Heves Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 204-228. szám)
2010-09-27 / 225. szám
U 2010. SZEPTEMBER 27.. HÉTFŐ SPORT Az egri Bardi Gáborék Hevesről is J elvitték a bajnoki pontokat ■' MIWiiK Méltó emlékezés az egri póló 100 évére centenárium A ZF-Eger mindhárom tornát megnyerte a nagyszerűen lebonyolított rendezvényen nx ’> <s*‘ 100 ÉVES Száz év, három napba sűrítve. Nem kis feladat, mégis eredményesen és legfőképp méltó módon sikerült megemlékezni eme kerek évfordulóra az Egri Vízilabda Klubnál. Fenyves Balázs vízilabda Az idén százéves egri vízilabdázás ünnepére péntektől vasárnapig került sor a Dr. Bárány István és a Bitskey Aladár Uszodában. A két névadó személyét említve már bőven sok emlék eszünkbe juthat, ám mégis Pécsik Dénes neve ihlette meg a szervezőket, aki egri színekben az első olimpiai bajnoki címet szerezte 1964-ben Tokióban. A három nap során számtalan mérkőzést láthattunk a két létesítményben, ahol gyermek, női, illetve férfi csapatok is tiszteletüket tették. ^HUNGÁRIA A Bitskey-uszoda bejáratánál emlékfal és a Sportmúzeum jóvoltából relikvia-kiállítás fogadta az ünnepi program résztvevőit. Habis László Eger polgármestere ünnepi köszöntője után emléklapot adott át dr. Ringelhann Györgynek, a város első szabadon választott polgármesterének, díszpolgárának. Dr. Halmos R. Péter, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke megemlékezett azokról, akik már nem érhették meg a centenáriumot. - A vízilabda révén büszkék lehetünk, hogy egrinek érezhetjük magunkat. Köszönöm az önkormányzat és a ZF-Hungária Kft. támogatását. Azt szeretném, ha 50-100 év múlva is együtt ünnepelhetnék napjaink sikereit - jelentette ki a klubelnök. A korábban tervezett program sajnálatos változásaként egy kiváló pólóst, Bárány Attilát búcsúztattak az élsporttól. A szív- problémái miatt a pályafutása befejezésére kényszerülő játékostól a társak megható búcsút vettek a medence partján. A patinás eseményhez legalább ennyire előkelő ellenfelek illettek a ZF-Eger csapataihoz. r- ' .'ff mmu ■ ■ öcsik Dénes-emléktornán Hegedűs Gabor gólkirályi címet szerzett A visszavonuló Bárány Attilát ez alkalommal búcsúztatta el a klub AZ EGRI VÍZILABDÁZÁS Megtekinthetők a múlt emlékei A Bitskey Aladár Uszodában szombaton időszakos kiállítás nyílt. Az egri vízilabdázás 100 évre visszatekintő múltját dr. Székely Ferenc méltatta. Az Egri Sportmúzeum igazgatója kiemelte a megyeszékhelyi pólósport fontosságát a magyar vízilabdázás történetében. Pécsik Dénes lánya, Anita (jobbra), férje, M. Kiss Csaba és fiuk, Jakab a díjátadásban segédkezett a vasárnapi eredményhirdetés során Az újjá alakuló női és férfi együttesünk százszázalékos teljesítménnyel tisztelgett a centenárium előtt, elhódítva ezzel a Rádi-, valamint a ZF- kupát. De nem csak a vízben estek meg nagy találkozások. Az uszodai beszélgetések mellett a ZF Hungária Kft. éttermében tartott fogadáson soksok olyan személy jelent meg, akiknek a jelenléte fémjelezte, mekkora értéke van Eger vízilabdájának a magyar pólóban. Búslakodni talán azért volt okunk a három nap alatt, mert a találkozók nézőszáma nem úgy alakult, ahogyan azt sokan gondoltuk, de akik eljöttek, örülhettek, hogy láthattak egy kicsit a száz esztendőből. A vasárnapi program végeztével mindenki elégedetten tekinthetett körül. Az esemény záróakkordjaként pedig talán egyetlen, ám mindenképp helyénvaló mondatot érdemes megjegyezni: „Száz év múlva ugyanitt”! Kelemen Attila edző szerint az út elején járnak, de világosodik az alagút vége Kettőt ért a kapufás találat A HÖLGYEKNÉL a ZF-EGER Csapata az OB I. nyáron meggyengült címvédőjét, az alaposan bevásárló Szegedet és a magyar utánpótlás válogatottat megelőzve hódította el a rádi-kupát. - Örülünk az első helynek, jó együtteseket sikerült legyőznünk - értékelt kelemen attila a hazaiak mestere. - Még mindig a felkészülési szakaszban járunk, így akadtak olyan dolgok, amelyeket ki kell javítani, de biztató jeleket is észrevettem. Jó szezon előtt állunk, a felsőházban hat jó együttes is érdekelt lesz majd. Azon vagyunk, hogy a hibákat kiküszöböljük. Bene Kingáék mindhárom mérkőzésüket megnyerték a Rádi-kupán Pozitívum, hogy látható a fény az alagút végén. eredmények: ZF-Eger - Magyar utánpótlás válogatott 14-9 (4-2, 5-3, 2-2, 3-2. Gd.: Antal 5, Bene, Pardi, Pócsi 2-2, Kertes, Vályi, Balla 1-1. Szeged - Dunaújváros 15-8. ZF-Eger - Dunaújváros 12-11. Gd.: Czigány, Kertes 3-3, Pócsi, Antal 2-2, Pardi, Zajách 1-1. Szeged - Magyar utánpótlás válogatott 12-9. Magyar utánpótlás válogatott- Dunaújváros 10-12, ZF-Eger- Szeged 12-10. Gd.: Antal 4, Czigány 3, Bene 2, Szeredi, Pardi, Kertes 1-1. A TORNA VÉGEREDMÉNYE: 1. ZF- Eger 9 pont, 2. Szeged 6, 3. Dunaújváros 3, 4. Magyar utánpótlás válogatott 0. KÜLÖNDÍJASOK, LEGJOBB KAPUS: Gangl Edina (ZF-Eger); legjobb MEZŐNYJÁTÉKOS: DrÓVUCZ Rita (Szeged); gólkirálynő: Antal Dóra, 11 góllal (ZF-Eger). a kapufás gól kettőnek számított az EGER '70-80 - EGER '80-90 ALL stars mérkőzésen, ahol az öregfiúk játszottak egymással. A sport- szerűség keretein belül csatázott és persze zrikálta a másikát például Ambrus Miklós, dr. Sike József, Székely Zoltán, Gyulavári Zoltán és dr. Ancsán András - hogy csak néhány nevet említsünk a hajdani kiválóságok közül. A jó hangulatú és játékvezetői csínytevésektől sem mentes találkozó (13-13) után az egriek a stuttgarti szeniorokkal mérkőztek (10-10), ahol a korábbi nagyok több szép megoldással villantották fel pólótudásukat. Az „Itt nőttünk fel” program részeként aztán a medence partján idézték fel a legendás elődöket, köztük például a nemrég elhunyt Válent Gyulát, akinek mindenkihez volt jó szava. Az egri szeniorok jó hangulatú meccseket játszottak 1. Pécsik Dénes férfi torna ________ ZF-EGER - MLADOST ZAGREB 14-11 (4-3, 3-2, 3-3, 4-3) Bitskey-uszoda 600 néző. V.: Maijay, Mamitz. EGER: Szécsi - HEGEDŰS 5, VARGA 3, Kis G. 1, Biros, Hosnyánszky 1, Graham. Csere: Feltham 1, Petrovai 1, Kotszidisz 1, Kovács G., Binder, SÁNTAW 1, Nébald. Edzők: Gerendás Györffi, Tóth Kálmán. ZAGREB: Marcelic - Zivkovic 1, Letica, LONCAR 2, BUUUBASIC 3, Martinié 1, PETKOVIC 3. Cs.: Babic 1, Brlecic, Kucevic, Peric, Vukicevic, Pavicic. Edző: Emil Nikolic._______________________________ Gól - emberelőnyből: 9/4, ill 8/6._______ ZF-EGER - VK PARTIZÁN BEOGRAD 13-9 (4-2, 4-1, 3-2, 2-4) Bitskey-uszoda, 1000 néző. V.: Székely B., Vojvoda. EGER: SZÉCSI - Graham, Hosnyánszky 2, HEGEDŰS 2, KIS G. 3, Bundschuh, Biros 1. Cs.: Nébald - Sántavy, Petrovai, KOVÁCS G. 2, Kotszidisz, Feltham 2, Binder 1,_____________________ BEO GRAD: Zsivojivonics- A. RADOVICS 4, Korolija, Thaziteodorou, DED0VICS 2, Szaponjics, Cuk 1. Cs.: Nikolov, Obradovics, Mandics 1, Simics, Markovics, J. Radovics 1. Edző: Igor Milanovics. Gól-emberelőnyből: 7/2.ill.8/1._______ Öt méteresből: 5/4. ill. 1/1._____________ Ki pontozódott: Petrovai a 23., A. Radovics a 32. percben.______________________________ ZF-EGER VK PRIMORAC KOTOR 10-9 (4-2, 4-1, 2-3, 0-3) Bitskey-uszoda, 600 néző. V.: Kiszelly, Molnár P. EGER: SZÉCSI - Graham 1, Hosnyánszky 1, Hegedűs 1, Kis G., Bundschuh, BIROS 3. Cs.: Nébald - Sántavy, Petrovai, VARGA II. ZS. 3, Kotszidisz, Binder 1. KOTOR: Kralj - Drasko Brguljan, Darico Brguljan 1, Pavlovics 1, Milosevics, Kállay 1, Milics. Cs.: Gopcsevics 1, Petrovics 2, Draskovics, Azevedo 2, Setka 1. Edző: Ranko Perovics. ______________ Gó l - emberelőnyből: 8/3. ill 11/4.______ Öt méteresből: -, ill. 2/0._______________ To vábbi eredmények______________ PA RTIZÁN BEOGRAD - PRIMORAC KOTOR 8-13 PRIMORAC KOTOR - MLADOST ZAGREB 14-10___________________ ML ADOST ZAGREB - PARTIZÁN BEOGRAD 8-7________________ A torna végeredménye____________ 1. ZF-Eger 3 3 - - 38-29 9 2. Primorac Kotor 3 2 - 1 36-28 6 3. Mladost Zagreb 3 1 - 2 30-36 3 4. Partizán Beograd 3 - - 3 25-35 0 Különdíjak, legjobb kapus: Szécsi Zoltán (ZF-Eger); legjobb mezőnyjátékos: Hebojsa Milics (Kotor); gólkirály: Hegedűs Gábor (ZF- Eger) 8 találattal. Ajándék bor, emlékérem az ünnepi fogadáson mintegy háromszáz személyt láttak vendégül a ZF Hungária Kft. éttermében rendezett fogadáson, ahol a korábbi játékosok, edzők, vezetők és szponzorok centenáriumi lógóval ellátott palack bort és díszdobozban lévő emlékérmét vehettek át. Házigazdaként dr. Ulrich Diller, a ZF Hungária Kft. vezérigazgatója, egyben az Egri VK társadalmi elnöke köszöntötte a megjelenteket - köztük Pócsik Dénes családját, Marco Birrit, a LEN vízilabda-igazgatóját és dr. Martin Györgyöt, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökét - majd Habis László polgármester hangsúlyozta a vízilabdasport és a megyeszékhely szoros kötődését egymáshoz. Az eseményen többek között részt vett Madaras Norbert (Pro Recco), Kovács Róbert (Vasas), de a régmúlt nagyjai (Ambrus Miklós, dr. Bodnár András) is feltűntek. 9