Heves Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-07 / 31. szám

PF. 23 - OLVASÓINK ÍRTÁK HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. FEBRUÁR 7., HÉTFŐ Ez nem épp sikertörténet állami nyugdíjrendszer A visszalépők zömének nem volt választása A mai nyugdíjasok még kapják szerény járandóságukat, ám ki tudja, hogy egy-két évtized múlva mire számíthatunk. Képünk illusztráció. Megérdemelt dicséret az egri kórház gyógyítóinak Némiképp megroggyant egészsé­gi állapotom, valamint régóta „dé­delgetett” köldöksérvem miatt je­lentkeztem be az egri Markhot Ferenc Kórház II. sz. belgyógyá­szatára, illetve sebészetére. Megvallom - a korábbi ellent­mondásos híradások miatt -, nem csekély szorongással jelen­tem meg a megadott időpontban a fenti osztályokon. Mindent ösz- szegezve, a kezelőorvosom, de a teljes személyzet lelkiismeretes, hozzáértő, figyelmes hozzáállá­sa, az ötnapos alapos kivizsgálás arra késztetett, hogy szűkebb és tágabb ismeretségi körömben el­mondjam kellemes benyomása­imat és végső megállapításomat: nem kell félni az egri kórháztól! Ugyanez mondható el a sebé­szeti osztályról is, ahonnan nem egészen 24 óra elteltével „saját lábamon”, kitűnő közérzettel ha­zamehettem, hála dr. H. T. ov. fő­orvos precíz beavatkozásának. Ezúton ismételten megköszö­nöm kezelőorvosaim és a megis­mert személyzet lelkiismeretes munkáját, és valamennyiüknek jó egészséget kívánok! ■ (Név és cím a szerk.-ben) Csak névvel és címmel érkező írásokat várunk Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk ész­revételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdések­kel kapcsolatosan. Ennek követ­kezménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként né­mi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyel­mét, hogy lehetőleg röviden, ma­ximum 1 -2 gépelt oldal terjede­lemben fogalmazzák meg gondo­lataikat. Az írásokat szükség ese­tén rövidítve és szerkesztett for­mában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztő­ségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel el­látott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére ' (3300 Eger, Trinitárius u. 1.), il­letve a hmhirlap@axels.hu e- mail címre. ■ A Hírlap január 26-ai számában a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos cikk jelent meg a „nyugdíjháborúról”. Ebben idéz­ték Szíjjártó Pétert, miszerint a kormányszóvivő örömteli tény­nek tartja, hogy a tagok alig több mint egy százaléka döntött a pénztárakban való maradás mel­lett, jelezve, hogy „...az emberek többsége a többi emberrel való kölcsönös felelősségvállalást vá­lasztotta”. A határidő lejártát kö­vetően Selmeczi Gabriella is si­kertörténetről beszélt. Először ragadtam tollat, hogy levelet írjak a lapjuknak, de már nem tudom megállni, hogy ne tegyem szóvá, amit a tisztelt képviselő urak művelnek Isten­mezején. Én és a munkatársaim 70-80 ezer forintot viszünk haza a csa­ládunknak havonta, úgy, hogy két műszakban dolgozunk. Tu­domásom szerint az általunk megválaszott helyi képviselők 50 ezer forint tiszteletdíjat sza­vaztak meg maguknak, csak azért, hogy egy pár óráig együtt üldögéljenek. Úgy tudjuk, hogy a környezetünkben lévő falvak­Kedves Politikus Nyilatkozók! Rossz hírt kell közölnöm: önök hatalmasat tévednek. A kor­mány ultimátum- szerű rendelete után az emberek esze bizony nem a többi emberrel való kölcsönös felelős­ségvállaláson járt! Hogy mi volt először az eszében, azt jobb, ha most nem írom ide, elvégre ez egy konszolidált napilap. Miután pedig felocsúdtunk az első megdöbbenésből, egy­ban vagy lemondtak, vagy mi­nimális tiszteletdíjat vesznek fel ezért a munkáért. Amikor az ország ilyen helyzetben van, a kormány pedig takarékosságot hirdet, mindenkinek illene szo­rosabbra húzni azt a bizonyos nadrágszíjat. Ami a legelkeserí- tőbb a dologban, hogy a több­ségben lévő kormánypárti kép­viselők szavazták meg az