Heves Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-07 / 31. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. FEBRUÁR 7., HÉTFŐ Újhatvanban Csontos Ferenc plébános utódja Szekeres Mihály lett. A lelkipásztor lapunknak elmondta: ifjú korában pilóta szeretett volna lenni, de az orvosi vizsgálatok e szándékát meghiúsították, így érettségi után sofőrnek állt. Ez idő során ismerkedett meg hívő fiatalokkal, akiktől Bibliát is kapott. Ráébredt arra, hogy az a világ hiányzik számára, ami a Szentírásban áll. Ekkor fogalmazódott meg benne a papság gondolata, s szinte az egyik napról a másikra jelentkezett a teológia szakra. Szolgálatát Vácott kezdte, majd Kiskunhalas és Nógrád megye következett. Katona-papként is tevékenykedett. Hatvanban máris létrehozott a fiatalok számára egy csoportot, továbbá egyetemista és nyugdíjas Biblia-kör, valamint pedagógus és értelmiségi csoport is működik. Alakul továbbá egy családi közösség. Szekeres atya elmondta, számára fontos, hogy ne csak a misén legyenek együtt, hanem kisebb csoportokban megéljék hitüket. ■ Egy hölgyet választottak a sport élére Horton úgy gondolják, igazi kuriózumnak számít nemcsak me- gyeszerte, hanem az ország más részein, ami náluk megvalósult. Amikor ugyanis a korábbi elnök, Tari István egyéb elfoglaltságai miatt lemondott a soprtkör vezetéséről, utódjául egy hölgyet, Ungvári Lászlónét választott meg a közgyűlés. A Horti SK egyébként labdarúgó-szakosztályt működtet. ■ 4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGEI Két évtizede konténerben. Az új épületre két évtizede várnak a lőrinciek. Hogy mikor kereshetik fel a pénzintézet ügyfelei, egyelőre senki nem tudja. Még áll a konténerbank vita A vállalkozó állítja, mindenben betartotta a szerződést Hatvan kistérsége Majdnem pilóta lett Ujhatvan lelkipásztora dig minden pontban betartotta a szerződésben foglaltakat. Mutat egy 2010-es határozatot, amelyben az akkori megbízott jegyző módosított építési engedélyt adott a cég számára oly módon, hogy az építésnek két ütemben kell megvalósulnia. Az első etap során elkészül a tervezett épület utcai részének a földszintje a dilatációig - ez egyben az OTP-fi- óknak is helyet adó rész -, s ezzel együtt, szintén a diletációs vonalig, a vállalkozó sétálóutcát is kialakít. A második ütemre marad az OTP feletti tetőtéri raktár, valamint a diletációs vonal utáni épületrész a hozzá tartozó kerttel és utcaszakasszal.- Rég ki kellett volna adni a használatbavételi engedélyt - mondta Kertész István. Pammerné Gaál Ágnes jegyző szerint a parkolók hiánya miatt egyelőre nem adható ki a használatbavételi engedély. Hogy ezek elkészüljenek, a vállalkozónak teljesítenie kell az önkormányzattal kötött szerződésben foglaltakat, amely szerint a közterületet egészben kell átadni. Kertész István csak decemberben kérte a szerződés módosítását - tette hozzá. Lőrinciben a lakosság* két évtizede vár arra, hogy a központban elkészüljön a legnagyobb magyar pénzintézet fiókjának új épülete. Tari Ottó Lőrinciben a városavatás időszakában, még 1992-ben ígéretként fogalmazódott meg, hogy az OTP a településre hozza át térségi fiókját Petőfibányáról. A pénzintézet felállított egy konténerházat a templom és a polgármesteri hivatal között azzal, hogy ideiglenesen itt fogadják az ügyfeleket. Azóta eltelt majd' két évtized, de az új bankfiók nem nyitott ki. Nemrég elkészült ugyan az új létesítmény - ugyancsak a városközpontban, pár méternyire a konténertől -, ám az OTP egyelőre nem költözhet be.- Sem a városvezetésnek, sem a lakosságnak, sem a beruházónak nem mindegy, hogy mikor adják át az épületet - tájékoztatott Víg Zoltán polgármester. - Az előzményekről tudni kell, hogy a jelzett területen a Plan 60 Kft. kért és kapott építési engedélyt szolgáltató- és lakóház építésére. Az építési, illetőleg az azt követő használatbavételi engedély kiadásának egyik feltétele volt az is, hogy megfelelő számú parkolóhellyel rendelkezzen az ingatlan. A beruházó a telek és az építmény méretei miatt önállóan nem tudta ezt a feltételt teljesíteni. A polgármester szerint 2008 októberében szerződést kötöttek- kikötöttük, hogy ha a park, a sétálóutca, és a műtárgyak építése nem valósul meg, az szerződésszegésnek minősül, így az önkormányzat jogosult a szerző- déstől egyoldalúan elállni, mentesül azon kötelezettség arról, hogy a beruházó használatba vegyen tizenkét önkormányzati tulajdonú parkolót, amelyeket korlátozás nélkül bárki igénybe vehet. Ennek fejében a beruházó saját és későbbi jogutódjai nevében vállalta, hogy az építési engedélyhez és a tervekhez szervesen illeszkedő kertépítészeti tervek alapján, a saját költségén kialakítja a sétálóutcát, amely összeköti a szolgáltatóház előtti teret a templom bejáratával. Kertész István, a kivitelezést végző cég vezetője szerint ő edalól, hogy a beruházó által létesítendő szolgáltatóházhoz a parkolókat biztosítsa - jelentette ki víg ZOLTÁN polgármester (képünkön). - A végleges használatbavételi engedély kiadása tehát azért várat magára, mert bár a szolgáltatóház felépült, aszerződésben foglaltakat a beruházó még nem teljesítette teljeskörűen. ■ A beruházó vállalta, hogy a tervek alapján a saját költségén kialakítja a sétálóutcát Ha nem készül el teljesen, az szerződésszegés Az év végére befejeződik a csatornázás utolsó üteme A szennyvízberuházás harmadik üteméről tárgyaltak a napokban Hatvan, Szűcsi, Ecséd és Ápc polgármesterei. A kivitelezésre két új pályázó jelentkezett. Hatvanban az előző városvezetés szerződése alapján a Betonút Zrt. egyik cége is a kivitelező konzorcium tagja, míg Apcon, Szűcsiben és Ecséden a Swietelsky Magyarország Kft. végzi el a munkát. A tevékenységet egy műszaki ellenőri csapat felügyeli. ■ A belső rákötések költségét az önkormányzat átvállalta Szabó Zsolt hatvani polgár- mester elmondta, hogy a harmadik ütem során az eddigieknél határozottabb ellenőrzést vár el, mivel a beruházás első két ciklusában több helyen hanyagul végezték el a munkát. Ennek „eredménye”, hogy egyes helyeken megsüllyedt az út, megrepedeztek a házfalak, illetve ázik a talaj. Az udvarokban a belső rákötéseket a lakóknak kellene kifizetniük, de ezt a költséget a hatvani önkormányzat átvállalta. Ez mintegy 37 millió forintot jelent. A harmadik ütem - amely Újhatvant érinti - a tervek szerint decemberben fejeződik be. ■ Kosztolányi fotográfiái a könyvtárban Hatvanban az Ady Endre Könyvtárban Kosztolányi Dezső fotóiból nyílt kiállítás a közelmúlt-. ban. A képeket a Petőfi Irodalmi Múzeum bocsátotta a bibliotéka rendelkezésére. A szervezők célként fogalmazták meg, hogy közelebb hozzák az alkotót az olvasóhoz, s az irodalom mögött felfedezzék magát az embert is. A Petőfi Irodalmi Múzeum és az Ady Endre Könyvtár évek óta jó kapcsolatot ápol egymással. Tervezik, hogy a jövőben még több, a múzeum által szervezett kiállítást is láthatnak majd a hatvaniak. Az egyik egy Faludy György életét bemutató, úgynevezett „bőröndkiállítás” lesz, míg a másik címe: írók fürdőruhában. A mostani tárlatot február 25-éig tekinthetik meg az érdeklődők. ■ Szeretné, ha komolyan vennék helyi ügyek Kritikát fogalmazott meg a hatvani Jobbik Hatvan jobbikos önkormányzati képviselője, Mikó János számos kritikát fogalmazott meg a fideszes többségű városvezetéssel szemben. Ezek egyike, hogy javaslatát, miszerint a település bölcsődései és óvodásai kapjanak karácsonyi ajándékot, a képviselő-testület- leszavazta azzal, hogy nincs rá pénz. Mikó János sérelmezi azt is, hogy az egyeztető tárgyalásokra pártjuk legtöbbször nem kap meghívást. Ezzel semmibe veszik őket - fogalmazott. Kifogásolja továbbá a víz- és csatornadíj megállapítását is, mivel szerinte az elfogadottnál jóval nagyobb mértékben, akár 20-30 százalékkal kellett volna csökkenteni a költségeket. Megállapítja, hogy csak ott lesz 11 százalékos mérséklés, ahol már ki van építve a rendszer, ott viszont, ahol még nincs, a lakók a vízdíj vonatkozásában áremelkedéssel számolhatnak. A Jobbik számára ez elfogadhatatlan - tette hozzá. Mikó János ugyanakkor saját sikerükként értékeli, hogy a Hatvani Volán vezetésével sikerült egyezségre jutni a kedvezményes kombinált jeggyel kapcsolatos kérdésben, s ezzel sok száz forintot spórolhatnak meg az utasok. A városatya szeretné, ha az önkormányzat többségi vezetői figyelembe vennék álláspontját. Mint korábban beszámoltunk róla, a csatornadíj kiszabásánál azért alakult ki a Mikó János által említett aránytalanság, mert a csökkentés a vízdíjra nem vonatkozott, csupán a szennyvízelvezetés költségeiből lehetett jelentősebb arányban lefaragni. Szabó Zsolt polgármester elmondta: a jövőben szeretnék az árakat tovább mérsékelni. Ami pedig a gyerekek megajándékozását illeti, a városvezetés hivatalos álláspontja szerint azzal, hogy az ünnepkör időszakában számos kulturális és egyéb rendezvényt biztosítottak díjmentesen, kollektív módon megajándékozták a helyieket. ■ ■ Nem kapnak meghívást az egyeztetésekre rRADAX-60 KFT" Műszaki Koroskodés HIVATALOS MÁRKAKERESKEDŐ CSsapágy, csapágytartozék Tömítőalátét, szimering "O" gyűrűk, görgőslánc Szénkefe, bronzkefe, Loctite termékek Ekszíj, vágó- és csiszolókorongok Füzesabony, Rákóczi u. 22. 36/341-582 Heves, Fő u. 23/B 36/346-028 Hatvan, Rákóczi u. 24.37/349-436 Hatvan, Horváth M. u. 81. T./f: 37/344-649 www.radax.hu E-mail: radax@radax.hu K HIRDETÉS Hatvan > és Vidéke Takarékszövetkezet Hatvan 37/542-001 37/542-002 Hort 37/378-022 Boldog 37/355-015 Csány 37/357-016 Ecséd 37/358-017 Heréd 37/377-006 Apc 37/385-397 Lőrinci 37/388-313 Új-Hatvan 37/341-843 Rózsaszentmárton 37/384-174 Petőfibánya 37/387-610 Budapest 1/225-0970 Zagyvaszántó 37/386-217 Nagykökényes 37/377-024 Ecseg 32/490-002 Haszntís 32/462-350 Jobbágyi 32/475-006 Mátraszőlős 32/468-233 Mátraverebély 32/471 -254 Nagybárkány 32/391-088 Pásztó 32/563-140 Szurdokpüspöki 32/473-659 Tar 32/470-335 BUSINESS P L A Z A Business Plaza Kft. 3200 Gyöngyös, Belváros tér 2.1./2 ÚJ MAGYARORSZÁG HITELEK • 1 MFt-tól 500 MFt-ig • Új vállalkozásoknak is! • 5,03%-os kamattól • 12-24 hó türelmi idővel Széchenyi hitelek Új Széchenyi Terv ügyintézése Új Tel.: 37/788-061,20/2055-113 E-mail: lnfo@business-plaza.hu Nyitva: H-P: 8.00-17.00