Heves Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-15 / 12. szám
SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 15., SZOMBAT Mindössze napi harc a túlélésért Budapest-Bamako Egriek is nekivágnak a flúgos futamnak, ha egyáltalán indul A szettek végén az Agria RC játszott fölényben, s ez győzelmet ért in mi m fr l-mur Megyénkbelieknek is szoríthatunk az idei Budapest-Bamako autós versenyen. Azért a feltételes mód, mert ugyan a résztvevők már felsorakoztak, csak a rajtnál derül ki, lesz-e egyáltalán verseny. Pócsik Attila autósport Ma délelőtt a Hősök teréről rajtol a 6. Budapest-Bamako nemzetközi verseny mezőnye. A tizennégy etapból álló, 8468 kilométeres próbatétel résztvevői a tervek szerint január 31-én futnak be Mali fővárosába, Bamakóba. Azért csak a tervek szerint, mert a szervezők a Külügyminisztérium kéré- | sére megfontolják a nagy afrikai % futam esetleges elhalasztását j vagy útvonal-módosítását. A szaktárca illetékesei szerint ugyanis fennáll a terrorista-támadás és az emberrablás veszélye. Tegnap Budapestre érkezett Mohamed Mahmoud Old Dahi, Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott mauritániai nagykövet, hogy elemezze a helyzetet. Míg a színfalak mögött diplomaták és biztonsági szakértők egyeztettek, a rali résztvevői elkezdték elfoglalni pozícióikat a Hősök tere melletti zárt parkolóban. A döntést ma reggel 8-kor a minden eddiginél látványosabbra tervezett rajtnál hozzák nyilvánosságra. Az indulók között egrieket is találunk. Leopold Péter 170-es rajtszámmal, egy KTM Adventure 990 típusú terepmotorral vág neki a futamnak, túra kategóriában. Először indul a versenyen, de nem Budapestről.- Az én startom Marokkóban lesz, odáig komppal megyünk. Izgatottan várom a rajtot, ha nem lesz műszaki problémám vagy balesetem, nem lehet gond. Az ígéretek szerint a futam fokozott biztonsági intézkedések közepette zajlik Marokkóban, Mauritániában, Szenegálban és Maliban. Mauritániában a hadsereg fegyveresei kísérnek majd és harci repülőgépek is figyelik a mezőnyt, amely idén először érinti a Dakar útvonalát is - mesélte egri indulása előtt Péter. A megyeszékhelyi fiatalember 12 éve motorozik, ha nem számoljuk a simsonos, babettás időt. Bízik magában, külön nem is kellett készülnie a versenyre.- Mindennap egy edzés - jelenti ki viccesen. - Persze kell a jó állóképesség és a belső felkészülés, mert nem lesz sétagalopp, de a Budapest-Bamako nem olyan kiélezett, mint a Dakar. Itt a lényeg, hogy bárki teljesíthesse a távot. A túra kategóriában ugyanis nincs verseny. Ez „mindössze” napi harc a túlélésért. ■ A „Bárki, bármivel, bárhogy” szlogent szó szerint kell érteni. A mottóként emlegetett „Bárki, bármivel, bárhogy” szlogent pedig szó szerint kell érteni. Százötven járművel 35 ország 400 indulója várja a rajtot. A megmérettetésen egyebek mellett 30 éves Zastava, fűvel bevetett Trabant, két hullaszállító, légpárnás kétéltű jármű, több mentőautó és egy norvég kisváros nyugdíjas tűzoltója vesz részt. Ha pedig a különleges járműveket soroljuk, nos, a megyénkbelieknek e tekintetben is van miért izgulni: két egri születésű főiskolás fiatalember, Fellegi Norbert és Nagy Krisztián 143-as rajtszámmal, egy 1985-ös Polski FIAT-tal vág neki Barnákénak Budapestről „Rat Polski” csapatnéven. Az unokatestvéreknek mániája a kis Polski, és nem ismernek lehetetlent - írták jelentkezésükben. Péterrel, ha minden jól megy, majd Marokkóban találkoznak. RÖPLABDA NBI-ES Ligabajnokság, nők Középszakasz, 1. forduló: AGRIA RC EGER - PALOTA RSC-BÖLHOFF 3-0 (21,19, 23) Eger, körcsarnok, 100 néző. V.: Bátkai Katona Á., Pőcze A. . EGER: PETRAS, Hajdú B., TÓTH E., IMREH K., Kolman, RÓTH I. Cs.: Nemes N. (liberó), Kovács B., Tóth R. Edző: Juhászné Tóth Mária. Az eredmény alakulása 1. játszma: 3-5 11-11 16-16 2. játszma: 6-6 11-11 21-18 3. játszma: 3-5 11-8 16-12 A 2011-es év első bajnoki mérkőzésén mindhárom szettben a vendégek kerültek előnybe, de nem kellett sokat várni az egriek fordítására. A játszmák végére rendre fölénybe kerültek Tóth Eszterék, ami sima győzelmet eredményezett számukra. Juhászné Tóth Mária: - Örülök a győzelemnek, és annak is, hogy Tóth Eszter sérülés után ilyen jó játékkal tudott előrukkolni. Húzta magával a csapatot. Nem volt könnyű mérkőzés, 20 pontig mindhárom szettben szinte fej-fej haladt a két csapat. Értékes győzelmet arattunk. Következik: Kalocsa SE - Agria RC Eger, január 16., vasárnap, 16.00. ■ S. K. A megyeszékhelyen lett egy igazán nagy dobásuk átadás Egerben megnyitotta kapuit a hatsávos Vilati Bowling Factory Bowling Centrum Kitűnő pályákon lehet gurítani A képgalériát keresse a Hl OLhu hírportálon Juhász Károly a kövesdiektől a GYKK-hoz ment kézilabda Juhász Károly maga kérte szerződése felbontását, hogy aztán a Mezőkövesdi KC élvonalbeli csapatától távozva, az NB l/B Keleti-csoportjában listavezető Gyöngyösi Kézilabda Klub együtteséhez igazoljon. Az irányító-átlövő másfél szezont töltött a kövesdieknél.- Sajnos a mostani bajnokságban már nem úgy sikerültek a dolgaink, ahogy azt a vezetőség elvárta, emiatt 30 százalékkal csökkentették a járandóságunkat. Ezért döntöttem a váltás mellett. Gyöngyösön stabil élvonalbeli csapat kialakításán dolgoznak, amiben én is szeretnék szerepet kapni - válaszolta érdeklődésünkre Juhász Károly. ■ S. K. bowling - Régi álmunk valósult meg azzal, hogy átadhatjuk Eger polgárainak a mintegy 100 millió forintos beruházással, mindössze két hónap alatt kivitelezett Vilati Bowling Factory Bowling Centrumot - fogalmazott a tegnap délután tartott avatóünnepségen Barna Attila, a Vilati Service Kft. ügyvezetője. - A bowling a sporttal egybekötött szórakozás lehetőségét adja meg, amely fontos szerepet játszhat aktív kikapcsolódásként az egészség megőrzésében. Az Eger első füstmentes szórakozóhelyének helyet adó Cifrakapu út 160. szám alatti létesítmény a bowling- és teke-berendezéseket is gyártó Vilati Service Kft. új fejlesztéseinek tesztelését és bemutatását is szolgáló referenciapályaként működik majd. Az éttermi rész igényes külsejű kialakítása, változatos étlapja és programjai további vonzerőt jelentenek az új centrum számára. Az Északi lakótelep mellett épült, többek között Habis László polgármester és Hosnyánsz- ky Norbert vízilabdázó olimpiai bajnokjelenlétében felavatott hatsávos bowling-centrum kitűnő fekvése miatt gyalogosan elérhető több ezer ott lakónak. Két pályán gyermekek számára is játéklehetőség nyílt.- A több mint negyven esztendeje Egerben létrejött bowling- és teke-berendezésgyártás életben tudott maradni olyan időszakokban is, amikor a megyeszékhelyen jelentős és nagy múltú gyártó cégek kényszerültek bezárni a gazdasági környezet hátrányos változásai miatt - hangsúlyozta Barna Attila. - A két éve tartó gazdasági válság ellenére sem csökkent a bowling- berendezések iránti kereslet, sőt uniós támogatás segítségével modernizáljuk termékeinket a változó piaci igényeknek megfelelően, vagy több esetben újdonságainkkal vevői igényeket formálunk. Bowlingos szó- használattal nekünk az a fontos, hogy Egerben legyen egy nagy dobásunk. ■ B. Cs. ■ Százmillió forintos beruházással, mindössze két hónap alatt készült el. HEVESÍHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztö-kiadóigazgató: VARGA OTTÓ Felelős szerkesztő: DR.SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR, SUHA PÉTER Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetésvezető: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513-634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 2295 Ft negyedévre 6885 Ft fél évre 13770 Ft egy évre 27540 Ft Hirdetésfelvétel Gyöngyösön: Tourinform Iroda, Gyöngyös, Fő tér 10. Nyitva h-p. 9-17 óráig, GYÖNGYÖK Gyöngyös, Barátok tere 3. Nyitva: h-p. 9-21 óráig. Készült: AS4JY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. _________________HIRDETÉS Bort iszunk és torkoskodunk senator-ház Akciókkal kedveskedik a patinás hotel Az egri Hotel Senator-Ház minden év elején, a szezonkezdet előtt különféle akciós ajánlatokkal kedveskedik vendégeinek. Az első negyedévre például öt borvacsora-estet terveztek: január 21-én a dr. Hauser Zoltán és dr. Kis-Tóth Lajos nevéhez köthető Magiszter Pince nyitja a sort. Február 12-én este Gál Lajos családi pincészete mutatkozik be. Március 4-én az év fiatal borászát adó Demeter Pincészet borait és a hozzá illő ételeket kóstolhatják a vendégek.- Bizonyára nagy érdeklődés kíséri majd március 25-i programunkat is. Ekkor dr. Csernus Imre és Pampurik Péter „Felnőtt húsleves” című könyve ételreceptjei alapján, a lélekbúvár Csernus doktor részvételével, Csutorás Feri borainak kíséretében rendezzük az estet - mondotta a házigazda Cseh András. A sorozatot Rácz József Korona Borháza borainak és séfjének ételkülönlegességei zárják április 15-én. A Senátor-Ház másik akciója a január 27-étől április 1- jéig tartó torkos csütörtök. Valamennyi csütörtökön minden étlapon szereplő ételből 50 százalék kedvezményt adnak. Az étterem január végéig mindennap diétás menüsort is kínál. MINDEN PROGRAMRÓL TÁJÉKOZTATÁS, ÉRDEKLŐDÉS, BEJELENTKEZÉS AZ ALÁBBI TELEFONSZÁMOKON: 36/320-466 ÉS 36/411-711, VALAMINT AZ INFO@SENATORHAZ.HU E-MAIL CÍMEN LEHETSÉGES. ▲ Hatgólos vereség az olimpiai ezüstérmestől kézilabda - A magyar férfi- válogatott 32:26-ra kikapott az esélyesebb izlandi csapattól a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokság pénteki nyitófordulójában. A magyarok ma 16:30- kor a norvég együttessel találkoznak (Tv: Sportl). Gyöngyösön folytatódik a 2011-es Téli-kupa TEREM LABDARÚGÁS - A gyöngyösi Kálváriaparti csarnokban ma 14, holnap pedig 9 órától folytatódnak a 2011-es Téli-kupa felnőtttorna csoportmérkőzései. < « K A tavalyi Budapest-Bamako verseny nagy közönségkedvence egy Velorex volt. Idén talán egy kis Polski lesz.