össze­get, figyelmen kívül hagyva az ország és a falu rossz költségve­tését, illetve helyzetét. Jobbol­dalra szavaztam, épp ezért nem ezt vártam volna. ■ (név és cím a szerkőben) szerűen elkezdtünk számolni. Nem kellett sokat, hiszen pár­tunk és kormányunk úgy hatá­rozta meg a játék- szabályokat, hogy az egyetlen lehet­séges út az állami nyugdíjpénztárba vezessen. Magya­rán: kivételes eseteket leszá­mítva szinte mindenki sokkal rosszabbul járna, tehát nem éri meg maradni. Ügyes húzás volt az is, hogy aki semmit nem lép az ügyben, az automa­tikusan átkerül. így jön össze az a 99 százalék. Persze meg lehet ideologizálni a dolgot, hogy mindez az én ér­dekemben történik. De ne dönt­sék már el mások helyettem, hogy mi az én érdekem! Ez a „gondoskodó állam” szisztéma egyszer már befuccsolt. Úgyhogy, kedves Szíjjártó Pé­ter, én az ön sorait egyáltalán nem örömtelinek, sokkal inkább cinikusnak találom. ■ Rajnavölgyi Vilmos Eger Teljesítették a rend őrei a sarudi diákok régi óhaját A sarudi általános iskola tanuló­inak kétéves kívánságát teljesí­tette Szabó József és Dévai József r. főtörzsőrmester, amikor meg­szervezték a Tiszai Vízirendészet Szolnoki Rendőr­őrséről Csajbók Ferenc, Zsák László és Kitó kutya bemutató­ját. Az érdekes és izgalmas szi­tuációk megtekintésén túl sok hasznos ismerettel is gazdagod­tunk: megtudhattuk, hogy a ku­tya milyen feladatokat képes el­végezni, milyen parancsokat hajt végre, és hogyan cselekszik munkavégzés közben. Ezúton fe­jezzük ki a gyermekek nevében is köszönetünket az izgalmas programért. ■ A sarudi általános iskola vezetése Már az idei év programjait is egyeztették Egerben a Dobó István Nyugdí­jasklub január 21-én, a szokásos helyszínen, a Tiszti klubban tar­totta évzáró közgyűlését. Hetven­hét tag és a meghívott vendégek meghallgatták Oravecz Mihály elnök beszámolóját a 2010-ben végzett munkáról és a klub gaz­dasági helyzetéről. A klubvezető ezt követően ismertette a 2011-es programtervezetet is, és felhívta a tagság figyelmét, hogy a ponto­sítások, az esetleges változások miatt rendszeresen figyeljék honlapunkat (feteger.com). Ezt követően elismerő okleveleket kaptak a vezetőség munkáját se­gítő klubtagok, majd a megyénk­ben lévő egyetlen katonai szerve­zet (5. Toborzó Iroda) részéről a nyugállományúakat is érintő hasznos információkat kaptunk, az épület bérlője pedig az ingat­lan jelenlegi helyzetéről tájékoz­tatta a hallgatóságot. Hozzászólá­sokkal, a szükséges szavazások­kal zárult a hivatalos rész. Az est folytatásaként remek vacsora kö­vetkezett, a továbbiakban pedig ragyogó zene mellett a vidámsá­gé volt a főszerep. Aki jelen volt, nagyon jól érezte magát. Február lévén, idén is megren- dezzük jelmezes batyusbálun- kat, amely remélhetőleg hason­ló jó hangulatban zajlik majd. ■ (M. T Mária) Istenmezején is illene meghúzni a nadrágszíjat Egy kis nyugdíjas számtan a legutóbbi emelés után A nyugdíjemelésről szeretném elmondani a véleményemet. De­cemberben ugyanannyi nyugdí­jat kaptam, mint októberben. Ez azt jelenti, hogy a 0,6 százalékos éves korrekciót nem tőkésítették, hanem egy összegű kifizetésként kaptam meg novemberben. így 2011 januárjában a decemberi nyugdíjam után kapom az eme­lést, amiben nincs benne a 0,ó százalékos korrekció. Igaz, az előrejelzések szerint kapok 3,8 százalékos emelést és még 0,6 százalékos kiegészítést a 2010- re, így összesen 4,4 százalékos emelést. Az így kapott összeg azonban kevesebb, mintha a 0,6 százalékos korrekciót már a de­cemberi nyugdíjhoz hozzáadták, azaz tőkésítették volna. A kü­lönbség személyenként nagyon kevés - 20-100 forint -, de ösz- szességében ez évente 500-600 millió forintot jelent. Lehet a szá­mokkal játszani, de aki számol, az bizony elcsodálkozik. Ne ámít­suk egymást! Beszéljünk világo­san, amit mindenki megért. Ha havi 20 forinttal kevesebb a nyugdíj, ez 2,5 millió nyugdíjas esetén havi 50 millió, 12 hónapra vetítve 600 millió forintot tesz ki. ■ (Név és cím a szerkőben) ■ Ez a „gondosko­dó állam” szisz­téma egyszer már befuccsolt. Végleg eltávozott közülünk a Tanár úr emlékezés Nem hallunk több történetet a nagy mesélőtői, Búzás Lajostól A gyászos diszkó-tragédia mindenkinek intő jel Eger egy jellegzetes alakja távo­zott el körünkből, és hiányával a város kultúrája lett szegényebb. Azok közé tartozott, akikkel egy korszak távozik, és csupán re­mélhetjük, hogy emlékével a ha­gyomány viszont gazdagszik. A család kívánsága szerint szűk körben búcsúztunk el Tő­le, noha igazán népszerű sze­mélyiség hagyta el számtalan barátját, ismerősét. Szokatla­nul tágas kör ez, rendkívüli kapcsolatteremtő készségéről, közvetlenségéről árulkodó. Egy távoli ismerős így reagált gyászhírére: „Pedig hogy sze­rettem találkozni vele!” Különös, talán kissé különc figura volt. Igazi tehetség, „ma­ga csinálta” ember. Egyszerű, falusi szülők gyermekeként in­dult, és jó professzorok ösztön­zésével szerzett diplomát, kivé­teles nyelvérzékét kamatoztat­va, tudását szakadatlan fejlesz­tette élete végéig. Tanárember, aki bár elhagy­ta az iskolát, az iskoláját, ahol fiatalon már vezető lett, „Tanár úr” maradhatott élethossziglan. Tanár úr, aki szinte minden ne­bulóját számon tartotta, őszin­te érdeklődéssel követve, és ez­zel segítve sorsukat. Mindvé­gig tanított is, nemegyszer amúgy barátságból, szinte csak hobbiból. Többen köszönhetik neki a vizsgát, a nyelvtudás ajándékát. Nem volt tanáros köznapi ér­telemben. Nem sokat adott a formákra, tekintélyét a tudás adta. Nyelvi készségét egyszer egy svájci vendég úgy méltatta: soha nem hallott idegen ajkút ennyi humorral, ízesen tréfál­kozni németül. Hivatalban, iparban, turiz­musban, vendéglátásban, kultú­rában, sportban számos hívet szerzett Eger városnak, tolmá­csaként. Felelős városi, megyei beosztásokban dolgozott. Sza­bálytalan egyénisége ellenére sikeres volt, tudott ember ma­radni a politika szorításában is. Hívták nyomatékkai fővárosi, országos megbízatásra. Nem csábult el. Nem puszta megszo­kás tartotta helyben: a közeg, a megtartó közösség. Kitérő volt pályáján, de fontos állomás a szép emlékű Egri Dohánygyár. Ott is úgy fogadták be a legen­dás csapatba, mintha mindig kö­zöttük dolgozott volna. Végül visszatért a megyéhez, az oktatás-művelődés ügyéhez, ahol a legotthonosabban moz­gott, megbecsülésben dolgozott nyugdíjazásáig. Ugyanígy otthon volt itt, mint városunkban is, de mintha nem találta volna otthon magát saját életében, nehezen lelt nyugalom­ra benne. Nyugszik már most. Nagy-nagy mesélő volt. Nem hallunk több történetet tőle... ■ Kalmár Péter Hátborzongató volt az a szomba­ti hír, miszerint három fiatal lány elhunyt, tegyük hozzá: ér­telmetlenül. Szomorú és elgon­dolkodtató, hogy se szülő, se ta­nár, se Isten nem szab gátat a hétvégi szórakozásoknak. Hiába példásak, jó tanulók a gyereke­ink, ha van egy kör, aki beleviszi őket az ivásba, a drogfogyasztás­ba. Pedig a rózsaszínű köd ha­mar elszáll, csak szomorúság, keserűség marad utána. A gátlástalan kapzsiságnak, a nemtörődömségnek ez lett a kö­vetkezménye. Kérdem én, me­lyik szülő legyen nyugodt, ha hétvégén elengedi a gyerekét szórakozni? Ezerszer hallani, hogy italos fejjel verekednek, egymás értékeit elveszik. Bízom benne, hogy méltó büntetést kapnak az üzemeltetők. Nem volt még elég ijesztő pél­da? Tárgyalhatnak, éghetnek a mécsesek, loboghatnak a fekete zászlók, de az elhunytakat ez már nem hozza vissza. Az élők­nek kellene elgondolkodniuk azon, hogy megéri-e kockára tenni az életüket. Mi öröm lehet egy dobhártyaszaggató, ordító tömegben, ahol lépni se lehet, nemhogy táncolni? Olyan jó ér­zés lerészegedni, önkívületi álla­potban „nagynak és merésznek lenni”? Szomorú, hogy ide jutot­tunk, és félő, hogy a lavina nem fog megállni. ■ Bartók Lászlóné, Ostoros

Next

/
Oldalképek
Tartalom