Heves Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-28 / 301. szám

Szokatlan feladatokat adott az árvíz és a belvíz Az idei esztendőben három - ne­vezetesen a termelési és ügyfél- szolgálati, hatósági és állatte­nyésztési, illetve vadászati és ha­lászati - osztállyal kezdte meg működését az MgSzH Földműve­lésügyi Igazgatósága. Az ügyfélszolgálati osztály azonban az év végén megszűnt, a falugazdász hálózat az Élelmi­szerbiztonsági és Állategészség­ügyi Igazgatósághoz került, csak az irányítás maradt a Földműve­lésügyi Igazgatóságnál. ■ A falugazdászok 13 ezer őstermelői igazolványt érvényesítettek. A falugazdászok mintegy 13 ezer őstermelői igazolványt ér­vényesítettek. Ötezer termelő te­rületalapú támogatási kérelmét készítették el, s több száz AKG- s ügyfélét - tájékoztatta lapun­kat Bocsi Csaba, a megyei hiva­tal földművelésügyi igazgatója. A rendkívüli időjárás olyan feladatokat rótt a Földművelés- ügyi Igazgatóságra, amelyekre normál évben nincs szükség: az ár- és belvízvédelmet koordinál­ták, hiszen több mezőgazdasági csatorna is a vagyonkezelésük­ben van. Intézték a vis maior és agrár-kárenyhítési kérelmeket is. Az állattenyésztési főfelügye­lők révén az illetékességi terüle­tükön, öt megyében az állattar­tók engedélyeit adták ki. ■ 2 A jövőben is szükség volna a jogpontokra Tavaly februárban országosan 141 irodával megkezdte műkö­dését a Jogpont Hálózat. Régi­ónkban 19 város 21 jogpont iro­dájában kaphattak ingyenes jo­gi tanácsokat a munkáltatók és a munkavállalók. A legtöbben munkajogi (elbo­csátások) és cégjogi (kft.-k alapí­tása, hatósági ellenőrzések) kér­désekben jelentkeztek, de a tár­sadalombiztosítással (nyugdíja­zás, rokkantnyugdíj) kapcsola­tos tanácsadások száma is sok volt. A régióban közel ötezer ügyfele és 6,1 ezer ügye volt a Jogpont Hálózatnak, több, mint amennyire számítottak. ■ Díjat ért az összefogás kamara Jó példa a cégekkel közös energiahatékonysági program HEVES MEGYE GAZDASAGA HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 28., KEDD Az Energia Klubban fontos a geotermikus adottságok hasznosítása. A HKIK üzemlátogatást szervezett Egerszalókra, a gyógyfürdő fűtőrendszeréhez. Nemzetközi szinten is példa lehet a Heves Me­gyei Kereskedelmi és Iparkamara energiahaté­konysági programja. Tóth Balázs Az Európai Vállalkozási Díj nem­zeti fordulójában a Heves Me­gyei Kereskedelmi és Iparkama­ra (HKIK) „Energiahatékonysági program kamarai összefogással" című pályázata az üzleti környe­zet fejlesztése kategóriában első lett, és jó pontszámának köszön­hetően nemzetközi szinten is versenyez.- Örömmel fogadtuk a sikert és a továbbjutást, pláne, hogy ilyen típusú progra­mot díjaztak. A célunk az volt, hogy bemutassuk, a kamarai szerepvállalás mi lyen eredményeket hoz a vállalatoknak. Programunk ré­sze az Energia Klub rendezvé­nyeinek meg­szervezése. Ezen alkalmak­kor bemutatjuk a legújabb tech­nológiákat, köz­tük a világítástech­nika újdonságait, az épületauto­matizálás eszközeivel elérhető energiafogyasztás-csökkenést, a gazdaságos sűrítettlevegő-előállí- tás eszközeit, tájékoztatást adunk az energiapiac liberalizációjának aktualitásairól Is. Elő kívánjuk segíteni a vállalkozások gazda­ságosabb működését, fokozni az energiahatékonyságukat, fellen­díteni az innovációt, csökkente­ni a környezetterhelést. Tanul- mányutakat is szerveztünk, és a Geotermikus Klaszter révén ki­állítóként is megjelentünk egyes vásárokon - sorolja Fülöp Gá­bor, a HKIK főtitkára. Az energiaköltségek - és az energiafelhasználás - mérséklé­sének egyik alapvető módja a fogyasztás ésszerűsítése. Ebben is segítenek nekik, mér­hetővé teszik a fogyasztást, a hő- és energiaveszteséget - Hőkameránk segítségével elkészítettük a régióban működő Gépipari Klaszter telephelyei­nek termográfiai vizsgálatait és az épületek energiahatékonysá­gi felmérését. Az energiacímké­zés és az épületek energetikai ta­núsítványának mintájára, a NAVENTER projektünkben elké­szítettük az Egri Ipari Park digi­tális energiatérképét, ennek se­gítségével tájékozódhatnak az érdeklődők az adott földterület energetikai adottságairól a köz­műadatokon át az egyes megúju­ló energiák hasznosíthatóságá­ig - teszi hozzá a főtitkár. Észak- Magyarországon nagy jövő áll­Az elbírálás szempontjai A fő siker az energiabeszerzési közösség A HKIK TÖBBFÉLE módon ÍS segít csökkenteni az ener­giaköltségeket A tagvál­lalkozások például az egyik benzinkúthálózat- I nál literenként öt forint L kedvezményt kapnak L az üzemanyagok árá- ■ bál. FÜLÖP GÁBOR, a kamara főtitkára ’ (képünkön) kifej- >■*' ti: létrehozták a földgázra és elektromos áram­ra vonatkozó - ma már orszá­gos szintet elért - energia­beszerzési közösséget is, amely alacsonyabb árat alkudott ki a kereskedőknél. A villamos energiát közösen beszerző 93 vállalat több mint 164 mil­lió forintot takarított meg, a 32 tagú földgázbeszerző csoport pedig több mint tízmillió forin­tot spórolt eddig. i Eredetiség és megvalósítha­tóság: miért sikeres és in­novatív a program? i A helyi gazdaságra gyako­rolt hatásai i A helyi érdekelt csoportok közti kapcsolatok javítása: a kezdeményezés több mint egy érdekelt félnek vált-e hasznára? i Áttelepítés lehetősége: a szemléleteket meg lehet-e ismételni a régióban, illetve Európa más részein? hat a geotermikus energia fel- használása előtt, és a kamara az egyik kezdeményezője volt a Geotermikus Klaszter megalakí­tásának. Előadások, versenyek szervezése mellett most azt sze­retné elérni a kamara, hogy az Új Széchenyi Tervben jelentős támogatást kaphassanak azok, akik belevágnak a költségigé­nyes, de kedvező feltételekkel üzemeltethető beruházásokba. Fülöp Gábor szerint esély van arra, hogy egyszerűsödjenek a ma rendkívül bonyolult energia- számlák, ez a téma napirenden van az Európai Unióban is. Lejár a nitrát adatszolgáltatás ideje heves megye December 31- éig kell adatot szolgáltatni­uk a szerves- és műtrágya­felhasználásról azoknak a mezőgazdasági termelők­nek, akik nitrátérzékeny te­rületen gazdálkodnak, illet­ve azoknak a magánszemé­lyeknek, gazdasági társasá­goknak is, akik, amelyek a háztartási igényeket megha­ladó számú állatot tartanak. Az adatokat a gazdálkodási évre vonatkozóan kell meg­adni, azaz a 2009. szeptem­ber 1. és 2010. augusztus 31. közötti időszakra. A nyomtatvány beadható a Heves Megyei MgSzH Nö­vény- és Talajvédelmi Igaz­gatóságához. Megváltozik az APEH neve heves megye A szervezeti integráció után 2011. január elsejétől megváltozik az ed­digi APEH Észak-magyaror­szági Regionális Főigazgató­ság Heves Megyei Igazgató­ságának elnevezése. Az új név Nemzeti Adó- és Vámhi­vatal Heves Megyei Adó- igazgatósága. A cím tovább­ra is 3300 Eger, Eszterházy tér 3-4., a telefonszám: 06/36 522-600. Utalja a maradék pénzt az MVH HEVES MEGYE A gazdák nagy része még idén megkapja a területalápú támogatás (SAPS) teljes összegét a Me­zőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivataltól (MVH). Eddig több mint 15 milliárd forint kifizetése indult el mintegy 50 ezer ügyfél részére. Vár­hatóan a csaknem 180 ezer érintett gazda nagy részé­nek még ebben az évben a bankszámlájára kerül a tá­mogatás teljes összege. Idén a SAPS támogatás hektá­ronként 46 ezer 535 forint, s így összesen 229 milliár- dot kapnak a mezőgazdasá­gi termelők. Az adategyezte­tések után decemberben azoknak a gazdálkodóknak is elindul a kifizetés, akik­nek túligénylés miatt nem fizethetett előleget az MVH. A jelenleg túligényléssel érintett ügyfelek esetében részfizetést teljesítenek. Háromezer harangot szólaltatott már meg Bukta András az év vállalkozója Szájhagyomány útján terjed egyházi körökben a toronyórákat is javító füzesabonyi vállalkozó híre Elismerésekben gazdag évet tudhat maga mögött Bukta And­rás füzesabonyi vállalkozó, aki nyáron a Dormánd Községért ki­tüntető címet vehette át, decem­berben a Vállalkozók és Mun­káltatók Országos Szövetsége Heves Megyei Szervezeté­től a 2010. Év Me­gyei Vállalkozója dí­jat kapta meg. Fog­lalkozása nem mindennapi: ha­rangokkal, azok tartó és megszó­laltató szerkezeteivel foglalko­zik. Artur Prenkiewicz, minori­ta szerzetes, plébános szerint nem véletlenül. Harminckét éve került kap­csolatba a harangokkal, amikor ■ Sokat utazunk, van, hogy egy nap 600-800 kilométert is az egyik barátja akart harangot javítani, és erre ő is kíváncsi volt. Rettenetes dolgokat látott, és el­határozta, hogy kitalál valami jobb szerkezetet, amely aztán be is vált. Az ipart 1981. áprilisá­ban váltotta ki, az­óta körülbelül há­romezer haranggal foglalkozott, ebben segítségére van há­rom fia, s egyetlen alkalmazottja. Mindezt mellék­állásban tette, hiszen közben 2009-ig a MÁV-nál dolgozott, blokkmesterként. Nem csupán harangot villa­mosít, a családi vállalkozás fog­lalkozik köztéri és toronyórák­kal, harangjátékokkal, templomi fűtőberendezések elkészítésé­vel, tornyok javításával, villám­hárítók kiépítésével.- Az országban kevesen, talán öten-hatan foglalkozunk hosz- szabb ideje ezzel. Az elmúlt harminc évben be­jártuk az országot, „szájhagyo­mány útján terjedünk”. Kárpát­alján is vannak munkáink, Er­délyben is dolgozunk, kap­csolatba kerültünk egy székelyudvarhelyi vállal­kozással. Évi 75-80 ha­rangot villamosítunk, a kezdetekkor még en­nek duplája volt ez a szám. Sokat utazunk, van, hogy egy nap 600-800 kilomé­tert is, ehhez nagy türelem és Bukta Andrásra a VOSZ mellett Dormánd is büszke BUKTA ANDRAS született: 1952. március 7., Dormánd iskola: MÁV Tisztképző Intézet családi állapot: nős, három fia és egy unokája van megértés kell a feleségem­től, neki is kijárna már ezért egy kitüntetés - me­séli Bukta András, aki na­gyon büszke családjára, s két­éves kislány unokájára. Munkájáról elárulja, egyálta­lán nem könnyű, meg kell küzde­ni a nehéz, sokszor akár kétton- nás harangokkal. Viszont látvá­nyos, a tornyok ékeinek vissza- emelését nem ritkán több ezer ember kíséri figyelemmel.- Mindig van mit csinálni, is­mernek, de még minden évben találtunk olyan harangot, amelyet még hagyományos kötéllel húz­tak föl a toronyba. Most sok rava­talozó épül, ezekhez is kellenek kis harangok. A legtöbb öntvény Lengyelországból származik, de mi is készítettünk már több tuca­tot, a kemence mérete miatt leg­inkább kisebbeket, legfeljebb 250 kilósokat - teszi hozzá. S hogy mit hoz a jövő? Meg­van az utánpótlás, van egy telep­helyük, otthon már nem zúgnak annyit A szomszédoknak azon­ban hiányzik a harangszó. ■ » 4 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom