Heves Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-11 / 262. szám
2 MEGYEI KORKÉP BSKMHKBHHMI HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. NOVEMBER 11, CSÜTÖRTÖK A környékbeli lakosság akarata ellenére zárták be a vasúti pályát Vasútmentők a mostoha síneken tárnái térség Vonatváró vonalbejáráson sürgették a forgalom újraindítását István recski polgármester megerősítette - felbecsülhetetlen és az önkormányzatok számára vállalhatatlan anyagi károkat okozott. Tönkrementek az utak, repednek a házak, ám eddig hiába tiltakoztak. A szárnyvonal újranyitá- sát sürgetőkhöz csatlakoztak a Nógrád megyei falvak is. Mátramindszent polgármestere, Horváth János azt reméli, hogy kiszabadulhat az elzártságból a 880 lelkes falu, amelynek jelentős veszteséget okozott a korábban vonattal érkező természetjárók, túrázók elmaradása. (Képünkön: visz- szakövetelik a vasutat) Vonatváró vonalbejárást tartottak az érintett települések képviselői a Kál- Kápolna és Kisterenye közötti szakasz személyforgalmának újraindításáért. Szilvás István A tárná menti Kistérség Területfejlesztési Társulás tagjai számos alkalommal hívták fel az illetékesek figyelmét arra, hogy a pályabezárás miatt hátrányos helyzetbe kerültek a települések. A közútra terelt termékszállítás - mint Pócs KELL A VASÚT! ■ Merécsit- H»jöKorcsrtúr Kun szón tml kló«-Dunnpal.tj INDÍTSÁK ÚJRA 07-BEN BEZÁRT VONALAKAT! Amikor a gazdaságtalannak ítélt szárnyvonalakat 2007-ben bezárták, a Kál-Kápolna és Kisterenye között közlekedő utolsó személyszállító vonatot fekete zászlóval búcsúztatták a recsk-parádfürdői állomáson. Az 54 kilométer hosszú vágány mentén fekvő települések lakói azóta sem tudtak belenyugodni a döntésbe, a személyforgalom újraindításáért folytatott küzdelmük azonban eddig eredménytelen maradt. Némi reményt ad viszont, hogy a jelenlegi kormány újra üzembe helyezett néhány vonalat. A mátrai szakaszról szólva Fellegi Tamás, a szaktárca irányítója úgy nyilatkozott, hogy a „megnyitás lehetőségét a minisztérium szakemberei tovább vizsgálják”.- Ezt a folyamatot szeretnénk a magunk módján meggyorsítani - mondta a bejelentés kapcsán a recski Magda Gyula, aki a Magyar Közlekedési Klub tagjaként nemrég „vonatváró vo- ■ Lehetővé válna Szlonalbejárást" szer- vákia irányába az vezett. A gyalog- unió által is támogatóra résztvevői - tott interregionális az érintett telepü- vasút beindítása is. lések polgármesterei, képviselői - Recsk és Mátraderecske között demonstráltak a szárnyvonalért, majd arról tanácskoztak, hogy miként lehetne ismét beindítani errefelé a vonatforgalmat, s hogy milyen lehetőségeket jelentene ez az itteniek számára. Mint Somodi Mária, a Magyar Közlekedési Klub titkára elmondta, ehhez szervezetük korábbi tanulmánya adott alapot. Eszerint az újraindításnak nemcsak a vasútról kell szólnia, mivel a térség mind gazdasági, mind pedig kulturális szempontból rendkívül hátrányos helyzetben van. Éppen ezért létfontosságú, hogy a közvetve vagy közvetlenül érintett tizenöt település a sajátjának érezze a vasutat. Ehhez ki kell alakítaniuk egyfajta tulajdonosi szemléletet, amihez a helyAz érintett településen élők számos alkalommal tiltakoztak már a falvakon áthaladó kőszállító tehergépjárművek kitiltásáért. A vonat segíthetne beliek kezdeményezésére és ösz- szefogására van szükség. A tét nagy: 45 ezer ember közlekedési és megélhetési lehetőségeinek a bővítéséről, illetve 95 ezer hektár terület gazdasági, környezet- védelmi problémáinak a megoldásáról van szó.- Megvalósítható elképzelésekből nincs hiány - jelezte Magda Gyula, aki a nyereséges teherforgalomra alapozná az új szervezetet, miután - az utakat és a mellettük lévő házakat egyaránt tönkretevő kamionok helyett - évente mintegy 1,5-2 millió tonna követ vihetnének környezetkímélő módon. De számba jöhet az erdészet, a téglagyár, a mezőgazdasági vállalkozások, s a közeljövőben talán az újra termelő ércbánya szállítási igénye is ezen a vonalon. A tervek szerint kft. formájában, szigorúan a helyi üzemeltetésű vonal irányításában, a leendő vasutas munkatársak hozzáállásában és a szolgáltatások kínálatában új szemléletre van szükség. Az ennek alapján létrejövő struktúra lehetővé tenné, hogy az itt élőket ne tegye kiszolgáltatottá a meglehetősen nehézkes és körülményes buszközlekedés. A gyerekes szülők sokkal könnyebben járathatnák csemetéiket bölcsődébe, zeneiskolába, szakosított oktatási intézményekbe. Az érintett körzet idegenforgalmának a bővülése érdekében pedig vonzó mátrai túrákkal, disznóvágásokkal, bor- és gasztronómiai programokkal, betyárromantikával összekötött hétvégi nosztalgiavonatokat közlekedtetnének.- Arról nem is beszélve - érveltek a vonalmentők -, hogy a szárnyvonal új keretek közötti működésével lehetővé válna Szlovákia irányába az Európai Unió által támogatott interregionális vasút beindítása is. Ez azt jelentené, hogy Losonctól - Fülek és Salgótarján érintésével - akár Egerig, s vissza utazhatnának vonattal a két ország polgárai. A Tárná menti vasútmentők nemcsak a gazdaságossági számításokat végezték el, hanem azt is felmérték, hogy az egyes települések milyen idegenforgalmi kínálattal támogatják majd a program megvalósítását. A majdan az ország más részében is példaként bemutatható elképzeléseik szerint - amennyiben a szaktárca és a vasút illetékeseivel egyezségre jutnak - egy fél év múlva elindulhat az első személyszállító szerelvény a mostoha sorsú pályán. Eger HARLEKIN A budapesti Bábrándozók Társulata vasárnap 11 órakor az egri Harlekin Bábszínházban mutatja be az „Incike-pincike Tündér” című darabot. A 4-től 99 éves korig ajánlott történetet Fésűs Éva meséje alapján Bánky Eszter és Kovács Judit írták, a történetet is ők mutatják be saját zenéjükkel és bábjaikkal. Eger PALÓCGÁLA Ma megkezdődnek a 21. Palócgála programjai. Este fél nyolctól a Bartakovics Béla Közösségi Házban a magyar kórusművészet népdalait, népdalfeldolgozásait mutatják be Daróci Bárdos Tamás, Bárdos Lajos, Halmos László, Kodály Zoltán műveiben. Közreműködik a Cantus Agriensis Kórus, vezényel Gergely Péter Pál. A Palócgála vasárnapig tart. Eger SZÉCHENYI A legnagyobb magyarról, Széchenyi Istvánról tart előadást Kocsis István író a Kálnoky László Egyesület szervezésében. A program ma 18 órakor kezdődik a Bartakovics Béla Közösségi Házban. Feldebrö bődön szombaton tíz órától tartják a 4. Bödön-ünne- pet a feldebrői Éva Udvarházban, ahol zsíros kenyérrel, lángossal, lekvárokkal várják a vendégeket. Délben a templom elől traktoros Bödönös falumustra indul. Hatvan PÁLYAVÁLASZTÁS A megyei iparkamara az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Hatvani Kirendeltségével, valamint a többcélú kistérségi társulással közösen idén is megrendezi a pályaválasztási hetet November 15-19. között a vállalkozások tevékenységét, szakmákat munkahelyeket megismertető üzemlátogatásokat szerveznek a közlekedési cégekhez, öntödékhez, a fém- és építőiparban tevékenykedő vállalatokhoz. Szó lesz a hiányszakmákról is. Hevesaranyos gyerekek a helyi általános iskola 5-6. osztályos tanulóinak a napokban nagy sikerű, rendhagyó irodalomórát tartottak, amelyen Nógrádi Gábor és Nógrádi Gergely írókkal találkozhattak a diákok. A két , vendég népszerű regények és filmek keletkezésének rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket. Ma délután négy órától bábszínházba várják a kicsiket a kultúrház- ba, ahol a Galagonya Bábszínház Vándortarisznya című meséjét tekinthetik meg. AJÁNLJUK ÖNNEK (271435 321899) Ha a ^ ■* ZTlTfr -en keresztül dönt, '^VAN ÉLET A HITEL UTÁN! 14 bank GJOB‘ hitelei eav helven! A NAGY VA5I IGÉN Eger, Zalár út 5. Tel.: 36/516-906 Gyöngyös, Török Ignác utca 16. Tel.: 37/500-657 Versenyezve gyűjtögették a hulladékot Terítéken Zsótér Selyemcipője közönségtalálkozó A rendező megválaszolja a kérdéseket Az Újhatvani Óvoda és Általános Iskola Baross Gábor-tagiskolájá- ban évtizedek óta hagyomány, hogy hulladékgyűjtést szerveznek évente két alkalommal, őszszel és a tavaszi hónapok egyikében - tájékoztatott Víg Judit pedagógiai asszisztens. Mint lapunknak elmondta: ebben a tanévben az őszi hulladék- gyűjtésre a közelmúltban került sor, s az akcióban a korábban megszokottnál is több gyerek vett részt. A tanulók osztályonként versenyeztek, a végeredményt majd a tavaszi hulladék- gyűjtés után hirdetik ki. Természetesen az az osztály győz, amelyiknek a legtöbb szemetet sikerül összegyűjtenie. ■ Egy színházi estén óhatatlanul felvetődnek kérdések a nézőkben, melyeket jó lenne azonnal megvitatni az alkotókkal. Különösen igaz ez az egri Gárdonyi Géza Színházban nemrég bemutatott spanyol szerelmi történetre, A selyemcipőre, melyet Paul Claudel írt. Az előadás próbára teszi a nézősereg szellemi energiáit a tartalmas és mély gondolatokat hordozó szöveg által, valamint „ülőképességét” egyaránt. Ezért a teátrum közönségtalálkozót tart ma este az előadást követően, ahol az érdeklődők találkozhatnak Zsótér Sándor rendezővel, aki megoldásokat kínálva várja őket az átriumban. ■ Zsótér Sándor, A selyemcipő rózsafüzér-díszletének egy darabkájával i r A i