Heves Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-26 / 21. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 26., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Szívműtétet és nyelvvizsgákat támogat a Rotary Club Eger Eredményes évet zárt a Rotary Club Eger. A 2010-es esztendő utolsó nagyobb akciója az adven­ti borkimérés volt, amelyen Bakondi Endre és Pillér Lajos borait kínálták az érdeklődők­nek. A forralt borok értékesítésé­ből végül 153 ezer forint gyűlt össze - tudtuk meg dr. Román Sándortól, az egri klub elnökétől. m Jut még a Rotary ado­mányából a vörösiszap károsultjainak is.- A korábban megrendezett jótékonysági bál bevételéből, il­letve a később befolyt különbö­ző összegekből többek között egy határon túl élő szívbeteg magyar gyermek magyarorszá­gi szívműtétjét, továbbá tíz sze­rényebb anyagi körülmények között élő, de tehetséges közép- iskolás diák nyelvvizsgáját tá­mogatjuk majd - mondotta a Hírlap munkatársának kérdé­sére az elnök, akitől megtudtuk azt is, hogy jut még az ado­mányból a Bükki Vörös Meteor túraegyesületnek, illetve a vö­rösiszap károsultjainak is. A Rotary Club Eger egyébként már megkezdte az egész eszten­dőre szóló munkaterv szerinti te­vékenységét. A szokásos tisztújí­tás, amelyet rendszerint évente tartanak, a nyár elején lesz. ■ Az EKF kémikusai a Szivárvány Óvodában jártak A Kémia Nemzetközi Éve alkal­mából határozták el az Esz- terházy Károly Főiskola kémi­kusai, hogy a legkisebbeknek is szeretnék megmutatni a kémia csodálatos világát. Az egri Szi­várvány Óvodában tett látogatá­suk alkalmából izgalmas, érde­kes kísérletekkel varázsolták el a lelkes kis közönséget. A Természettudományi Kar a nemzetközi év kapcsán egyéb­ként az idén minden korosztály­nak szervez programokat, me­lyekkel szeretné érthetőbbé, em­berközelivé, vonzóvá tenni a kémiát - tudtuk meg a főiskola alkalmazott matematika tan­székének adjunktusától, dr. Szi­lágyi Ibolyától. ■ Gyümölcsre már nem futja támogatás Egyre nehezebb lesz ötször étkeztetni a normatívából A Szalaparti Egységes Gyógy­pedagógiai Módszertani Intéz­mény, Szakiskola és Diákotthon napi normatívája bruttó 584 fo­rint a bentlakók után, akik na­ponta ötször étkeznek. A saját főzőkonyhával rendelkező intéz­mény tavaly is ennyi támogatást kapott. Apostol Zoltánná élelme­zésvezető lapunknak úgy nyilat­kozott: nagyon nehéz és komp­lex feladat a gyermekek étrend­jének kialakítása ennyi pénzből.- Beszállítói akciókkal és sok­sok gondos számolgatással si­kerül nagyjából a normatívával gazdálkodni. Olykor ugyan van­nak kisebb fizetési elmaradása­ink, de nem jellemző. A Több helyütt is nehézséget okoz, hogy alig hatszáz forintból kell biztosítani menünk változatos, és még soha nem fordult elő, hogy valaki ne kapott volna elég ételt, sőt a re­peta is megengedett és gyakori - hangsúlyozta. A rezsiköltségeket nem tartal­mazza a normatíva, így azt az is­koláknak kell kigazdálkodniuk. A szalaparti intézmény igazga­tója, Hornyeczki Lászlóné úgy X GYORSSHVAZAS Bl Alig 600 forint elég-e napi ötszöri étkezésre? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. Folytatás az 1. oldalról- Néhány helyen olykor akadhat­nak problémák a számlák kifize­tésében, de ilyenkor igyekszünk segíteni - folytatta a helyzet ér­tékelését lapunk munkatársának érdeklődésére Darvas Attila, a Heves Megyei Önkormányzat közoktatási szakreferense. A szakember elmondta: tud­ják, hogy nehéz helyzetbe kerül­het az étkeztetés, de a fennaka­dások veszélye kizárt. Hozzátet­te: a következő években megpró­bálnak az anyagi lehetőségek­hez mérten több pénzt biztosíta­ni erre a célra. A szalaparti intézmény napi étkeztetési költségei Reggeli 88 Ft Tízórai 58 Ft Ebéd 196 Ft Uzsonna 73 Ft Vacsora 169 Ft Összesen: 584 Ft FORRÁS: HÍRLAP-GYŰJTÉS Tegnapi menü __________, reg geli: tejeskávé, körözöttes kenyér, retek tízórai: mogyorókrémes barna kenyér ebéd: csurgatott tésztaleves, ludaskása, pulykacomb, befőtt__________' uz sonna: poharas tej, müzliszelet________ va csora: grízes tészta baracklekvárral a gyermekek étkeztetését látja: ha nem növekszik a nor­matíva mértéke, könnyen lehet, hogy nem tudják úgy kigazdál­kodni az étkeztetést, hogy az megfelelő mennyiségű és minő­ségű legyen. De megjegyeztem mivel sok a hátrányos helyzetű tanulójuk, a legtöbbjüknek je­lenleg jobb és több ételt tudnak adni, mint amit otthon kapnak. A kilenc megyei fenntartású nevelési-oktatási intézmény kö­zül saját konyhával még az egri Mlinkó István Egységes Gyógy­pedagógiai Módszertani Intéz­mény és Diákotthon bruttó 590 forintból biztosít napi ötszöri ét­kezést, míg a gyöngyösi Vak Bottyán János Műszaki és Köz- gazdasági Szakközépiskola 802 forintból oldja meg a tízórai, az ebéd és az uzsonna költségeit. Olcsóbb körtebefőttet kellett adniuk az ebédhez- SZERETNÉNK TÖBB GYÜMÖL­CSÖT adni a gyermekeknek, de a szűkös keretek miatt sokszor nincs rá lehetőségünk. Ezt a mai napi menüben úgy oldottuk meg, hogy olcsóbb körtebefőtt járt az ebédhez. Az étel mennyi­ségével nincs gond nálunk. A minőség az már egy másik kérdés, de a mai menüben is szerepelnek olyan ételek, ame­lyeket az intézményünkbe járó hátrányos helyzetű diákok legin­kább csak itt kaphatnak meg - hangsúlyozta apostol zoltán- né (képünkön). ABASÁRTÓL Egei ŰRHAJÓS Farkas Bertalan űrhajós lesz a sztárvendég ma délelőtt az Uránia Film- és Revü- színházban az „Aranyéletkorúak matinéja" című rendezvénysora zat programján. A találkozó 10 órakor kezdődik. Eger TAGGYŰLÉS Az 5&os Szö­vetség Egri Szervezete idei első taggyűlésén a tagság elfogadta az elmúlt évi beszámolókat és meg­határozta a 2011. évi tennivalókat különös tekintettel az országos szövetség megalakulásának 20., valamint a forradalom 55. évforda lójának méltó megünnepléseként. Eger TUDATOSSÁG Czékmány György energiagazdálkodási szaküzemmérnök, antropozófus tart előadást az EKMK- Bartakovics Béla Közösségi Ház­ban ma „Tudatosság - tudatvál­tás” címmel László Ervin könyve alapján. A téma a gondolkodó ember felelőssége, a felelősen gondolkodó ember környezetvé­delmi tevékenysége lesz. Az elő­adás 17 órakor kezdődik. Eger KIÁLLÍTÁS Tanulmányok címmel Eventus-kiállítás nyílik ma az EKMK-Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban délután.5 órakor. Az érdeklődők a Blaskó János is­kolai háziverseny anyagát tekint­hetik meg a Sikátor Galériában. A tárlatot Hadobás Zoltán nyitja meg, gitáron közreműködik Zámbó Richárd. Eger VILÁGJÁRÓK „Lóháton Ka­zahsztánba” címmel hallgatható meg előadás a Világjáró Klubban ma 19 órától az EKMK- Bartakovics Béla Közösségi Ház­ban. Az előadó Csepin Péter lesz. A rjrw +/Tl, Felsőtárkány rímhányó ung­vári P. Tamás előadóművész Romhányi József verseiből ossza állított előadását hallgathatják meg az érdeklődők „Rímhányó röhejek” címmel az ÁMK Általá­nos Iskolában ma. A program délután 4 órakor kezdődik. Füzesabony madarak Ma még lehet jelentkezni a „Madárbarát kert” című családi programra, ahol a madarak költéséről, az odúk elkészítéséről hallhatnak is­mertetőt az érdeklődők. A gyera kék szüleikkel közösen egy ma­dárodút is készítenek, amit a kert­be kitéve megfigyelhetik, hogyan nevelik fel fiókáikat a madárcsalá­dok. A programot január 3(>án, vasárnap 10 órától tartják a Tűz­oltóságon. Jelentkezni a 70/541- 00-88-as számon lehet. A tehetség értékálló marad kiállítás Jenesis Imre festményei az MKB-galériában Három címen utaltak pénzt a gazdáknak A Mátrában már tavaly teljes hegyoldal tűnt el Az MKB Zrt. egri fiókjának galé­riája már hagyományosan ad he­lyet a fiatal alkotóknak, hogy munkáikat első kiállításon be­mutathassák. Ebből az alkalomból a bank és az Eventus Üzleti, Művészeti Kö­zépiskola „Művészet és befekte­tés” elnevezésű rendezvényén a minap nyílt kiállítás Jenesis Im­re ifjú alkotó munkáiból. A ren­dezvényt Herczeg István egri gra­fikusművész nyitotta meg. A tár­lat minden szerdán és pénteken 10-től 14 óráig tekinthető meg, előreláthatóan március közepéig. Farkas Zoltán Tibor, az MKB fiókvezetője elmondta: az év má­sodik felében a kiállított munkák­ból árverést is rendeznek. ■ A tárlat megnyitó ünnepségén részt vettek (balról) Farkas Zoltán Tibor, az MKB fiókvezetője, továbbá Jenesis Imre alkotó és Herczeg István grafikus Három támogatási jogcím kifi­zetését indította el a napokban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatal (MVH). A kedvezőt­len adottságú területek (KÁT) és a Natura 2000 gyepterületek tá- mogatásainak kifizetései viszont már tavaly decemberben elkez­dődtek. A KÁT keretében 3486 ügyfél több mint 750 millió fo­rintot, a Natura 2000 támogatás­nál pedig 2513 gazdálkodó közel 520 millió forintot kapott meg. Januárban a tavaly beadott Ag­rár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatások kifizetése is elindult. Erre a jogcímre ország­szerte 3407 kérelmezőnek ösz- szesen 5,24 milliárd forintot utalt át a hivatal. ■ Folytatás az 1. oldalról Stuller And­rás: - Száz­- A tavalyi esőzések után a hegy- milliós vis ről lezúduló nagy mennyiségű víz maior­miatt egy olyan terület szakadt le, igényt ad- ahol 30-40 méteres fák álltak. A tunk károk helyreállítására 100 millió forintos vis maior-igényt nyújtot­tunk be, ám a pályázat sorsa még a mai napig nem dőlt el. A hegyoldalon az állami er­dők tulajdonosa, az Egererdő Zrt. kitermelte a fákat. így csök­kent annak a veszélye, hogy a 45-60 fokos lejtésű agyagos talaj továbbcsússzon. A Magyar Bá­nyászati és Földtani Hivatalnál vezetett Földtani Veszélyforrás Kataszter településeinek listája 909-ről 945-re emelkedett. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom