Heves Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-09 / 184. szám
2010. AUGUSZTUS 9., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Kisfüzes FALUNAP Az önkormányzat augusztus 14-én, szombaton rendezi hagyományos falunapját. A programok délelőtt 11 órakor kezdődnek, szentmisével. Délben Menyhárt Imre polgár- mester köszönti a vendégeket, majd az ebédet követően a környékbeli hagyományőrző együttesek - köztük a váraszói, a mátraderecskei, valamint a szajlai csoportok - lépnek színpadra. A programokat karate- és rendőrkutya-bemutató színesíti. Márkáz évforduló a helyi nyugdíjasklub a hét végén ünnepelte fennállásának huszonötödik évfordulóját. A rendezvényen részt vett a mátrai falu testvértelepülése, a szlovák Csécs delegációja, valamint a domoszlói és a kisnánai nyugdíjasklub tagjai. Az ünnepséget több, mint százan tisztelték meg jelenlétükkel. Szihalom NÉPTÁNC Első alkalommal rendezi meg a Tobán Hagyományőrző Népművészeti Egyesület a kárpát-medencei magyarság néptánckultúráját bemutató nemzetközi és térségi fesztivált, amelyen több mint tíz település néptánccsoportjai- köztük egy vajdasági együttes- lépnek színpadra. Az augusztus 21-ére meghirdetett programok szombaton délelőtt 10 órakor kezdődnek a sportudvaron. Délután 3 órától a hagyományőrző lakodalom eseményeibe kapcsolódhatnak be az érdeklődők. SzÜCSÍ HITEL Több mint 12 milliós fejlesztési hitel felvételéről döntött legutóbbi ülésén a képviselő-testület. Az összegből biztosítják a község önerős részét a szennyvízberuházás harmadik üteméhez. A kölcsön fedezetéül a Bajza vendégházat és a volt orvosi lakást ajánlották fel. A csatornahálózat építésének ünnepélyes alapkőletételére két hét múlva kerül sor. Zagyvaszántó hulladék oldal Alfréd polgármester a közelmúltban új szolgáltatóval kötött szerződést a helyi kommunális hulladék elszállítására. A cég két szelektív hulladékgyűjtő szigetet is elhelyezett a községben. Emellett valamenynyi háztartás műanyag tárolóedényt kapott: az egy- vagy kéttagú családok 60, a nagyobb famíliák 100 literest. Akiknek ettől több hulladékuk keletkezik, azok a polgármesteri hivatalban igényelhetnek gyűjtőzsákot. Szigorúan ellenőrzött füst dohányzás Egymilliós bírságot is kiszabott már az ÁNTSZ Folytatás az 1. oldalról Bár az emberek többsége hozzászokott a szabályhoz, a füstöt nem kedvelők pedig kifejezetten örülnek neki, továbbra is vannak, akik nem értenek egyet a korlátozással.- Úgy lenne igazságos, ha a vendéglátóhely kiírná, hogy ez a söröző dohányzó, és ennek tudatában mindenki eldönthetné, hogy bemegy-e vagy sem - mondja a napi egy doboz cigarettát elfüstölő László. - Aki cigarettázik, annak egy kávé vagy egy pohár bor mellé jólesik egy cigi, a mostani szabály azonban csak a másik „tábornak” kedvez.- Mióta leszoktam, kifejezetten irritál a füst, szinte fulladozom tőle - mondja a gyöngyösi Gabriella. - Arról nem is beszélve, hogy nem jár mindennap étterembe az ember, és elrontja az élményt, ha a kedvenc étele fogyasztása közben egy másik asztalnál rágyújtanak. A szabály betartását az ÁNTSZ hivatott ellenőrizni.- A tapasztalatok szerint az emberek ismerik a jogszabályi rendelkezéseket és többnyire be is tartják azokat. Sajnos azonban a mai napig előfordulnak panaszok - tájékoztat dr. Molnár Márta az ÁNTSZ regionális tisztiorvosa. - Az előírások megsértése esetén bírság jár. Ennek mértéke a tilalmak megsértése esetén 50 A dohányosok nagy többsége ma már fegyelmezett, s csak a kijelölt helyen dohányzik. Képünk illusztráció. A vízipipa is ártalmas az egyre inkább terjed főleg a fiatalok körében á vízipipázás. Bár nem olyan mennyiségben kerül a szervezetbe káros anyag, mint ha valaki rendszeresen cigarettázik, mégis árt az egészségnek.- A száj nyálkahártyáján keresztül egeszsegre vezetbe, ha nem tüdőzik le a füstöt - magyarázza dr. Csi- csári Katalin tüdőgyógyász főorvos. - Természetesen sokat számít a mennyiség, hogy a beszívott füstben mennyi a káros anyag, illetve milyen gyakran él valaki ilyesmivel. A dohány nikotint tartalmaz, és ez akár vízipipázás során is bejut a szervezetbe, ami ártalmas, függőséget okoz. ezer forintig, a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó kötelezettség, illetve a tilalmak megtartásának ellenőrzésére vonatkozó kötelezettség elmulasztása esetén 2 millió 500 ezer forintig terjedhet. Az észak-magyarországi régióban tavaly 5 ezer 783 ellenőrzést végeztek kollégáink. Tapasztalataink azt mutatják: a dohányzással kapcsolatos szabályszegés, például magánszemély tiltott helyen történő dohányzása esetén a hatóság szankcionálása többször akadályba ütközik, nem állnak rendelkezésre ugyanis olyan jogosítványok, melyek a személy- azonosság megállapításához szükségesek. A dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó szabályokat az intézmények, vállalkozások többsége betartja, de ezen szabály megszegése miatt az ÁNTSZ bírósági ítélettel megerősítve szabott már ki 1 millió forintos bírságot is. Játszótereken is tilos füstölögni A KÖZTERÜLETEKEN, így például a játszótereken történő dohányzás korlátozása helyi szinten, önkormányzati rendeletben szabályozható. Egerben egy éve hatályos az a rendelet, ami tiltja a dohányzást a játszótereken. Gyöngyösön is létezik ilyen rendelet, Hatvanban azonban egyelőre nincs ilyesféle tiltás. A Tüdőgondozó segít a leszokásban országos leszoktató program indult tavaly Füstmentes Élet néven. Átlagban a jelentkezők 40 százaléka szabadult meg függőségétől, azaz már 1 éve nem gyújtottak rá. Dr. Csicsári Katalin, az egri Tüdőgondozó Intézet főorvosa tájékoztatása szerint náluk eddig négyen jelentkeztek. ETE0235E1 WJ J X M SIKE SÁNDOR Bűn, rendőrség, közvélemény A második rendőrgyilkosság kapcsán se jut eszembe fel- hánytorgatni Pintér Sándornak, hogy a kormányváltást követő második hét végén miért nem lett rend az országban. Irreális ilyet megfogadni olyan közegben, amelyben a bűnözői szándékoknak legalább annyi a súlya, mint az őket üldöző hatóságokénak. Azt azért meg kell kérdezni, mitől van ez a lúzereket megszégyenítő viselkedés a történtek kommunikálásában? a nyomozás érdeke - szokott kitérni a rendőrség a megválaszolni nem kívánt kérdések elől. Az alsóörsi ügyben pedig az is méltányolható körülmény lehet még a hallgatásra, hogy azért nem ölnek rendőrt hetente, ahogyan a véletlen most hozta. így nem akarnak tévedni, inkább hallgatnak. Ha rendőri vezető lennék, azért elgondolkodnék azon, hogy egy gondosan felépített tájékoztatás nem lenne-e célszerűbb, mint azt olvasni az interneten és az újságokban, ami most ott öt- percenként megjelenik, mint új és „hiteles” verzió. ötféle változat volt minimum eddig. A szerelemféltéstől a bűnleleplezés elkerülését célzó gyilkosságon át a tettes öngyilkosságáig szóba került itt minden. Amikor pedig már azt hittük ez a végső, robbant a bomba. Egy vadász azt állítja, hogy az öngyilkosság elkövetésekor két lövés dördült. Azt pedig más jól értesültek beszélik, hogy a magát is kivégző férfi maszkot és golyóálló mellényt viselt. igenis másként kellene kezelni a közvéleményt - ez lehet a történtek tanulsága -, nem abból kiindulva, hogy amit elhallgatunk, az nincs is. Van. Sőt, szaporodik. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesrrtegyeihirlap.hu Életveszély: elmozdult panel egri társasház A tűzoltók kerítették el az érintett területet A világ táncosai Gyöngyösön folklór Tíz ország művészei lépnek színpadra péntekig Egy elmozdult panel miatt riasztották a tűzoltókat egy Kallómalom úti társasház lakói a megyeszékhelyen vasárnap délután. A közös képviselő - akit tegnap nem lehetett elérni - állítólag már a hét eleje óta tud az ügyről, ki is ragasztott egy papírt, amelyen az áll: balesetveszélyes a területen parkolni. Az Egri Városfejlesztési és - üzemeltetési Iroda szakemberei megállapították: az épületet nem veszélyezteti az 5 centiméterre elmozdult elem, de veszélyes, mivel bármikor leeshet. Úgy tudjuk, az épületben a városnak nincs tulajdona, így a társasház feladata megoldani a problémát. ■ z i '< 5 H — •< Z ■5 6 A kapcsolóelemek korrodálódása miatt mozdulhatott el a panel A belváros több pontján is nagy tapssal jutalmazta a közönség a X. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál felvonuló csoportjait szombaton este Gyöngyösön. Nem véletlen, hogy ezek után az egyhetes program nyitógáláján is telt ház fogadta a világ minden tájáról érkező táncosokat. A folklórfesztivál 1994-ben lett először nemzetközi, 2008 óta pedig már nemcsak kétévente, hanem évente megrendezik a táncos produkciót, amit számos színes kísérőrendezvény egészít ki. így van ez az idén is: tegnap a város Fő terén immár negyedik alkalommal találkoztak a hazai dudások a Osztrák zenész muzsikál horvát és a macedón „tömlőművészekkel”. Az igazi ínyencek pedig megkóstolhatták a fesztivál ízeit is, a vendégcsoportok jóvoltából. Augusztus 13-áig mindennap 15 órától 18 óráig, a város különböző pontjain tértáncok csalogatják majd a helybélieket az este nyolc órakor, a Vak Bottyán János Szakközépiskola Szabadtéri színpadához, ahol a csütörtökig tartó nemzetiségi esteken három-három táncegyüttes szórakoztatja a közönséget. Pénteken a zárófelvonulással és -gálával ér véget a folklórfesztivál, ahol a nemzetközi találkozó minden fellépőjét ismét együtt láthatják az érdeklődők. ■