a - később a U. Inter- nácionálé által támogatott - gondolat az emberibb munkafeltételekről, a magasabb fizetésről, a nőknek adandó választójogról. A másfél évszázaddal ezelőtti álmok a világ boldogabbik részében azóta valóra váltak. Jogi értelemben még a kevésbé szerencsés országokban, így nálunk megvalósultak. Ez pedig mégis csak megérhet egy szál virágot. valamilyen tavaszit... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu A Creatoys a II. Junior Expo elsődíjasa elismerés Azon vannak, hogy az új generációnak könnyebb legyen Szombaton véget ért a II. Junior Expo Egerben, A záró ünnepségen dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára visszaemlékezett azokra az időkre, amikor ő is fiatal vállalkozó volt. Elmondta, nehéz idők voltak, s most azért dolgoznak, hogy a mai és jövőbeni vállalkozói generációnak könnyebb dolga legyen. Habis László, Eger polgármestere a rutinszerzést emelte ki a kiállítás értékeiből. Kifejtette: bízik abban, hogy az Új Széchenyi Tervből és egyéb pályázatok forrásaiból minél több ifjú cégvezető részesül, ez is kell a munkahelyteJrcius 4-5jS 3ria Park wordpresMfVr* I Makó László, a Creatoys ügyvezetője átveszi kiadónk különdíját Erős Attila marketingvezetőtől A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon remtési célok eléréséhez. Dr. Horváth Ágnes, a főszervező Agria Universitas Egyesület elnöke hangsúlyozta, a tehetségeket föl kell karolni. A köszöntőket követően kiosztották a díjakat, a Junior Expo első díját, s vele kiadónk, az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája által fölajánlott 500 ezer forint értékű hirdetési lehetőséget a kézzel készült fajátékokat előállító Creatoys Kft. nyerte el. A zsűri értékelése alapján a második helyezett Szabó Roland kőintarzia-ké- szítő, a harmadik pedig az Örökség Alkotóműhely. Külön- díjat kapott a Sail Kft., közönségdíjat pedig az Irobot. ■ Szentmise és vacsoraest a magyarfalusi csángó magyarokért tartottak szentmisét szombaton az egri Ferencesek templomában. A szertartást a magyarfalusi gyermekek táboroztatásáért rendezett jótékonysági csángó vacsoraest követte a szomszédos Vörös Rák Étteremben. Az est fővédnöke Habis László, a megyeszékhely polgármestere volt.