Heves Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-27 / 300. szám

2010. DECEMBER 27., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT 11 Minden az időjáráson múlik majd agrárium Az idén is a csapadékkal volt probléma, ám most sok volt a jóból A baráti kör Gyöngyösön újraválasztotta eddigi elnökét Mozgalmas évet zártak megyénk mezőgazdasági termelői, felborította ter­veiket a sok hó és eső. Tóth Balázs A 2010-es esztendő nem kerül a sikerévek közé. Az időjárás már az év első hónapjaiban sok kel­lemetlenséget okozott, hiszen a nagy mennyiségű téli csapadék és a gyors hóolvadás jelentős menynyiségű belvíz kialakulá­sához vezetett. A belvízzel borí­tott területek nagysága a megyé­ben tavasszal meghaladta a 15 ezer hektárt, emellett a teljesen átázott talajú területek nagysá­ga is hatalmas volt. Ez egyrészt növényi kipusztulást eredmé­nyezett, másrészt késleltette az aktuális szántóföldi munkák el­végzését. Ahol a megfeszített munkának köszönhetően sike­rült elvetni, ott a víz először se­gített az egyenletes kelésnek, utána viszont késleltette, meghi­úsította a növényvédelmi, táp­anyag-utánpótlási, aratási mun­kákat. A betakarításkor több­ször előfordult, hogy az átázott talajon elakadtak a kombájnok és a beszállítást végző járművek.- A megkésett veté­sek és elmaradt tava­szi munkák miatt a gazdák a vártnál ala­csonyabb ter­mésátlagokkal bár ezt némi­képp kom­penzálták a magasabb átvételi árak. Ő s z s z e 1 szintén problé­mát okozott a túl nedves talaj, a ter­vezettől kevesebb területen került A napraforgónak már a vetésével is gondok voltak idén, ősszel keveset, hektáronkénti átlagban 1,67 tonnát adott az olajnövény. Képünk illusztráció a földbe mag, így a következő esztendőben nőni fog a tavaszi vetésű növények aránya. Az is­métlődő, nagy mennyiségű eső és hó következtében, ismét 13 ezer hektár mezőgazdasági te­I Kérelmek: ezer gazdát képeztek tovább A HEVES MEGYEI AGRÁRKAMA­RA 11 munkatársá­nak idei fontosabb feladata volt a tá­mogatási kérel­mek kitöltése, beadása volt. Az AKG prog­ramhoz kap­csolódófelada­tok idén csúcso­sodtak ki, óriási adminisztrációs te­herrel jártak. Az ügyintézők, ta­nácsadók 25 ezer hektárhoz kap­csolódóan intézték a támogatási kérelmet, kétezer talaj- és levél­mintát vettek, s háromezer terme­lőt szolgáltak ki. Ezer gazda kép­zését is elvégezték az Uj Magyar- ország Vidékfejlesztési Program különböző pályázati jogcímeihez kapcsolódóan, vágner Ákos (ké­pünkön) hozzátette, idén kétszer változtak az egyszerűsített foglal­koztatás szabályai. Kérdés, ho­gyan folytatja tevékenységét az Agrárkamara, hiszen miniszteri biztost neveznek ki az élére. rület áll víz alatt. Több mint húszezer hektáron nem sikerült elvégezni a következő évet meg­alapozó munkát, az őszi mély­szántást, tehát a következő esz­tendőre is nagyban kihat az idei, kiszámíthatatlan időjárás - mondta el Bocsi Csaba, a Heves Megyei Mezőgazdasági Szak- igazgatási Hivatal Földművelés- ügyi Igazgatója. Vágner Ákos, a Heves Megyei Agrárkamara titkára is a szokat­lanul nedves időjárását emelte ki az évből - A mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége el­maradt a szokásostól. Rosszul jártak azok a termelők, akik a megye nyugati vidékein tevé­kenykednek, hiszen aki elvetett, vagy előkészítette a talajt, bele­tette a magot, a műtrágyát, azok­Termésátlagok Heves megyében 2010 Növény Termésátlag (t/ha) Őszi káposztarepce 1,3 Őszi búza 3,2 Őszi árpa 3,42 Zab 1,8 Napraforgó 1,67 Kukorica 4,9 FORRÁS: MGSZH nak a munkáját elmosta az eső, s komoly károkat szenvedtek. Akik nem vetettek el, azok egy kicsivel jobban jártak, hiszen veszteségük kisebb lett. A ter­ményárak nőttek, akiknek ki­sebb volt a terméskiesése, azok profitálhattak ebből. Összessé­gében változatos, mozgalmas évet zártunk - értékelte az esz­tendőt Vágner Ákos. A két ünnep között is várják a vért A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete a két ünnep között is várja a véradókat, hi­szen vérre ilyenkor is szükség van. Egyetlen véradással három ember gyógyulásához járulhat­nak hozzá a donorok. December 28-án, kedden Egerfarmóson, az Általános Is­kolában tartanak kiszállásos véradást a szakemberek délelőtt 9 óra és fél 12 között, ezt követő­en pedig fél 1 és 2 óra között Mezőszemerén, a Faluházban. Véradás lesz Makiáron, a Mű­velődési Házban is december 29- én, szerdán délután 3 és este 7 óra között. Csütörtökön, decem­ber 30-án szintén két települé­sen lesz akció: 9-től 13 óráig Kálban, a Házasságkötő terem­ben, fél 3-tól 4 óráig pedig a nagyúti Művelődési Házban. Mindezeken túl az ÓVSZ Eger Területi Vérellátónál, az Árva köz 1. szám alatt is lehet vért ad­ni, kedden 8-tól 15 óráig, szer­dán 8-tól 17 óráig, csütörtökön pedig 8-tól 13 óráig. A donorok minden esetben vi­gyék magukkal a TB- kártyájukat, valamint személyi igazolványukat is. ■ Legyen Önnek is társa! Kedves Előfizetőnk! A Heves Megyei Hírlap újra indítja akcióját, amelyben új előfizetők gyűjtésére ösztönzi hűséges előfizetőit jelentős kedvezményekért cserébe. 20 %-os kedvezmény társelőfizetőink részére '© LO cr> CVl esi-S2 ts Minden érvényes előfizetéssel rendelkező ügyfelünk lehetőséget kap arra, hogy új előfizetőt ajánljon számunkra. Az ajánláshoz alap alján található szelvényt kell kitölteni, és a megadott címre eljuttatni. Az ajánlott előfizető és az ajánló olvasónk egyaránt 2 0%-os díjkedvezményben részesül az akció időtartamáig, amely éves szinten 5508 Ft-OS megtakarítást jelent mindkét előfizetőnk részére! Az ajánló előfizetőnk részére a kedvezmény érvényesítését mindig a következő számlakészítéskor és díjbeszedéskor tudjuk érvényesíteni. Lapcsomagos előfizetőink számára ezt a kedvezményt nem tudjuk biztosítani. Legyen Ön is előfizetője a megújuló Heves Megyei Hírlapnak! AS M KFT. HEVES MEGYEI IRODÁJA 3300 Eger, Trinitárius u. 1. Pf 23. Telefon: 36/ 513-646 • 06/80/513-646 • 06/30/430-3893 Ajánló Ajánlott: Név: Név: Cím: Cím: Újabb három évre ismét Balázs Ernőt választották a Gyöngyös Város Barátainak Köre elnöké­vé. A régi-új egyesületi vezető immár második elnöki ciklusát kezdheti a civil közösség élén. A tisztújító közgyűlésen a je­lenlévők beszámolót hallhattak a baráti kör 2008-tól napjainkig végzett munkájáról. Itt kiemel­ték azokat a kulturális rendezvé­nyeket, melyeken résztvevőként vagy szervezőként jelent meg a civil egyesület. Ilyen volt példá­ul a város tavalyi 675. évforduló­jára rendezett 19. századi piac, amit hagyományteremtő szán­dékkal rendeztek meg, és az idén is nagy érdeklődés kísérte. Kiemelték még az olimpiai aka­démia üléseit és a civil napot. Az egyesület örömmel vette, hogy az elmúlt években több tagja me­gyei vagy városi elismerésben részesült. ■ A baráti kör a jövő­ben is szeretne aktív résztvevője lenni a vá­ros életének. A jelenleg 88 tagú baráti kör a jövőben is szeretne aktív részt­vevője lenni a város életének. A 2011-es munkatervben a már megszokott feladatok, progra­mok mellett szerepel, hogy a GYVBK élve az önkormányzat­tal kötött megállapodás értelmé­ben véleményezi majd a képvi­selő-testület elé kerülő napiren­di pontokat, javaslattételeket, va­lamint kiemelt figyelmet fordí­tanak az épített örökségek meg­óvására, a tagság véleményének kikérését követően. ■ Balázs Ernő a régi-új elnök. Óvják a város örökségét. Robbanás zaja riasztotta a szomszédokat Folytatás az 1. oldalról Szombaton este hét óra után az egri tűzoltóságra is bejelentés ér­kezett. Eszerint Demjénben ütött ki tűz egy hétvégi házban. A fá­ból épített, mintegy 24 négyzet- méter alapterületű ingatlan egyik falszerkezete volt a lángok kiindulási pontja. Mérai Péter tű. százados, az Egri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szó­vivője elmondta: két szerükkel vonultak a helyszínre, ahol az egység két sugárral fékezte meg a lángokat. A történtek miatt senki nem sérült meg, a keletke­zett kár félmillió forintra becsül­hető. Hogy miért csaptak fel a lángok, azt még vizsgálják. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom