Heves Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 204-228. szám)

2010-09-10 / 211. szám

2010. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 ZABÁNKIG Heves megye hip-hop az idén harmadik alkalommal rendezik meg a Hip-Hop Contest országos Hip-Hop versenyt. A megyében minden jelentkezőnek biztosítják a lehetőséget, hogy zsűri és kö­zönség előtt az EKMK Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház szín­háztermében, kiváló színpad-, hang- és fénytechnika mellett be­mutathassa produkcióját szep­tember 11-én, szombat délelőtt 10 órától. A produkciókból este 8 óráig a zsűri kiválasztja a legjobb 15 előadót, aki automatikusan kvalifikálja magát az elődöntőbe, amely ugyanezen nap estéjén lesz az egri Grove 54 elnevezésű klubban. Kerecsend tanfolyam Egy si­keres pályázatnak köszönhetően szeptember 20-tól ingyenes, 120 órás német és angol nyelvi kur­zusok indulnak a lakosság részé­re. A tanulni vágyók a kerecsenéi általános iskolában Nagyné Hágen Évánál és a könyvtárban Forgácsné Román Ritánál, vala­mint Kiss Sándor körjegyzőnél a községházán jelentkezhetnek, il­letve érdeklődhetnek a részletek után szeptember 14-ig. Mikófalva BERUHÁZÁS Befeje­zéséhez közeledik a községi te­mető feljáratának rekonstrukciója és az urnafal kialakítása. Az ön- kormányzat nem kapott pályázati támogatást a felújításra és a fej­lesztéshez, ezért önerőből valósít­ják meg a kivitelezést. Az átadás az időjárás függvénye, de várható­an a napokban sor kerül majd rá. Recsk OVINYITÁS A nyár folya­mán felújított Csengővár Napkö­zi Otthonos Óvoda szeptember 13-tól, hétfőtől fogadja 'újra a gyerekeket. Az intézményvezetés arra kéri a szülőket, hogy aki az óvodai ellátást a jövő héttől igénybe kívánja venni, az legké­sőbb ma délelőtt 11 óráig jelez­ze a 36/478-015-ös telefonszá­mon, illetve személyesen az óvo­davezetőnél. Szilvásvárad továbbtanulók A helyhatóság úgy döntött, csat­lakozik a Bursa Hungarica Felső- oktatási Önkormányzati Ösztön­díjpályázathoz, és a beérkezett kérelmek közül a felsőfokú ta­nulmányokat végző öt legrászo­rultabb hallgatót támogatja kise­gítő ösztöndíjjal. A pályázatokat október 29-ig várják. Az adatlap letölthető a www.szilvasvarad.hu oldalról. A döntés pedig a helyi egészségügyi és szociális bizott­ságra hárul. Újráznának a városokban választások Aki polgármester, a jövőben is az szeretne maradni Önkormányzati választás 2006 őszén. Akkor október 1-jén járulhattak a szavazók az urnákhoz, most október 3-án zajlik majd a voksolás. Maximum hat, minimum kettő. A megye városai­nak lakói ennyi jelölt kö­zül választhatnak polgár- mestert maguknak. A je­lenlegi városvezető min­denütt újra indul. Rénes Marcell Heves megyében négy tízezernél népesebb település van - Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves -, itt a polgármester mellett egyéni vá­lasztókerületi jelöltekre is szavaz­hatnak a választók, a töredéksza­vazatok a kompenzációs listáról juttathatnak mandátumhoz jelöl­teket. A kisebb városokban, a köz­ségekben polgármesterre és egyéni listás jelöltekre lehet vok­solni. E helységekben nincs kom­penzációs lista. Adataink forrása az Országos Választási Iroda hiva- ■ * ' talos honlapja, a www.valasztas.hu . V] Egerben öt pol­gármester-jelölt indul: Bányász Róbert (Együtt a Fejlődő Váro­sunkért Egye- . sülét), Habis László (Fidesz- KDNP), Mir­Polgármester­jelölt: Egyéni listás jelölt: Egyéni választókerületi jelölt: Kompenzációs lista: 2006: 372 2 516 290 26 2010: 407 2166 203 20 kóczki Ádám (lobbik), Nagy 1st- Heves megyei települési polgármester- és képviselőjelöltek, listák száma ván (MSZP) és Tarsoly József. Bá­nyász a ciklust most záró testület­be még szocialista jelöltként ju­tott be, később szakított a párttal. Habis László a jelenlegi polgár- mester, egyúttal országgyűlési képviselő, akárcsak Mirkóczki Ádám, a Jobbik megyei elnöke. Nagy István a városi közgyűlés pénzügyi bizottságát vezette, Tar­soly József az egri hegybíró. Gyöngyösön Bozsik István (Civilek Gyöngyösért Egyesü­let), Faragó László (Fi- desz-KDNP) és Hiesz György (MSZP) száll ringbe. Bozsik ma is helyi képviselő. Faragó a Vak Bottyán szakközépiskola igazga­tója, Hiesz a mai városvezető. Hatvanban is újra indul a je­lenlegi polgármester, Érsek Zsolt (Együtt Hatvanért Egyesü- let-MSZP), mellette Garamszegi József (Jobbik), Pálosi Tamás (Hatvan Városi Lokálpatrióták Egyesülete) és Szabó Zsolt (Fi­desz), a tavasszal megválasztott honatya pályázik a posztra. Hevesen Balla Lajos (Jobbik), Csáki Zsigmond (független), Korsósné dr. Demeter Dóra (Fi- desz-KDNP), Sárándi István (MSZP), Török János (független) mérkőzik meg a polgármesteri tisztségért. Csáki, a jelenlegi pol­gármester fideszes volt, de a vá­rosi egészségügyi ellátás privati­zációja miatt kizárták a pártból. Korsósné e ciklusban külsős bi­zottsági tag volt, Sárándi az MSZP hevesi frakcióját irányította. Pétervásárán csak ketten indulnak október 3-án A városok közül Pé­tervásárán számol­hatunk a legkeve­sebb, mindössze két polgármes­ter-jelölttel - erősítette meg DR. BENKÁR József me­gyei főjegyző, a Területi Vá­lasztási Iroda vezetője (ké­pünkön). pál László függet­len), a jelenlegi önkormány­zati vezető, ő már öt ciklust töltött Pétervására élén. Ellen­fele a mai alpolgármester, eged István lesz a Fidesz- KDNP szövetség színeiben. FORRÁS: ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA Bélapátfalván három függet­len jelölt száll ringbe, Ferencz Ervinné Éles Erika, Ferencz Pé­ter - ő a mostani polgármester -, továbbá Vizy Pál. Füzesabony­ban Balsai Tamás (független), dr. Gondos István (Fi- desz-KDNP), Gulyás László (Összefogás Füzesabonyért Egyesület) és a jelenlegi polgár- mester, Laminé Antal Éva (Fü­zesabonyi Lokálpatrióta Egy- let-Füzesabony Nyugdíjasainak Érdekvédelmi Egyesülete-Ma- gyarok Szövetsége Egyesület) in­dul. Kiskörén Grosser Elisabeth (független), Király László (Ma­gyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja), Magyar Csilla (Fi- desz-KDNP), a mai városvezető, Szén József (független), Tóth Gá­bor (Jobbik) és dr. Váradi Géza (független) közül választhatnak a helyiek. Lőrinciben három füg­getlen jelölt, Jánosi László, Kele­men Attila, Somogyi Mária és Stolmár Aladár (Fidesz-KDNP), Vasas Viktória (Jobbik), a mos­tani polgármester, Vig Zoltán (Lőrinci Város Jövőjéért Baráti Egyesület) indul. ÁLLÁSPONT Mi baj van, nyugdíjasok? emberes feladatra vállalko­zott a miniszterelnök, ami­kor úgy döntött, hogy levél­ben kérdezi meg a magyar nyugdíjasoktól: mi a legna­gyobb gondjuk, szerintük mi lenne a kormány legfonto­sabb teendője az ország mai helyzetében. Elképzelem a több mint másfél millió cím­zettet, amikor felbontják a névre szóló küldeményt és tollat ragadnak. Mivel kevés olyan nyugdíjast ismerek, aki gondtalanul éli napjait, felteszem, hogy sokan élnek majd a lehetőséggel. bármennyien is szánják rá magukat a válaszra, mivel október 1-ig vissza kellene juttatni a feladónak a levelet, derekas kis csapat kell ah­hoz, hogy egyenként elolvas­sák, elemezzék a küldemé­nyek tartalmát. De most az egyszer ne legyünk szőr- szálhasogatóak! Ne kérdez­zük meg, mennyibe kerül mindez, ne kezdjünk el azon fanyalogni, vajon mi értelme ennek az egésznek. Higgyük el, hogy a nemzeti ügyek kormánya minden eddigi kormánynál nagyobb és több figyelmet kíván fordítani a nyugdíjasokra és problémáik megoldására, ami szép do­log. Higgyük el, hogy a vála­szok is időben megszület­nek, és hogy körvonalazódik egy vadonatúj koncepció, ami rövid és hosszú távon is méltányos választ ad minden gondra, bánatra, kételyre. A DERÉKFÁJÓSOKNAK kenŐ- csöt ajánlanak, a kisnyugdí­jasoknak olcsó élelmisze­rekkel megpakolt nyugdíjas bolthálózatot, az özvegyek­nek ingyenes gyászenyhítő tréninget stb. Örüljünk an­nak, hogy empatikus kor­mányunk van. Én is várok egy levelet tőlük, amelyben arra kíváncsiak, hogy devi­zahitelesként mi a legna­gyobb gondom. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Uj kórházi szárnyat építenek Gyöngyösön Folytatás az 1. oldalról Az elképzeléseknek megfelelő­en ily módon egy épületben megoldhatóvá vá­lik majd az intéz­ményhez tartozó összes járóbeteg-, valamint - a pszi­chiátria kivételével - a teljes fekvőbe­teg-ellátás biztosítása. Az is a tervek sorában szere­pel, hogy a földszinten kap he­lyet a világszínvonalú informati­kával támogatott központi beteg- irányító egység, amely a haté­konyság és átláthatóság jegyé­ben a betegek maximális kom­fortját szolgálja majd. A közpon­ti betegirányítás mellett ugyan­ennek az épületnek a földszint­jén és az első emeletén helyezik majd el az összes járóbeteg-szak­ellátást is. A második eme­letre a szülészet-nő­gyógyászati jellegű ellátások kerülnek, és ugyanitt lesz a ba­ba-barát osztály, köz­vetlen összeköttetésben a jelen­legi szülőszobával, illetve az új­szülött-osztállyal. Itt alakítják ki az építési munkák befejezése után a krónikus belgyógyászati osztályt is. A harmadik emelet­re tervezik az invazív-mátrix egynapos sebészet és a rövidápo­lási egység elhelyezését. ■ ■ A központi be­tegirányító egy­ség' a betegek maximális kom­fortját szolgálja. Ev végéig működik a Jogpont tanácsadás Hevesben öt helyen várják a rászorulókat Életmentést imitálnak a fiatalok Senki ne essen kétségbe, ha ma vérző fejű, eszméletüket vesztett sérültekbe botlik Eger különböző helyein. A Magyar Vöröskereszt városi ifjúsági ön­kéntesei az „Elsősegélynyújtás világnapja” alkalmából életmen­tő sétával hívják fel a járókelők figyelmét: az elsősegélynyújtást megtanulni gyerekjáték. Az érdeklődőket ma 13 és 16, szombaton 9 és 12 óra között várják a szervezők, akik az ér­sekkerti szökőkútnál az újra­élesztést, a zenepavilonnál a vérző sebek, a Kossuth és a Jó­kai utca sarkán az égési és a ge­rinc-, a Dobó téren az ízületi sé­rülések, az ájult személyek ellá­tását mutatják be. ■ Az országos Jogpont Hálózat szolgáltatásait több mint 4500- an vették igénybe a régióban, négyszázan Egerben - hangzott el a csütörtökön tartott nyílt na­pon. Szalári István régiós pro­jektmenedzser, a KISOSZ Borsod megyei elnöke egri tájékoztató­jában elmondta, az ingyenes jog­segélyszolgálat még december 31-ig működik, de azon vannak, hogy folytathassák a programot, hiszen az érdeklődés felülmúlta a várakozásokat. Országszerte 151 irodában várják azokat, akik anyagiak híján nem tudják kifi­zetni az ügyvédek óradíjait.- Főleg munkajogi tanácsot kértek az ügyfelek, nemcsak munkavállalók, hanem munka­adók is. Ilyen volt a kollektív szerződés, munkaszerződés vé­leményezése, jogviszony létesí­tése, leggyakrabban a munkavi­szony megszüntetése. Többen fordultak még társadalombizto­sítási és cégjogi, esetenként csa­ládjogi problémákkal is hoz­zám. A vitás esetekben zömmel peren kívüli megegyezésre tet­tem javaslatot, és azok létre is jöttek, de néhány ügy eljutott egészen a bíróságig is, ahol kép­viseltem is az ügyfelet - mesélt tapasztalatairól dr. Halmos András egri ügyvéd. A megyében Pétervásárán, Gyöngyösön, Hevesen, illetve Egerben két helyszínen elérhe­tő a Jogpont. ■ r

Next

/
Oldalképek
Tartalom