Heves Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-31 / 304. szám
Li Schmitt Pál államfő szignálta a jövő évi költségvetési törvényt. A Magyar KözNAPTAR J A lönyben közzétették a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulását, a családtá- ... mogatást, a közalkalmazottak jogállását, a sztrájkot szabályozó törvényt is. Állítólag a r médiatörvényt is átküldte már a közlönynek. Berlin tegnap újból üzent: írják át...! EZ TÖRTÉNT 2010-BEN FEBRUAR PECS EUROPA ELEN Hivatalos nyitóünnepséggel kezdetét vette a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa program, Magyarország egyik legnagyobb kulturális eseménysorozata. A magyar város Essennel és Isztambullal közösen kapta meg ez évre az Európa kulturális fővárosa címet. ELMESZELTÉK AZ INGATLANADÓT Visszamenőlegesen megsemmisítette a köznyelvben „vagyonadónak” nevezett törvény ingatlanokra vonatkozó rendelkezéseit az Alkotmánybíróság. A tervek szerint a 30 millió forintnál értékesebb ingatlanokra kellett volna adót fizetni. SZTRÁJK A BKV-NÁL Hatnapos, Budapest közlekedését megbénító sztrájkot tartottak a szakszervezetek a BKV- nál a kollektív szerződésről szóló tárgyalások eredménytelensége miatt. A sztrájkbizottság szerint a munkabeszüntetés sikeres volt, mivel megőrizték a munkavállalók szociális juttatásait. KIVÉGEZTÉK „VEGYI ALIT' Kivégezték haszan al- madzsídot. Szaddám Húszéin egykori iraki diktátor első unokatestvérét. A Vegyi Ali néven is ismert politikust háromszor ítélték halálra 2007 és 2009 között a Szaddám-rezsim idején népirtások miatt. FÖLDRENGÉS HAITIN Ju ...... A Richter-skála szerinti hetes erősségű földrengés pusztított a karibi térségben lévő Haitin. A katasztrófa következtében az ENSZ becslései szerint mintegy 250-300 ezer ember vesztette életét, további 300 ezer megsérült, 1,2 milliónyian pedig hajléktalanná váltak a kilencmillió lakosú országban.-------1 ' fit A VILÁG LEGMAGASABB TORNYA Az Arab Emírségekbeli Dubajiban megnyitották a világ legnagyobb épületét, a Burdzs Kalifát. A 828 méter magas, lakóépületként és irodaházként is működő torony több mint 160 használható emeletből áll, felépítése 1,8 milliárd dollárba került. FORDULAT CHILÉBEN A jobboldali Sebastian Pinera került ki győztesen a chilei elnökválasztás második fordulójából. A milliárdos győzelmével két évtizedes baloldali kormányzás ért véget. VÁLASZTÁSI BALHÉ SRÍ LANKÁN A hivatalban lévő elnök, Mahinda Radzsapaksze nyerte a választásokat Sri Lankán. Az alulmaradt ellenzéki jelölt, Fonszeka megvádolta a kormányt: ellopott tőle egymillió szavazatot. A voksolást követően a rendőrség razziát tartott nála, és letartóztatta stábjának tizenöt tagját. ELADTÁK A LEGENDÁS ÉDESSÉGGYÁRTÓT Eldőlt, hogy az amerikai Kraft Foods kezébe kerül a Cadbury édességgyártó csoport. Az egyik legpatinásabb brit nagyvállalatért mintegy 12 milliárd fontot fizetett a világ második legnagyobb élelmiszer-ipari cége. GLOBALIS BANKADO A brit kabinet által korábban javasolt banki különadó globális alkalmazásának vizsgálatát javasolták a fejlett ipari államokat tömörítő G7 tagjai Kanadában. Az USA, Japán, Németország, Nagy- Britannia, Franciaország, Olaszország és Kanada pénzügyiminiszterei csupán annyit szögeztek le találkozójukon, hogy az új adó nem zavarhatja meg a globális gazdasági talpra állást. PERT VESZTETT AZ ÁLLAM Elvesztette a magyar állam azt a pert, amelyet egy évtizeddel korábban nyújtott be 173 milliárd forint kártérítésért a Postabank könyvvizsgálóival szemben. A felperes állítása szerint a Deloitte, az Arthur Andersen és a Prudentia hozzájárult ahhoz, hogy a Postabank üzleti helyzetéről hamis kép alakuljon ki. A Legfelsőbb Bíróság elutasította az állam felülvizsgálati kérelmét. ÚJ EURÓPAI BIZOTTSÁG Késve és kritikákkal körítve szavazta meg az Európai Parlament a JÓSÉ MANUEL BARROSO vezette új Európai Bizottságot. A voksolást megelőzően a biztosjelöltek parlamenti meghallgatása egyes esetekben vesszőfutássá fajult. Az első bolgár jelöltnek, Rumiana Zselevának például vissza is kellett lépnie, mivel az EP nyugtalanítónak tartotta zavaros üzleti kapcsolatait. VISSZAHÍVÁS A HONDÁNÁL Összesen 438 ezer autó visszahívását jelentette be a Honda a légzsákok meghibásodása miatt. A, japán cég 2008-ban négyezer gépkocsit rendelt vissza hasonló probléma miatt, 2009-ben pedig 510 ezer autót vont be. KÖZMŰTARTOZÁSOK A 2009-10. év telén is tovább nőttek a magyarországi közműtartozások a lakossági, illetve a kisés középvállalati fogyasztók körében. Az áram-, gáz- és távhőszolgáltatók a fizetési morál romlásáról is beszámoltak, és nem csak a rossz jövedelmi helyzetben lévők esetében. MALÉV-BANKGARANCIA A Vnyesekonombankkal szembeni 32 millió eurós bankgarancia lehívására utasította a Malév Vagyonkezelő Kft.-t a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács. A lépésre azután került sor, hogy nem sikerült megállapodni a Malév helyzetének rendezéséről az orosz tulajdonostárs Vnyesekonombankkal. KAMATVÁGÁS INDULT < 5,75 százalékra csökkent az irányadó kamatláb (egy hónapra rá 5,50-re, majd 5,25 százalék lett az alapkamat.) A jegybank szerint a stabilitás lehetővé tette a kamatláb leszállítását, jóllehet romlottak az inflációs kilátások. GÖRÖG MENTŐCSOMAG Elvi megállapodás született a görögöknek nyújtandó pénzügyi mentőcsomagról az uniós vezetők csúcstalálkozóján. A részletek kapcsán ugyanakkor éles vita robbant ki a tagállamok és az Európai Központi Bank között, miután a frankfurti pénzintézet a korábbinál szigorúbb megtakarítási követeléseket fogalmazott meg Athénnal szemben. A Nemzetközi Valutaalap esetleges bevonásával kapcsolatban megoszlottak a vélemények a tagállamok között. MARCI US 1 ÁPRIUS SZIGORODÓ HITELEZÉS Március elsejétől szigorodtak a devizahitelhez jutás feltételei. Az új szabályok szerint a forinthiteleknél a kihelyezett összeg nem haladhatja meg a fedezetként felajánlott ingatlan értékének a 75, euróhitel esetében a 60, más devizahitel esetében pedig a 45 százalékát. Pénzügyi lízing esetén a hitel-fedezet arány legfeljebb 80,65, illetve 50 százalék lehet. BÖRTÖN ZUSCHLAGNAK Nyolc év és hat hónap börtönre ítélte a bíróság Zuschlag Jánost. A vád szerint az MSZP volt parlamenti képviselője 75 millió forint állami támogatást vett fel civilszervezeteknek hamis indokokkal. A vádlott a kár nagy részét megtérítette. MAGYAR CÉGEKÉ OVERDOSE FELE Megvette a magyar „csodaló”, Overdose tulajdonjogának ötven százalékát öt magyar nagy- vállalat. Az Euroinvest, az OTP Bank, a Közgép, a Mól és a CIG Pannónia 200 millió forintot fizetett az Overdose Vagyonkezelő Kft. feléért. A másik rész Mikóczy Zoltáné lett. TERRORTÁMADÁS MOSZKVÁBAN Pokolgépes merényleteket hajtottak végre a gyanú szerint csecsen terroristák a moszkvai metróban, amelynek következtében mintegy negyven ember vesztette életét. KORMÁNYCSERE KIJEVBEN Az ukrán parlament megvonta a bizalmat Julija Timosenko miniszterelnöktől és kormányától, és Mikola Azarovot választotta meg kormányfőnek. Az új koalíció a Viktor Janukovics új ukrán elnök vezette Régiók Pártja, az Ukrajnai Kommunista Párt és a házelnök vezette Litvin Tömb között aláírt megállapodás alapján alakult meg. EGESZSEGUGYI REFORM Megszavazta Barack Obama átfogó egészségügyi reformját a washingtoni képviselőház. Az átalakítások eredményeként 2016-ra az amerikai lakosság 95 százalékának lesz valamilyen egészségbiztosítása a jelenlegi 85 százalékkal szemben. A reform keresztülvitele Obama elnökségének addigi legnagyobb sikere volt elemzők szerint. VÉRES VÁLASZTÁSOK IRAKBAN Ijád Allávi volt miniszterelnök Iraki Blokkja jutott a legtöbb képviselői helyhez a parlamenti választásokon, amelyen 12 millióan vettek vettek részt. A voksolást terrortámadások kísérték, egy lakóház romba dőlt, és több tucatnyian meghaltak. GÖRÖG MEGSZORÍTÁSOK VÁLASZTÁSOK Jóváhagyta a görög parlament Papandreu kormányfő költségvetési csökkentéseket tartalmazó csomagját. Az államháztartás rendbetételét célzó programban befagyasztották a közbéreket és a nyugdíjakat, tizedével megnyirbálták a közszolgálati bónuszkifizetéseket, kedvezményes adókulcsokat szüntettek meg, és emeltek egyes adókat. A törvény a közszférában összesen 4,8 milliárd eurós költségvetési csökkentést ír elő. A Fidesz és a KDNP szövetsége nyerte meg az országgyűlési választásokat, a listás szavazatok 52,73 százalékát megszerezve. Az eredmény nem keltett meglepetést, a valódi kérdés már hónapokkal a választás előtt is az volt, megszerzik a pártszövetség a kétharmados alkotmányo- zó többséget. Végül a 176 egyéni választókörzetből 173-ban ők nyertek, így öt mandátummal a kétharmad fölé kerültek (263 parlamenti hely). A siker Magyarországon még egy szempontból történelmi: az eddigi legnagyobb fölényt hozó 1994-es választáson sem történt meg, hogy már az első forduló estéjén matematikailag is biztos legyen, ki alakíthat kormányt. ÁTRAJZOLT TÉRKÉP Rendszerváltó pártok tűntek el és két új formáció is bejutott a parlamentbe. A legerősebb ellenzéki párt mindettől függetlenül az MSZP lett (19,3 százalék, 59 mandátum). Második próbálkozásra jutott parlamentbe a Jobbik (16,67 százalék, 47 mandátum), a másik újonc pedig a csupán két évvel korábban alakult LMP (7,48 százalék, 16 mandátum). A választás egyértelmű vesztesei a rendszerváltás nagy pártjai: az SZDSZ kiesése már április előtt eldőlt azzal, hogy önálló listát nem indítottak, csupán néhány vezetőjük felkerült az MDF listájára, a Bokros Lajossal kampányoló régi rivális pedig csupán a szavazatok 2,67 százalékát szerezte meg. MEGBÉNULT A LÉGI KÖZLEKEDÉS Napokra leállt Európa nagy részének légi forgalma az izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörésekor a légkörbe jutott hamu miatt. A személyforgalom mellett az ipar is jelentős károkat szenvedett a szállítás szünetelése következtében. GYÁSZBAN LENGYELORSZÁG n Kilencvenhatan, többségükben : Flj magas rangú állami vezetők T . hí vesztették életüket, amikor Szmolenszk mellett lezuhant az oroszországi látogatásra utazó lengyel küldöttség repülőgépe. Az áldozatok közt volt lech KACZYNSKi elnök, a lengyel külügyminiszter, a nemzeti bank elnöke, tizenkét parlamenti képviselő és a hadsereg több vezetője is. OLAJKATASZTRÓFA Felrobbant és elsüllyedt az Egyesült Államok partjainál a British Petroleum olajfúró tornya, a Deep-water Horizon. A becslések szerint mintegy 780 millió liter olaj ömlött a tengerbe július közepéig, vagyis ez volt az elmúlt évtizedek legnagyobb, ember által okozott természeti katasztrófája. START-III EGYEZMÉNY Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök Prágában aláírta a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló START-III szerződést. Mindkét fél kiemelte: az ön- korlátozás jelentős lépés a bizalom erősítése és az atomfegyverek nélküli világ megteremtése felé. A