Heves Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-22 / 271. szám

14 PF. 2 3 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. NOVEMBER 22.. HÉTFŐ- OLVASÓINK ÍRTAK Magára maradt a bajban keserűség „Hosszú hónapok óta küzdünk, keressük a kiutat” Családok ezrei jutottak kilátástalan helyzetbe a válság és a katasztrófák miatt. Képünk illusztráció. A vörös csillag helyére kerülhetne a monumentális szoborcsoport Én is szeretnék hozzászólni a Hírlap 2010. okt. 21. (csütörtök) 14. oldalán megjelent „A végvá­ri vitézek sorsa” című olvasói vé­leményhez. Véleményem szerint a szobor monumentális, a Dobó térről a volt felszabadulási emlékmű he­lyére kerülhetne. Kisfaludy Strobl Zsigmond dicső történel­münket idéző lovasszobor-kom- pozíciójának ezen a tágas, szel- lős, jól látható téren kell lennie. A szoborcsoportot ide javaslom áttelepíteni, a volt kommunista vörös csillag helyére. A Dózsa György téren nincs elég hely! A Centrum áruház mögötti parkolóban a női WC mellé? (Még a gondolat is perverz.) (Név és cím a szerkőben) Nagyon nehéz elengedni szeretteinket Igaz, már elmúlt Mindenszentek és a halottak napja, de nincs az a szív, amely ilyenkor meg nem rendül hozzátartozója sírjánál. Fájdalom hasított belém, amikor olvastam a Heves Megyei Hírlap­ban, hogy ha nehéz is, de „el kell engednünk halottainkat”. Hogy ez mennyire nehéz, azt magun­kon is tapasztaljuk. Tíz hónapja vesztettük el anyósomat, akit na­gyon szerettünk. Drága jó édes­anyám 45 éve halott, de a mai napig nem tudom felejteni. Bár mi nem vagyunk hívei a hamvasztásnak, a különböző he­lyeken elszórt hamvaknak, ám megértjük, hogy mindenkinek szíve joga, hogyan búcsúzik el sze­retteitől. A szertartásoktól függet­lenül a gyászolók fájdalma közös. Az otthon való ravatalozást, a virrasztást, az éjszakába nyúló imádkozást én még megértem gyermekkoromban. Jó, hogy ma már szakemberek is segítenek a gyászoló családoknak. A temető­ket járva idén szomorú szívvel tapasztaltam, hogy milyen sok az elhagyott sír, ahová már sen­ki nem jár emlékezni. Míg élünk, emlékezünk sze­retteinkre, és ha lehet, ne csak november 1-jén látogassuk meg őket Egy főhajtást elvégre min­denki megérdemel. (név és cím a szerkőben) A magányos küzdelem, amelyről nagyon nehéz beszélni. A „víz az úr” erejét, hatalmát nemrég átél­hettük, és most az ipari katasztrófát is, amely talán a legsú­lyosabb. Fél éven belül mindezt el­szenvedte ez a kis ország. Mi jöhet még? Hisz marad­tak még „időzített bombák”, félelmek. Mikor a távo­li földrészek természeti kataszt­rófáit látjuk, azt gondoljuk: ve­lünk ez nem történhet meg. Most mégis itt van, és szörnyűbb, pusztítóbb, mint gondoltuk. A felsőzsolcai árvízi pusztítás ké­peit látván arra gondoltam, va­jon milyen segítséget kaptak vol­na a település lakói, ha az előző kormány van még hatalmon? Nyolc év tapasztalatait látván biztos, hogy nem ilyet, mert itt visszhangoznak a szavak: „ha­zudtunk éjjel-nappal, nem csi­náltunk semmit, el lehet hagyni ezt az országot, nincs ingyene­béd, öregecske feleséget le lehet cserélni...” stb. Az összedőlt vá­lyogházak, biztosítás nélküli ott­honok, némelyik már hetven éve áll ugyanúgy a maga gyengülő, omladozó falaival, védte az ár sú­lyát, de már nem bírta el. Áldjuk a Jóistent, hogy mind­ez a tragédia egy olyan kor­mány felállása után történt, amelynek tagjai hitet, segítsé­get nyújtottak az ott élőknek. A felsőzsolcai árvíz­nél a miniszterel­nök egyszerű, igaz, őszinte emberi együttérzését, se­gítségét tapasztal­hattuk. Ezt az arcát láthattuk most is Kolontáron, ezen a szívszorító, a vér színével ázta­tott településen. Köszönet a kor­mánynak, minden önkéntes szervezetnek (katolikus, mál­tai, Vöröskereszt, ökumenikus), magánszemélyeknek, minden adakozónak, akik nem hagyták magukra ezeket a családokat. Az itt élő emberek az életük Csapás csapás hátán- Azt mondják: a baj nem jár egyedül, ez a mondás így igaz. 190 ezer forint hátralék miatt veszítettük el 18 milliót érő házunkat, úgy, hogy még nekünk kell fizetni a bank­nak. A két fiam egy éven be­lül lett munkanélküli a vál­ság miatt. A féljem - bár­mennyire is szép, egészséges életet éltünk - súlyos rákos beteg lett. Joggal kérdezhet­jük, mi jöhet még? munkáját, a családi otthonukat veszítették el. Tiszteljük, segítsük őket! Szo­morú, hogy vannak politikusok, akik nem érzik át azt a mérhetet­len belső küzdelmet, kiszolgálta­tottságot, reményvesztettséget, amit a gazdasági válság - nevez­hetjük katasztrófának - rótta hi­telt felvettekre. Valamennyien tisztességgel, becsülettel vissza szeretnénk fizetni a bankoknak a hitelt, de belebetegszünk, hogy nincs mi­ből megfizetni a duplájára nőtt terheket. Tudjuk, milyen politi­ka, pénzpolitika vezetett oda, hogy ez a gazdasági katasztró­fa bekövetkezett. Emiatt sok család szintén egy élet munká­ját, az otthonát veszítette el, mint ahogy mi is. Hosszú hónapok óta küzdünk, keressük a kiutat bankoknál, szervezeteknél, gazdag embe­reknél, és rengeteg levelet el- küldtünk, de nekünk nincs se­gítség! Kitaszítottak lettünk, senki nem hallotta meg a segély­kiáltásunkat. Az albérletben to­vábbra is félelemben élünk, hogy mikor veszítjük el ezt az ideiglenes lakhatási lehetőséget a megmaradt hitelek miatt. Ne­künk nincs segítség, hisz már otthonunk sincs. Pedig nem tet­tünk mást, mint hogy felújítot­tuk, energiahatékonnyá tettük az otthonunkat, mert szerettük, mert jó volt oda hazatérni. A sok kedves emlék, nevetés, az ünne­pek szép percei mára már csak az emlékeinkben élnek. Egyedül vívom a harcot nap mint nap a családomért, az igazságért, mert önhibánkon kívül jutottunk ide. A magárahagyatottság fájdalma járja át a lelkem, mert mi nem kaptunk segítséget soha, senki­től. Mi vár ránk? Nem tudom, mert egyedül vagyok. (név és cím a szerkőben) Októberben ínyencségeket is kaptak a kritikusok Ahány ház, annyi szokás - tart­ja az ismert közmondás. Nehéz dolga van Egerben a Petőfi ut­cai Idősek Otthonában az élel­mezésvezetőnek, amikor több mint három tucat idős asszony között kell időnként megvéde­nie a maga és munkatársai iga­zát. A férfi gondozottak zöme - hozzám hasonlóan - „halk sza­vú haspók”, szívesen kér ne­megyszer repetát is az ízletes ebédből, legyen az főzelék vagy tésztaféle. Bezzeg az asszony­kák, akik a saját háztartásuk, családjuk „konyhatündérei” voltak valaha, már életkoruk okán is sokszor kritizálnak: hi­deg a leves, meleg a leves, túl sós vagy sótlan a főzelék, rágós a hús vagy éppen túl omlós - mondogatják nap mint nap. Ennyiféle ízlésnek egyszerre megfelelni aligha lehet. De a konyha dolgozói állják a sarat. Végtelen türelemmel hallgatják a többnyire méltatlan megjegyzé­seket. Sőt az idén októberben - ez az idősekről megemlékező hó­nap - újabb és újabb ínyencség­gel (gyümölcs, sütemény, édes­ség, pizza, finom borocska... stb.) igyekeztek meglepni a túl kriti­kus kosztosokat. No és ami meg­fizethetetlen, végtelen jóakarat­tal és türelemmel. Köszönet érte! (Kovács Zoltán, Eger) Nyolcszázan érdeklődtek az egészségnapon „Százszor olcsóbb megelőzni, mint gyógyítani a betegséget” - ez volt a mottója a