Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-26 / 249. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 26., KEDD HEVES MEGYE GAZDASÁGA Ösztönözték, segítették az újonnan induló vállalkozásokat Bővíti üzemét a Bosch REXROTH A csoporton belül az egri lesz a legnagyobb egység Az egri Eszterházy Károly Főisko­la (EKF) Politológia Tanszéke és a hozzá kapcsolódó hálózat az el­múlt évtizedben több projektet valósított már meg sikerrel a civil társadalom, az önkormányzatok, a választási rendszer, regionalitás és a határ menti együttműködés területén. Az EKF partnerintéz­ményeivel - a Nemzeti Fejleszté­si és Gazdasági Minisztérium tá­mogatásával - vállalkozássegítő, versenyképességet növelő két­éves programsorozatot szervezett 2009 januárjától 2010 október vé­géig. Ennek elsődleges célja az volt, hogy a régióban ösztönözze a kezdő vállalkozói aktivitást, il­letve a már meglévők esetében növelje azok versenyképességét. ■ Tanúi lehettek több egymásra találásnak is.- Három helyszínen, Egerben, Pétervásárán és Ózdon több mint 240 fő vett részt a kurzusokon, ahol ismerkedtek az uniós vállal­kozási szabályozással, vállalkozá­si menedzsmenttel, a szükséges pr- és marketing-fogásokkal, be­fektetés-ösztönzéssel, munka­ügyi és foglalkoztatási ismeretek­kel. Szakértőink segítettek az üz­leti kapcsolatok építésében, a pi­aci lehetőségek feltárásában, s ta­núi lehettünk több egymásra ta­lálásnak is - mondta el Ráczné dr. Horváth Ágnes, a politológia tanszék vezetője. A „Jó vállalkozás - biztos jövő!” projekt tanácsadásain - fórumo­kon, személyes megbeszéléseken - 1200-an vettek részt. A legsike­resebbek bekerültek a mentor­programba is, ők a képzés zárá­sakor már üzleti tervvel rendel­keztek és egy olyan projektötlet­tel, amely a térségben bizton szá­míthat majd sikerre. ■ A Bosch Rexroth-ban a bővítésnek köszönhetően százötven fővel többen dolgoznak majd az egri üzemben Tizenkét termékcsoportot telepítenek át Egerbe, az első gyártósor már októ­ber végén kiszolgálhatja a megrendelőket. Tóth Balázs Ahogy már korábban írtunk róla, a gépgyártásban bekövetkezett változások eredményeként a Bosch Rexroth pneumatika üzlet­ágánál a gyártási folyamatok struktúráját világszinten át kel­lett szervezni. Ez az egri gyárat is érinti, hiszen külföldi egységeket telepítenek át Magyarországra.- Mivel a pneumatikái termé­keket gyártó üzemek nagy költ­ségnyomás alatt dolgoztak, így szükségessé vált a globális gyár­tási struktúrák átszervezése. A a megrendelések növekedése azt eredményezi, hogy mint­egy 150 fővel bővül a dolgozói létszám a tavalyi évhez ké­pest. Ezenkívül az egri üzem a Bosch Rexroth vállalatcso­porton belül is kiemelkedő po­zícióba kerül, hiszen az itteni lesz a legnagyobb kapacitású tervezett szerkezetátalakítás cél­ja az volt, hogy a cég stabil bevé­teli helyzetbe kerüljön, és ez a di­vízió és a magyar üzem szem­pontjából is egyfajta jövőben megtérülő befektetést jelent. Ez­zel a lépéssel a ver­senyképességet és a hosszú távú si­kert szándékoz­tunk erősíteni. Egerben az volt a cél, hogy a méret­gazdaságossági hatások kihasz­nálása érdekében azokra a ter­mékekre koncentráljunk, ame­lyeket már gyárt az üzem. Az eg­ri telephelyen a pneumatikus hengerek és szelepek, valamint a hajóiparban használt pneuma­tikus alkatrészek és tartozékok gyártása változatlan - mondta el Gödri István, a Bosch Rexroth pneumatika gyártóegység - árulta el gödri István (képün­kön) általános ügyvezető igaz­gató. Mátrai Géza gazdasági igazgató szerint a cél a Bosch Rexroth eredményességének fokozatos növelése. Amennyi­ben ennek eléréséhez szüksé­gessé válik az egri gyár terme­Pneumatika Kft. általános ügy­vezető igazgatója. Az első íermékcsalád áttelepí­tése három héttel ezelőtt meg­kezdődött, az új gyártósorok pró­baüzeme pedig zajlik. A termelés élesben várhatóan október végétől folyhat majd. A gyártósorok át­szervezése során tizenkét termék- családot telepíte­nek át, és ezek közül a legna­gyobb egy olyan szelepegység gyártása lesz, amelyet az autó­iparnak szállítanak majd. A bőví­téstől azt várják, hogy a Bosch Rexroth a jelenlegi gazdasági kör­nyezetben is meg­tartja, sőt növel­ni tudja verseny- képességét. lésének továb­bi bővítése, természetesen sor kerülhet újabb beruhá­zásokra is, de ez nem a követ­kező egy-két év feladata lesz. A bővüléssel jól járnak a beszállítók is az egri bösch gyár kapaci­tásának növelésével több g munkahely jön létre, nem­csak a cégnél, hanem a kör- $ nyékbeli beszállítóknál is. Mátrai Géza elmondta, a foglalkoztatott munkaerő bővülése és ennek pozitív hatásai a városra nézve egy­értelműek. Nyilvánvaló, hogy a környékbeli beszállí­tók számára is további lehe­tőségek nyílnak meg. Bíznak benne, hogy a város, illetve Habis László polgármester ígéretének megfelelően a K2- es úton megépül az a járda, amely nagyon fontos a gya­logosan munkába járók biz­tonságát illetően, és rémé lik, hogy a patak mellé ter­vezett kerékpárút is megva­lósul belátható időn belül. Mátrai Géza, a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. gazdasági ügy­vezető igazgatója megjegyezte: fontos tényező a fejlődésben, hogy az áttelepített gyártást a je­lenlegi üzemcsarnokban el tud­ják helyezni, az épület bővítésére nincs szükség. A már koráb­ban is itt lévő gépeket a ren­delkezésre álló helyet job­ban kihasználva rendezték el az épületben, így ma­radt elég tér az újaknak is. Terveik szerint az utolsó, tizenkettedik ter­mékcsalád áttelepítése a következő esztendő végén valósulhat meg. Fő cél a társaság eredményességének fokozatos növelése ■ A pneumatika! termékeket gyár' tó üzemek nagy költségnyomás alatt dolgoztak. Környezetvédelmi fórum a Mátraalján gyöngyös Éghajlat-változási fórumot tartanak a mátra- alji városban ma 9 és 13 óra között. A polgármesteri hi­vatal dísztermében (Gyön­gyös, Fő tér 13.) tartandó rendezvényen részletesen bemutatják a témával kap­csolatos stratégiát, az eddigi eredményeket és a jövőbeni célokat. A fórumon a részt­vevőknek lehetőségük nyí­lik azokat véleményezni is. Pályaválasztási rendezvények heves megye A Heves Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara kiemelt feladatának te­kinti, hogy segítse a megfe­lelő képzettségű munkaerő biztosítását a vállalkozások számára. Ebben az évben az Agria TISZK-hez tartozó is­koláknak rendeztek pályavá­lasztási programot, például céglátogatást olyan üzemek­be, ahol magas színvonalon működik a menedzsment, komoly képzettséget igénylő gépekkel dolgoznak. A láto­gatásokkor bemutatták, hogy egy-egy terület, például a logisztikai, külkereskedel­mi, szállodai értékesítési osztályok milyen konkrét fel­adatokat látnak el, ezekhez milyen képzettséggel, ta­pasztalattal kell rendelkezni, s miből