Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-12 / 238. szám
M j ' ELETMOD Ljfe AUTÓ& MOTOR Felvillanyozó személyiség Peugeot ion Egy töltés - akár a konnektorból - 150 kilométerre elég A Peugeot iOn végsebessége 130 km/h. Ugyanolyan könnyű vezetni, mint egy automata kiskocsit Tartsunk nagyobb követési távolságot Ősszel korábban sötétedik, gyakrabban kell használni a gépjármű világítóberendezéseit. Nagyon fontos folyamatos tisztán tartásuk, az izzók cseréje és tartalékizzó beszerzése. Nemcsak azért, hogy optimális távolságot világítsanak be, hanem azért is, hogy másokat ne vakítsunk el. Az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése önmagában nem elég. Hiszen a jól működő és „csíkmentesen” törlő ablaktörlő lapátok, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő egyaránt az őszi közlekedés fontos kellékei. Különösen esőben és ködben nagyobb követési távolságot kell tartani az ilyenkor igen gyakori utoléréses balesetek, azaz „koccanások” elkerülésére. Mindenkor biztosítani kell a gyalogosok elsőbbségét a kijelölt átkelőhelyeken, s fokozottan figyelni kell iskolák környékén a gyerekekre. Az óvatlanul úttestre lépő gyalogosokra is készüljünk, tudva azt, esős-szeles időben a gyalogosok általában kevésbé körültekintők. ■ Hétvégi balesetek: nyolc halál Már nem múlik el hétvége halálos balesetek nélkül. Statisztikailag a mostani esetszám nem lóg ki a sorból, de ettől még tragikusnak minősíthető, hogy pénteken, szombaton és vasárnap összesen 436 közúti közlekedési baleset történt Magyarország útjain - közölte az ORFK -, és nyolc balesetben nyolcán életüket vesztették. Emellett is 55 súlyos, 77 könnyű sérüléssel végződött esetről tudni. A legtöbben azonban megúszták sértetlenül, a fentieken túl 296 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt. A közúti ellenőrzéseknél 164 esetben színeződött el az alkoholmérő. ■ Végre vezethettük a Peugeot villanyautóját, a szériaérett iOn jól vizsgázott a gyakorlatban. A gyár egyelőre csak bérletbe adná az autót, nyilván az ára miatt. Molnár József Tisztán elektromos hajtással látták el a Mistubishi i-MIEV alapjain nyugvó iOnt, melyet nemes egyszerűséggel akár egy otthoni konnektorról is feltölthetünk. A kisautó teljesen feltöltött akkumulátorokkal 150 kilométert ké- * pes megtenni, ami azt figyelem- | be véve, hogy a városban élők és az ingázók 90 százaléka nem megy autójával napi 60 kilométernél többet, bőven elegendő. A menetdinamikai mutatók terén átlagos értékekről beszélhetünk: végsebessége 130 km/h, százas gyorsulása pedig 15,9 másodperc. Az iOn speciális gyorstöltővel 15 perc alatt 50 százalékos ak- kutöltöttségre hozható, félórányi „tankolás” után már 80 százalék érhető el, s egy háztartási konnektorból 6 óra a teljes töltési idő. A gyáriak számítása szerint 100 kilométer megtétele hozzávetőlegesen 1,5 euróba, azaz mintegy 430 forintba kerül. A technikai nóvumot csak bérleti konstrukcióban tervezik forgalmazni, ez előreláthatólag 500 eurós (mintegy 143 000 forint) havi költséget jelent. Az iOn ikertestvére, az i-MIEV vételára külföldön 9-10 millió forintnyi, aminek tükrében érthető, hogy a Peugeot nem eladni, hanem csak bérbe adni kívánja autóját. Az akkucsomagot az utastér alá, egy speciálisan megerősített házba helyezték. Utóbbi nemcsak ütközésbiztonsági szempontból előnyös, hanem csökkenti a jármű súlypontját is. Indítást követően csak a műszeregység életre kelése jelzi, hogy autónk rajtra kész, a zajszint nulla, ahogy a károsanyag-kibocsá- tás is. A kormányzás kissé szintetikus, a gyorsulás pedig végtelenül egyenletes. Gázelvételnél a jármű lendülete forgatja az ekkor generátorként dolgozó villanymotort, a fékek működését elektromos vákuumszivattyú segíti. A lítiumionos akku 88, sorba kapcsolt cellából áll, 16 kWh elektromos energiát tárol 330 V névleges feszültségen. Az utastérben négy felnőtt foglalhat helyet, ezt a karosszéria gratulálunk! Az iOn nem önálló Peugeot-konstrukció - lánykori nevén Mitsubishi i-MIEV -, de remek kis villanyautó, hatótávja, egyszerű kezelése dicséretet érdemel. hiányzik! Egy partiképes vételár vagy kedvezőbb havidíj, amellyel nemcsak a közlekedési vállalatok és energiaszolgáltatók, hanem a magánszfésarkaiba helyezett kerekekkel és a nagy tengelytávolsággal (2550 mm) érték el - egy Corsáé például 2511 mm-es. A sofőr előtti kijelzőcsokor közepén a digitális sebességmérő trónol, körülötte a forgalmi körülményekhez pasz- szoló akkuállapot mutatója (töltés, eco, gyorsítás), balra is potenciális vásárlóerőt jelenthetne. meglepett! Nincs semmi meglepő az iOn vezetésében, aki elboldogul eg}' automata kisautóval, az egyszerűen tud haladni vele is. összegzés (négy és fél csillag) Technikai arzenálja igencsak előremutató. Egyelőre