Heves Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-25 / 274. szám

2010. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Különadó: kétséges az eredmény vissza a pénzt? Több leköszönt politikus is azt állítja, őt nem érinti a törvény Bár az Országgyűlés elfo­gadta a végkielégítések különadójáról szóló tör­vényt, úgy tűnik: sok a bizonytalanság a végre­hajtást illetően. Suha Péter A 2005. január elseje óta kifize­tett végkielégítésekből az állami, .önkormányzati (cég)vezetőknek a 2 millió forint fölötti, más mun­kavállalóknak a 3,5 millió fölöt­ti rész után kell(ene) befizetniük a 98 százalékos különadót. Azt megbecsülni is lehetetlen, hogy Heves megyében hány önkor­mányzati, illetve önkormányza­ti cég egykori vezetői lehetnek érintettek a különadó megfize­tésében. Ezért úgy döntöttünk: politikusokat kérdezünk. Ezt az is indokolta, hogy az átlagembe­rek többsége vélhetően úgy gon­dolja: a leköszönő politikusok „zsíros kifizetéseit” is visszasze­di az új törvény.- Az én esetem kevésbé lénye­ges, de innentől egy 38 éve taní­tó Iskolaigazgatónak, vagy egy bányásznak, vagy egy esztergá­lyosnak is megkurtíthatják a jo­gos jussát - vélekedett Korózs Lajos, a szociális tárca korábbi államtitkára. Azt is elmondta: is­mer olyan egykori közigazgatá­si helyettes államtitkárt, aki 2005-ben vett fel végkielégítést, időközben megözvegyült, két gyerekét egyedül neveli, s most, öt év elteltével képtelen lesz a különadót megfizetni. Mindezek miatt Korózs szerint a „pofátlan végkielégítési” ügyeket egyedi­leg kell és lehet tisztázni, akár a büntetőjog eszközeivel. Érsek Zsolt, Hatvan volt pol­gármestere úgy nyilatkozott: őt 98 százalék... Nem tudni, hogy Heves megyében hány egykori önkormányzati vezető lehet érintett. nem érinti a fizetési kötelezett­ség. Négyhavi polgármesteri illet­ményt vett fel távozásakor, ami nem éri el az összeghatárt. S ugyanez igaz az országgyűlési - ugyancsak törvényben meghatá­rozott - hathavi alapilletményére. Hiesz György, Gyöngyös pol­gármestere a törvényben meg­határozott minimumot, három­havi polgármesteri illetményt vett fel, ez is alatta marad a két­milliós összeghatárnak, így őt sem terheli különadó-fizetési kö­telezettség. Kérdésünkre azt is elmondta, a törvény hatálya alá eső időszakban a gyöngyösi ön­kormányzati cégeknél és intéz­ményeknél aligha történt olyan vezetőváltás, amire vonatkozna az új jogszabály. Az eredeti törvényjavaslathoz képest a végül elfogadott válto­zat több jelentős módosítást tar­talmaz. így került be a törvény­be, hogy a különadót az örökö­söknek nem kell megfizetniük az elhunytak korábbi végkielégí­tései után. A különadó összegé­be be kell számolni a már koráb­ban megfizetett adókat és járulé­kokat is, és csak a nettó összeg után kell fizetni. Nem minősül a különadó alapjának a fel­Korózs Lajos szerint ez a törvény egyáltalán nem éri el a célját korózs lajos (képünkön), a szociális tárca volt államtitkára egy bizonytalan igennel vála­szolt kérdésünkre, hogy őt va­jon érinti-e a különadó-befizeté­si kötelezettség. Mint magyaráz­ta: a Miniszterelnöki Hivataltól kapott levél szerint a választá­sokat követően megszűnt a be­osztása, ám neki végkielégítés nem jár. Ellenben béren kívüli kifizetésként szabadságmegvál­tás és háromhavi illetmény igen. Korózs szerint kérdés, hogy a nem végkielégítés címen kapott pénzre vonatkozik-e a törvény. (A jogszabály szerint az állami, önkor­mányzati, illetve ilyen tulajdo­nú cégek vezetői esetében a jog­viszony megszűnésével kapcso­latos minden kifizetésre vonat­kozik a különadó.) Az egykori államtitkár szerint a felháborí­tó, aránytalan végkielégítések elleni fellépésre egy ilyen tör­vény teljesen alkalmatlan, hiszen olyanokat (is) büntet, büntethet-, akik évtizedekig dolgoz­tak nem politikus­ként, hanem szak­emberként. mentési vagy felmondási időnek a munkavégzési kötelezettséggel járó részére kifizetendő munka­bér, valamint a hivatásos kato­nák leszerelési segélye sem. A nem vezető, úgynevezett „egyéb munkavállalók” esetében a sza­badságmegváltás és a jubileumi jutalom után sem kell megfizet­ni a különadót, illetve annak sem, akinek a jogviszonya meg­szűnését követő naptól saját jogú nyugdíjat állapítanak meg. A különadó beszedését illető­en Angyal József adószakértő az MR 1-nek korábban úgy nyi­latkozott: bizonytalan az adó behajtásának lehetősége, hiszen az adóhatóság hatá­rozatát a magánszemély megtámadhatja, akár az Al- kotmánybíró- sághoz is fordul­hat. Márpedig az AB, bár a tör­vényt nem sem­misítheti meg, eseti ügyekben továbbra is el­járhat, s ezek­ben a szakértő szerint százszázalé­kos nyerési esélye lesz az adózónak. Az APEH az általános elvek szerint vizsgál Az APEH regionális igazga­tósága szakmai vélemény­ként közölte: a különadó alá eső kifizetésekről az érintett szervezetnek, gazdasági tár­saságnak évenkénti és ma­gánszemélyenkénti bontás­ban kell adatot szolgáltatnia azAPEH-nak Ha a kifizető a különadót „bármely okból nem vonta le, a le nem vont adót a magánszemély fizeti meg a kifizetést követő hó­nap 12. napjáig. ” A hivatal az esetleges ellen­őrzésekre „az általánosan alkalmazott kockázatkezelé­si metódusok alapján” vá­lasztja ki az adózókat. A különadót a magánszemély­nek a 2010. évről benyújtan­dó személyi jövedelemadó bevallásra előírt határidőig - február 25., illetve május 20. - az erre a célra rend­szeresített külön nyomtatvá­nyon kell bevallania és az adót megfizetnie. A külön­adó alapját jogviszonyon­ként külön-külön kell meg­állapítani a Igazságos-e a végkielégítés utólagos megadóztatása? Szavazzon hírportálunkon , ^ / ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. Decembertől jegyzőváltás Pétervásárán Pétervására, Erdőkövesd, Ivád, Váraszó és Kisfüzes tár­sult képviselő-testülete a mi­nap egyhangúlag választotta meg dr. Benkár József, koráb­bi címzetes megyei főjegyzőt a megüresedett körjegyzősé­gi posztra, aki december 1-től látja el a feladatot. Elődje, dr. Kadlott Csaba a regionális közigazgatási hivatalban osz­tályvezetőként dolgozik majd. A helyi származású szakember volt már koráb­ban is körzetközponti jegyző Pétervásárán.- Milyen érzésekkel vált meg a megyétől?- Bántott, hogy a törvényi rendelkezések ellenére hét év alatt nem sikerült elérnem, hogy a magam által választott aljegyzővel dolgozhassak. Az előző ciklus vezetése sem volt hajlandó méltányolni ezt a ki­zárólag szakmai kérést, és a jelenlegi vezetők sem. Első­sorban ez az oka annak, hogy nem vállaltam tovább a meg­bízást. Szomorú, hogy a köz- igazgatás mára ilyen mérték­ben átpolitizálódott. A sors vé­letlen alakulása folytán a péterkei körjegyzői státusz épp most üresedett meg, így evidens volt, hogy megpályá­zom, hiszen jól ismerem a vá­rost és a kistérséget.- Hogyan fogadták a vissza­térését?- Örülök, hogy egyhangú­lag támogattak, másrészt úgy gondolom, hogy szakmailag is kihívás számomra ez a feladat. Ma is vallom, hogy a települé­sek társulásáé a jövő. Különö­sen igaz ez a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben. ■ Dr. Benkár József szerint a társulá­soké a jövő Németi Gábor nevét viseli a Honismereti kör Kerékpáron ügyeskedtek a tanulók programhét Minden az egészségről és a biztonságról szólt Kerecsenden A hatvani Honismereti kör leg­utóbbi ülésén fontos kérdések kerültek terítékre. Egyebek mel­lett döntöttek a névválasztásról, az alapszabályról, s a tisztújítás is napirenden szerepelt. Az ese­ményen megjelenteket Horváth János titkár köszöntötte, külön megemlítve a kör alapító elnö­kének, Németi Gábornak az öz­vegyét, Németiné Céhmester Margitot, aki nagyban hozzájá­rult ahhoz, hogy a tömörülés né­hai férje, a pedagógus-helytör­ténész nevét vegye fel. Csernok János elnök bejelen­tette: a korábbi határozatnak megfelelően elkészült az alap­szabály-tervezet, amit a tagság elfogadott. Az ülésen a szerve­zeti és működési szabályzatban foglaltaknak megfelelően tit­kárhelyettes megválasztására is sor került. E tisztségre a hon­ismereti kör tagjai Kovács Juli­annát egyhangúlag választot­ták meg. Megerősítették az el­nöki tisztségben Csernok Já­nost, az alelnöki pozícióban Andrási Istvánt, a gazdasági vezetői tisztségben Laczik Ist­vánt, a titkári feladatkörben pe­dig Horváth Jánost. Végezetül pedig elfogadták 2011 első fél­évi munkatervét. A szervezet egyébként min­den hónap első csütörtökjén tartja összejöveteleit a Városi Művelődési Központ és Könyv­tár sakktermében. ■ Kerecsenden a Magyary Károly Általános Iskolában a tanítást követő délutánokon egy héten át minden program az egészség- megőrzésről és a biztonságo­sabb élétről szólt A Makk Mar­ci programhét ötlete Bodnár Andrea tanárnőtől származik: négy éve szervezi a rendezvényt.- Gyerekkorom legkedvesebb mesefigurája volt Makk Marci, aki mindenben jó példát muta­tott a gyerekeknek. Mivel no­vember egyébként is egészség- ügyi hónap, úgy gondoltam, en­nek jegyében szervezhetnénk a diákoknak ilyen jellegű progra­mokat. A célunk az egészséges életmódra nevelés mellett a kör­nyezettudatos magatartás erősí­tése. A délutáni foglalkozások is ezekhez a témákhoz kapcsolód­tak - sorolja Andrea. A hét során a szervezők - Marczis Szandra, Garbacz Gá­bor - három korosztályt szólítot­tak meg. Az alsó tagozatosok plakátokat készítettek, egészsé­ges ételekkel ismerkedtek, a Ve­resegyházi Állatvédő Liga Med­vefarmjának jóvoltából állatsi­mogató programon vehettek részt, ahol élő farkasokkal, mo­sómedvével találkozhattak. Nagy sikert aratott az a baleset­megelőzési foglalkozás, amely­nek keretében a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szakem­berei szerveztek kerékpáros ügyességi versenyt a kicsiknek. Kerékpáros ügyességi versenyt is rendeztek a településen A felső tagozatosoknak rendha­gyó osztályfőnöki órákon szak­képzett védőnő tartott előadáso­kat különböző témakörökben, majd tűzoltó-bemutatón, a rend­őrök által szervezett baleset­megelőzési rendezvényen vehet­tek részt. A felnőtt érdeklődők figyelmét felhívták a kábítószer­használatban, valamint a közúti közlekedésben rejlő veszélyek­re, a Magyar Rákellenes Liga szakemberei pedig a betegség kialakulásáról, annak kezelésé­ről kaphattak jó tanácsokat. A szülőknek arra is lehetőséget biztosítottak, hogy gyermekne­veléssel kapcsolatos egyéni problémáikkal pszichológustól kérhessenek tanácsot. ■ IV * á 1 k

Next

/
Oldalképek
Tartalom