Heves Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-27 / 199. szám
2010. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP ÉP Az egri vár turisztikai attrakcióinak fejlesztése kiemelt projekt, másfél milliárd forint pályázati támogatást sikerült elnyerni erre a célra Pénz a várnak, a völgynek egér „Kampányízű” volt az utolsó előtti önkormányzati ülés m 11 Ön szerint mennyire fontosak a turisztikai fejlesztések? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: HE0L.hu W A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. tásában, azonban a város mégis fontosnak tartja a projekt segítését Az a elöntés született, hogy a megyére háruló önerő felét, 110 millió forintot az egri önkormányzat állja. Határoztak a képviselők a „Szépasszony-völgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont kialakítása” című pályázat támogatásához szükséges önerő kiegészítéséről is. E projekt központi eleme a jelenleg is működő szabadtéri színpad és nézőtér felújítása, és egy hozzá kapcsolódó látogatóközpont kialakítása. A második elem egy úgynevezett „Fun Grape Park” kialakítása, amelyben a szőlőművelést mutatnák be játékos módon. Végül kapcsolódó elemként kijelölik a Szépasszony-völgyi Ökoturisztikai Túraútvonalat. Megtartották a projekt 380 millió forintos összköltségét, ám a korábban számolt 90 százalékkal szemben csak 85 százalék a pályázat támogatási intenzitása, így az önerőt 38 millióról 57 millióra kellett emelni. A választás közelsége miatt kissé „kampányízűre” sikerült csütörtökön a jelenlegi egri közgyűlés utolsó előtti ülése. Rénes Marcell A felsővárosi helyi építési szabályzat és szabályozási terv kapcsán újra előkerült az ülésen a megépítendő biomassza-erőmű ügye, amelytől majd a tervek szerint az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (EVAT) Zrt. a jövőben vásárolja az energiát. Pál György tanácsnok, frakcióvezető (MSZP) ismét elmondta azt, amiről a szocialisták korábban már sajtótájékoztatót is tartottak, vagyis hogy a kellő tájékoztatás hiányában „halvány lila gőzük” sincs, mi lenne ez a beruházás. Jánosi Zoltán tanácsnok (MSZP) szintén úgy vélekedett, hogy a beruházásról egy közgyűlési előterjesztést kel lett volna készíteni, akkor nem keletkezik a kérdésből politikai ügy. S most úgy tűnik, hogy az idei télen a korábbi ígéretek ellenére sem fog még működni az új erőmű, nem segít a távfűtéses lakásokban élő embereken, pedig az egyik fő érv az volt mellette, hogy olcsóbbá teszi az energiát. Habis László polgármester ezzel szemben leszögezte: megvolt a kellő tájékoztatás, egy hónapja a rendkívüli közgyűlésen Várkonyi György, az EVAT igazgatója beszélt is a témáról, igaz, nem mondhatta végig a mondandóját, mert a jelenlévők belefojtották a szót. A mostani előterjesztés pedig csak azt tartalmazza, hogy megindítsanak egy államigazgatási egyeztetési eljárást, aminek minden bizonnyal a választások után lesz majd vége. Akkor, az új testület dönthet majd a távfűtési tarifákról is. A polgármester reményei szerint már a télen elindulhat a biomassza-erőmű. Fontos turisztikai projektekkel is foglalkozott az önkormányzat Ilyen „Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése” elnevezésű, kiemelt jelentőségű beruházás, amely mintegy 1,7 milliárd forintos költségű, 1,5 milliárd ÉMOP- támogatással. Ugyan a pályázat követelményrendszere miatt a megyei önkormányzatnak vagyonkezelésbe kell vennie a vár épületegyüttesét, és - tekintettel arra, hogy egyidejűleg azonos ingatlanon együttesen két vagyonkezelő nem lehet - Eger a korábbi elképzelésekkel szemben támogatott partnerként nem tud részt venni a projekt megvalósíAdózók felajánlása: a sikeres vízilabda a kedvenc AZ EGRI VÍZILABDA KLUB ÓZ elmúlt időszakban komoly magyar és nemzetközi eredményeket mutatott fel. Habis László polgármester a minőségi munka figyelembevételével indítványozta a klub részére 20 millió forint működési célú támogatás biztosítását a költségvetési tartalék terhére. Javaslatát a testület elfogadta, sőt egy, a helyi iparűzési adó „pántlikázásá- ról”, azaz az adó egy részének az adózó általi felajánlásáról szóló anyagból kitűnt, hogy messze a legtöbben a vízilabda támogatását ítélték fontosnak, a klubnak az összesen mintegy 10,5 millió felajánlott forintból 4,5 millió jutott. Képünkön a csapat egyik kiválósága, SZÉCSI ZOLTÁN. »jrniUMi Heves megye levéltár a nyári szünet után hétfőtől az intézmény kutatóterme ismét fogadja Egerben azokat a látogatókat, akik tudományos célból igénybe veszik a levéltár adatbázisát, illetve szolgáltatásait. Kisköre CSÜLÖK Jövő szombaton rendezik meg a már hagyományossá vált csülökfőző fesztivált a városban. A csülkös ételek elkészítéséhez várja a csapatokjelentkezését a település közművelődési szervezője. Nagyréde SZÜRET Kétnapos szüreti mulatságot rendeznek a faluban. Ma a művelődési ház udvarán 17 órától családi játszóház, könnyűzenei és gitárkoncert, majd utcabál lesz. Szombaton délelőtt Magos Zoltán sztárszakács mond szakvéleményt a főzőverseny pörköltjeiről, 11 órakor rendőrségi kutyabemutató, 15 órától felvonulás, majd zenés, táncos bemutató következik. A 19 órás népzenei egyveleg után utcabált rendeznek. Makiár KERESZTÉNY nap Először rendezik meg az andornaktályai, a makiári és a nagytályai egyházközségek a keresztény napot. A makiári római katolikus templomban augusztus 28-án, szombaton sorra kerülő eseménynek számos támogatója van, köztük magán- személyek, cégek és civilszervezetek. A délután 1 órakor kezdődő I. Keresztény nap résztvevőit Korózs Péter plébános köszönti, majd népszerű orgonamuzsika hangzik fel. A 14 órakor kezdődő szentmisét dr. Ternyák Csaba egri érsek tartja. A szertartást követően az Egri Bazilika énekkara mutatkozik be. Fellép a felsőzsolcai Rozmaring női kar és a makiári Szent Rita kórus. Dr. Bartók Béla főiskolai docens Szent Istvánt és családját mutatja be. A nap közös vacsorával zárul. Mátraderecske virágosítás a helyi önkormányzat a nyár elején hirdette meg a falu lakosai számára a virágosítási versenyt. Az elmúlt hetekben a szemléző bizottság folyamatosan figyelte a község portáit, kertjeit, és mostanra végre az eredmény is megszületett. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra a hét végén megrendezett Palóc Párnafesztiválon kerül sor. Szombaton délután a Motettában sorra kerülő ünnepségen vehetik át a díjakat a nyertesek. a vég kezdete JUJ, ANNYIRA LELKIZŐS Vagyok, hogy egy érzelmesebb reklámon is el tudom sírni magam. A mondatot olvastam valahol, úgy emlékszem, egy interjúban. De jobb szeretném, ha inkább álmodtam volna. Nem azért, mert bármi bajom lenne az interjú alanyával, sőt igazából még azzal sem, ha a színésznő őnagysága érzékeny lelkű, elvégre ez amolyan szakmai követelményféle lehet. Élni és beleélni. Az az ő magánügye, ha a világ rezdülései lelke finom hártyáit - bonusz: van-e a léleknek hártyája? - reklámok lágy hullámaival rezegtetik. Ha ezt a nagyvilág elé tárja, hát tegye. Az egyetlen baj, hogy ez kortünet. fogyassz! Ismerjük, sőt tudjuk, gyakoroljuk a leckét. Vágyakozunk tárgyakra és élményekre, pici hiba, hogy ezek értékét pénzben mérjük. Mert az olyan egzakt. Tudjuk, hogy minden csodás karrier egy jó szem- cseppel indul, mert akinek kipirosodott a szeme, az Armani-öltönyben és tizenöt diplomával is egy kórosan elváltozott lúzer. Tudjuk, hogy a családi tűzhely melege önmagában kevés, ha nem rotyog tasakos leves az indukciós főzőlapon, hogy aztán a mintacsalád makulátlan toalettben onthassa a csodaanyára az elismerést. tudjuk, mellesleg a józanabbik eszünkkel, hogy a világ nagyon nem ilyen. Tudjuk, hogy a siker nem az élelmiszer-színezékeken múlik, de még csak nem is a fogkrémen vagy a vécéillatosítón, a Petiékén. Tudjuk, hogy egy hamis világ után vágyakozni is hülyeség. Tudjuk, de azért engedünk a sodrásnak. Mert olyan jó néha elrévedezni némely szavakon. És sírdogálni kicsit. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu A piaristáktól a polgármesteri székig, közben egy kis foci heves megyéért Oldal Alfréd egész életében az évtizedeken át tartó kihívásokat kereste, s végül sikerrel is járt A „Heves Megyéért” elismerést a megyei közgyűlés adományozza azoknak, akik sokat tettek szűkebb hazánk fejlődéséért, az értékek gyarapításáért. Az idei díjazottak között szerepel Oldal Alfréd, Zagyvaszántó polgár- mestere is. Frédi. Ha a környéken e név elhangzik, a többség alighanem a Zagyva menti község első emberére gondol. Nem véletlenül: az évtizedek során elismerést vívott ki magának a sport, a „civil” munkája és a közélet területén is.- Harmadik gyermekként születtem, de két idősebb testvérem meghalt. Édesanyám azt mondta, ha engem is elveszít, azt már nem éli túl - eleveníti fel világrajöttének körülményeit. Majd mosolyogva hozzáteszi: - Szerencsére nem így történt. Családja - az akkori plébános, Kalácska József ösztönzésére - papnak szánta. Három falusi fiúgyerek ült fel 1947 augusztusának végén a váci piaristákhoz induló szekérre, de csak egy lett közülük Isten szolgája. Az '50-es évek szűk levegője megfojtotta ezt az intézményt is, így a hazatérő kisdiáknak új utat kellett keresnie. Kijárta a vegyipari technikumot, majd elhelyezkedett élete első - s mint később kiderült: egyetlen - munkahelyén, a közeli cementgyárban. Mégpedig azért, mert így az Építőkben rúghatta a bőrt. Oldal Alfréd 1936-BAN született Zagyva- szántón. A váci piarista gimnáziumba járt, annak megszűnése után vegyipari technikumot végzett 1955-ben. 1955-től 1994-ig a selypi cementgyárdolgozója. 1985-től a Lőrincivel összevont Zagyvaszántó elöljáróságának vezetője. 1990-től Zagyvaszántó polgármestere, 1994-től főállásban. 15 éven át a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség (HELASZ) elnökségi tagja. Házas, egy fiúgyermeke és két unokája van. Frédi. Ha ezt a nevet hallják, tudják, hogy kiről van szó. Apropó, foci: ez a szerelem is tartósnak bizonyult. Aktív pályafutását követően vezetői szerepet is vállalt a megyei szövetségben; e téren a legnagyobb sikerének azt tartja, hogy a néhai elnököt, dr. Vass Gézát sikerült meggyőznie arról, hogy kétcsoportos legyen a megyei másodosztály, így a kisebb települések is költséghatékonyan vehetnek részt a küzdelemben. De arra is büszke, hogy Szántón feltámadt a labdarúgás, s az elmúlt években a község csapata többször is megnyerte a „megye kettőt”. És hogy mit emelne ki negyed- százados közéleti tevékenysége legfontosabb mozzanatai közül? Talán azt, hogy a környéken a falujukban épült ki először a vezetékes gáz, az óvodájuk és az iskolájuk pedig méltán elismert az egész térségben. A polgármester úr a következő választásokon már nem indul. Horgászni szeretne, meg meccsekre járni, ahogy eddig, de mindenekelőtt az unokákkal foglalkozik majd. A család mindig is fontos volt számára: a nyugodt háttér tette lehetővé számára az emberöltőnyi helytállást. Beszélgetésünk végén újra a piaristáknál kötünk ki. Oldal Alfréd szerint jó iskola volt. Ott tanulta meg, hogy az embereket szeretni és segíteni kell. ■