Heves Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)(
2011-03-16 / 62. szám
2011. MÁRCIUS 16., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 Szegényen, tépetten is szeretni a hazát nemzeti ünnepünkön Méltósággal emlékeztünk ajszabadságharc hőseire Heves megyében is MEGYEI KÖRKÉP A csatára emlékeztek. Kápolnán az elesett hősökért tartottak szentmisét, majd megkoszorúzták a híres csata emlékére állított emlékművet is Gyöngyösön, a városi ünnepségen a kisiskolások műsora aratott sikert Hatvanban hagyományőrzők korabeli ágyúval felidézték a történelmet Megyeszerte felemelő ünnepségek keretében emlékeztek meg a résztvevők az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra. Munkatársainktól Egerben a Bazilikában tartott szentimsével kezdődött a program. A városi díszünnepségre a Gárdonyi Géza Színházba várták az érdeklődőket- Nem igaz, hogy egy elbukott forradalmat ünnepiünk, hiszen a márciusi ifjak legfőbb törekvései teljesültek- mondta beszédében Habis László polgármester. - A sikerért azonban áldozatot kell vállalni, s 163 évvel ezelőtt sokan önmagukat áldozták fel a nemzetért Ma új fejezetet nyithatunk, egy összetartó, sikeres, öntudatos Magyarországért. Az ünnepi beszéd után a teátrum művészei és az Andornak- tályai Falukórus „Karthágói harangok” címmel közösen adtak elő irodalmi műsort, majd a résztvevők átvonultak a Petőfi térre, ahol a szónoki beszédíró verseny győztese, Varga Gergő, az Eszte- rházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolájának tanulója olvasta fel díjnyertes munkáját A fiatalember kiemelte: a küzdelem az, amit példaként kapott nemzedéke a márciusi ifjaktól. Szentmisével kezdődött az ünnepi rendezvénysorozat március 15-én Kápolnán, amelyet az elesett hősökért tartottak a római katolikus templomban. Ezt az ünneplők felvonulása követte a hazáért a kápolnai csatában 1849. február 26-27-én elvérzett honvédek emlékére állított Hősi Emlékműhöz. Itt dr. Berecz Kálmán polgármester köszöntötte az ünneplőket, majd dr. Nemes Lajos, a Heves Megyei Levéltár igazgatója mondott ünnepi beszédet történelmi visszatekintéssel, emlékezve azokra a „névtelen” emberekre is, akik keményen harcoltak a szabadságért.- Március 15. attól függetlenül, hogy a forradalom és a szabadságharc elbukott, tovább él, máig is él - hangzott el a szónoklatában. Ünnepi műsort adtak a Tarna- völgye Általános Iskola Kápolnai Tagiskolájának diákjai ifj. Báder Ernő hegedűkíséretével. Végezetül pedig a jelenlévő önkormányzatok, szervezetek vezetői, képviselői elhelyezték el koszorúikat az emlékműnél. Idén is Bogdány József egykori honvéd tizedes sírjának megkoszorúzásával kezdődött a megemlékezés Gyöngyösön az 1848-49- es forradalom és szabadságharc 163. évfordulóján. Miután az Orczy-kastély falán lévő emléktáblát megkoszorúzták, a városi ünnepség a Könyves Kálmán téri emlékműnél folytatódott. Itt Horváth László megyei kormánymegbízott mondott ünnepi beszédet.- Mi büszkék vagyunk az őseinkre, de kérdés az, hogy vajon ők büszkék lennének-e ránk? Túd- juk-e feltétel nélkül szeretni az országot? Szeretjük-e úgy, ahogy ő szeret minket? Tudunk-e áldozatot hozni érte? A haza most szegény. Nem olyan dicső és fényes, amire szeretünk büszkék lenni. De megalázottan, tépetten és elzálogosítva is szeretni kell a hazát! Mert ahhoz, hogy a haza élmény NEMZETI ÜNNEPÜNK alkalmából a köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. seregély István nyugalmazott egri érseknek. Széchenyi-díjat vehetett át monok István, az irodalomtudomány kandidátusa, irodalom- és művelődéstörténész, könyvtáros, az Eszterházy Károly Főiskola egyetemi docense. A Városgondozás Eger Kft. üzemegység-vezetőjének, ferenczy tamásnak Budapesten a Büntetés-végrehajtás Orlegyen, újra életre kell kelteni. A gyűlölködés már-már hazaárulás. Eután a Felsővárosi Általános Iskola diákjai mutatták be „A söszágos Parancsnokságán a büntetés-végrehajtási szervezet érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül a Büntetésvégrehajtás Szolgálatért Emlékplakett ezüst fokozatát adományozta DR. KÖKÉNYESI ANTAL bv. altábornagy, országos parancsnok. A Magyar Államkincstár Elnöki dicséretét vehette át Budapesten bajzáthné fülöp Mária kormánytisztviselő a Magyar Államkincstár Heves Megyei Igazgatóságának titkársági ügyintézője dr. Thuma Róbert elnöktől tét lobogó” című 1848-49-es zenés darabot. Civilek gyűltek össze kedden Gyöngyöspatán, hogy a cigánysoron együtt ünnepeljenek a helyi romákkal. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, Horváth Aladár egyebek között arról beszélt: ma Magyarországon „paramilitáris szervezetek szabadon grasszál- hatnak, átvehetik az erőszakmonopóliumot az államtól...”. A cigánysorról mintegy kétszázan a Kossuth-szoborhoz vonultak, ünnepi megemlékezésüket néhány tízméternyi távolságból szemlélték a faluban hetek óta járőröző „polgárőrök”, de atrocitás nem történt. Hatvanban a városzászló felvonásával kezdődött a megemlékezés. A Kossuth-téri ünnepségen gyönyörű időben folytatódott a program, amelynek keretében Szabó Zsolt polgármester mondott ünnepi beszédet, majd a Damjanich Szakképzési Intézet tanulói adtak műsort.- Ki tudja, az elmúlt 163 év alatt hányszor éledt újra a remény, hányszor rugaszkodtunk neki, hogy tényleg szabadságot, egyenlőséget teremtsünk? - tette fel a kérdést Szabó Zsolt polgár- mester, majd így folytatta: a legnagyobb erővel talán éppen 22 esztendővel ezelőtt, a rendszerváltás idején. Húsz év múltán úgy éreztük, mintha megbicsaklott volna ez a remény. Húsz évvel a rendszerváltás után végre új fejezetet nyithatunk Magyarország történelmében, lezárhatunk egy átmeneti, bizonytalan és sikertelen korszakot. Új fejezetet nyithatunk, amely - reményeink szerint - egy összetartó, sikeres, öntudatos Magyarországé. Lőrinciben a Petőfi-szobornál Víg Zoltán polgármester tolmácsolta ünnepi gondolatait, a Március 15. Gimnázium és Szakképző Iskola növendékeinek, valamint Balassa Levente énekművésznek a műsorát tekinthették meg az érdeklődők. Hevesen rendhagyó módon történelmi forgataggal emlékeztek a szabadságharc évfordulójára. A délelőtti ökumenikus isten- tisztelet után a Helytörténeti Múzeum tornácán irodalmi kávéházzal és történelmi játszóházzal várták a hevesieket. Kiskörén a központi városi parkban Magyar Csilla polgármester mon- ddtt ünnepi beszédet. Pétervásárán az elmúlt hét végén városi emlékfutással, valamint a művelődési házban megrendezett ünnepi kulturális műsorral emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulójáról. Bélapátfalván Kary József alpolgármester szólt az ünnepségen részt vevő városlakókhoz. Az 1848-as forradalom ezernyi útmutatást adhat a ma emberének - fogalmazott a szónok, majd beszédében kitért rá:- Mindenki szabadságra vágyik, de át kell gondolni: mitől és mire vagyok szabad. Bélapátfalván nem a politikai pártok, az országgyűlési képviselő vagy a miniszterelnök tud segíteni. A lakosságnak az segíthet, ha visszatalál hitéhez, és az egyénekből közösség formálódik. Kitüntetések nemzeti ünnepünk alkalmából A testvérvárosból üdvözölték az egrieket gyergyószentmiklós Ismét Heves megyében teszik le az állampolgári esküt Eger erdélyi testvérvárosában, Gyergyószentmiklóson is több százan ünnepelték március 15- ét. A város védőszentjéről elnevezett Szent Miklós-templom- ban tartott ünnepi szentmisét követően a főutcán a helyi hagyományőrzők, a népviseletbe öltözött iskolások és Gyergyószentmiklós vezetői és a díszvendégek vonultak a Szabadság térig, ahol Mezei János polgár- mester beszédében köszöntötte a megjelenteket. - A kárpát-medencei magyarság szívének újra együtt kellene dobbannia. Találjuk meg egymást, és építsük fel romjaiból a nemzeti együvé tartozást. Mindez nemes és nehéz feladat, de ez a megmaradás felIHf itfi íM *" y A helyi hagyományőrzők is közreműködtek az ünnepi műsorban tétele - hangsúlyozta Mezei János. A polgármester azokat az egrieket is üdvözölte, akik néhány hete fogadtak nyolcvan gyergyószentmiklósi és zetelaki polgárt, hogy a megyeszékhelyen kérjék magyar állampolgár- sági kérelmüket. Azt eméli, hogy június negyedikén találkozhatnak, amikor szintén Egerben, a nemzeti összetartozás napján letehetik a magyar állampolgársági esküt. A megemlékezésen dr. Mélykúti Ferenc, a Magyar Köztársaság Csíkszeredái Konzulátusa képviseletében felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő levelét, majd megkoszorúzták Kossuth Lajos és Petőfi Sándor szobrát. ■ Lapunk megemlékezése. Az ünnepen - március 15., a Magyar Sajtó Napja alkalmából - lapunk munkatársai ebben az esztendőben is megkoszorúzták Petőfi Sándor Foglár utcai (az egri Hittudományi Főiskola falán található) emléktábláját. A domborművet a Heves Megyei Hírlap állíttatta 1990-ben. * l I » >