áll a napi munka. Csökkentek az illetékbevételek HEVES MEGYE Az APEH köz­zétette a központi költségve­tést és az önkormányzato­kat megillető szeptemberi illetékbevételekre vonatko­zó adatokat. A múlt hónap­ban a Heves Megyei Önkor­mányzat területén közel 129.5 millió forint megosz­tandó illeték keletkezett, Egerben pedig 26,7 millió. Az önkormányzatokat 89,5, illetve 11,35 millió forint il­lette meg ebből, míg a köz­ponti költségvetésnek 73 és 15,4 millió forint jut. Az idén eddig a megyét tekint­ve 942, Egerben 352 millió forint megosztandó illeték képződött. A megyei önkor­mányzatnak az átengedett bevétel miatt 862 millió jár, a megyeszékhelynek pedig 146.5 millió forint jut. Nyár közepétől jobban ment építőipar Tavalyhoz képest több volt a megrendelés Sok az új és a bedőlő cég is vállalkozások A cégbíróságok utolérték magukat Az év közepén megállt az építő­ipar hosszabb ideje tartó vissza­esése, s augusztusban az előző esztendőhöz viszonyítva már ja­vulás mutatkozott, amiben per­sze közrejátszik az alacsony bá­zisérték is. Az utolsó nyári hónapban or­szágosan 5,8, Heves megyét te­kintve 5,2 százalékkal emelke­dett az építőipari termelés volu­mene a tavalyi év hasonló idősza­kához képest. A termelési érték elérte a 118, illetve az ötmilliárd forintot. Az Észak-magyarorszá­gi Régió építőipari ágazatban te­vékenykedő cégei két hónappal ezelőtt 11,6 milliárd forintot ter­meltek, amely több mint 21 szá­zalékos javulás egy év alatt. ■ Heves megyében az útfelújítások is segítettek az értékteremtésben Soha annyi céget nem számol­tak még föl egy hónap alatt, mint szeptemberben - derül ki az Opten legfrissebb jelentéséből. Ebben közrejátszhatott az is, hogy a cégbíróságok feldolgoz­ták az augusztusi ügyhátralékot, így a múlt havi 1914 felszámolás 35 százalékkal több az egy évvel korábbi azonos havinál is. Csorbái Hajnalka, az Opten cég- információs szolgáltató stratégi­ai igazgatója szerint a jelenség mögött a KKV-szektor likviditási pozíciójának további romlása áll. Az első három negyedévben összesen 13 ezer 404 vállalko­zás jutott a felszámolás sorsára, ez 21 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszaká­ban volt. Félévkor még csak 15 százalékos volt a növekedés. Je­lentősen nőtt azoknak a cégek­nek a száma is, amelyeket saját tu­lajdonosaik ítéltek bezárásra. A szep­temberben indított 1133 végelszámolás 33 százalékkal ha­ladja meg az egy évvel korábbi értéket, míg az első három ne­gyedévben ily módon bezárt 10 ezer 856 cég 11 százalékkal több, mint 2009 első kilenc hó­napjában. Múlt hónapban ugyanakkor rendkívül sok vál­lalkozást alapítottak, 4127-et, fe­lével többet, mint a tavalyi év ha­sonló időszakában. Csorbái úgy véli, a háttérben kényszervállal­kozásba menekülők, adóoptima- lizálók és csalók állhatnak. A régiónkban in­dított 183 új felszá­molás 44,1 száza­lékkal több, mint ta­valy szeptember­ben. A hónap végé­ig összesen 1283 cé­get döntöttek be a hitelezők, szemben az egy évvel korábbi szeptember végi 919-cel. A szep­temberi 33 végelszámolt vállal­kozás fele a tavalyinak. A cégbe­jegyzések száma szeptember­ben nőtt: 252 újat alapítottak, az évben pedig eddig 2306-ot, ez vi­szont elmarad a 2009-es év ha­sonló időszakától. ■ ■ A hónap végéig a régióban összesen 1283 céget döntöttek be a hitelezők. P I * 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom