Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-19 / 244. szám
2010. OKTÓBER 19., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 5 Finnországban tanulhattak az egri közgés fiatalok Finn fiesta elnevezéssel tartottak fényképes élménybeszámolót a tanulók az egri Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskolában abból az alkalomból, hogy lezárult az európai uniós Leonardo da Vinci Mobilitási Program. ■ Jelentős szakmai és számítógépes ismeretekre is szert tettek. Ennek keretében, ahogyan az elmúlt két évben, az idén is húsz diák vehetett részt szakmai tanulmányúton a skandináv országban. A fiatalok négy hétig tartózkodtak Eger testvérvárosában, Poriban, ahol prezentációkat tartottak Magyarországról, a városukról és az iskolájukról, angol nyelvű szakmai órákon is részt vettek. Három héten át a tanult szakmájuknak megfelelő munkahelyeken, elegáns hotelekben, önkormányzati irodákban, informatikai üzletben, könyvtárban dolgoztak. A diákok hazai élménybeszámolójukon elmondták: az egy hónap alatt nemcsak a finn nép kultúráját, szokásait ismerhették meg, hanem jelentős szakmai és számítógépes ismeretekre is szert tettek, az angol nyelvtudásuk fejlődött. Többen olyan barátokra is találtak, akikkel azóta is tartják a kapcsolatot. ■ Másodfokon is elutasították a Mohosz igényét A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság jogerős másodfokú ítélete helybenhagyta a korábbi döntést, amelynek értelmében a korábbi halászati joggyakorlót, a Mohoszt csak korlátozott birtokban maradási jog illeti meg az általa létesített el nem vihető vagyontárgy - Tisza-tavi irányfény - tekintetében. Az indokolás rögzítette, hogy a Mohosz halászati joga január első napján megszűnt, ettől az időponttól kezdődően nem volt jogosult a halászati jog gyakorlására, területi engedélyek kiadására, és jogcím nélküli birtokossá vált. A kihirdetett másodfokú ítélet jogerős. ■ A gépkocsik dokumentumaival trükközött a megyei főügyészség által megvádolt autókereskedő. Képünk nem a cégnél készült, illusztráció. Bankokat tévesztett meg bűnügy Sikkasztással is vádolják a volt egri autókereskedőt Már százötven eljárás indult lógások miatt rint önkényesen más célra használta fel, így majdnem 53,5 millió forint kölcsönt eltulajdonított. A vádhatóság szerint a Merkantil Bank Zrt. és az Autó-Wick Kft. közötti másik hitelmegállapodás értelmében az egri kft. a megfinanszírozott járművek fedezeti okmányait köteles volt elhelyezni a letétkezelő egri OTP-bankfiók- nál. A vádlott, kihasználva a letét- kezelés felületességét, az eredeti okmányok helyett azok fénymásolatát tette le zárt borítékokban, és 17 kocsi kapcsán tévedésbe ejtette mindkét pénzintézetet. A Merkantil Zrt.-t több mint 96 millió forint kár érte. Az Autó-Wick nevében S. három hitelintézettel is szerződött, hogy gépjárműhiteit igénybe venni kívánó ügyfeleket közvetít nekik. Adminisztrációs trükkökkel elérte, hogy ugyanazon két cégnek a finanszírozók 15-15 millió forint kölcsönt utaljanak át az Autó-Wick számlájára, a harmadiknál 9,1 milliót. A főügyészség különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás, három rendbeli minősített csalás bűntettével és öt rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével vádolja. A Heves Megyei Bíróság hozza majd meg az ügyben az elsőfokú ítéletet. „Kettős finanszírozással” csalt ki a vád szerint pénzintézetektől, illetve sikkasztott komoly összegeket az egri Autó-Wick Kft. volt ügyvezetője. Thaiföldre menekült a felelősségre vonás elől. Szalay Zoltán A Heves Megyei Főügyészségen elkészült vádindítvány Egerben nagy port kavart bűnügyet terjeszt a bíróság elé. A városban közismert cég volt az Autó-Wick Kereskedő és Szolgáltató Kft., amely főleg új és használt Toyoták eladásával, javításával foglalkozott. A városbeli S. Péter András volt az ügyvezetője. A fordulópont akkor jött el a cég életében, amikor 2007-ben jócskán megcsappant a hitelközvetítési jutalék, majd a világgazdasági válság hatásai jelentkeztek. A vádirat szerint a vádlott akkor határozta el, hogy csalárd módon teremti elő az anyagiakat a kft. fenntartásához. A módszert egy tévedés alapozta meg: mivel korábban a kft. véletlenül nem az erede ti, hanem a fénymás okmányokat nyújtotta be a letétkezelő bank egri fiókjához, ám a hitelt a másik pénzintézet mégis folyósította. Ez adta a „kettős finanszírozás” ötletét. A vádpontok egyik csoportjába azok az esetek tartoznak, amelyekben az Autó-Wick és egy lízingelő cég közötti szerződés alapján a kölcsönt a kft. ügyfelének számláján zárolták, és mint óvadék, ez lett a hitel visz- szafizetésének a fedezete, a számla kamata az ügyfelet illette. Utóbbi a kocsin a finanszírozó javára opciós jogot alapított, és az autó dokumentumait letétbe helyezte. A jármű eladása után a Wick a vételárat visszafizette az óvadéki számlára, és az összeg jóváírása után visszakapta a jármű papírjait. Összesen 45 gépkocsit szereztek be így. A lehívott kölcsönt átvezették az Autó-Wick A beismeréstől a szakvéleményekig BEISMERŐ VALLOMÁSA, a pénzintézetek feljelentései, dokumentumai, a tanúvallomások, a szakvélemények alapján kívánja btonyítani S. bűnösségét a főügyészség, amely a tárgyaláson öt sértetti képviselő és 14 tanú meghallgatását indítványozza. pénzforgalmi számlájára, majd innen utalták tovább a szállítóknak. A Toyota Motor Hungary Kft. az autókat tulajdonjog fenntartása mellett értékesítette az Autó-Wick-nek. Az azonban 11 kocsi kölcsönösszegét nem utalta át a Toyotának, hanem a vád szeThaiföldre menekült a kft. ügyvezetője miután összecsaptak a hullámok S. feje fölött, ő elmenekült az országból. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, ami végül a Thaiföldi Királyságban vezetett silkerre. Még 2009. december 3-án került a vádlott a thai hatóságok őrizetébe, majd 2010. január 16-án vették őrizetbe itthon. Három nap után előzetes letartóztatásba helyezte őt a bíróság - tájékoztatta a Hírlapot soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő (képünkön). Az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala hétfőn a települési önkormányzatok jegyzői, valamint gyámsággal foglalkozó ügyintézői számára tartott szakmai napot Egerben. Az eseményen elhangzottakról Mentuszné dr. Terék Irén regionális hivatalvezetőt kérdeztük.- Mi volt a célja a rendezvénynek?- Egy augusztusi törvény- módosítás értelmében az iskoláskorú gyermek után csak akkor kap a szülő családi pótlékot - tanköteles gyermek esetében ez az iskoláztatási támogatás -, ha a csemetéjét rendszeresen járatja iskolába. Az idei tanévtől a település jegyzőjének 10 igazolatlan tanóra után figyelmeztetnie kell a szülőket, 50 óra igazolatlan hiányzás után pedig mérlegelés nélkül védelembe kell venni a gyereket, továbbá fel kell függeszteni az iskoláztatási támogatás folyósítását. E módosítás részleteiről kapott tájékoztatást a résztvevő közel 120 szakember.- Az első megyei összesített adatok is tegnap láttak napvilágot. Mit tudhatunk erről?- A hozzánk beérkezett eddigi jelzések szerint az idei tanévben, szeptembertől ösz- szességében 150 esetben indult gyámhatósági eljárás az igazolatlan mulasztások miatt. Érdemes tudni, hogy az 50 igazolatlanul mulasztott órát követően a támogatást pénz helyett természetbeni juttatásban kapják meg az érintettek, amelyet eseti gondnok felügyel. ■ B. K. Mentuszné dr. Terék Irén: 150 esetben indult eljárás. EGYPERCES INTERJÚ Bemutatkoznak a műkedvelő művészek tárlat A megye fiataljai szívesen feszegetik az alkotói korlátokat Madárfigyelők, fotósok hétvégéje a Tisza-tónál Megyei Amatőr Tárlat címmel nyílt hétfőn az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház galériájában kiállítás, amelyet a Pedagógiai és Közművelődési Intézmény és az Egri Kulturális és Művészeti Központ rendezett nem hivatásos képző- és iparművészeknek. Nevezni két kategóriában lehetett, a képzőművészeten belül festészet, grafika, szobrászat, tűzzománc, az iparművészeten belül pedig minden kategóriában, ami a tárgyalkotáshoz tartozik. Jelentkezhetett bárki, aki elmúlt ló éves, nem végzett képző- és iparművészeti iskolát, továbbá nem hivatásszerűen foglalkozik alkotómunkával. Ötven ifjú alkotó művét tekintheti meg a közönség- Amatőr alatt nem a pejoratív, nem hozzáértő kifejezést értjük, hanem olyan személyt, aki kedvtelésből, hivatása mellett foglalkozik képző-, illetve iparművészettel. A műalkotások értéke nem attól függ, hogy valaki profi vagy amatőr - mondta Gál Sándor, a tárlat egyik zsűritagja. A bemutatóra 81 pályázó 184 művel jelentkezett a megye 15 települését képviselve, Szilvásváradtól Hortig. A fiatalok elsősorban az élet és halál kérdéseit, a hazaszeretetet választották témájukul. A Képző- és Ipar- művészeti Társaság novemberben is várja az újabb jelentkezőket. A kiállítás november 3-ig tekinthető meg. ■ M. Z. Október 23-24-én Tiszafüred- Örvényen és Poroszlón, valamint a köztük található vízfelületen, tanösvényeken mutatják be a Ti- sza-tó páratlan vízi és madárvilágát a Tisza-tavi Madarász és Természetfotós Fesztiválon. Ezen a hétvégén nemcsak a profi ornitológusok számára nyílik ki a tér, hanem a madarakkal épp csak ismerkedő, vagy egyszerűen csupán a szép őszi hangulatot kereső vendégek is különleges élményekhez juthatnak. A tó területének mintegy kétharmada a Hortobágyi Nemzeti Park része. E területen a több mint száz fészkelő faj mellett kiemelt jelentősége van az itt vonulás közben megpihenő több százezer madárnak, és ez fordítva is igaz: a Tisza-tó és a Hortobágy vízfelületei képezik Európa egyik legnagyobb madárvonulási központját. Szombaton a madarászversenyt amatőröknek és gyerekeknek hirdetik meg, nevezni 9 órától a tiszafüred-örvényi Szabics-kikötőben lehet. Délelőtt 11 órától folyamatos indulással kezdődik az egyórás fajfelismerő versengés, amelyen legalább tíz madárfajt kell megfigyelni az egy óra alatt. Másnap pedig az Év Tisza-tavi Természetfotósa díjak átadására kerül sor, madarak, egyéb állatok, tájképek, valamint ember és természet viszonyáról. ■ t V