Heves Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-01 / 26. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. FEBRUÁR 1., KEDD Még nem enged el a hideg kemény fagy A hét végén több helyen mínusz tizenöt fokot mértek Ködös, hideg időjárás A közlekedés is nehézkessé válik. Az útviszonyok rosszak, ráadásul köny- nyebben lemerülhetnek az autók akkumulátorai is. A hideget nem érzi meg azonnal a pénztárcánk Három és fél milliárd forint folyt be a helyi adókból Folytatás az 1. oldalról Habis László, Eger polgármeste­re kifejtette, a helyi vállalkozók nagyon fontosak a város életé­ben, hiszen nekik is köszönhető, hogy működik a város, vannak iskolák, van szociális ellátórend­szer, infrastruktúra. Kifejtette, a városi cégek összességében ugyanannyi adót fizettek be, mint a válság előtt, de nagyok az eltérések az egyes cégek között. Az adóbevételek 2010-ben 3,5 milliárd forintra rúgtak (ez a me­gyeszékhely költségvetésének több mint fele), s ebből 2,9 mil­liárd forintot a vállalkozások fi­zettek be. Az iparűzési adóbevé­telek kétharmada a kétszáz leg­nagyobb befizetőtől származik, de a mikrovállalkozások is fon­tos szerepet töltenek be a foglal­koztatásban. ■ Tavaly 13 ezerrel több vendégéj szakát töltöt­tek el Egerben, mint 2009-ben.- Kétszázmillió forintra ad­tunk fizetési halasztást vagy részletfizetési kedvezményt, s igyekeztünk a visszautalásnál is gyorsak lenni, tavaly 330 millió forint adó-túlfizetést tapasztal­tunk. Igyekszünk segíteni az itt élőket, tevékenykedőket. Nagy, mintegy 670 millió forintos ked­vezményt adunk az építmény­adóból, igaz, ez elsősorban a la­kástulajdonosokat érinti. A tör­vény adta lehetőségeken belül a szedhető telekadónak is mind­össze 16 százalékára tartunk igényt. Növekedtek az idegenfor­galmi adóbevételek, amelyek ar­ról tanúskodnak, hogy tavaly 13 ezerrel több vendégéjszakát töl­töttek el nálunk, mint 2009-ben - mondta el a polgármester.- Mindenképpen igyekszünk elősegíteni a fiatalok pályaori­entációját, elhelyezkedését. Nö­veljük az ösztöndíjak mértékét, időtartamát, az itteni elhelyez­kedéskor pedig egyszeri támo­gatást adunk. Kérjük, hogy a vállalkozások is segítsék a prog­ramot, egyúttal ők is szóljanak bele a pályázatok elbírálásába - tette hozzá Habis László. A tegnap esti ünnepségen el­köszönt dr. Estefán Géza címze­tes főjegyző, aki február 28-án nyugdíjba vonul, s húsz év után átadja hivatalát. ■ várható a hét további részében, csapadékra nem kell számítanunk, de a levegő egyre szeny- nyezettebbé válhat. Munkatársainktól Péntek óta éjszakánként igen kemény fagyok vannak a me­gyénkben. Pénteken és szomba­ton a megye egyes részein, első­sorban az északi területeken, ko­ra reggel -15 fok alatti értékeket is mérhettünk. A hét további részében is ma­rad a hideg időjárás és a magas szállópor-koncentráció. A Meteo Klinika tájékoztatása szerint a szél- és frontmentes időjárásnak köszönhetően feldúsulnak a felszínközeli légrétegekben a szennyező anyagok, és a várha­tóan csapadékmentes időjárás­nak köszönhetően az értékek várhatóan tovább nőnek. A me­gyeszékhelyen a szálló por kon­centrációja a szennyezett kate­góriába esik, mértéke a határér­ték 151 százaléka. Aki teheti, kerülje a forgalmas helyeket. Az asztmásoknak szükségük lehet egyéni védő­eszköz használatára. - Az el­múlt napokban derült volt az ég, mától azonban várhatóan ködös, borús lesz az idő. Hajnalban a hőmérséklet elérheti a mínusz 10 fokot is, de a köd hatására napról napra kissé rtíérséklődik a hideg, csökken a napi hőingás. A magasabb hegyeink a ködré­teg fölé emelkednek, arrafelé napos és enyhébb időre számít­hatnak a síelők, kirándulók. Fronthatás nincs, és számottevő csapadékra sem kell számíta­nunk - tudtuk meg az Észak­magyarországi Regionális Köz­pont munkatársától. A rendkívül ködös időjárás az autósoknak sem kedvez: csök­kennek a látásviszonyok, míg a téli hideg lemeríti az autók ak­kumulátorát. Az orvosmeteorológia min­denkit arra int, hogy öltözzön rétegesen és gondoskodjunk a megfelelő vitaminbevitelről. A fagyos időben kiszáradhat a nyálkahártyánk, könnyebben megfázhatunk. Ha van rá mód, tegyünk egy sétát a friss leve­gőn, de öltözzünk fel rétegesen. Az időjárás kedvez a vírusok- A távfűtési rendszerben min­den évben előre meghatároz­zuk a fizetés mértékét az előző évi fogyasztás alapján. Ennek következtében nem kell azon­nal többet fizetni, ha hideg van, és nem kell kevesebbet, ha meleg. A méréseket a fűtési év végén elszámoljuk, és a töb­bet használók pótszámlán fi­zetik be az elmaradást - tud­tuk meg ZSEBE ALBERTTÓL, OZ EVATZrt. (képünkön) távhő- divízió-vezetőjétől. A megye- székhelyen január l-jétől 9,5 százalékkal nőtt a távfűtés dí­ja, úgy, hogy tavaly egyáltalán nem nőtt az alapdíj mértéke. A hideg idő következtében egy átlagos családnál 25 százalék­kal lehet több a távhőfogyasz- tás. Természetesen a vegyes tü­zelés esetében azonnal érez­zük, hogy több fűtőanyag fogy. terjedésének, igyunk méregtele­nítő teát a megfázás elkerülése végett, fogyasszunk vitaminok­ban gazdag, könnyen emészthe­tő ételeket, sok gyümölcsöt és zöldséget is, hiszen a szerveze­tünknek szüksége van arra a té­li időszakban, hogy pótoljuk a hasznos anyagokat. A téli fagyok a vonatok közle­kedésében is okoztak fennaka­dást. Az elmúlt napok hideg idő­járásának „köszönhető” a síntö­rés Füzesabony és Mezőkövesd között is. Az említett vonal már évek óta terhelésnek van kité­ve: szénvonatok, IC-k, személy- vonatok is közlekednek az elöre­gedett síneken - tudtuk meg Vígházi Tibortól, a Magyar Ál­lam Észak-magyarországi Régi­ójának sajtószóvivőjétől. A sín­törés miatt az utasok 15-20 per­ces késésekre számíthattak a tegnapi nap folyamán. ■ Az orvosmeteorológia mindenkit arra int, hogy a nagy hidegben lehetőleg mindenki öl­tözzön rétegesen. Egerben a mínuszok miatt nem fizetnek többet a lakosok.- Telt ház van, szinte nincs ember kint az utcán - mondotta lapunk érdeklődésére Varga Ist­ván, az Egri Családsegítő Inté­zet Gondozói Házának vezetője, akit annak kapcsán kérdeztünk, hogy ismét bekeményített a tél. A Kertész utca 100. szám alatt! található intézményben három­féle ellátást biztosítanak: rész­ben ápoló-gondozó, gyakorlati­lag szociális otthon 26 fő részé­re, az átmeneti szálláson tíz em­ber elhelyezése biztosított, míg az éjjeli menedékhely 34 fős, de krízis-időszakban ezt 44-re bőví­tik - tudtuk meg. A Gondozói Ház vezetője el­mondta, hogy pillanatnyilag még ennél is többen húzzák meg itt magukat. Az előírások szerint napközben el kellene hagyniuk a szálláshelyet a haj­léktalanoknak, de a rendkívüli hidegre tekintettel ettől most el­tekintenek. Az már azonban más más kérdés, hogy az érintettek nap­közben nem maradnak bent. Azt is megtudtuk, hogy a me­gyeszékhelyen hosszú évekre visszamenően nem halt meg ki­hűlés miatt fedél nélküli ember. ABASÁRTÓL Eger FERTÁLYMESTER Február 5-én, szombaton tartja az Egri Fertálymesteri Testület rendha­gyó, „az idei évre elválasztott negyedmesterek avatási ünnep­ségét”. A rendezvény 10 órakor szentmisével kezdődik a Bazili­kában, majd a Városháza dísz­termében 11 órakor az avatási szertartással és eskütétellel zá­rul. Este hét órakor immár 16. alkalommal rendezik meg az Egri Lokálpatrióta Egylet fertály­mesterek tiszteletére rendezett bálját a Hotel Eger & Park dísz­termében. Eger EGYIPTOM Az Egyiptom tit­kai Egerben című programsoro­zat soron következő eseménye az Agria Park I. emeleti galériájá­ban lesz. Február 3-án, csütörtö­kön 18 órától Filozófia és önis­meret címmel kerül sor a 12 ré­szes tanfolyam nyitó előadására. Az „Egyiptom öröksége" gyer- mekrajzpályázat pedig az ókori Egyiptom hangulatvilágát kifeje­ző műveket várt. Eger MATINÉ Az Aranyéletkorú- ak Matinéja - Itt a farsang, áll a bál címmel várják a zene, a dal és a hagyományok iránt ér­deklődő szépkorúakat február 2-án, szerdán 10 órától az Urá­nia filmszínházban. A vendég Gál Judit, Tóta Mari, valamint Lévai Zsolt zenetörténész lesz. A belépés ingyenes. Egerszalók fesztivál A község önkormányzata és a Gyógyvizek Völgye Egerszalók - Demjén - Egerszólát TDM Egyesület Forralt Bor Fesztivált rendez február 5-én, szombaton a településen. A disznótor és a forralt bor kósto­lását követően esti bállal zárul az esemény. Érdeklődni lehet Gyüre Mariannái a 36/574-042-es tele­fonszámon. Füzesabony fotó A város Peda­gógiai és Közművelődési Intéz­ménye és önkormányzata „Ott­hon a világban" címmel fotópá­lyázatot hirdet, amelyen részt ve­hetnek a füzesabonyi oktatási intézményekben tanuló 11-18 éves fiatalok. A pályázat célja a fiatalok személyes élményeit, kreativitását, városszeretetét felhasználva interaktív kiadvány megalkotása és az alkotások ki­állításon való bemutatása. A ne­vezési lapokat 2011. február 20-ig kell beküldeni. Cím: Füzesabony, Rákóczi út 50., poczoktimea@gmail.com . A digi­tális kép beküldési határideje: 20ll.'március 22. Egyedülállókat is támogat az önkormányzat Erzsi néni kilencvenéves lett születésnap Füzesabony vezetői is felköszöntötték Kevés volt Hevesben az építőipar megrendelése Lapunk korábban arról számolt be, hogy az egri önkormányzat ihódosította a lakáshoz jutás he­lyi támogatásáról szóló rendele­tét, amely szerint az egyedülál­ló igénylők mindössze ötszáz­ezer forintnyi segítségben része­sülhetnek. Az előző heti testületi ülésen az említett rendelettervezetet végül nem szavazta meg a testü­let, így továbbra is másfél millió forintra pályázhatnak az egye­dülálló egri polgárok is. Viszont a beadványok elbírálása során előnyben részesülnek többek között a házastársi vagy élettár­si viszonyban élők és a kiskorú gyermeket vagy gyermekeket nevelők. ■ Bábolnai Jánosné, Erzsi néni a napokban töltötte be a 90. életév­ét. Ebből az alkalomból a füzes­abonyi önkormányzat képvise­letében Gulyás László polgár- mester, Hidvéginé Szigetvári Eri­ka jegyző és Némethné Ragó Boglárka anyakönyvvezető is fel- köszöntötte otthonában Erzsi né­nit, aki egyébként lánya, unoká­ja és dédunokája társaságában ünnepelte születésnapját. El­mondta: férjét korán elvesztette, lányuk 8 hónapos volt, mikor el­ment a frontra, és nem tért haza. Élete munkával telt, és még most is benne dolgozik a tenni aka­rás. Erzsi néni szabadidejében hímzéssel foglalja el magát, és kertészkedni is szeret. ■ Erzsi nénit Gulyás László polgármester is felköszöntötte A kcisit jobb 2009-es esztendő­höz képest a tavalyi év első há­romnegyede nem sok jót hozott a Heves megyei építőipari vállal­kozások számára. A megyében székhellyel ren­delkező vállalko­zások ugyanis csupán az előző esztendő hasonló időszakában mért teljesítmény nyolcvanhét százalékán álltak. Az építőipari teljesítmény ér­téke harminc és fél milliárd fo­rintra rúgott, ebből 7,4 milliár- dot az épületek piaca biztosított, míg több mint huszonhárom- milliárd forint az egyéb építmé­nyekből származott. Míg az előbbi adat kilenctizedé az egy évvel korábbinak, az utóbbi épp csak meghaladja a 86 százalé­kot. Az építőipar termelése or­szágos átlagban 9,3 százalékkal esett. Sajnos hozzá kell tenni, hogy a meg­rendelés-állomány sem kecsegtet sok jóval. Bár az épületek fölhúzá­sára vonatkozó új szerződések értéke nyolcszázalékos emelke­dést mutat Heves megyében, a másik kategória (utak, műtár­gyak, valamint egyéb, más jelle­gű építmények) a 2009-es esz­tendő első háromnegyed évi megrendelésének kicsit több, mint a felét teszi ki. ■ ■ A tavalyi év nem sok jót hozott a megye építőipari vállalkozásainak. 1 í i f

Next

/
Oldalképek
Tartalom