Heves Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-27 / 300. szám

2010. DECEMBER 27., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP ZABÁNKIG Feldebrő KALENDÁRIUM Megje­lent a Tárná Menti Kalendárium 2010-es évkönyv, hasonló ka­lendáriumot immár hetedik al­kalommal olvashatnak a kör­nyékbeliek. A korábbiakhoz ha­sonlóan az idén is a helyiek szá­mára érdekes és hasznos infor­mációkat tartalmaz, de az írá­sok bemutatnak jeles személyi­ségeket, a környékről elszárma­zott embereket is. Gyöngyös műsorszünet a Gyöngyösi Városi Televízió de­cember 27-étől - műszaki kar­bantartás miatt - szünetelteti adását. Friss műsorokkal legkö­zelebb január 10-én, hétfőn je­lentkezik a GYTV. Istenmezeje DÍJEMELÉS Az ön­kormányzat képviselő-testű lete a napokban megtartott ülésén egyebek mellett döntött a köz­üzemi szolgáltatók által előter­jesztettjövő évi szolgáltatási dí­jak mértékének alakulásáról is. Mint azt Kotroczó István polgár- mestertől megtudtuk, a vízért három, a szemétszállításért négy, a közétkeztetésért kb. öt százalékkal kell többet fizetni ja­nuár 1-jétől. A grémium tagjai egyhangúlag fogadták el az inf­láció mértékét követő tarifa- emeléseket. ReCSk ÉVZÁRÓ A nagyközség önkormányzatának karácsony előtti - a 2010-es esztendő utol­só - képviselő-testületi ülésén Pócs István polgármester napi­rend előtti felszólalásában szá­molt be az önkormányzat előző tanácskozása óta végzett mun­káról. A grémium ülésén tájékoz­tató hangzott el az önkormányzat 2010. évi költségvetésének I—III. negyedéves végrehajtásáról, illet­ve a 2011. évi költségvetési kon­cepciójának I. fordulójáról. Verpelét ADOMÁNY A nyolcvan év fölötti lakosoknak adományo­zott ajándékcsomagokat a Mál­tai Szeretetszolgálat helyi szer­vezete. Összesen 140 idős em­ber részesült a 16 önkéntes ál­tal gyűjtött adományokból. A csomagba valókat két héten át gyűjtötték az egyik egri élelmi­szerboltban. Az akciót az önkor­mányzat is segítette, hiszen vál­lalta a csomagok hazaszállítá­sát, kiosztását. Az egyenként ötkilogrammos csomagokban főként száraz és tartós élelmi­szereket találhattak a nagyköz­ség legidősebb polgárai. A helyi szervezetnek nem az idei volt az első adománygyűjtő akciója. Kinek öröm, kinek bánat balesetek Csúszóssá, veszélyessé váltak az utak Hevesben Szélvédőn túl a téli világ. A járművezetőknek érdemes odafigyelni a csúszós utakra, és gépkocsijuk állapotára is. Képünk illusztráció. A szokatlanul enyhe idő­járást karácsony másnap­ján felváltotta a télre em­lékeztető havazás. Tör­tént is néhány baleset, il­letve a sípályák is újra nyitottak, vagy nyitnak. Sike Sándor A közlekedésben fennakadáso­kat ugyan nem, de kisebb bal­eseteket okozott, hogy karácsony másnapjára visszajött a tél. A Magyar Közút Kht. egri útinform ügyeletén az az információt kap­tuk tegnap, a kora esti órákban, hogy a két számjegyű főutak síkosságmentesítését folyamato­san meg tudták oldani. A 24-es főúton ugyanakkor voltak nehéz­ségek Eger és Sírok, .valamint Sírok és Recs között egyaránt. A négy számjegyű utakon viszont már kisebb problémák mutatkoznak a hava­zás miatt. Különösen azok az útszakaszok veszélyesek, amelyeken emelke­dő található. Hívásunk idején kér­tek épp takarítást a közútkezelő­től az Andornaktályát Mezőkö­vesddel összekötő útra. Itt kora este sok gépkocsi torlódott össze. Olvasóinktól értesültünk arról, hogy