Heves Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-22 / 18. szám
2011. JANUÁR 22., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KORKÉP Közmunkások segíthetik a vizügyesek munkáját Közös munkaértekezletet tartottak a Közép-Tisza-vidéki, az Észak-magyarországi és a Kö- zép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, illetve a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői. A tanácskozás célja a közös munka jobbá és hatékonyabbá válása érdekében megteendő lépések megtárgyalása volt. Ennek jegyében a megbeszélés során áttekintették az ár- és belvízvédelmi tevékenységnél jelentkező feladatokat, az ehhez rendelkezésre álló eszközöket, s megbeszélték a megoldásra váró problémákat, kapcsolattartókat jelöltek ki. A vízügyi igazgatóságok képviselői tájékoztatást nyújtottak a jelenleg végzett feladataikról, illetve a szervezeteiknél hamarosan beinduló közmunkaprogram keretében tervezettekről. Utóbbi során megyénkben több száz ember végezheti majd a vízelvezetők takarítását a közmunkaprogramon keresztül. Szóba került a vízmedrek rendbetétele is. Az értekezlet végén egy négyoldalú megállapodást készítettek elő, amelyet pontosítás után hamarosan aláírnak. A dokumentumban rögzítik azt is, hogy melyek az érintett szervek együttműködéssel kapcsolatos konkrét feladatai, illetve a közös munka kapcsolódó pontjai. ■ Támogatnák a fiatalok pályakezdését Az egri önkormányzat tárgyalásokat kezdeményezett a megye- székhelyen működő legnagyobb vállalkozókkal annak érdekében, hogy az egri kötődésű fiatal szakemberek elhelyezkedési lehetőségeit közösen együttműködve javítsák. Az Egri Civil Kerékasztal legutóbbi ülésén Habis László polgármester elmondta: a fiatal szakemberek Egerben tartásának érdekében tervezik még az Eger Város Ösztöndíjasa pályázatuk bővítését is, amelynek keretében a korábban jutalmazott és tanulmányait követően frissen elhelyezkedett fiataloknak egy ösz- szegű, vissza nem térítendő támogatást is biztosítanának. ■ Tisztesség, alázat, határozottság szabó Róbert Az új elnök szerint 2-3 éven belül stabilizálhatják a megye helyzetét Olcsóbb, átlátható és hatékonyabb, a feladatellátáshoz igazított hivatali struktúrát, fejlesztési irányokban gondolkodó megyét akar az új közgyűlési elnök. Munkatársainktól- Meglehetősen fiatalon került a közgyűlés élére, ráadásul tulajdonképpen az ismeretlenségből „robbant be” a megyei politikai köztudatba. Milyen elképzelésekkel vágott bele a munkába?- Bár nem néztem utána, úgy tudom, valóban a 28 évemmel jelenleg én vagyok a leg- | fiatalabb megyei köz- 1|| gyűlési elnök az országban. logos tehát a kérdés: alkalmasnak érzem-e magam erre a tisztségre? Amikor felkérést kaptam a Fi- desztől, alaposan átgondoltam a kérdést, mielőtt igennel válaszoltam volna. Tisztában vagyok vele, vannak hiányosságaim, ezeket azonban igyekszem munkával pótolni. Miként az elnöki székfoglalómban el is mondtam: kizárólag az alázaton, a tisztességen és a határozottságon alapuló értékközpontú politizálást tudok elképzelni. Ennek a három alapelvnek együtt kell érvényesülnie. A tisztesség a politika alaptétele, azokat, akik ezt elfelejtik, mint láthattuk, megbüntetik a választók; alázat nélkül sem végezhető ez a munka, az embernek, akármilyen mesz- szire is jutott, sosem szabad elfelejtenie, honnan jött; a határozottság is nélkülözhetetlen, különösen a jelenlegi roppant nehéz helyzetben.- Ha már a nehézségeknél tartunk: melyek a megye előtt tornyosuló legnagyobb problémák?- Legelőször is a túlzott eladósodottságot kell megemlíteni, „Az itt élők érdekeit szolgáló, közvetítő szerepet betöltő, területfejlesztő megyét szeretnék felépíteni. ” ami erősen megköti a kezünket. Ráadásul hosszú-hosszú évek alatt jutott idáig a megye. Az előző vezetés nem kezelte a meglévő problémákat, hogy mást ne is említsek: a Mátraházi Idősek Otthonának ügye már évekkel ezelőtt, 2007-ben ismert volt. Ami pedig az adósságot illeti: a megye eljutott a határira, ennél tovább már nem lehet menni. Én ezzel együtt optimista vagyok: úgy látom, 2-3 év alatt stabilizálni tudjuk a helyzetet.- Ez a költségek radikális lefaragását jelenti?- Nem csak erről van szó. A költségvetésnek két oldala van, egy bevételi és egy kiadási. Tekintve, hogy az előző időszakot illetően nem beszélhetünk felelős vagyongazdálkodásról, meg kell keresni a bevételnövelés lehetőségeit, akár a kihasználatla nul álló ingatlanok tekintetében is. Ám az is tagadhatatlan: tékozló koldusok va- ■■■■■■ gyünk, az egyik oldalon mutatjuk az üres zsebünket, a másikon viszont két kézfcel szórjuk a pénzt. Azaz: szükség van természetesen a kiadások felülvizsgála tára is, de lényeges, hogy semmiképpen nem valamilyen „fűnyíró-elv” mentén. Szabó Róbert: Tékozló koldusok vagyunk, az egyik oldalon mutatjuk az üres zsebünket, a másikon két kézzel szórjuk a pénzt.- Ide illeszkedik a már javában zajló önkormányzati hivatali átszervezés is?- Igen. A takarékosságot azonban magunkon kezdtük: jóval kisebb lett a testület, kevesebb az alelnök, a bizottsági elnök. Ezzel éves szinten mintegy 75 millió forintot tudunk megspórolni. A hivatalon belüli ki- sebb-nagyobb megtakarításokkal, az ésszerűbb irodaszervagy gépjármű-használattal, energiatakarékossággal, a Cafe- teria-rendszer csökkentésével is legalább további 25 milliót tudunk megfogni. Az átszervezés ugyanakkor a struktúrát is érinti, amitől nem csak olcsóbb, de hatékonyabb, átláthatóbb szervezetet remélünk, ha szükséges, a feladatellátáshoz igazított létszámmal.- Tekintsünk kicsit előre! Milyen fejlesztésekben gondolkodhat egy, a mainál stabilabb gazdasági helyzetben lévő megye?- A korábbi ad hoc jellegű fejlesztések helyett mi inkább fejlesztési irányokban gondolkodunk. Ehhez azonban tudnunk kell, milyen megyét akarunk. Fontos a „zöld megye koncepció”, a megújuló energiák nagyobb arányú kihasználása, az idegenforgalom, az öko-turizmus fejlesztése. A korábban elnyert vár-, illetve kórház-rekonstrukciós pályázatokat is átalakítottuk, hatékonyabbá, célirányossá tettük. Összefoglalva: az eddigi sodródás helyett az itt élők érdekeit szolgáló, koordináló, közvetítő szerepet betöltő, ha úgy tetszik, területfejlesztő megyét szeretnék felépíteni. Hírportálunkon online válaszolt a látogatók kérdéseire Szabó Róbert. Ebből egy kis ízelítő: Tóth István: Ön szerint meg- ha ez indokolt, akkor a bizott- áll-e a hűtlen kezelés vádja ság megteszi a szükséges jogi lépéseket. kórházügyben, lesz-e következménye a 21 képviselő számára? sz. R. A kórház-ügy tekintetében is számos olyan esetről van információnk, ami feltétlenül indokolja az elmúlt ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottság létjogosultságát. A bizottság január 27-én tartja alakuló ülését. Bízom benne, hogy a kétes ügyeket sikerül feltárni, és természetesen agria_h_I: Gondolt-e rá, hogy a térségünkben bőven rendelkezésre álló geotermikus energiát szélesebb körben hasznosítsa (...)? sz. R.: A megújuló energia kérdésköre különösen közel áll a szívemhez, több alternatív megoldást is párhuzamosan vizsgálunk. A geotermikus energia mellett van egy másik alternatíva, ez pedig a fűtés- rendszerünk átállítása gázról fatüzelésre. Rengeteg erdőnk van Heves megyében, melyek területe még növelhető is lenne a jövőben. Jelenleg a keletkező többlet-famennyiséget h& erőművekben égetik el, én ezzel szemben a kisebb volumenű, de hatékonyabb intézményi hasznosítását preferálom. orosz Péter: Kívánják-e a megyei intézményekben a jelenleg határozatlan idejű kinevezéssel betöltött igazgatói állások pályáztatását? sz. r.: Az előző kormány 2008-ban döntött úgy, hogy a szociális és gyermekvédelmi ágazatban az ötéves igazgatói kinevezéseket határozatlan idejűvé változtatják. A törvény idén januárban változott. Heves megye önkormányzatának tizenegy intézményét érinti a kérdés, álláspontom, hogy mindegyik helyen írjuk ki a pályázatot az intézményvezetői posztokra. HIRDETÉS Az Angolkisasszonyok „Sancta Maria" Általános Iskolája (Eger, Kossuth L. u. 8.) 2011. január 24-én, hétfőn 9 órára szeretettel várja az első osztályba készülő fiúkat és lányokat szüleikkel együtt játszóházába, és 2011. február 10-én 8,30 órára NYÍLT NAPjára. Sok szeretettel köszöntjük Rözsaszentmártónban DÓRA GYŐZŐT 80. születésnapján Felesége, lánya, veje, unokái és családjai, dédunokái: Lotti, Dénes, Ákos .. ____J Szeretettel köszöntjük HAMAR ANDRÁSNÉ szentdomonkosi lakost » 82 . születésnapja § alkalmából. Kívánunk jó egészséget: szerető gyermekei és családjaik Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala értesíti a lakosságot, hogy az „Eger, Déli iparterület városrész 21. számú tömb módosított Szabályozási Terve” véleményezésre megtekinthető 2011. január 25-től (kedd) a Polgármesteri Hivatal aulájában (Eger, Dobó tér 2.) vagy az Interneten a www.egfcr.hu honlapon. A tervjavaslattal kapcsolatos észrevételek írásban eljuttathatók az Építésügyi Iroda Főépítészi Csoportjához postai úton, vagy n személyesen ugyanitt leadhatók. Többségben a Lungo Orom megyeháza Felállt a cigány kisebbségi önkormányzat Pénteken Egerben, a Megyeházán tartotta alakuló ülését a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat. A héttagú testületbe öt főt - Danyi Sándort, Szőcsi Lajost, Szabó Jenőt, Suha Jenőt és Suha József Pestit - a Lungo Drom, a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma és a Roma Polgári Tömörülés pedig egyeUegyet delegált. Az előbbit Barkóczi Sándor, az utóbbit Czékmány Krisztina képviseli. Az ünnepi ülésen a testület elnöknek Danyi Sándort, elnökhelyettesnek pedig Szőcsi Lajost választotta meg. A pénzügyi ellenőrző bizottság élére Suha József Pesti került. ■ Danyi Sándor elnök (jobbra) átveszi megbízólevelét dr. Vékony Tibortól, a területi választási bizottság elnökhelyettesétől i » t