Heves Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-10 / 34. szám
14 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. FEBRUÁR 10., CSÜTÖRTÖK Hiába van tél, engem már most vonz a friss levegő, hogy mihamarabb kint mozoghassak a koli falain kívül. Leírhatatlan, hogy mekkora fájdalom nézni a kopár fákat és a még mindig havas utcákat. Ám mindez nem tart vissza attól, hogy barátnőimmel együtt el ne látogassak Eger parkjába, az Érsekkertbe. A fákon friss hajtás sarjad, ám olyan dermesztő hideg van, hogy legszívesebben az összes friss rügyet megvédeném a fagyhaláltól. Habár tudom, hogy a természet majd elvégzi a munkát. A rügyező gallyakon néhol madáretető függ, de sokban nincs elemózsia. Pedig télen a madarak is éhez- n e k , ugyanú g y , mint bármely másik állat. Sajnos a leg- _ több ember csak a tél első szakaszában jótékony a vadon élő szárnyasokkal, az évszak második felében elfelejti feltölteni az etetőt, és nem foglalkozik már a madarakkal. És ott vannak a virágágyások is. Látszik rajtuk az elha- gyatottság, hiszen nem nő bennük semmilyen virág. Majd csak tavasszal kezdenek el ültetni új növényeket, addig még kopár látványt nyújt az érsekkerti virágos. A szökőkút sem működik, pedig hiányzik a nyári csodás látvány, ahogy a víz csobog. De sajnos még tavaszig várni kell, hogy ismét megnyissák. Ám így is gyönyörű a park, imitt-amott lefödve hóval. Mikor jön mára meleg?- kérdezi mindenki, ahelyett, hogy értékelné a hidegebb hónapok szépségét és csodáit. Mosolygós, szép napot kívánok! ■ Csíki Virág Szilágyi Erzsébet Gimnázium I I ima | ÍA7TÓ ti IAMuUS Még nem szokott hozzá a sikerhez varró Dániel Előfordult, hogy a hentesnél zsírpapírra kértek tőle autogramot Varró Dániel nem tartja magát sztárköltőnek, rajongóinak száma mégis azt bizonyítja, hogy korosztálytól függetlenül rövid idő alatt sokak kedvence lett. A különös stílusban író, utánozhatatlan hangú szerző nemrég Egerben járt. Még a csilláron is lógtak az emberek Varró Dániel költő, műfordító egri látogatásán, amikor egy vidám és bensőséges beszélgetésnek lehettünk tanúi. A program segített nekünk abban, hogy megismerjük a szerzőt nemcsak mint költőt, hanem mint embert is. Varró Dániel már egészen kis korában érdeklődött az irodalom iránt. Arany és Petőfi * ——---------------------------------;—;----is megihlette, a Toldi hatására Varró Dániel jelenleg főként fordításból él, de saját költészetével - ami a sikert is elhozta számára - jobban szeret foglalkozni írta meg 12 évesen a Nyuszika című elbeszélését, amit hamar követett a folytatás: Nyuszika estéje és Nyuszika szerelme. Mind a három művet tökéletes felező tizenkettesekben írta, és a költő azt nyilatkozta, hogy nem igényelt különösebb tanulmányozást, hanem zsigerből, hallás után írt már akkor is. Hírnevét egy véletlen szerencsés eseménynek köszönheti, amikor meghívták egy felolvasóestre, ahol megjelent az egyik könyvkiadó igazgatója is, aki észrevette, hogy az embereknek nagyon tetszik a Varró Dániel-fé- le sajátos humor. Az estet követően felkereste, és lehetőséget biztosított, hogy a költő megjelentessen egy verseskötetet. Ez a könyv lett a Bögre azúr, mely rögtön óriási siker lett. A költő ekkor még csak 21 éves volt, de már megérezhette a siker ízét. Erre így emlékezett a költő:- Egyszer, amikor a hentesnél jártam, a pultban a lány egy zsírpapírra kért autogramot. Óriási megtiszteltetésnek éreztem. A Bögre azúr kötetet a Túl a maszat hegyen című versesmesés könyve követte, mely még nagyobb hírnevet hozott „Jajj Rómeó, miért vagy te Rómeó?”- a nyelv változása miatt meg kell újítani a fordításokat varró Dániel nevével először nyolcadikos koromban találkoztam irodalomórán. Azóta már jó pár verseskötetén „vagyok túl”. Ő a kedvenc költőim egyike, ezért nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy az egri Irodalmi műhely című sorozat nyitó foglalkozásának vendége Varró Dániel költő, műfordító lesz. Varró Dánielt korunk sztárköltőjeként is emlegetik, azonban ezt a kijelentést megcáfolta, mivel ezt csak reklámnak tekinti, egyáltalán nem érzi magát sztárnak Első költői „sikereit” 12 évesen érte el egy eposztrilógiával, és 17 éves kora óta publikál verseket. Varró Dániel elmondása szerint főként fordításból él, de saját költészetével jobban szeret foglalkozni, viszont ha határidőre kell verset írnia, akkor azt kényszernek érzi Fiatalabb korában botránydarabokat is fordított. Megtudtuk tőle, hogy a klasszikusokat nagyon nehéz máshogy fordítani, meg egyáltalán lefordítani, de körülbelül 50 évente érdemes, az addigi nyelvbeli változások miatt. Például nehéz volt máshogy fordítania a Rómeó és Júlia híres mondatát, de ő megoldotta a Jajj Rómeó, miért vagy te Rómeó?” kérdéssel Varró Dániel érettségi tétel lett Ő a kortárs költészetet támogatja, mint tételt, s nem „saját magát”. Szerinte több kortárs irodalmat kéne tanítani az iskolákban. Ezzel kapcsolatban még pár érdekes dolgot említ meg, többek között, hogy volt már rá példa, hogy írtak neki e-mailt, hogy dolgozza már ki a saját magáról szóló tételt, és már egyszer meg is fenyegették emiatt Sokan kérdezik tőle, hogy milyen is az a „Varró Dani-s” stílus. A válasza erre csak annyi, hogy sokféle stílust szeret, ezért nincs saját hangja, és ő ezt nem is bánja. m Kürthy Kitti Dalma Neumann János Szakközépiskola neki, hisz nem csak a gyerekek, de a felnőttek számára is szórakoztatónak bizonyult. Az egri találkozón idősebb néniket és bácsikat is láttunk, akik a könyvet dedikáltatták. Harmadik műve a Szívdesz- szert, mely humoros „szerelmes” verseket foglal magában. Akinek a lába hatos című legújabb kötetét pedig a kisfiának írta. A könyv korszerű mondó- kákkal van tele, mely kisbabáknak szól. Az író-olvasó találkozón ízelítőt kaphattunk a még meg nem jelent verseiből, és régebbi költeményeiből is olvasott fel lelkes közönségének Varró Dániel. Munkájának eredménye a rengeteg díj, melyek otthon pihennek a polcokon. A költő azt is elárulta, hogy még mindig nem szokott hozzá a hirtelen jött sikerhez. ■ Bodnár Cintia, Molnár Adrienn EKF Gyakorló Gimnázium A mikor kiértünk a nagyszülőimhez, szinte azonnal leszakadt a kerekszobai redőny. No, a ház asszonynépe, anya meg mama rohantak is be, ám engem, mint a legkisebbet és a leghasznavehetetlenebbet, kiparancsoltak a konyhába, hogy figyeljek a sülő kalácsra, és mindeközben foglalkozzam feltűnően harci kedvű kiskutyámmal, Gömbivel. Akkor még botor módon nem fogtam fel áldott helyzetem könnyűségét, viszont amikor kisült a kakaós, engem pedig beszólítottak, már öt perc múlva visszasírtam kiskutyám nadrágtépő akrobatamutatványait Ülni a könyöklőn, hogy édesanyám le ne essen a fotel háttámlájának éléről, hiába szolgált magasztos célt, mégis inkább a gőzölgő kalács után vágyódtam. Kisvártatva a reluxa már lécenként hevert szerteszét a szobában, anyu meg a megszállottak tekintetével húzta ki a szögeket a tartósávból, amire az egész redőny feltekeredik normális esetben. Mama okoskodott, anya titkon szívta a fogát: ugyan miért nem hiszi el egyeüen szülőanyja, hogy ő ott fenn, a fotel tetején egyensúlyozva jobban látja az egész berendezést, mint Mama a szoba közepéről?- Megtaláltam a katicabogárfészket! - kiáltott fel anya, közben olyan szép ívben suhintotta meg a tartólécet, hogy majd’ levitte vele a fejem, no de ő erre rá se hederített.- Ilka, állj már fel, hozz egy szöget! - kiáltott le nekem anya, teljesen elfeledkezve róla, hogy jómagam mind az összes ötven kilómmal tartom őt a magasban. - Biztos vagy te ebben?- Jól van, jól van, meg se mozdulj! De igyekeznünk kell, mert ha az Öreg bejön, akkor végünk van! - mama mindenre felkészülve már adta is a szöget anya kezébe. Belegondolva tényleg nem hiányzott, hogy papa így találjon minket: peszterkedve a szanaszét hullott reluxán, anya meg mama veszekedve, hogy ugyan melyikünk tudja jobban? No persze, az Öreg rögtön megadná rá a választ, hogy ő. Végtelen unalmamban felfigyeltem rá, hogy a kismacskám legügyesebb surranó technikáját bevetve lopódzik befelé.- Végre lesz mivel foglalkoznom! - örültem magamban, ám az az átok macska ügyet sem vetett rám. Sértődötten, feltartott farokkal, okos kis buksijával törtetett előre, rám egy pillantást sem vetett. Talán ezzel akart büntetni azért, mert amióta Gömbi kiskutya bekerült a háztartásba, kiesett az első számú kedvenc szerepéből, és ezt eléggé nehezményezte. Most azon mesterkedett, hogy anyát vonja bűvkörébe, engem maximálisan féltékennyé téve, ám hamarosan rá kellett jönnie, hogy a tartólécet himbáló anya nemigen fog rá figyelni, sőt amikor még a mama jajveszéke- lő kiáltása sem ütötte meg fülét:- No már megint itt van ez az átkozott dög! - hát akkor már tényleg megsértődött. Megtört ellenállással, de még mindig szemrehányó tekintettel felugrott mellém, belemélyesztet- te körmeit a farmeromba, tudatva velem, hogy még számolunk a kutya miatt. Én meg szívtam a fogam, markoltam a mancsát, de nem szólhattam: ha mama meglátja a macskát, agyonüt. Mélyet sóhajtva Csámpás macska nyálát farmeromba törölve elgondolkodtam: tegnap volt a magyar kultúra napja. Általános iskolás éveimből nemigen emlékszem erre a napra, de arra igen, hogy ebből az alkalomból a néptánctanárom amúgy is paprikás hangulata teljesen az egekbe szökött. Nem tartottam ezt a napot többre, mint egy alkalomnak a mérgelő- désre. Ha már magyar kultúra, akkor néptánc. Mi meg díszes néptánccsoportként jeleskedtünk Ózd és környékén, tehát rendszerint izzasztóbbá váltak a hétfői próbák. Nyavalyogni csak egy kiadós leordítás fejében merhettünk, no de amikor január 20-ra került a sor, és a színpadon álltunk, mindig úgy éreztük: legalább még két hetet rá kellett volna húzni, és akkor nem izgulnánk. Idén kicsit könnyebben nézhettem a műsort. Elballagtam, már nem szerepeltem. Civil ruhában ácsorogtam, kapaszkodva a fekete színpadfüg- gönybe, hátulról szorítottam a táncosoknak: csak jól sikerüljön! Habár határozottan könnyebbnek éreztem magam hat rend alsószoknya nélkül, és nem kellett aggódnom, hogy egy pillanat alatt leizzadok a reflektorok fényétől, mégis jobb lett volna ott állni közöttük. A színfalak mögül túl könnyű odakiáltani: hanyag a tartásod, kihagytad a tájegységre jellemző lábemelést a lépésből! Nem mertem tanácsokat osztogatni, mert nem vettem részt a próbákon, ebben az évben nem szenvedtem velük együtt... Csak akkor jöttem rá, hogy mennyire is hiányoznak nekem azok a nyomorék hétfői próbák. Nesze neked, Egerben tanulás!- Ugye jók voltunk? - pihegve, lazítva a népviseleten száguldoztak le a színpadról a lányok. Siettek, mert a mezőségit fehér harisnyában kell táncolni, viszont a szatmárihoz feketét kellett felvenni. Azért kérdezősködtek: nagyon csúszott a térforma? Jó volt a friss? A térforma főleg a hátsó két sorban úgy nézett ki, mint annak az ökörnek az a bizonyos folyékony végterméke, a frissben csomót toporogtak a szépen kilépett mozdulatok helyett. A látkép mégis szívszorítóan hatott rám, a friss közben pedig majd’ leszakítottam a háttérfüggönyt, úgy markoltam. Hiányzik ez az egész. Nesze neked, Egerben tanulás! Bezzeg elsőben hogy szégyelltem, mikor az osztálytársak nevettek: ugyan miért néptáncolsz? Minek bohóckodsz? Keserű mosolyt csal még ma is az arcomra. Aki nem tiszteli a múltját, annak nincs jövője. A magyar kultúra napján pedig nem magyar gyerekek által előadott amerikai táncoknak kell szerepelniük, hanem vonósnégyesnek, néptáncosokkal. Mert ez jellemző ránk. Mert nekünk ez a kultúránk. Nekem meg hiányzik, hogy kulturálódjak minden nyomorék hétfőn fél kettőtől este ötig. Éktelen csörömpölés térített magamhoz. Anya becsapta a tartólécet a helyére, bár ezzel majd’ kidöntötte a falat. Ránéztem a kismacskámra, és le mertem volna fogadni, hogy legalább annyira unja a nyavalyás csörömpölést, mint én. Nesze neked, kultúra! Ha valami, hát édesanyám és mama peszter- kedése, hogy megjavítsák a leszakadt redőnyt, hát ez kulturálódás. Őket eltűrni pedig teljes mértékben felér egy kultúra megismerésével. Merthogy családi kultúra is létezik, nálunk meg még a reluxa-szerelésnek is ekkora feneket kerítenek. P ersze a redőny kész lett. Anya pedig azonnal megjegyezte, hogy „Mit keres benn ez a büdös macska?!” ■ Keller Ilka Szilágyi Erzsébet Gimnázium A cica, a redőny és Kölcsey
