Heves Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)(
2011-03-21 / 66. szám
2011. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Pánikban a huszadik emeleten földrengés A japánok szerint százévenként történik ilyen természeti csapás Utassy Józsefre emlékeznek a szülőfalujában Juhász László: Az erzsébetiek mindig büszkék voltak a költőre Kilengő épületek, utcára menekülő emberek, halálfélelem. Ez a látvány és érzés örökre belerögzül azokba, akik Japánban járva átéltek már egy-egy komolyabb földrengést. Szilvás István Az egész világ aggodalmát és együttérzését kiváltó mostani földrengés központja Ibarakiban, az északnyugati parton volt. A kisebb rengések általában nem okoznak riadalmat arrafelé, ezúttal azonban hosszan tartó lökések voltak, amelyek rettentő erejű cunamival párosultak. Az utóbbi ellen nem lehet védekezni, nem véletlen, hogy mindenki nagyon megijedt, s kitört a pánik.- Ha már ők is pánikba esnek, akkor képzeljen el egy európait, aki nincs hozzászokva még a legenyhébb rengéshez sem - mondta erre Szakács László. Az Egerben élő újszíves évekkel ezelőtt Japánban, a transzplantál- tak Kobéban rendezett világjátékán atlétikában és asztaliteniszben versenyzett a magyar a válogatott tagjaként.- Egy ultramodern szálloda nyolcadik emeletén laktunk. Egyik este épp a szokásos csapatértekezletre készültünk, amikor hirtelen mozogni kezdett a lábunk alatt a padló. Talán fél percig tarthatott az egész, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy halálra rémüljünk. Ettől kezdve végig bennünk volt a szorongás, hiába nyugtattak a helybeliek, hogy ez itt mindennapos...- A napi 4-5 egyes, kettes erősségű rengés valóban átlagosnak számít errefelé. Ha viszont nagyobb mozgás vagy cunamiriadó van vala hol, akkor arról, saji szervezett kitelepítésekről folyamatosan tájékoztatnak a különféle televízi ós csatornák híradásaiban. Ilyet évente egyszer-egy- szer tapasztaltam - mesélte Magyar Zsuzsa, aki 2000 és 2007 között folytatott közgaz Romokban az ország. Japán felkészült a földrengésekre, de ekkora erejű természeti katasztrófa pusztítása ellen lehetetlen hatékonyan védekezni. dasági és politológiai tanúimé nyokat Kobéban és Oszakában. A jelenleg Los Angelesben ta nuló egri lány 2004- ben élte át élete legnagyobb földrengését. Éppen egy 20. emeleti étteremben volt, amikör félelmetesen kilengett az épület. Ijedtében is az eszébe villant, hogy ilyenkor az asztal alá kell bújni, ám az egy gáztartályra szerelt sütőlapos asztal volt, ami alatt nem lehetett menedékre lelni. Helybeli társai értetlenül nézték a remegését, mert a földmozgás nagy volt ugyan, de ■ Ha már ők is pánikba esnek, akkor képzeljen el egy európait. jól a rengésbiztos épületben nem volt, ami rájuk omolhatott volna.- Azt mindjárt az elején begyakoroltatták velem is, hogy adott esetben miként lehet menekülni, s hogy a cipő és a zseblámpa mindig a közelben legyen - mondta Rittenbacher Márk, aki négy évig tanult közgazdaság- tant Fokukában, Oitában és Nagoyában. Az egri fiatalember másfél év után tapasztalta meg, hogy milyen is egy földrengés.- Nem volt időm gondolkodni, mert a halk zúgás pillanatok alatt hatalmas morajlássá vált, s Erősödő roham a jódtablettákért MAGYAR ZSUZSA tapasztalata szerint egyre nagyobb a félelem Los Angelesben a japán atomerőművekben történt robbanások miatt. A lakosság körében elterjedt ugyanis, hogy egy „légi csatornán ” keresztül 36 órán belül elérheti a várost az errefelé sodródó nukleáris felhő. Bár a szakértők az összes hírcsatornán cáfolják ennek a lehetőségét, a helybeliek azonnal elkezdték felvásárolni a jódcseppeket, illetve tablettákat Rohanjanak ki az épületből, vagy álljanak az ajtó alá LAKATOS ISTVÁN (képünkön) japá- ni útja alkalmával a Tokiótól északra fekvő Yama- gotában járt, ahol dr. Jakab Istvánnal, a megyei önkormányzat akkori elnökével a testvérmegyei kapcsolatok felvételéről tárgyalt az ottaniak meghívására. Vendéglátóik elvitték őket Oszakába, Kiotóba és a fővárosba is. Az ott töltött idő alatt ugyan nem mozdult meg a föld, de felkészítették őket rá. Azt tanácsolták nekik, hogy rengés esetén - ha van idő és lehetőség rá - rohanjanak ki a szabadba, az épületbe szorulva viszont álljanak az ajtófélfa alá. Azzal nyugtatták őket, hogy szállodájuk biztonságos, egy 7-es erősségű rengést is kibír. Lakatos István máig nem felejti a japán emberek kedvességét, szorgalmát, s azokat az építészeti és infrastrukturális létesítményeket, amelyek most a földrengés és a cunami áldozatává váltak a szigetországban. a tizedik emeleti kollégiumi szobában már mozgott, csörömpölt is minden. Akkor olyan 10-15 kilométerre volt tőlünk a rengés epicentruma. A helybeliek azt tartják, hogy százévenként fordul elő egy-egy nagy erejű, súlyos természeti csapás. Márkot egyébként elbűvölték azok a technikai megoldások, amelyekkel igyekeznek megvédeni az embereket, illetve megelőzni a károkat. Ilyen például a szupervonatba épített érzékelő, amely rengéskor megállítja a szerelvényt. Vagy az a szerkezet, amelyik automatikusan kinyitja az ajtózárakat, egyben blokkolja az áram- és a vízszolgáltatást. A japánok egyébként nem a rengés energiájának nagyságát jelző Richter-, hanem az általuk kidolgozott Shindo-skála szerint mérik, hogy milyen pusztítással jár a természeti csapás.- A földmozgásnál egyébként sokkal pusztítóbb a cunami. Egy kisebb, de így is mintegy száz áldozatot követelő tengerárát magam is átéltem Malajziában - újságolta Márk -, de az össze sem hasonlítható a mostanival. Úgy tűnik, az északnyugati parton most jött el a századik év... Bükkszenterzsébeten március 26-án, szombaton délelőtt 11 órától a tavaly elhunyt Utassy József, Kossuth-díjas költő, műfordító tiszteletére rendeznek emlékező ünnepséget a művelődési házban. Szülőfaluja soha nem feledkezett meg a költőtársak által „márciusi gyermek”-ként nevezett Utassyról, s a legszűkösebb években is igazi ünnep volt, amikor hazatért egykori barátai, rokonai közé. Bár évekkel ezelőtt a Zalaegerszeg melletti Rédicsre költözött, mindig hűséges maradt a kis faluhoz. A szombati ünnep részleteiről Juhász László polgármestert kérdeztük.- Mi adja az apropóját a programnak?- A magyar irodalom tavaly eltávozott, jelentős alakja márciusban gyakran hazalátogatott szülőfalujába, ahol mindig nagy szeretettel és tisztelettel vártuk. Mivel az erzsébetiek mindig nagyon büszkék voltak a költőre, az önkormányzat által 2007-ben alapított díszpolgári címet is ő vehette át először a faluban.- Milyen műsorral készülnek a rendezvényre?- Az ünnepségen először a költő özvegye idézi fel az együtt töltött évek emlékeit, majd a helyi óvodások és általános iskolások erre az alkalomra készült verses-zenés műsorát tekinthetik me^. Végül levetítik azt az ötvenper- ces dokumentumfilmet, amelyet április 11-én, a Költészet Napján mutatnak be az MTV 1-es csatornáján. ■ B. K. EGYPERCES INTERJÚ Szűkösebb lett az idei büdzsé Karácsondon Kevesebb pénzből kell az idén gazdálkodnia a karácsondi ön- kormányzatnak - derült ki a képviselők által elfogadott költségvetésből, melynek főösszege 440 millió forint, ami 40 millióval kevesebb a tavalyinál. A büdzsében megvan a tartalék, amit a szennyvízhálózat kiépítésére tett félre a település. A szűkös költségvetés ellenére az önkormányzat továbbra is támogatja a helyi civil és társadalmi szervezeteket. A képviselők szigorították a helyi szociális rendeletet, így már csak az kaphat bérpótló juttatást, aki a lakókörnyezetét rendben tartja - tájékoztatott Földi Csaba polgármester. ■ Életképek. Pétervásárán a Szántó Vezekényi István Művelődési Házban látható kiállítás Vígné Sarkadl Ágnes tűzzománcművész legszebb alkotásaiból „Magyar életképek” címmel. A tárlat a hónap végéig látogatható. Már védnökség alatt áll Artúr csapda A megsérült kutyát a kormánymegbízott istápolja Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban Hatvanban csonkolt lábú fiatal németjuhász kan kutyát találtak. Rudas Aranka, a Kutyaszív Alapítvány vezetője elmondta: egy bekerített telken helyezett el valaki egy fogazott élű csapdát, s a szerencsétlenül járt kutya napokon át ennek foglya volt. Beszorult lába leszakadt, a végtagot megtalálták a helyszín közelében. Az állat most műtétje után a város gyepmesteri telepeként működő panzióban lábadozik az alapítvány gondozásában. Új nevét - Artúr - már megtanulta. Az állatvédő közölte: nem sokkal azután, hogy a fentiekről szóló híradás a Hírlapban megjelent, telefonhívást kapott a Heves Megyei Kormányhivatalból, ahol Horváth László kormánymegbízott nevében tájékoztatást kértek Artúr kutya szomorú esetéről. Bekérték az ezzel kapcsolatos adatokat, majd a hivatal vezetője meglátogatta a szerencsétlenül járt ebet a panzióban, ahol ígéretet tett arra, hogy átvállalják a műtéti költségeket. A segítő szándék egyértelművé tétele jegyében ő maga máris adott húszezer forintot Artúr további panzióztatására. A kutyát a megyei Kormány- hivatal védnöksége alá helyezte; Horváth László megyei kormánymegbízott pedig bejelentette, hogy személyesen jön el Artúrért, s „gazdához segíti”, egy környezetében élő családnál fogják elhelyezni. A kormány- hivatal vezetője látogatásán érdeklődött a hatvani állatvédelmi helyzetről, valamint a helyi men- hely megépítéséről is. A városbeli helyzetről elbeszélgetett dr. Hajdú Pál állatorvossal és asz- szisztenseivel is. Artúr egyébként információink szerint szépen gyógyul és lassan megszokja, hogy három lábon kell élnie az életét. ■ ■ Horváth László húszezer forintot adott Artúr további panzióztatására «