Heves Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-07 / 31. szám
PF. 23 - OLVASÓINK ÍRTÁK HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. FEBRUÁR 7., HÉTFŐ Ez nem épp sikertörténet állami nyugdíjrendszer A visszalépők zömének nem volt választása A mai nyugdíjasok még kapják szerény járandóságukat, ám ki tudja, hogy egy-két évtized múlva mire számíthatunk. Képünk illusztráció. Megérdemelt dicséret az egri kórház gyógyítóinak Némiképp megroggyant egészségi állapotom, valamint régóta „dédelgetett” köldöksérvem miatt jelentkeztem be az egri Markhot Ferenc Kórház II. sz. belgyógyászatára, illetve sebészetére. Megvallom - a korábbi ellentmondásos híradások miatt -, nem csekély szorongással jelentem meg a megadott időpontban a fenti osztályokon. Mindent ösz- szegezve, a kezelőorvosom, de a teljes személyzet lelkiismeretes, hozzáértő, figyelmes hozzáállása, az ötnapos alapos kivizsgálás arra késztetett, hogy szűkebb és tágabb ismeretségi körömben elmondjam kellemes benyomásaimat és végső megállapításomat: nem kell félni az egri kórháztól! Ugyanez mondható el a sebészeti osztályról is, ahonnan nem egészen 24 óra elteltével „saját lábamon”, kitűnő közérzettel hazamehettem, hála dr. H. T. ov. főorvos precíz beavatkozásának. Ezúton ismételten megköszönöm kezelőorvosaim és a megismert személyzet lelkiismeretes munkáját, és valamennyiüknek jó egészséget kívánok! ■ (Név és cím a szerk.-ben) Csak névvel és címmel érkező írásokat várunk Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Ennek következménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, maximum 1 -2 gépelt oldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére ' (3300 Eger, Trinitárius u. 1.), illetve a hmhirlap@axels.hu e- mail címre. ■ A Hírlap január 26-ai számában a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos cikk jelent meg a „nyugdíjháborúról”. Ebben idézték Szíjjártó Pétert, miszerint a kormányszóvivő örömteli ténynek tartja, hogy a tagok alig több mint egy százaléka döntött a pénztárakban való maradás mellett, jelezve, hogy „...az emberek többsége a többi emberrel való kölcsönös felelősségvállalást választotta”. A határidő lejártát követően Selmeczi Gabriella is sikertörténetről beszélt. Először ragadtam tollat, hogy levelet írjak a lapjuknak, de már nem tudom megállni, hogy ne tegyem szóvá, amit a tisztelt képviselő urak művelnek Istenmezején. Én és a munkatársaim 70-80 ezer forintot viszünk haza a családunknak havonta, úgy, hogy két műszakban dolgozunk. Tudomásom szerint az általunk megválaszott helyi képviselők 50 ezer forint tiszteletdíjat szavaztak meg maguknak, csak azért, hogy egy pár óráig együtt üldögéljenek. Úgy tudjuk, hogy a környezetünkben lévő falvakKedves Politikus Nyilatkozók! Rossz hírt kell közölnöm: önök hatalmasat tévednek. A kormány ultimátum- szerű rendelete után az emberek esze bizony nem a többi emberrel való kölcsönös felelősségvállaláson járt! Hogy mi volt először az eszében, azt jobb, ha most nem írom ide, elvégre ez egy konszolidált napilap. Miután pedig felocsúdtunk az első megdöbbenésből, egyban vagy lemondtak, vagy minimális tiszteletdíjat vesznek fel ezért a munkáért. Amikor az ország ilyen helyzetben van, a kormány pedig takarékosságot hirdet, mindenkinek illene szorosabbra húzni azt a bizonyos nadrágszíjat. Ami a legelkeserí- tőbb a dologban, hogy a többségben lévő kormánypárti képviselők szavazták meg az összeget, figyelmen kívül hagyva az ország és a falu rossz költségvetését, illetve helyzetét. Jobboldalra szavaztam, épp ezért nem ezt vártam volna. ■ (név és cím a szerkőben) szerűen elkezdtünk számolni. Nem kellett sokat, hiszen pártunk és kormányunk úgy határozta meg a játék- szabályokat, hogy az egyetlen lehetséges út az állami nyugdíjpénztárba vezessen. Magyarán: kivételes eseteket leszámítva szinte mindenki sokkal rosszabbul járna, tehát nem éri meg maradni. Ügyes húzás volt az is, hogy aki semmit nem lép az ügyben, az automatikusan átkerül. így jön össze az a 99 százalék. Persze meg lehet ideologizálni a dolgot, hogy mindez az én érdekemben történik. De ne döntsék már el mások helyettem, hogy mi az én érdekem! Ez a „gondoskodó állam” szisztéma egyszer már befuccsolt. Úgyhogy, kedves Szíjjártó Péter, én az ön sorait egyáltalán nem örömtelinek, sokkal inkább cinikusnak találom. ■ Rajnavölgyi Vilmos Eger Teljesítették a rend őrei a sarudi diákok régi óhaját A sarudi általános iskola tanulóinak kétéves kívánságát teljesítette Szabó József és Dévai József r. főtörzsőrmester, amikor megszervezték a Tiszai Vízirendészet Szolnoki Rendőrőrséről Csajbók Ferenc, Zsák László és Kitó kutya bemutatóját. Az érdekes és izgalmas szituációk megtekintésén túl sok hasznos ismerettel is gazdagodtunk: megtudhattuk, hogy a kutya milyen feladatokat képes elvégezni, milyen parancsokat hajt végre, és hogyan cselekszik munkavégzés közben. Ezúton fejezzük ki a gyermekek nevében is köszönetünket az izgalmas programért. ■ A sarudi általános iskola vezetése Már az idei év programjait is egyeztették Egerben a Dobó István Nyugdíjasklub január 21-én, a szokásos helyszínen, a Tiszti klubban tartotta évzáró közgyűlését. Hetvenhét tag és a meghívott vendégek meghallgatták Oravecz Mihály elnök beszámolóját a 2010-ben végzett munkáról és a klub gazdasági helyzetéről. A klubvezető ezt követően ismertette a 2011-es programtervezetet is, és felhívta a tagság figyelmét, hogy a pontosítások, az esetleges változások miatt rendszeresen figyeljék honlapunkat (feteger.com). Ezt követően elismerő okleveleket kaptak a vezetőség munkáját segítő klubtagok, majd a megyénkben lévő egyetlen katonai szervezet (5. Toborzó Iroda) részéről a nyugállományúakat is érintő hasznos információkat kaptunk, az épület bérlője pedig az ingatlan jelenlegi helyzetéről tájékoztatta a hallgatóságot. Hozzászólásokkal, a szükséges szavazásokkal zárult a hivatalos rész. Az est folytatásaként remek vacsora következett, a továbbiakban pedig ragyogó zene mellett a vidámságé volt a főszerep. Aki jelen volt, nagyon jól érezte magát. Február lévén, idén is megren- dezzük jelmezes batyusbálun- kat, amely remélhetőleg hasonló jó hangulatban zajlik majd. ■ (M. T Mária) Istenmezején is illene meghúzni a nadrágszíjat Egy kis nyugdíjas számtan a legutóbbi emelés után A nyugdíjemelésről szeretném elmondani a véleményemet. Decemberben ugyanannyi nyugdíjat kaptam, mint októberben. Ez azt jelenti, hogy a 0,6 százalékos éves korrekciót nem tőkésítették, hanem egy összegű kifizetésként kaptam meg novemberben. így 2011 januárjában a decemberi nyugdíjam után kapom az emelést, amiben nincs benne a 0,ó százalékos korrekció. Igaz, az előrejelzések szerint kapok 3,8 százalékos emelést és még 0,6 százalékos kiegészítést a 2010- re, így összesen 4,4 százalékos emelést. Az így kapott összeg azonban kevesebb, mintha a 0,6 százalékos korrekciót már a decemberi nyugdíjhoz hozzáadták, azaz tőkésítették volna. A különbség személyenként nagyon kevés - 20-100 forint -, de ösz- szességében ez évente 500-600 millió forintot jelent. Lehet a számokkal játszani, de aki számol, az bizony elcsodálkozik. Ne ámítsuk egymást! Beszéljünk világosan, amit mindenki megért. Ha havi 20 forinttal kevesebb a nyugdíj, ez 2,5 millió nyugdíjas esetén havi 50 millió, 12 hónapra vetítve 600 millió forintot tesz ki. ■ (Név és cím a szerkőben) ■ Ez a „gondoskodó állam” szisztéma egyszer már befuccsolt. Végleg eltávozott közülünk a Tanár úr emlékezés Nem hallunk több történetet a nagy mesélőtői, Búzás Lajostól A gyászos diszkó-tragédia mindenkinek intő jel Eger egy jellegzetes alakja távozott el körünkből, és hiányával a város kultúrája lett szegényebb. Azok közé tartozott, akikkel egy korszak távozik, és csupán remélhetjük, hogy emlékével a hagyomány viszont gazdagszik. A család kívánsága szerint szűk körben búcsúztunk el Tőle, noha igazán népszerű személyiség hagyta el számtalan barátját, ismerősét. Szokatlanul tágas kör ez, rendkívüli kapcsolatteremtő készségéről, közvetlenségéről árulkodó. Egy távoli ismerős így reagált gyászhírére: „Pedig hogy szerettem találkozni vele!” Különös, talán kissé különc figura volt. Igazi tehetség, „maga csinálta” ember. Egyszerű, falusi szülők gyermekeként indult, és jó professzorok ösztönzésével szerzett diplomát, kivételes nyelvérzékét kamatoztatva, tudását szakadatlan fejlesztette élete végéig. Tanárember, aki bár elhagyta az iskolát, az iskoláját, ahol fiatalon már vezető lett, „Tanár úr” maradhatott élethossziglan. Tanár úr, aki szinte minden nebulóját számon tartotta, őszinte érdeklődéssel követve, és ezzel segítve sorsukat. Mindvégig tanított is, nemegyszer amúgy barátságból, szinte csak hobbiból. Többen köszönhetik neki a vizsgát, a nyelvtudás ajándékát. Nem volt tanáros köznapi értelemben. Nem sokat adott a formákra, tekintélyét a tudás adta. Nyelvi készségét egyszer egy svájci vendég úgy méltatta: soha nem hallott idegen ajkút ennyi humorral, ízesen tréfálkozni németül. Hivatalban, iparban, turizmusban, vendéglátásban, kultúrában, sportban számos hívet szerzett Eger városnak, tolmácsaként. Felelős városi, megyei beosztásokban dolgozott. Szabálytalan egyénisége ellenére sikeres volt, tudott ember maradni a politika szorításában is. Hívták nyomatékkai fővárosi, országos megbízatásra. Nem csábult el. Nem puszta megszokás tartotta helyben: a közeg, a megtartó közösség. Kitérő volt pályáján, de fontos állomás a szép emlékű Egri Dohánygyár. Ott is úgy fogadták be a legendás csapatba, mintha mindig közöttük dolgozott volna. Végül visszatért a megyéhez, az oktatás-művelődés ügyéhez, ahol a legotthonosabban mozgott, megbecsülésben dolgozott nyugdíjazásáig. Ugyanígy otthon volt itt, mint városunkban is, de mintha nem találta volna otthon magát saját életében, nehezen lelt nyugalomra benne. Nyugszik már most. Nagy-nagy mesélő volt. Nem hallunk több történetet tőle... ■ Kalmár Péter Hátborzongató volt az a szombati hír, miszerint három fiatal lány elhunyt, tegyük hozzá: értelmetlenül. Szomorú és elgondolkodtató, hogy se szülő, se tanár, se Isten nem szab gátat a hétvégi szórakozásoknak. Hiába példásak, jó tanulók a gyerekeink, ha van egy kör, aki beleviszi őket az ivásba, a drogfogyasztásba. Pedig a rózsaszínű köd hamar elszáll, csak szomorúság, keserűség marad utána. A gátlástalan kapzsiságnak, a nemtörődömségnek ez lett a következménye. Kérdem én, melyik szülő legyen nyugodt, ha hétvégén elengedi a gyerekét szórakozni? Ezerszer hallani, hogy italos fejjel verekednek, egymás értékeit elveszik. Bízom benne, hogy méltó büntetést kapnak az üzemeltetők. Nem volt még elég ijesztő példa? Tárgyalhatnak, éghetnek a mécsesek, loboghatnak a fekete zászlók, de az elhunytakat ez már nem hozza vissza. Az élőknek kellene elgondolkodniuk azon, hogy megéri-e kockára tenni az életüket. Mi öröm lehet egy dobhártyaszaggató, ordító tömegben, ahol lépni se lehet, nemhogy táncolni? Olyan jó érzés lerészegedni, önkívületi állapotban „nagynak és merésznek lenni”? Szomorú, hogy ide jutottunk, és félő, hogy a lavina nem fog megállni. ■ Bartók Lászlóné, Ostoros
