Heves Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-27 / 199. szám

2010. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 5 Továbbra is egyensúlyban a hatvani költségvetés (Folytatás az 1. oldalról)- Az azonban már most bizo­nyos, hogy a döntés vonzza az ér­deklődőket - folytatta Érsek Zsolt. Elmondta: az egyik ismert szállítmányozó vállalkozás egy­milliárdos beruházása jelenleg is zajlik, nemrég pedig egy napele­meket gyártó cég jelezte letele­pedési szándékát. Ezek mellett októberben a Decathlon is elkez­di működését, a száz dolgozó - köztük nyolcvan fizikai alkalma­zott - toborzása néhány nap múl­va várható. Akadt olyan vállalko­zás is, amely 40 hektáros terüle­tet szeretett volna vásárolni, de a tárgyalások az ipari vágány hiá­nya miatt egyelőre megrekedtek. A polgármester elmondta: az északi elkerülő útnak a Tesco és a Bercsényi úti körforgalom kö­zötti szakaszát várhatóan szep­tember végén adják át, míg a Bosch útig tartó rész a kedvezőt­len időjárás miatt a tervezettnél két hónappal később, november­re készül el. Az ülés előtti sajtótájékozta­tón szóba kerültek az újhatvani temető problémái is. Sokan pa­naszkodnak a parkolók, járdák hiányára. Érsek Zsolt elmondta: amint a sírkert tulajdonosa, va­gyis az egyház rendezi a jogi kérdéseket, az önkormányzat át­veszi a temetőt. ■ A blokk üzembe helyezése miatt sötét lesz a füst A visontai Mátrai Erőműben be­fejeződött III. számú 220 MW-os blokk nagyjavítása, így a hét vé­gén üzembe helyezik. A kazán­ba ma 23 órakor gyújtanak be, és olajtüzeléssel legalább 4 na­pig szárítják a falazatot. Ez idő alatt a beépített pernyeleválasz- tók tűzveszély miatt még nem vehetők üzembe, így az erőmű 202 méteres kéményén szaka­szosan sötétebb füstgáz távozik majd. Ez a jelenség a szénportü­zelésre való átállás és az elektrofilterek bekapcsolása után megszűnik. A szárítási idő során előálló sö­tétebb füst miatt a Mátrai Erőmű Zrt. vezetése kéri az érintett la­kosság megértését, türelmét. ■ Nem futok el a munka elől muzsika Előfordul, hogy három generáció játszik együtt MHég Jjmbére A felsőfokú zenei végzett ségű, kápolnai legifjabb Báder Ernő Egerben, a megyében és az ország más részein is kiváló he­gedűsként ismert, de az sem probléma számára, ha otthon közmunkás­ként kell tevékenykednie Rénes Marcell- „Ügy játszik, hogy az em­ber szeméből kicsordul­nak a könnyek.” így ajánlotta a figyel­münkbe Önt dr. Bereczné dr. Hu­szár Éva, a Kápol­na Községért Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Mióta zenél?- Négyéves korom óta. Nyolcévesen kerültem fel Kápolnáról a fővárosba, a Rajkó Zene­kar Tálentum Zeneművészeti Iskolájába. Ez egy­ben általános, ze­nei és tánciskola is. Ti­zennyolc évesen végeztem, Budapesten a Rákóczi Ferenc Gimnáziumban szereztem érett­ségit, s így a zenei végzettségem felsőfokúnak minősült.- Aztán visszajött Kápolnára?- Még néhány évig nem: Mivel osztályelső és iskolaelső is vol­tam, átkerültem a profi Rajkó Ze­nekarba. Itt két esztendőn át ösz­töndíjasként, majd még egy évet főállásban zenéltem.- Mégis otthagyta...