csak bérelni lehet, de a nagyobb sorozatgyártásnál ez változhat. ján a töltöttségi szint, jobbján pedig a megtehető távolság látható. A teljes lemerülés előtt több fokozatú figyelmeztető rendszer lép életbe, a végső kimúlás pedig folyamatos lassulást követő megállásként zajlik le. Hiába, ha tankolni nem is, de tölteni azért még kell! Bemutató Peugeot 508 még a Párizsi Autószalon előtt beülhettünk a Peugeot új reménységébe, a 407-est leváltó 508-asba. A sikkes limuzin 4,79 méter hosszú, s a szintén tetszetős kombi két centivel múlja felül. az 508-AS összeszerelése, a kidolgozás precizitása, az egyenletes illesztési hézagok jóval meggyőzőbbek, mint a 407-esnél. Az extralistán színes vetített kijelzés, négyzó- nás klímaautomata, kétféle futómű-beállítás van. a gázolajos kínálat 112-től 204 lóerőig terjed, a benzinpártiak pedig 1,6-os motorokból (120 LE és 156 LE) csemegézhetnek. 2012-től 200 lóerős, össz- kerékhajtású dízel-hibrid változat is érkezik. Életmód rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ& MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD& NEVELÉS Marad a benzin és a gázolaj ára A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. A múlt héten 3 forinttal csökkentették a 95-ös árát, 335 forintra. A gázolajé 326 forint maradt. Nem adja fel a Landwind A kínai Landwind autómárka európai premierje a balul sikerült töréstesztek miatt két éve meghiúsult, de a gyártó azt állítja, a kijavított CV 9-es egyterűvel 2011 első felében már biztosan meg tudnak jelenni az öreg kontinensen. A Landwind büszkén hangoztatja, hogy „számos” német beszállítóval dolgozik. Áramellátás közös töltővel A BMW, a Mercedes és a VW csoport megegyezett abban, hogy hálózatból is tölthető modelljeiket egy közösen kidolgozott szabvány szerinti töltővel árusítják a jövőben. Ezzel nemcsak az autógyárak járnak jól a kisebb fejlesztési költségek miatt, hanem a fogyasztók is. Műszaki adatok PEUGEOT ION villanyautó, lítiumion-akkumulátorral maximális teljesítmény 47 kW (64 LE) 3500-8000/percnél maximális forgatónyomaték 180 Nm 0-2000/percnél hátsókerék-meghajtás, automatikus váltó 0-100 km/h 15,9 s maximális sebesség 130 km/h maximális hatótáv 150 km Az első benyomás - kis híján csillagos ötös Egy karcos szélvédő könnyen balesetveszélyes lehet teszt Kiderült, romlik a látótávolság, az elvakított pilóták sokkal később észlelik az úton lévő akadályokat Szélvédőcserére nemcsak akkor lehet szükség, ha eltört vagy megrepedt az üveg, hanem akkor is, ha már sokat autóztunk vele. Az összekarcolódott szélvédőüvegen tükröződő fény ugyanis nagyobb eséllyel vakítja el a vezetőt, akivel így könnyen megeshet, hogy nem veszi észre időben az elé kerülő akadályt vagy gyalogost. A sejtést számokkal is alátámasztotta a VTI, a Svéd Nemzeti Közlekedj Kutatóintézet: tesztekkel mérték fel, milyen hatással van az autóvezetőkre a különböző mértékben elhasználódott, karcos szélvédőüveg. Háromféle szélvédőt használtak: egy újat, egy 150 ezer és egy 350 ezer kilométert futott autó üvegét. 24 sofőr tette meg ugyanazt a kört háromszor, mindegyik szélvédő mögött egyszer. Körönként két akadály került eléjük, míg a vakítást a szimulátor képernyője elé szerelt fényforrás okozta. A látótávolságot is mérték. Kiderült, a karcos üveg jelentősen rontja az észlelhetősé- get. A legjobb és legrosszabb szélvédő közötti látótávolság-különbség hozzávetőleg 130 méter volt, ez 65 százalékos eltérést jelent! Az elvakított vezetők később észlelték az akadályt, erősebben fékeztek, és a kikerülési manővert is hirtelenebbül végezték - annak ellenére, hogy ilyenkor át- Pokoli érzés, ha elvakít a szemből jövő fény. Jobb elkerülni ezt az élményt Az ablaktörlőre is ráfér a csere A levegőben található porszemcsék menet közben a homokszóráshoz hasonló hatásnak teszik ki az üveget. De idővel az ablaktörlők is komoly kárt tudnak okozni a szélvédőben - főleg, ha nem cseréljük időnként a lapátokat. A koszolódás következményeként a fény többnyire prizmaszerűen tükröződik a vezető előtt, amely könnyen vakíthat, ilyen, ha a nap lenyugvóban van, vagy éjszaka erős a szembejövő forgalom fénye. lagosan 15 km/h-val lassabban hajtottak, mint amikor jobban láttak. Ezek a körülmények kockázatosabb vezetési stílushoz, tehát fokozott balesetveszélyhez vezettek. Néhány sofőr nem tudta időben kikerülni az eléje kerülő akadályt, így kénytelen volt áthajtani rajta. Új szélvédővel ilyen eset nem történt, a közepesen használtnál a vezetők 4 százaléka, míg az erősen karcos üvegnél a sofőrök 8 százaléka ütötte el a szimulált akadályt. Az életben mindez biztosan balesethez vezetett volna. A teszt egyértelműen megmutatta, elhasználódott szélvédővel autózni kockázatos, különösen szemből érkező fénynél. ■