Heves Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-07 / 156. szám

2010. JÚLIUS 7., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Ezúttal sem sikerült ülést tartani Füzesabonyban Kedden sem sikerült ülést tarta­nia a füzesabonyi önkormány­zatnak. A rendkívüli plénumot Laminé Antal Éva polgármes­ter azután hívta össze, hogy hét­főn, a munkaterv szerinti ren­des ülésen, a testület többsége nem szavazta meg a napirendet. A polgármester ellen fegyelmi eljárást indító, majd a bíróságtól Laminé tisztségének megszün­tetését kérő, röviden csak „nyol­cakéként említett képviselők ál­láspontja az volt, hogy egy ko­rábbi, rendkívüli ülésen - ame­lyen viszont a polgármester és támogatói nem voltak jelen - már döntöttek mindazon kérdé­sekben, amelyek napirendre ke­rültek volna. ■ Túl kevesen voltak jelen a tanácskozáson. Laminé a hétfői, sikertelen ülés berekesztése után ugyan­azon napirendekkel kedd dél­előttre újabb, rendkívüli ülést hirdetett. Ezen azonban mind- összesen csak hét képviselő vett részt a tizennégyből. Körülbelül félórás, hiábavaló várakozás után a határozatképtelenség okán a polgármester bejelentet­te: túl kevesen vannak, az ülést nem tudja megnyitni. Laminé Antal Éva szavai szerint a ké­sőbbiekben ismét próbálkoznak az ülésezéssel. ■ Hiába fizetett, a telefon nem érkezett meg Az egyik internetes piactéren kötött üzletet valakivel egy egri férfi: 60 ezer forintért megvásá­rolt egy mobiltelefont. A meg­adott számlaszámra el is küldte az összeget, a készüléket azon­ban még két hét után sem kapta meg. Ekkor tett feljelentést az Egri Rendőrkapitányságon. Az eset kapcsán a megyei rendőrség szóvivője a webes vá­sárlás veszélyeire figyelmezte­tett. Mint mondta, célszerűbb a készülék vételárát átutalás he­lyett személyesen rendezni az elárusítóval. Segíthet még az is, ha megpróbáljuk leellenőrizni az eladót a többi vásárló vissza­jelzései alapján. ■ A bűnmegelőzésben végzett kiemelkedő munkájáért Pin­tér Sándor belügyminiszter dicsérő oklevélben és tárgyju­talomban részesítette Rajna Kálmánt, a Heves Megyei Pol­gárőr Szövetség alelnökét, Dormánd polgármesterét. Az érintett a hét végi, poroszlói Országos Polgárőr Napon ve­hette át az elismerést Tállai András államtitkártól. Perbeszédes pengeváltás hevesi búcsú-ügy Már a negyedik esztendejébe lépett az eljárás EGYPERCES INTERJÚ Bűn elleni” elismerés az alelnöknek A vád képviselője. Bizonyítottnak látja a vádlottak bűnösségét. . '—■--raaSfci A védő. Úgy véli, hogy a védencei inkább áldozatok. Jogászok csatáztak ked­den a tárgyaláson Heve­sen a 2007. évi búcsúban történt rendőr-roma affér ügyében. Még nem szüle­tett elsőfokú ítélet. Szalay Zoltán Az ügyész és az ügyvéd vérbeli jo­gászi pengeváltását hozta a teg­napi tárgyalási nap a Hevesi Vá­rosi Bíróságon, ahol csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hi­vatalos személy elleni erőszak vádjával tart a büntetőeljárás hét helyi lakos, B. Csaba, B. László, B. Sándor, B. Rudolf, B. József, L Mónika és H. Zita ellen. Mint ar­ról már többször beszámoltunk, az összetűzés a vádlottak és a rendőrségi kommandósok között egy igazoltatás kapcsán robbant ki több mint három éve a dél-he­vesi városban rendezett búcsún. A perbeszédek során a vád kép­viseletében dr. Kiss Angelika ügyésznő fenntartotta az eredeti vádat, mert szerinte a bizonyíté­kok a hét terhelt bűnösségét iga­zolják. A tanúvallomások azt tá­masztják alá, hogy a vádlottak hangoskodása, ellenszegülése, majd az egyenruhásokra való tá­madása váltotta ki azt az intézke­déssorozatot, amelynek során megbilincselték, majd a helyi ka­pitányságra előállították őket. Hangsúlyozta, hogy a vád tanúi­nak elmondásai a lényeges kérdé­sekben azonosak voltak a sértett hatósági személyekével, és meg­cáfolták a vádlottak védekezését. Álláspontja szerint a terheltek hozzátartozói is ellentmondáso­san nyilatkoztak a bíróságon, he­lyenként életszerűden túlzások­ba bocsátkoztak. Az ügyésznő fel­hívta a figyelmet: a kommandósok in­tézkedése megfe­lelt a rendőrségi törvény előírásai­nak. Súlyosító körülményként rótta fel, hogy a történtek felzak­latták a közvéleményt, a vádlottak riadalmat keltettek. Végül próba­időre felfüggesztett börtönbünte­tés kiszabását indítványozta. A B. Csaba és társainak védel­mét ellátó dr. Magyar Elemér Előbb az ügyésznő kapott lehetőséget viszontválaszra, majd a védő ref­lektálhatott. hosszú védőbeszédében kiemel­te: - A bíróság akkor ítélkezhet egy büntetőügyben, ha nincs két­sége afelől, hogy minden úgy tör­tént, ahogy azt a vádirat tartal­mazza. A hároméves harcból szá­mára az következik, hogy a vád­lottak bűnösségét nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani. Úgy vélte, hogy a vád kiválogatta a terhelő bizonyíté­kokat, miközben a pártatlan tanúk - a főszervező, a büfés, a mutatványos, a munkavédelmi felügyelők - nem igazolták a vádiratban foglalta­kat. Kifogásolta, hogy a nyomozó ügyészség magukkal az ügyben sértett rendőrökkel végeztette el a helyszíni szemlét. Az ügyvéd részletezte a rendőrök bizonyta­lan, egymásnak is ellentmondó A bíró ítéjethozatalig elnapolta a tárgyalást dr. DOBROZSI Gabriella bírónő (képün­kön) kérdésére mind a hét vádlott hatá­rozottan kijelentette, hogy az ellenük fel­hozott vádban ártatlanoknak tartják magukat, mert nem követték el a ter­hűkre rótt bűntényt, éppen ezért a felmentésükért folyamodtak a bí­rósághoz. A bírónő az ítélet meg­hozataláig a tárgyalást el­napolta. ítélet előtt: kétségek között A kívülálló számára egysze­rű megítélésűnek tűnhet ez az ügy. Holott nem lehet köny- nyű a döntés részben a tanú- vallomások közötti ellent­mondások, részben amiatt, hogy a történtek óta viszony­lag hosszá idő eltelt, és ez alatt megkopott az emlékezet is. Ám az ügynek a határozat majdani jogerőre emelkedése után is lehet folytatása, csak másik szemszögből, hiszen a mostani vádlottak pótmagán- vádat adtak be a jelenlegi sértettekkel szemben... bírósági nyilatkozatait. Kiemelte, hogy az érdektelen tanúk zöme nem szólt üveg- vagy székhajigá- lásról, aki igen, az is csupán sö­röspoharat emlegetett. Mindezek alapján jelentette ki, hogy véden­cei nem elkövetői, hanem áldoza­tai a 2007-es búcsúban bekövei kezett bűnténysorozatnak. A: kérte, hogy a bíróság bizonyíté­kok hiányában mentse fel a vád­lottakat. A perbeszédek ezzel azonban nem zárultak le, hiszen előbb az ügyésznő kapott lehetőséget vi­szontválaszra, majd erre a védő reflektálhatott.- Mióta tevékenykedik pol­gárőrként?- Tíz éve, 2000-ben alakult meg a dormándi polgárőr egyesület, akkor lettem a fü­zesabonyi térség képviseleté­ben a megyei szövetség alel- nöke. Annak idején kilenc polgárőr szervezet tevékeny­kedett a körzetben, ma már 17 van. Megítélésem szerint ki­válóan működő egyesületek­ről van szó, nagyon szoros a kapcsolatunk az első számú stratégiai partnerünkkel, a rendőrséggel.- Mit gondol, minek köszön­heti a magas elismerést?- Először is hangsúlyozom, hogy ez szerintem a megye és a térség elismerését is jelenti egyúttal. Az országban első­ként annak idején éppen a fü­zesabonyi körzetben sikerült megszervezni a polgárőr ak­ciócsoportokat. Ezek a maga­san képzett polgárőrök - mintegy százharminc ember­ről van szó - a bűnmegelőzé­si és a közlekedési területe­ken csatlakoznak a rendőrsé­gi akciókhoz. Az elmúlt idő­ben sok egyesületünk kapott szolgálati gépkocsit, a pályá­zatokon sikeresen szerepe­lünk. A jövőben számítunk a kormányzat még hathatósabb támogatására. ■ R. M. Rajna Kálmán: Polgárőr akció- csoportokat szerveztek. Dallamos desszertet kínálnak a téren pinceszínház Egy új kezdeményezés első bemutatkozása Egerben „Zenés parfé” - e meghatározás­sal kínálja első produkcióját az Egri Pinceszínház. A hamarosan a Vitkovics-házban működő köz­hasznú egyesület július végi „elő-előadására” lassan egy hó­napja készülnek a művészek. Egy Egerben eddig még nem lá­tott kezdeményezésről van szó, amelynek Tatár Gabi színmű­vész a motorja.- Egy kis létszámú, változó összetételű, tehát nem állandó tagokkal rendelkező társulatról van szó, de semmiképpen nem befogadó színházról - mondja a színésznő a jövőről. - A darabvá­lasztást pedig az adott hely, azaz a pince, vagy most kivételesen a Kis-Dobó tér határozza meg. Tatár Gabi (balról), Gonda László és Dimanopulu Afrodité a próbán- Két kiszolgáltatott sorsú nő látható a színpadon, egy táncos és egy színész, akik arra kárhoz­tattak, hogy egy lokálban adja­nak elő Piaf-dalokat. E szerepből igyekeznek kitörni, hogy meg­mutassák azt, mi az, ami igazán a szívükből jön - meséli az alap­történetet Szegvári Menyhért, a darab rendezője. A rendhagyó produkcióban is­mert egri művészek szerepel­nek: Dimanopulu Afrodité, Ta­tár Gabi és Pálfi Zoltán. A SzeLaVi című előadást Gregg Opelka műve ihlette, a zenei kí­séretről Gonda László gondos­kodik, a koreográfia Bóbis Lász­ló, míg a jelmez és a díszlet Hú­ros Annamária munkája. ■ TIOÁZ-DSO Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2010. július 28-án 3.00 órától július 29-én 12.00 óráig Andornaktálya, Demjén, Eger, Éger-Felnémet, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Makiár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Tarnaszentmária és Verpelét településeken A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! 264657312873

Next

/
Oldalképek
Tartalom