- Egyrészt nem érte meg, már­mint anyagilag, másrészt úgy éreztem, ha hazatérek Kápolná­ra, itt talán jobban ki tudok nyíl- g ni, jobban meg tudom mutatni | magam. És be is jött. látszom r klasszikus zenét, szalonzenét, Legifjabb Báder Ernő született: 1985. október l-jén Egerben. iskolái: Nyolcesztendős korától a Rajkó Zenekar budapesti Tálentum Zeneművészeti Iskolá­ja, majd a Rákóczi Ferenc Gimnázium. KEDVENC HANGSZER: Hegedű Azért jött haza Budapestről, a Rajkó Zenekarból, mert úgy érezte, itt talán jobban ki tud nyílni népzenét, cigányzenét, mindent. Sok helyen megismertek, sok helyre hívnak. Nagyon sokat kö­szönhetek Bereczné Éva néninek és a fiának is, dr. Berecz Kálmán kápolnai polgármesternek, illet­ve Gonda László zenetanárnak, aki felkarolt engem, a legtöbb­ször vele játszom együtt.- Hol hallhatjuk?- Például Egerben, a kis Dobó téren, hetente kétszer-háromszor, bár itt már lassan vége a szezon­nak. De zenélünk a Hotel Koroná­ban, a Művészetek Házában, az­tán Salgótarjánban, meg számta­lan más helyen, falunapokon, cé­ges rendezvényeken, lakodalma­kon. Kápolnán legutóbb egy jóté­konysági estet tartottunk egy helybeli beteg gyermek javára. Ott van egy saját cigányzene- karunk, apámmal és nagy­apámmal szoktam játszani.- Ezek szerint családi ha­gyomány a zenélés.- Persze. Otthon kezdő­dött minden. Aztán a csa­lád szorgalmazta azt is, hogy Budapesten tanul­jak. Bár, amennyire visz- szaemlékezhet az ember a nyolcéves korára, azt hiszem, én is szerettem volna... Nagyon sokan jelentkeztek, végül tízen kerülhettünk be...- Kápolnáról tudjuk azt is, hogy közcélú foglalkoztatottként dolgozik...- Részt veszek a köz­munkában, egyáltalán nem szaladok el, ha va­lami fizikai teendő akad.- A jövő tervei?- Elsősorban a zenével függnek össze. Szeret­ném, ha sokan megis­mernének, ha mindenki­nek megmutathatnám, mit tudok. A faluban rábe­széltek, hogy induljak ön- kormányzati képviselőjelölt­ként. De térjünk is vissza a ze­néhez, a közeljövőről egy J konkrétum: szeptember 10-én este hét órától Egerben, a Ho­tel Eger konferenciatermében lesz egy komoly jótékonysági rendezvény, művészkollégákkal, színészekkel, barátom és taná­rom, Gonda László a szervezője. EGYPERCES INTERJÚ Civilek ünnepe: magunkért és egymásért Az egri civilszervezetek 15 évvel ezelőtt hívták életre Eger Ünnepét. Évről évre színvonalas programokkal hívják fel az egriek figyelmét a társadalmi összefogás fon­tosságára. A szeptember 17- én kezdődő háromnapos ren­dezvényről Mácsár Beátát, az Egri Civil Kerekasztal soros elnökét kérdeztük.- Mi az üzenete Eger Ünne­pének?- A város legnagyobb kö­zösségi ünnepe az együttmű­ködés jegyében született, ami a mai napig példaként szolgál más városok számára is. Ez a három nap a civilekről szól, akik sokat tesznek Eger folya­matos megújulásáért. Szeret­nénk, ha a programokra kilá­togatok a szervezetek munká­ját és tevékenységük célját is jobban megismernék.- Mivel készül a Szabadidő Szekció?- Idén Eger Ünnepe egybe­esik a Mobilitási Héttel, mely­nek utolsó napján, szeptember 22-én sok városban Európai Autómentes Napot tartanak. Mi is csatlakozunk ehhez a kezdeményezéshez: szeptem­ber 18-án a Bringaút Közhasz­nú Egyesület szervezésével ke­rékpáros túrára indulunk az almári pálos kolostorhoz.- Milyen események várha­tók még?- A hagyományos sátras és színpadi programok a Dobó téren lesznek, ezenkívül más helyszíneken - a Bartakovics Béla Közösségi Házban és a Szépasszony-völgyben - is lesz lehetőség a civilek talál­kozására. ■ Sz. V. 0. Mácsár Beáta: színes kaval- kád várja a helyieket Eloszlatják a tévhiteket denevér Éjszakai megfigyelés, szemmel és füllel A „nemszeretem” állatok között tartják számon sokan a denevé­reket. Az átlagember keveset tud róluk, így azt sem, hogy nagyon hasznos kisemlősök. Az előítéleten szeretne változ­tatni a Bükki Nemzeti Park Igaz­gatóság az augusztus 28-ára ter­vezett, 17.30-tól 23 óráig tartó „Denevérek éjszakája” elnevezé­sű programmal. Egyebek mellett olyan érdekességeket lehet meg­tudni a bőregerekről, hogy csa­ládszeretők és a kicsinyeiket „de­nevér-óvodában" nevelik. A vilá­gon több mint ezer fajuk ismert. A program első részében egy színes előadás keretében szerez­hetnek információkat a résztve­vők, majd totót tölthetnek ki a Hasznos kis jószágok, félelemre semmi ok tanultak alapján. A gyerekek já­tékdenevért is készíthetnek. A rendezvény folytatásaként a felsőtárkányi tóparton denevér­fogó hálókat feszítenek ki, és be­fogják a repülő emlősöket, hogy az érdeklődők közelebbről is szemügyre vehessék őket. A de­tektor segítségével pedig hall­hatják a denevérek által kibocsá­tott ultrahangot, amit az emberi fül már nem érzékel. A foglalkozásnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felső­tárkányi „Nyugati Kapu” Oktató- és Látogatóközpontja ad helyet. Ajánlott felszerelés a tóparti te­repi programhoz: megfelelő ru­házat, kényelmes túracipő és elemlámpa. ■ A kórházba költözött be a tüdőgondozó Már új helyén, a Bugát Pál Kór­ház hotelépületének földszintjén fogadja a betegeket a gyöngyösi tüdőgondozó. A betegellátást új gépi, műszer- és informatikai rendszer segíti. A digitális gépekkel dolgozó tüdőgondozó modernizálása 20 millió forintba került. A kor kö­vetelményeinek megfelelő esz­közökkel csökken a betegek su­gárterhelése, gyorsabb lesz a vizsgálat, pontosabb az adatrög­zítés és az eredmények tárolása. A beköltözéssel már nincs kül­ső telephelyen működő egysége a kórháznak. Minden fekvő- és járóbeteg-ellátási terület a Dózsa György úti kórházi épületekben koncentrálódik. ■ Hamarosan elkezdődnek a nyár végi gólyatáborok Mielőtt véget érne a nyári szü­net, a leendő gólyákra augusztus végén még vár egy fergeteges mulatság. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) már har­madik éve szervezi a gólyatábort a bükkszéki Ifjúsági Táborba, ahova idén augusztus 28. és szeptember 1. között 150 fiatal érkezését várják. Az egri Eszterházy Károly Főiskola négynapos tiszafüredi gólyatá­bora szeptember l-jén kezdődik, immár tizenhatodik alkalom­mal. A táborok célja, hogy az el­sősök könnyebben vágjanak ne­ki a főiskolás életnek. A KRF gólyatábora a játékos, szórakoztató feladatokról és a csapatépítésről szól.- Soha nem építünk a prog­ramba kellemetlen feladatokat, azt szeretnénk, hogy az elsősök jól érezzék magukat - magyaráz­za Biró Zoltán, a főiskola Hallga­tói Önkormányzatának elnöke. - Akik eljönnek, izgalmas napokra számíthatnak: többek közt indul­hatnak csillagtúrára, borfutásra, emellett lesznek sportvetélkedők és különféle ügyességi játékok is. Délelőttönként az iskola dolgozói tartanak tájékoztató és tanácsadó jellegű előadásokat. Az utolsó na­pon záróbulit tartunk, ahol az eredményhirdetést követően fel­lép a Retro School Bánd. A Mis­kolc környékéről érkező árvízká­rosult gólyák ingyen vehetnek részt táborunkban. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom