Heves Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-06 / 283. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 6., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP Mentorokkal vezetik vissza a közösségbe az álláskeresőket Az országban egyedülálló kísérleti programot indított útjára az Agria Universitas Egyesület. A szervezet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium „A Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Év civil programjainak támogatására” című pályázatán nyert pénzforrást munkanélküli emberek társadalomba való visszatérésének elősegítésére.- Akik elveszítik a munkájukat, sokszor bizony magukba zárkóznak, elveszítik a kapcsolataikat. Mentorok segítségével próbálunk kiválasztott személyeket bevonni a települések közösségi életébe, hogy kapcsolati tőkére tegyenek szert. Nem az a fő cél, hogy egyből a munka világába is visszavezessük őket, előbb el szeretnénk látni őket olyan tudnivalókkal, tanácsokkal, amelyeket később is hasznosíthatnak - foglalta össze a projekt lényegét Ráczné dr. Horváth Ágnes, az Agria Universitas Egyesület elnöke. A másfél hónapos program előkészítéseként Pétervásárán, Balatonban és Egerbocson az önkormányzat vezetői kilenc-ki- lenc mentort és három-három álláskeresőt választottak ki. A programba bevont döntéshozók a napokban egy kétnapos képzésen vettek részt Egerben, ahol szituációs gyakorlatokkal, eset- tanulmányok feldolgozásával jutottak mentori feladataik ellátáshoz szükséges információkhoz. Ők ezt követően egy hónapig támogatják a válság következtében munkanélkülivé vált személyeket. ■ Ráczné dr. Horváth Ágnes: A munkanélküliek magukba zárkóznak Egy városnak rang is kell Modernizált telefonkönyvet terjesztenek kiskörei arculattervezés A bizalomvesztés a legnagyobb gond ma megyénkben Fiatal város, nagy lehetőségekkel, de sok gonddal és adóssággal. így jellemezhető jelen pillanatban Kisköre helyzete. Szuromi Rita Új polgármester, Magyar Csilla vezeti a megye egyik legfiatalabb városát, Kiskörét. A Tisza-tó idegenforgalmi központjaként is ismert helység első emberét a jelenről és az elképzelésekről kérdeztük.- Öt évvel ezelőtt avatták várossá Kiskörét. Milyen örökséget kapott?- Egyszerű lenne azt felelni, hogy súlyos örökséget - válaszolta -, ám a kialakult helyzet sokkal összetettebb, hiszen nemcsak a pénzügyi nehézségekkel kell megküzdenünk, hanem a városról kialakult torz képpel is. Nagy teher, hogy Kiskörét a régi vezetéssel azonosítják. Beszélgetések alkalmával nem azt mondták az önkormányzat partnerei, hogy a város előző vezetése csalódást okozott, hanem azt, , hogy Kisköre rosszat tett, hibázott. Ez a bizalomvesztés legalább olyan súlyos teher, mint a gazdaság I helyzete. Tiszta partneri helyzetet kell teremteni, saját értékeinket kiemelni, alázattal végezni a közös munkát. Én ebben hiszek, a keresztény értékrendem ezt diktálja.- Tudott, hogy jelentős a város adóssága. Hogyan befolyásolja ez a ciklus tervezését?- Az, hogy önkormányzatnak adósságállománya nagy, nem kirívó állapot Magyarországon. A legfőbb feladat a pazarlás megszüntetése, amely érdeksérelem nélkül nem mehet végbe, éppúgy, mint a költségvetés racionalizálása, az intézmények hatékonyságának növelése. A következő négy évben a hiány csökkentése és a gazdaság fellendítése kiemelt feladat. Ehhez kellő pénzügyi mozgástérre van szükségünk.- Égető feladat az iskola felújítására elnyert pénz felhasználása. Miért nem kezdődött el a rekonstrukció?- Nem szerencsés most erről beszélni, hiszen a közbeszerzés során a döntésünket ismét megtámadta az egyik, nem nyertes cég és bármi nyilatkozat elhibázott lépés lenne. Később visszatérünk rá.- Számos, régóta várt beruházás húzódik: a Tisza múzeumé, a kultúrházé... Hol tartanak ezek a fejlesztések?- A Tisza múzeum érdekes lehetőség, amelynek helye lehet a kormány által támogatott Duna-stratégiában. Már beszéltem róla szakemberekkel, le kell porolni és megújítani a koncepciót. A kultúrház - ami rendezvényközpont lett volna - olyan nonprofit beruházás, aminek a fenntartása súlyosan terhelné a város költségvetését. Mivel a terveket módosítani kellett volna, hiszen étteremmel nem támogatták a projektet és 78 parkolót kellett volna kialakítanunk, így ezt a módoAz év végén lejár a szabadstrand bérleti joga A TERMÁLVÍZ HASZNOSÍTÁSA fontos, fellendülést jelenthet az idegenforgalomban. A szabadvizű strand bérleti joga ez év december legvégén lejár - mondta Magyar Csilla. - Tárgyaltunk a szerződéshosszabbításról, az önkormányzat a jövőben is szeretné a bérleti jogot megszerezni, de a strand hatékony üzemeltetésének mikéntjéről döntés még nem született. A jövő évi költségvetés tervezésének elején járunk. Kedvezményekkel, igényességgel és esetleges újításokkal szeretnénk újra kedveidé tenni a strandot. MAGYAR CSILLA SZÜLETETT: 1972-ben a Vízöntő jegyében. családi állapota: hajadon. ISKOLAI VÉGZETTSÉG: főiskola, szociálpedagógia szak. KEDVENC KÖNYVE, ZENÉJE: Sienkiewicz: Tűzzel-vassal, minden jó muzsika. A LEGFŐBB ÉRTÉK A SZÁMÁRA: Isten, Haza, Család. sítást nem engedtem. Két éven belül reméljük, hogy sikerül az óvoda külső felújítása, ablakcseréje, a közösségi ház funkcióbővítő, akadálymentesítése, rekonstrukciója, új, a régivel azonos méretű kultúrház megépítése, de tervezünk járdafelújítást és a piactéren fedett elárusító hely kialakítását is.- Évekkel ezelőtt dilemma volt, hogy a Tisza-tó adta előnyöket esetleg az ipari hasznosítás irányába kellene fordítani (halgazdaság), de ettől a korábbi városvezetés mereven elzárkózott...- Nem zárkózunk el az új fejlesztési lehetőségektől, főképpen akkor nem, ha azok az város javát, gyarapodását szolgálják és nem az egyéni célokat.- Sokan ma is kifogásolják a kihasználatlan, azóta leamortizálódott piac építését. Mi a mostani városvezetés terve a kereskedelmi hellyel?- Ez is a „szép” örökségek közé tartozik, ami hasznot nem hoz, csak a pénzt viszi. Szeretnénk hasznosítani az építményt, kedvezményes bérleti díjak megállapítása révén több üzletet tudnánk bérbe adni.- Sok kritika hangzik el azzal kapcsolatban, hogy Kisköre testvérvárosi kapcsolatai indokolatlanul nagyok, és ez jelentős költséget ró a városra, miközben a haszna kicsi. Átgon- dolják-e a testvérvárosi kapcsolatokat?- Nem a testvérkapcsolatok száma a gond, hanem az, hogy a lakosság nem tudja, milyen ho- zadéka van. Ezek csak akkor tarthatók fenn, ha nem egy szűk, belterjes csoportnak hozzáférhetők, hanem ha ezek építhetők és építőek a közösség számára. A Magyar Telekom, az Invitel és a Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság közösen modernizálta a telefonkönyveket, amelyeknek mostantól Magyarországon pontosan 173 regionális kiadványa jelenik meg. Ezekben a kötetekben az Arany Oldalak című rész is helyet kap - tájékoztatta lapunkat Németh Norbert, a telefonkiadó társaság munkatársa. Az elmúlt hét végétől terjesztik Heves megyében is az új telefonkönyvet, amelyhez minden háztartás és valamennyi intézmény, cég, vállalkozás ingyenesen jut hozzá. ■ A megye összes háztartásához és vállalkozásához e^ut majd az új kiadvány. A postaládába történő elhelyezés merőben új szolgáltatás, amely arra szolgál, hogy megkímélje a lakosságot a postahivatali átvételtől. Az új kiadvány - amelyet nem csak a vezetékes telefonnal rendelkezők kapnak meg - a következő kistérségekben kerül a cégekhez és a lakossághoz: Bélapátfalva, Eger, Füzesabony, Gyöngyös, Hatvan, Heves, Pétervására. ■ Anyák napi terítékeket készítettek A közelmúltban rendezte meg a Tarnamérai Általános Iskola diákönkormányzata hagyományos terítési versenyét. Immár negyedik alkalommal hívták meg a környék iskoláit is az eseményre. A megméretésen hét iskola 23 csapata, összesen 80 gyermek vett részt. A szervezők idén megadták a terítés témáját is: az anyák napját. Ennek az volt a szerepe, hogy a gyermekek minél több ötletet lessenek el egymástól, melyeket majd otthon mindenki megvalósíthat május első vasárnapján. Míg a zsűri értékelt, a versenyzők kézműves-foglalkozáson karácsonyi dekorációkat, képeslapokat készíthettek. A támogatóknak köszönhetően a rendezvényről senki sem tért üres kézzel haza. ■ AZ ON EGESZSEGENEK ORE Életmód és egészségügyi szolgáltatások rovata Természetes gyógymódok a köhögésre egészségünk Segíthet a méz, a fokhagyma, de akár a csokoládé is Vírusok, allergiák, megfázás vagy egyszerűen a száraz levegő - télen sokunkat kínoz a köhögés. Tudja, hogy a konyhában rengeteg köhögésre való alapanyag található? Megosztjuk Önnel a legjobb recepteket. A köhögés a szervezet természetes reflexe arra, amikor irritá- ció éri a torkot. A szövetek gyulladásával jár, és nedves, hurutos köhögés esetében váladék termelődésével is. Számos otthoni gyógymód létezik a köhögés csillapítására, a gyógyulás felgyorsítására, ezekből szemezgettünk. A méz finom is, és köhögés csillapítására is megfelelő „orvosság” mézes citrom: 1 teáskanál mézet keverjen el 1 evőkanál frissen facsart citromlével. Elnyalogathatja magában, de kis vízzel, langyos teával elkeverve is jótékony. Legalább naponta háromszor érdemes fogyasztani. FOKHAGYMÁS-CITROMOS MÉZ: sokan idegenkednek a fokhagymától, pedig ez a kombináció kifejezetten erőteljes. Egy gerezd fokhagymát keverjen el egy evőkanál mézzel, majd keverjen bele egy evőkanál almaecetet vagy citromot. A fokhagyma és a savas citromlé vagy ecet együtt segít megnyitni a légutakat, a méz pedig oldja a letapadt váladékot. A nyers fokhagyma és a méz fertőtlenít. aloé mézzel: száraz köhögésnél segít, ha egyenlő arányban elkevert mézet és aloé gélt eszegetünk. Az aloé bevonja és nyugtatja az érzékeny szöveteket, a méz ugyanezt teszi. étcsokoládé: ha hagyjuk a szánkban megolvadni, nyugtatja a torkot, csillapítja a köhögést. Vigyázzunk a cukortartalommal, a cukor csökkenti az immunrendszer védekező képességét. ■ k a i I t