Heves Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 204-228. szám)
2010-09-18 / 218. szám
2010. SZEPTEMBER 18., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 5 f# Ősztől a rajkóktól tanulhatnak közoktatás Kerecsenden profi művészek karolták fel a művészetoktatást Kerecsenden az általános iskolában szeptembertől újra indult a művészeti alapoktatás. A diákok profi szakemberektől tanulhatnak zenélni, táncolni. Barta Katalin Kerecsenden a Magyary Károly Általános Iskolában a minőség- biztosítási rendszer szigorítása nyomán szomorúan konstatálták néhány éve, hogy az állami normatíva csökkenése miatt kénytelenek lemondani a zeneoktatásról. Mivel az itt tanuló, javarészt roma gyermekek és szüleik is büszkék voltak arra, hogy zenei tanulmányokat folytathattak, a fenntartó önkormányzat kereste a lehetőséget, hogy miként tudnának hasonló lehetőséget biztosítani a fiataloknak. A helyiek nagy örömére végül is szeptembertől újra indulhatott az intézményben az alapfokú művészeti képzés. A tánc- és hangszeres kurzusokra tavasz- szal több mint száz diák jelentkezett. Ottjártunkkor épp az első foglalkozásokon vettek részt a gyerekek. Frankó Tamás Barnabás, a budapesti Rajkó Talentum Kisebbségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művésztanára - aki a fővárosból ingázik csütörtökönként, hogy hangszeres zenére oktassa a nebulókat - Lakatos Georginával épp azt gyakorolta, miként lehet a furulyából tiszta hangokat előcsalogatni. A szomszéd teremben a hegedűvel ismerkedtek a diákok. Kérdésünkre Georgina elmondta, hogy régi vágya volt zenét tanulni és muzsikálni. Tanára - aki Kerecsenden újra indulhatott az alapfokú művészeti képzés. Képünkön Frankó Tamás Barnabás művésztanár és növendéke, Lakatos Georgina. több nívós nemzetközi együttesben is játszik - pedig azt magyarázta, hogy kíváncsian tekint a kurzus elé, s bízik abban: sok tehetséges gyermeket ismertethet meg a muzsikálás örömével. A tanfolyam előzmé- j nyeiről Sári László polgármestert kérdeztük:- Régi sportbarátság fűz Mezei Istvánhoz, a Rajkó Zenekar munkatársához, aki egyben a Farkas János Alapítvány elnöke is. Az ő segítségével kerültem kapcsolatba a zenekarral. Gerendási István, a Rajkó Zenekar vezetőTavasszal közel száz gyerek jelentkezett a meghirdetett két kurzusra. Kerecsenden is sok a tehetséges fiatal SÁRI LÁSZLÓ polgármester (képünkön) elmondta, hogy a község sokat köszönhet a Rajkó együttesnek, hiszen számos világhírű produkciót mutattak be a helybelieknek is. Arról is tárgyalások folynak, hogy a művészeti oktatás mellett a jövőben sport és labdarúgó akadémiát létesítenek a községben a hátrányos helyzetű, nem kizárólag roma származású gyermekek számára. je is többször járt Kerecsenden, s a zenekar is fellépett számos rendezvényünkön. Ezeken a programokon szembesültek a művészek azzal, hogy a községben sok hátrányos helyzetű ember él, s hogy a gyermekeik felzárkóztatása is nehéz feladat. Idén év elején körvonalazódott, hogy a művészegyüttes által működtetett Talentum Nemzetközi Tánc- és Zeneművészeti Iskola felkarolja a helyi diákokat, s tagintézményként elindítja a zene- és táncművészeti oktatást a településen. Tavasszal közel száz gyerek jelentkezett a meghirdetett két kurzusra. Ők szeptembertől tánctanfolyamra járhatnak, s megismerkedhetnek a muzsikáAkik meghódították a világ színpadjait A rajkó zenekar 1952-ben Szigeti Pál igazgató és Farkas Gyula művészeti vezető, karmester vezetésével jött létre. Fő céljuk az volt, hogy a cigányzene meghódítsa a világ nagy színpadjait, bebizonyítsák: sokkal több annál, hogy éttermekben, kocsmákban szórakoztassa az embereket. E cél érdekében az ország különböző pontjain élő ro ma fiatalok számára lehetőséget teremtettek a cigányzene hagyományainak ápolására, to vábbfejlesztésére. lás örömével is: hegedülni, zongorázni, furulyázni, cimbalmoz- ni tanulhatnak. A Tisza-tonal randevuznak hagyomány Kunhegyesen találkoznak a polgármesterek Szeptember 24-én rendezik meg a Tisza-tavi Polgármesterek Randevúját. A Kunhegyesen zajló hagyományos esemény díszvendége Bala- tonfüred, fővédnöke dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A szolnoki Szféra- Tisza Kft. által indított városi polgármesteri randevú tizenöt éves múltra tekint vissza, és regionális szinten is találkozásra invitálja már évek óta az önkormányzati vezetőket. A Tisza-tavi régió 73 településének delegáltjai első alkalommal, 2003-ban is Jász- Nagykun-Szolnok megyében találkoztak. 2010-ben újra Jász-Nagykun Szolnok megyei település, Kunhegyes a házigazdája a programnak. Kunhegyes a Nagykunság északi peremén fekszik, közel a Hortobágyhoz és a Tisza-tóhoz. A város több mint 700 éves történelmi múlttal és számos kulturális örökséggel rendelkezik. Az itt élők büszkék az Alföld második legnagyobb kéttornyú református templomára, amelyet Hild József tervei nyomán építettek, a Kun Kapitány házra, a szélmalomra, a műemlék jellegű városházára. A Szféra a Tisza-tavi régiót érintő mind a négy megyében (Heves, Hajdú-Bihar, Borsod, Jász-Nagykun- Szolnok) 2003 óta jelen volt. A helyszíneket nem egyszerű kiválasztani, hiszen egyre több település szeretné magáénak tudni a konferenciát. Meg kell jegyezni, hogy a regionális szintű találkozó a mátrai kistérségben is érdeklődést váltott ki, így több mint 100 települési önkormányzat képviselőinek részvételével először 2005-ben Mátrafüreden is megrendezte a Szféra-Tisza Kft. a Mátrai Polgármesterek Randevúját. Az idei találkozó különlegessége, hogy Balatonfüred a díszvendége a programnak. A regionális szakmai konferencia kapcsolódik a kormány vidékfejlesztési programjához, amelynek lényege, hogy a vidék - ezen belül a Tisza-tavi régió - életminőségben, munka- és népesség- megtartó erejében, környezeti állapotában versenyképes legyen a nagyvárosokkal és más országok vidéki körzeteivel. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a lehető legszélesebb körben vegyenek részt az előadásokon azok a gyakorlati szakemberek, gazdálkodók, vállalkozók, vidékfejlesztéssel, a turizmussal foglalkozók, akik a kormány törekvéseit a gyakorlatban, a Tisza-tavi régióban is megvalósítják. A konferencián a Szféra-Tisza Kft. által alapított díjjal jutalmazzák azokat az önkormányzati vezetőket és szakembereket, akik munkájukkal hozzájárultak a Tisza-tavi régió és a Tisza-tó fejlesztéséhez, népszerűsítéséhez. Ők az Év Tisza-tavi Polgár- mestere, Alpolgármestere, Jegyzője díjat vehetik át, amely Pogány Gábor Benő szobrászművész „A polgár apoteózisa” című alkotása. A díjakat a vidékfejlesztési miniszter adja át. a A SZAVAZÓLAPOK LAPUNK TEGNAPI SZÁMÁBAN JELENTEK MEG, DE LEHET SZAVAZNI A szavazas.joomla-sablon.hu WEBFELÜLETEN IS. Híreink a weben: HEOL EGYPERCES INTERJÚ Nyílt nappal ünnepel a színház Egész napos programsorozattal ünnepli a magyar dráma napját az egri Gárdonyi Géza Színház kedden. A részletekről Emri Tündét, a program felelősét kérdeztük.- Elsősorban kiknek szól a nyűt nap?- Mindenkit várunk, akit érdekel a színház, és az, hogyan jön létre egy előadás. Sokszínűén mutatjuk be, ami a kulisszák mögött van. Idén még nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy bevonjuk az iskolás korosztályt a munkánkba.- Milyen programokat kínálnak?- Tíztől délután két óráig óránként indítunk színházbejárást, ahol „pincétől a padlásig” megismerhetik a színházat az érdeklődők. Találkozhatnak színészeinkkel, és Csizmadia Tibor direktor úrnak is tehernek fel kérdéseket, aki maga is kíséri a csoportokat. A Tánctagozatunk erre az alkalomra készítette a „Szív desszert” című koreográfiát Barta Dóra rendezésében, ez fél 3 és fél 4 között a Törvényház úti próbateremben látható. Fél 5-től a színház nagytermében rendezők beszélnek az előadások háttértitkairól. Este 6 órától kvízjátékot tartunk iskolásoknak, héttől Horváth Péter „Kerti mulatság" című darabját játsszuk a Stúdiószínpadon, Szegvári Menyhért rendezésében.- Be kell előre jelentkezni a programokra?- Jelentkeztek be előre csoportok, de szívesen fogadjuk azokat is, akik most kapnak kedvet a látogatáshoz. Az esti előadás kivételével ingyenesek a programok. Emri Tünde: - Most még sokszínűbben mutatjuk be mindazt, ami a kulisszák mögött van. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Felelősség és ésszerűség a program alapja j- Elkészítettem a felelősség és az ésszerűség programját, ami közép- és hosszú távon kínál lehetőségeket arra, hogy minden gyöngyösinek módja legyen javítani életminőségén - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Faragó László, a Fidesz-KDNP gyöngyösi polgármester-jelöltje.- A programnak három alappillére van: a gazdaságilag fejlődő, élhétő város megteremtése, a korrupció felszámolása, valamint a jelen és a jövő biztonságának megteremtése. A polgármester-jelölt fontosnak tartja a vidékfejlesztés új alapokra helyezését is, amit elsősorban az idegenforgalomban rejlő lehetőségek kiaknázásával lehet elérni. A sajtótájékoztatón dr. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: újra kell építeni a vidék és a város kapcsolatát. Ebben segíthet, ha a falvakban megtermelt növények felvevőpiaca a város lesz, ha a közös érdekérvényesítést szövetkezetek erősítik. A kormány lényegesnek tartja a sokszínű, minőségi, több embernek megélhetést adó mezőgazdasági ágazatok támogatását is. Az államtitkár szerint Gyöngyös és térsége mindebben élen járhat.