Heves Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-23 / 298. szám
2010. DECEMBER 23., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP ZARÁNKIG Heves megye könyvtár a mai napon jár le a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár akciója, azaz még ma lehet beiratkozni a könyvek tárházába féláron. Az akció a három fiókkönyvtárban is elérhető. Heves megye MENETREND a karácsonyi és újévi munkanapok alatt változnak a menetrendek. December 24-én a Volán Társaságok általában a szabadnapra (tanszünetre) vonatkozó rend szerint közlekedtetik buszaikat, ám több járat is kimarad. Kisnána LÉLEKMELEGÍTŐ Karácsony délután együtt ünnepel a falu apraja-nagyja. A hagyományos Karácsonyi Lélekmelegítő programjait a várnál tartják. A máglyák tüzénél forralt borral, valamint forró teával kínálják a vendégeket december 25-e estéjén, s betlehemes játék is lesz. Nagytálya betlehem Ma állítják fel a falu első szabadtéri betlehe- mét az egyházközség és az ön- kormányzat közös szervezésében a templomkertben. A közösségi karácsony délután 2 órakor kezdődik. A betlehemet Korózs Péter, Nagytálya, Makiár és Andornaktálya plébánosa szenteli fel. A kezdeményezés és az ötlet a nagytályai egyházközség vezetőié, tagjaié. A betlehem építését helybeli vállalkozók, berendezését a helyi óvoda vállalta. A programra kilátogatókat forró teával és karácsonyi süteményekkel is megvendégelik. Szarvaskő közügyek Szarvaskő község önkormányzatának képviselő-testülete 2010. december* í?8-án, kedden1 déíuftán négy órától közmeghallgatást tart. A Községházában tartandó rendezvényre mindenkit várnak a képviselők és Barta Győző polgármester. Szilvásvárad ünnep Ma i6 órától rendezi meg a Szilvásvárad Idegenforgalmi Egyesület szokásos évzáró karácsonyi ünnepségét a Lovaspálya előtti területen. A rendezvényen az általános iskola diákjai és a Szivárvány Énekkar tagjai adnak műsort. A szervezők meleg itallal és egy kis ha- rapnivalóval várják az e^begyűl- teket. Esős idő esetén a helyszín az iskola aulája. Szenteste a református Kerektemplomban 17 órától tartanak istentiszteletet. A katolikus kápolnában 21 órától betlehemes pásztorjáték, majd pedig előesti mise kezdődik. Hitel: törékeny egyensúly megyei közgyűlés Máj^árják az új színidirektor pályázatát A források szűkülése, a nagy hitelkeret, a kedvezőtlen országos tendenciák miatt dr. Nagy Imre (balra) nehéz évre számít Hevesben. A Heves Megyei Közgyűlés idei utolsó ülésén Horváth László elnök hivatalosan is bejelentette, hogy januártól megyei kormánybiztosként folytatja munkáját. Magyar Krisztián Mind a tizenöt kéjdviselő részvételével vette kezdetét a megyei közgyűlés, ahol a hápirend előtti beszámolók között elhangzott: az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elfogadta a Gárdonyi Géza Színház igazgatói munkakörére szóló pályázati kiírást, várják a jelöltek pályázatát. A testületi tagok megszavazták, hogy a megyei könyvtár Intézményfenntartó Társulás működését 2014 végéig meghosz- szabbítják, és a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Társulási Tanácsába Bossányi Lászlót (Fidesz-KDNP) és Szűcsné Major Ildikót (Jobbik) delegálják. A Heves JVlegyei Vízmű Zrt. Felügyelő Bizottságába pedig Sveiczer Sándor Péter (Fidesz-KDNP) került. Módosították a megyei önkormányzat idei költségvetéséről szóló rendeletét. Az illetékbevételek elmaradása, a kamatbevételek csökkenése és az ÁFA növekedése miatt valamivel több, mbit 470 millióval csökkent a működési bevételek előirányzata. Többek között emiatt 550 millióval növekedett a működési hitel előirányzata is. A megye költségvetését elemző könyvvizsgáló jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy: az önkormányzat csak a hitel igény- bevételi lehetőség szinte maximális kihasználásával, illetve túllépésével tudta biztosítani a költségvetési egyensúlyt. A kÖVéfkező év költéég#íé‘si koncepciójának tárgyalása során Horváth László elmondta: 2011- ben a kötelező feladatok biztosításai prioritást fognak élvezni az önként vállaltakkal szemben, hiszen a hiteltörlesztések, az adókból és illetékekből származó bevételek kisesése különösen nagy terhet rónak majd a megyei önHavi 800 ezer az aljegyzőnek a legutóbbi közgyűlésen dr. Kovács Csabát választották megyei aljegyzőnek, de az illetményéről akkor még nem döntöttek. A javaslat alapján havi 800 ezer forintot szavaztak meg neki. Horváth László elnök (Fidesz-KDNP) szerint a korábban megszavazott f& jegyzői és a most elfogadott aljegyzőt ittétmérty kevesebb, mint az előző ciklus hasonló tisztviselőinek fizetése. kormányzatra. Dr. Nagy Imre (MSZP), a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnöke szerint: a koncepció nem olyan irányt mutat, amely a jelenlegi pénzügyi helyzetben biz- » Horváth László kormánybiztos lesz mint ahogy arról már korábbi számunkban beszámoltunk, a megyei közgyűlés elnöke néhány hónap munka után távozik posztjáról, ugyanis ő lesz a megyei kormányhivatal vezetője. Horváth László (képünkön) a tegnapi ülésen elmondta: minden bizonnyal ma délelőtt veszi át Orbán Viktortól a megbízólevelét. Mivel utoljára ült a teremben elnökként, „minden jót, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új évet” kívánt. tató lenne. A szocialista képviselő úgy látja: az illetékbevételek kiesése akár egymilliárd forinthoz közeli összeggel is csökkentheti a jövő évi költségvetés mértékét. Horváth László válaszában kiemelte: a bevételkiesések valóban fokozottan érintik a megyei önkormányzatot, de a jelenlegi bizonytalan anyagi helyzethez nagymértékben hozzájárult a megye e1ő7ő( szocialista vezetésének átgondolatlan gazdálkodása. A költségvetési koncepciót kilenc igennel elfogadta a testület. Szavaztak a hitelkeret újabb emeléséről is. A novemberi ülésen az akkor 1,5 milliárdos folyószámlahitel keretet 1,7 milliárd forintra emelték, amelyet most újabb 100 millióval növeltek, mivel az önkormányzat gazdálkodásában a döntést követően tovább folytatódtak a kedvezőtlen tendenciák. Javulnak a megye több időseket is gondozó intézményének lehetőségei, ugyanis Egerben és Bélapátfalván együtt negyven férőhellyel bővült az öregeket befogadó részlegek kapacitása. A testületi ülés után közmeghallgatás következett volna, ám egy lakos sem jelentkezett kérdéssel. ÁLLÁSPONT TARI OTTÓ Össznépi kultúra sose értettem mások hobbijait. Miért jó az egyeseknek, ha bélyeget gyűjtenek, autót tuningolnak, netán há- zasságszédelegnek? Annyi szép dolog van ezeken kívül is, amiket nemcsak kedvtelés gyanánt lehet űzni, hanem a mindennapi lét szerves részeként, s mégis bearanyozzák az életünket. Elég, ha a sörivást és a rockzenehallgatást említem, hirtelen más nem is jut eszembe. régebben más volt a helyzet. Vacak egyénieskedés helyett össznépi kultúráknak hódolhattunk. A békekölcsönt vittük mint a cukrot, ha kellett, ha nem. (Kellett.) Táncdalfesztivált néztünk, ha kellett, ha nem. (Kellett, de másként.) Továbbá bort nem azért ittunk, mert ezt várta el tőlünk az állam, hanem, mert azt lehetett kapni. (Ergo: elvárta.) A borturizmus, mint kifejezés, nem is létezett tán. (Turizmus se nagyon.) összegezve nem más ez az egész öntevékenység, mint önámítás. Építsük a kollektív jövőt inkább megint a hullámhosszokra! A régi öregek, ha álmukból ébresztik is őket, sorolják az ismert koordinátákat. Tudják, hogy a gomb csavargatása nem hiábavaló, előbb-utóbb megérkezik a Hang. Amerikáé, Münchené, Luxemburgé. Konspirálni se kell nagyon, mert mindenki hasonlóképpen tesz, így kovácsolva együvé, ami együvé tartozik, s hogy mi köze mindennek a piához vagy a bélyeggyűjtéshez? Paja legyek, ha tudom - mondaná érteden öreganyám, ha élne. De nem él, így hagyjuk is a magyarázkodást. Ha mégis turizmus kell, nekem legyen a sör. Legalább Münchent közelebb hozza egy kicsit. (Meg Luxemburgot.) VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Gázolajat is vitt a felborult tartálykocsi balesetek Nitrogént szállító jármű és autó is ütközött egymással Díszkivilágítást kapott a feldebrőiek temploma Folytatás az 1. oldalról A mentés kezdetben bonyolultabbnak ígérkezett, mivel eleinte úgy tűnt, hogy az üzemanyagot át kell fejteni egy másik járműbe. A tartálykocsi azonban éppen az erre a célra használt csonkra borult. A tartályok kiürítésére végül nem volt szükség. A jármű mozgatása alatt ugyanakkor teljes útzár volt érvényben. Nem sokkal korábban Andornaktálya és Mezőkövesd között történt közlekedési baleset. Egy személygépkocsi és a mögötte haladó, nitrogént szállító tartály- kocsi ütközött össze. Az autó sofőrjének nem esett baja, ellenben a mellette ülő 72 éves aszAz Eger és Kerecsené között felborult járművet kamionmentő segítségével állították talpra. A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon szonyt súlyos sérülésekkel szállították a mentők a kórházba. A jármű tartálya nem sérült meg. A baleset okát még vizsgálja a rendőrség. Az utat elhagyó teherjármű miatt riasztották a tiszanánai tűzoltókat is. Kedden reggel helyben, a Fő úton egy Mercedes típusú nyerges vontató megcsúszott a jégen, a pótkocsija pedig az árokba borult. A gépkocsit a helyi termelőszövetkezet gépeivel sikerült felállítani. Az egység aznap a Tiszanána és Kisköre közötti útszakasz egy pontjára is kivonult, ahol egy Suzuki személyautó csúszott az árokba. Személyi sérülés egyik helyszínen sem történt. ■ Megvalósult a feldebrőiek álma és elkészült a templom díszkivilágítása, így a helyi lakosok és az ide érkező vendégek immár sötétedés után is gyönyörködhetnek a páratlan szépségű épületben. Nemrégiben jótékonysági koncertettel egybekötött adventi áhítatot rendezett a műemlék templomban az egyház- község, az önkormányzat, a Baráti Kör és a Hagyományőrző, Kulturális és Turisztikai Egyesület közösen. A két díszvendég, Pitti Katalin operaénekes és Sándor Szabolcs zongoraművész jótékonysági célt is szolgáló előadására nagyon sokan kíváncsiak voltak, a templom zsúfolásig megtelt. Az előadással egyébként mindenki elégedett volt. Belépőjegyet ugyan nem szedtek a szervezők, az épület külső dísz- kivilágításának felújítására azonban szívesen fogadták az adományokat a jelenlévőktől, akik pedig szívesen adakoztak a nemes cél érdekében. A számos segítőkész ember jóvoltából végre össze is gyűlt az alapanyagok beszerzéséhez szükséges összeg, aminek fel- használásával a napokban Kiss László villanyszerelő mester támogatásával - aki térítés nélkül elvégezte a munkálatokat - elkészülhetett a feldebrői műemlék templom teljes külső díszkivilágítása. ■ SzK i*