vasárnap délelőtt egy me­netrend szerint közlekedő autó­busz csúszott árokba a Sirok­A karácsonyi havazás nem csak bosszúságokkal járt. Szilvásváradon, a Szalajka- völgyi sípályán (képünkön) már tegnap is hódolhattak a sízés örömeinek azok, akik kiruccantak e nagyszerű kör­nyezetbe. Máshol, így a Mát­rában abban reménykednek, hogy a kedvező hóviszonyok miatt ismét megtelnek a lej­tők. A friss hónak és a hó­tarnaszentmáriai elágazónál, de hamar kihúzták onnan. Soltész Bálint r. százados, a Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője megerősí­tette: megfelel a va­lóságnak a szerkesz­tőségünkhöz eljutta­tott információ, való­ban az árokba csú­szott egy autóbusz Síroknál. A járművön utasok is voltak. Sze­rencsére semmiféle személyi sé­rülés nem történt. A baleset fel­számolását a közlekedési társa­ság saját hatáskörben intézte. Sírok közelébe riasztották a megyeszékhelyi tűzoltókat is. Mérai Péter tű. százados, az Eg­ri Hivatásos Önkormányzati ágyúzásnak köszönhetően ma 9 órától, ismét megnyit a kékesi Sícentrum. A síelők a déli oldalon a 4-es pályát - amelyen 20-40 cm vastag, kiváló minőségű hó található - vehetik majd igénybe. Má­tól ugyancsak birtokba vehe­tő az oktatópálya is. A kékes­tetői bekötőút nyitva lesz, azt az autósok természetesen használhatják. Tűzoltóság szóvivője elmondta: december 26-án délelőtt Sírok és Egerbakta között egy fa dőlt az úttestre. Az akadályt láncfűrész segítségével távolították el. Ko­rábban Noszvaj és Eger között akadt dolguk: egy személygép­kocsi félig az árokba csúszott. A tűzoltók egy fecskendővel és egy műszaki mentővel vonultak a helyszínre, s az utóbbi jármű csörlőjével segítették vissza az úttestre az autót. Varga Sándor tű. alezredes, a Hevesi Hivatásos Önkormányza­ti Tűzoltóság parancsnoka ér­deklődésünkre elmondta, hogy tőlük is kértek segítséget a köz­lekedők. Vasárnap reggel a 31-es főúton, Tenk közelében csúszott árokba egy személygépkocsi. Miközben a tűzoltók a mentésén dolgoztak, egy pár száz méterre lévő, szintén árokba csúszott au­tóhoz is hívták őket. Sérülés egyik esetben sem történt. ■ Ön örül, hogy a havazással visszatért az igazi tél? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: HEOLhu W A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. ■ Lapzártánkig sérüléssel járó balesetről nem érkezett hír. A téli sportok kedvelői mindenképpen örülnek SIKE SÁNDOR Az egyetlen esély ragyogja be újra karácsony fénye ezt a Földet, ahol Jézus született, s ösztönözze az iz­raelieket és a palesztinokat arra, hogy törekedjenek egy igazságos és békés egymás mellett élésre. XVI. Benedek pápa mondta ezt sok más fontos útmutatás mellett a városnak és a földkerekség­nek. A katolikus egyház feje szerint a karácsony üzenete mindenkit az igazságért folytatott békés küzdelemre kell, hogy biztasson. A pápai intelmeknek min­denkor súlya volt és van ma is. A békés megoldás mel­letti elkötelezettség igen fon­tos. Különösen olyan körül­mények között, mint ame­lyek ma a világban uralkod­nak. Túl vagyunk már a World Trade Center tragédi­áján, a madridi, a londoni robbantásokon, és két hó­nappal a bagdadi káld temp­lom ellen elkövetett, 52 ha­lálos áldozatot követelő fegy­veres támadáson. De itt tor­nyosul eKttünk a koreai konfliktus, az atomfegyver fenyegetésével. dúl az erőszak, s valljuk be, nem könnyű magyarázatot találni arra, hogy mi viszi rá az embert a vérontásra, időn­ként a világot lángba borító pusztításra. Azaz dehogyis- nem: „a sokan vagyunk” szörnyű kényszere. Nincs nyolcvan éve, hogy a költő papírra vetette: „Már kétmil­liárd...”. Ma pedig a képzelet­beli számláló ijesztő sebes­séggel húz a hétmilliárd felé. Súlyos probléma, amit vala­hogy kordában kellene tarta­nunk. Például élelmet adni az éhező százmillióknak. Ma­holnap pedig tiszta ivóvizet biztosítani a szomjazóknak. különben harc lesz és hábo­rú. Hinnünk kell abban, hogy van olyan nagy az em­ber, hogy megoldást talál­jon. Ez az egyetlen esély. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Ismét húszezer fölött az állástalanok száma Öreg néne kakaója a gyermekszínházban BABSZEM jankó Idén is megrendezik a hagyományos év végi előadást A munkaügyi központok össze­sített adatai szerint a nyilvántar­tott álláskeresők száma 2010. no­vember végén 556,2 ezer fő volt. Az előző hónaphoz képest a nyil­vántartott álláskeresők létszáma több, mint tíz és fél ezres növeke­dést mutat, az előző év azonos időszakához hasonlítva viszont jelentős, 24 ezer fős csökkenést regisztráltak. A legintenzíveb­ben egy év alatt Közép-Magyar- országon emelkedett az álláske­resők száma, októberhez képest pedig stagnált. A többi régióban ezzel ellenkező tendencia figyel­hető meg, ősz végén gyarapodott a munkanélküliek tábora, 2009. novemberéhez képest azonban jelentősen fogyott. Az észak-magyarországi régi­óban 2010. november végén 103 ezer 300 regisztrált álláskereső keresett munkát, amely 1,6 szá­zalékos (1660 fős) létszámnöve­kedést jelent. Az előző év azonos hónapjához viszonyítva 6703 fő­vel, 6,1 százalékkal (az országos átlagot másféleszeres ütemben meghaladóan) csökkent az ál­láskereső tömeg. A régión belül november végén Borsodban 64,7 ezer, Hevesben 20,1 ezer, míg Nógrádban 18,5 ezer mun­kanélkülit tartottak nyilván a munkaügyi kirendeltségek. He­vesben októberhez képest 320- szal többen, tavaly november­hez képest 1440-nel kevesebben kerestek munkát. ■ Hagyományosan, az év utolsó előadásaként, december 28-án dálután négy órakor Fazekas Anna örökszép története az Öreg néne őzikéje elevenedik meg a színpadon egy felvonás erejéig a Babszem Jankó Gyer­mekszínházban, mely előadása­it az Egri Kulturális és Művésze­ti Központ Forrás Gyermek és If­júsági Házában tartja. Ki ne ismerné a törött lábú őzi­ke és az aranyszívű anyóka törté­netét? A természet és az ember meghitt kapcsolatára, a feltétel nélküli gondoskodás melegségé­re tanít ez a történet, egyszerű, ám felejthetetlen eszközzel: a sze­retet nyelvével. A klasszikus me­se stílusa hűen tükrözi az erede­£ ■< I Kedvesség és humor a színpadon. Képünkön Szőke Andrea. ti alkotás bensőségességét, ked­vességét, de nem marad ki belő­le a figurák bájából fakadó finom humor sem. Megelevenednek benne Öreg néne, Cili Cica, Bod­ri kutya, Őzgida, Kakukk néne, Harkály doktor és a Mókusok, Klepács Andrea, Szél Anikó, Szőke Andrea, valamint Baráth Zoltán megszemélyesítésében. A színpadi változatot Szőke Andrea írta, a zenét Okos Tibor szerezte, énekel Maczkó Mária, a díszletet Lovasy László, a bábokat Szőke Andrea készítette, az előadás ren­dezője pedig Baráth Zoltán. Az év utolsó előadása során a mese mellett, minden nézőre vár, egy Öreg néne főzte habos kakaó is! ■ t 4 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom