Heves Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-18 / 41. szám

2011 a hűség éve! Játékunk során ebben az évben n r 300 HUSEGES OLVASÓNK NYERHETI VISSZA áL TCI Előfizetőinknek a hűség most sokat ér! Két Trianon-emlékmű Jövő héten is várják terve közül választhatnak az önkéntes véradókat Mint korábban hírül adtuk, a hatvani flnanon-emlékmű elké­szítésére meghívásos pályázatot írt ki a város vezetése. A tervek elkészültek, s ezeket szakértői bizottság értékelte - tájékoztatott Szinyei András al­polgármester. Öt művésztől ösz- szesen nyolc pályamű érkezett be, s a zsűri kettő olyat emelt ki, amelyek kisebb módosításokkal a képviselő-testület elé kerülhet­nek. Az alkotás egy Hajós Alfréd utcai közterületen kap majd he­lyet, az avatás június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján lesz. A pályázatra benyújtott munkákból kiállítás nyílik a Grassalkovich Művelődési Köz­pontban. ■ A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete jövő héten is várja a véradókat. Az ÓVSZ Eger Területi Vérellátóban kedden és pénteken 8-15 óra között, míg szerdán 8 és 17 óra között jelent­kezhetnek a donorok. Csütörtö­kön technikai okok miatt zárva tartanak. Szerdán az Eszterházy Károly Főiskola Bartók téri gya­korlóiskolájában 14.30 és 16 óra között rendeznek véradást. Csü­törtökön 10 és 12 óra között az egri mentőállomásra települnek ki a szolgálat munkatársai, míg Novajon ugyanaznap 14 és 17 óra között az általános iskolába vár­ják a donorokat. A személyi iga­zolványra, TAJ-kártyára lesz szükség. ■ MOZAIK TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON HIRDETÉS HIRDETÉS A VirágOS, kacskaringós falu. Kacagtató népi mese muzsikával, a Rátóti csikótojás című előadással bűvölték el a Babszem Jankó Gyermekszín­ház művészei a gyermekeket Valentin-napon. A történet a híres, kacskaringós, virágos Rátótról és az ott élők életéről, mindennapjaikról szól. A mesét Szőke Andrea írta, zenéjét Okos Tibor készítette, a díszletet tervezte Lovassy László, a szereplők Klepács Andrea, Szél Anikó (balra), Baráth Zoltán (jobbra) és Sztaniszláv László. A mesét legközelebb február 20-án, vasárnap 10.30-tól láthatják az érdeklődők. RIALS iWWAV Ha Ön már legalább egy éve újságunk előfizetője és szeret játszani és nyerni, keresse havonta megjelenő hűségemblémával ellátott játékunkat lapunkban. Most itt az alkalom, hogy a szerencse Ön mellé álljon, és a számláján szereplő előfizetési díja egyszer a dupláját érje! vízöntő (1.21-11.20.). A telihold egy kis fejfájást okoz Önnek, de ezt egy kis sétá­val elűzheti. Fontos a másokkal való együttműkö­dés, és saját javára fordít­hatja az eseményeket. halak (II. 21-111.20.). Koncentrál­jon jó megjelenésére, mert ma egy fontos embernek mutatják be. Karrierjével kapcsolatban jó hírt kap. A telihold okozta nyugtalansá­got küzdje le. kos (III. 21—IV. 20.). Bonyodal­makra számíthat, de ezt csupán a telihold okozza. Legyen a mai napon nagyon óvatos és türelmes, akkor mindent meg tud oldani, amit eltervezett. bika (IV.21-V.20.). Nyugtalanná teszi Önt a telihold, amit ke­zelnie kell. Szakmai téren új kihívások várják, ügyeljen arra, hogy nagyon figyelmes legyen, különö­sen, ha pénzzel bánik. ikrek (V. 21—VI. 21.). A telihold­ból fakadó türelmetlenség lesz jellemző a mai napon. Fontos, hogy határozott ma­radjon, és ne bizonytalanod­jon el. Este felpezsdül sze­relmi élete, t'i A AH‘^5) rák (VI. 22-VII. 22.). Egy régi ve- télytársa szeretne az Ön he­lyébe lépni. Izgul, remeg a nyugtalanságtól. Párja sincs a legjobb formában, mert bizonytalan, és nem találja a helyét. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Teli­hold idején adódhatnak némi egészségügyi problé­mái. Fáradékonyabb a szo­kásosnál. Ne fékezze magát, ha változatosságra, nap­fényre vágyik. szűz (Vili. 24—IX. 23.). A számí­tástechnika vagy a nyelvta­nulás területén akadhatnak gondjai. A számítógép csak a parancsait teljesíti, a kí­vánságait nem. mérleg (IX.24-X.23.). A Mérleg általában a biztonságra tö­rekszik, bárminemű válto­zás azonban nyugtalanná teszi. Ne engedje hosszú gyeplőre partnerét. Próbál­jon meg lazítani. skorpió (X. 24—XI. 22.). A fényte­len és hideg napokon a jobb falatok jelentettek Önnek némi vigaszt. Böjtelő havá­ban most a legroszszabb, amit tehet, hogy vadul kop­lalni kezd. nyilas (XI. 23—XII. 21.). A Nap még a Vízöntőben tartózko­dik. Vonzereje megnő ezek­ben a napokban, élvezheti az életet. Használja ki a teli­hold mágikus erejét is. bak (XII. 22-1.20.). Telihold van, ami egy kis nyugtalanságot okoz. Tegyen meg mindent azért, hogy maximálisan teljesítse feladatát, a többit bízza a sorsra. Ne költekez­zen, ha nem muszáj. KÖZLEMÉNY Észak-magyárországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Miskolc, Mindszent tér 4. Levélcím: 3501 Miskolc, PL: 379. §> nn Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen indult, sertéshízlaló telep létesítése (Atkár 069/4. hrsz) tárgyú összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati eljárásról Ügy száma: 1Ó43/2 011. Kérelmező: ATKÁR7 Nyugat Kft. (3213 Atkár 069/24. hrsz.) Kérelmezett tevékenység: 10752 férőhelyes sertéstelep létesítése Az eljárás indulásának napja: 2010. november 17. Tárgyi eljárás irányadó ügyintézési határideje: 4 hónap, melybe nem számít bele többek között az esetleges hiánypótlás, a közreműködő szakhatóságok eljárásának időtartama stb. (a mód. 2004. évi CXL. tv. 33. §. (3) bek.) Ügyintéző neve: Vígh Noémi Hivatali elérhetősége (ügyfélfogadási időben) Tel: 06-46- 517-300 Tárgyú eljárásban a Felügyelőség a mód. 314/2005. (XII. 25.) Kormányrendelet 9. § (1) bekezdése alapján közmeghallgatást tart 2011. március 24 én (csütörtök) 14 órai kezdettel az Egressv Gábor Művelődési Ház Színháztermében (3213 Atkár Fő út 46.) Tájékoztatás a tárgyi ügyben keletkezett iratokba való betekintés lehetőségeiről, a nyilatkozattétel módjáról (észrevételek megtétele, kérdések feltevése): A Felügyelőség közleményt helyez el ügyfélforgalom előtt nyitva álló hivatalos helyiségében lévő hirdetőtáblán és honlapján 30 nap időtartamig, értesíti a társadalmi szervezeteket, a www.hirdetmenv.magvarorszag.hu honlapon értesítést tesz közzé, megküldi a kérelmet és mellékleteit a tevékenység telepítési helye szerinti Atkár települési önkormányzat Jegyzőjének, aki a közleményt közterületen és a helyben szokásos egyéb módon közhírré teszi legalább 30 nap időtartamig. Környezeti hatás szempontjából lényeges észrevétel tehető a közmeghallgatás időpontjáig a Felügyelőségen vagy Átkár település önkormányzat jegyzőjénél, és a közmeghallgatáson. A Felügyelőség az engedélyezési dokumentációba, a szakhatósági állásfoglalásokba, a szakértői véleményekbe, a kiegészítő dokumentációba betekintést biztosít előzetes egyeztetés alapján hivatalos helyiségében, az ezen túlmenően keletkezett és a döntéshozatal szempontjából lényeges környezeti Információkat az érintett nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi. * A közmeghallgatásról készült jegyzőkönyv a felügyelőségnél, valamint Atkár ! önkormányzat jegyzőjénél tekinthető meg. £ A Felügyelőség az eljárást lezáró határozatában az alábbi döntéseket hozhatja:- kiadja a tevékenység gyakorlásához szükséges egységes környezethasználati engedélyt,- a kérelmet elutasítja. Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség M?yTTiyrTrT?B Idézet „Ha bizonyos módon cselek­szel, szokást formálsz. Ha szokást formálsz, ezzel jelle­met teremtesz. Ha jellemet teremtesz, ezzel meghatáro­zod a sorsodat.” (André Maurois) Vidám percek Mórlckáék fogalmazást ír­nak arról, hogy anya csak egy van. Józsika ezt írja: egyszer el­esett, anyukája ápolta, anya csak egy van! Sanyika ezt írja: beteg volt, anyukája gondozta, anya csak egy van.- Hát te Móricka mit írtál? - kérdi a tanár néni.- Tegnap, amikor focizás után hazamentem, este megkérdem anyát: van vala­mi kaja? Igen, válaszolta, van két szendvics a hűtő­ben. Odamegyek, kinyitom a hűtőt és mondom: Anya, csak egy van! SZUPEREXPRESSZ MASSZÁZS Egerben minden nap! 20/369-4545--------------- *273920* ESKÜ VŐRE full-HD videói www.urbanvideo.hu----------------T--------------------------YJ73976* KÉ NYEZTETŐ masszázs naponta. 20/331-5377---------------------------------------------------------------*273979* BÁDOGOS munkák, csatornák cseréje, javítása. Beázások megszüntetése, lapos tetők szigetelése. Tímár és Mester 20/356-2318, 20/449-1076----------------------------------------------------------------*274152* KÖNYVELŐT keres? Könyvelés, bérszám­fejtés egyéni vállalkozások, cégek részére megfizethető áron. 30/249-9733----------------------------------------------------------------*274186* SZOBAFESTÉS, burkolás olcsón! 30/976- 3646---------------------------------------------------------------*275988* A r \ *

Next

/
Oldalképek
Tartalom