napokban az egri Bartakovics Béla Közösségi Házban rendezett sokadik Egész­ségnapnak. Több mint nyolcszáz érdeklődő volt kíváncsi a rendkí­vül érdekes előadásokra. Fiata­lok és idősek jógáztak, hastáncot és görög táncot tanultak, a kínai Thai-csi mozgásművészettel is­merkedtek. Volt ingyenes vérnyo­másmérés, vércukorszűrés és masszírozás. A jóga-klub szerve­zésében lezajlott rendezvény vé­gén a szerencsésebbek tombolán számos hasznos gyógyterméket, szakkönyvet nyerhettek. (Fűrész János, Ezüstidő Szabadidős Egyesület elnöke, Eger) ■ Egyedül vívom a harcot nap mint nap a családo­mért, az igazsá­gért, mert önhi­bánkon kívül ju­tottunk ide. Katonanap. A Magyar Néphadsereg egyik alegységének 40 éve leszerelt honvédéi idézték fel sorkatonai élményeiket Gyöngyösön. A 17 leszerelt sze­mély közül héttel sikerült kapcsolatba lépni. A 60 év körüli „fiatalok” laktanyai látogatását Eperjesi Mihály nyugállományú katonatiszt színvonalas idegenve­zetése tette érdekessé. A következő vidám összejövetelt öt év múlva tartják. Virágot és mécsest is loptak vélemény Arcátlan tolvajok jártak a Rozália temetőben Kérem Önöket levelem leközlésé- re, mert úgy érzem, több ember is érintett a megdöbbenésemben, fájdalmamban és nem utolsósor­ban dühömben. November első két napján még azok is felkeresik szeretteik sír­ját, akiknek máskor nincs rá mód­juk, lehetőségük. 2009 januárjában veszítettem el tragikus hirtelenséggel férje­met, akit az egri Rozália temető­ben helyeztünk végső nyugalom­ra. Azért választottuk ezt a teme­tőt, mert a szülők, nagyszülők, ba­rátok is itt leltek végső nyugalom­ra. Egy éve ez a temető kivívhatta volna magának a „legelhanyagol­tabb temető” címet Egerben, épp ezért örömmel tapasztaltam, hogy egy ideje a sírkert szépül, tisztul, mivel más üzemelteti. Több ember szorgoskodott azon, hogy tiszta és gondozott legyen szeretteink végső nyughelye. A szomo­rú az, hogy vannak emberek, akik oly módon használják „szorgos kezeiket”, hogy lelopkodják a kiültetett vagy szálas virágokat, természetesen vázával együtt. Különlegesen szép virágot vittem férjem sírjára, melyhez emlék kötött bennünket. November 8-án délelőtt gondol­tam, hogy elhozom a temetőből, biztos ami biztos, de sajnos elkés­tem. Egy gerinctelen semmi em­ber megelőzött, és hogy teljes le­gyen a sikerélménye, a virág mel­lett egy nagyméretű mécsest is el­lopott. Bejártam a te­metőt, hátha rátalá­lok. Tisztelt valaki, va­lakik!! Tolvaj úr vagy hölgy! Ha egy­általán megérdem­lik ezt a megszólí­tást! Hogy van lelkiismeretük a szeretteik sírjára letenni azt, amit másoktól loptak el? Szégyelljék magukat, és - bár nem vagyok rosszindulatú - kívánom, hogy Maguk is tapasztalják meg azt a fájdalmat, amit nekem okoztak gátlástalanságukkal. (özv. Magyar Pétemé, Eger) ■ A szomorú az, hogy vannak em­berek, akik le­lopkodják a kiül- teótett vagy szá­las virágokat. Köszönet a tartalmas előadásért A jogosítvánnyal rendelkezők mind átélték a vizsgadrukkot, amint a vizsgabiztos elé kerültek. Számot adni a helyzetfelismeré­sünkről rövid idő alatt nehéz, de még nehezebb szembesülni a tra­gédiával, ha nem ismeri a közle­kedő a szabályok sokaságát. Ennek elkerülése érdekében kaptunk segítséget az Állami Közlekedési Hatóság Igazgatósá­gától, Gombály László osztályve­zető úrtól, aki a legjobb szakem­berét kérte fel előadónak Bódi Miklós úr személyében. A sok fontos információ mellett a sza­bályok ellentmondásaira is rávi­lágított az előadó. Köszönjük a tartalmas előadást. (név és cím a szerkőben)

Next

/
Oldalképek
Tartalom